2013. október 20., vasárnap

07. Chapter

Drága Olvasók!(:
Nagyon csalódottak vagyunk, már elnézést. Nem gondoltam volna, hogy ilyet meg mertek tenni.. 2 komment. Ennyi. Semmi több. Köszönet annak a két embernek aki megszánt minket.
Szeretnélek titeket kérni, hogy kommenteljetek és iratkozzatok fel! Fontos mindkettőnknek. 
Remélem ez a rész elnyeri tetszéseteket, és kifejezeitek a pozitív ill. negatív véleményeteket a blogról!

És ezer bocsánat a halasztásért, tegnap (szombat) nem voltam olyan állapotban, hogy én most akkor megírom a 7.fejezetet. De ma itt van. Rövid lett, bevallom:'c

Ennyi lettem volna mára. Olvassatok jól!

Bo'x



Az ajtó nyikorogva kinyílt. Utána halk lépések, majd az ágy besüpped mellettem. Még nem voltam teljesen magamnál, álmos voltam. Halk suttogások, és puha kezek simogatták az arcom.
- Jadie. - hallom kis unokahúgom édes hangját. Nyöszörgöve kinyitottam szemeimet. A kislány rajtam ül, úgy néz le rám.
- Mi az?
- Kelj fel! - adott egy puszit, majd leszállt rólam. - Harry bácsival lent várunk. - és kirohant a szobából.
Harry bácsival? Mégis ki van lent Luxszal? Úristen.
Gyorsan, pizsamában lerohantam a lépcsőn, még az sem érdekelt, hogy kócos-e a hajam vagy sem. Csak tudni akartam, hogy Lux biztonságban van a nappaliban.
- Lux, hová dugtad a sapkámat? - kérdezte egy férfi hang. Lux csak nevetett, majd szaladgálást hallottam. A hangok a konyhából jöttek. Pár pillanat múlva a kis szőkeség jelent meg, a kanpéhoz rohant, és gyorsan benézett az egyik párna alá. Rögtön utána egy nagy hajú fiú jelent meg. Jelenlétem eléggé meglepte. Ahogy rámnézett, tekintetével, mintha belémlátott volna. Nem foglalkoztam mindenttudó tekintetével. Elfordítottam a fejem, hogy lássam mi történik a csöppséggel. Lux ártatlanul nézett ránk, mint aki semmiről sem tud.
- Kicsim.. Nem kéne valamit megmagyaráznod? - tettem keresztbe a kezeimet a mellkasom előtt.
- Igen, mondjuk, hogy hol a sapkám?! - szállt be a kihallgatásba a göndör. Leintettem.
- A sapkád nem fontos. Lux. Hol van anyu, és apu? - kérdeztem. A fürtös dühösen nézett rám, nem volt hozzászokva, hogy bárki leinti. Gondolom nagyember hírében állt.
- Elmentek reggel. - mondta.
- És elmondanád ki ez itt? - mutattam a sötétruhás alakra, azaz a fürtire.
- Harry. - mosolyogva odament a fiúhoz, aki vigyorogva felvette az ölébe, majd rámnézett, olyan "én győztem!" stílusban.
- Oké, de ma nekünk csajos programunk van, amibe nem fér bele egy pasi. - kivettem Harry kezéből a gyereket, majd felvittem az emeletre. Hallottam, hogy jön utánunk.
- Állj már meg! Nem viheted el! - magyarázta ingerülten az idegen. Szemöldökfelhúzva néztem rá.
- Már miért ne tehetném? Az anyjával le van beszélve a dolog, és egyébként is ő az én unokahúgom. - Luxot letettem a földre. - Lux édesem bemennél a szobámba, és elfoglalnád magad, ameddig beszélek Harryvel? - bólintott, majd betipegett a szobába.
- Na idefigyelj Miller! Ne mond meg nekem, hogy mit csinálok és mit nem, értehető? Lux a keresztlányom, azt csinálok vele, amit csak akarok. Lehet, hogy egyszer már megmentették az életed a bandától, viszont lehet, hogy másodjára már nem fogják. - nézett mélyen a szemembe. Tekintetével fagyosan végigmért, majd egy fintor kíséretében elment. A bejáratiajtó hangos csapódása jelezte, hogy kifáradt a házból.
Testem ugyanabban a pozícióban maradt, mozdulni sem bírtam. A levegőt nehezen vettem, szédültem. Dörzsölgettem a alántékom, próbáltam felfogni mit is mondott Harry. Egyszer megmentették az életem, másodjára már nem fogják?! Mégis mit akar ezzel mondani? És egyáltalán honna tudja a nevemet? Miller. Olyan undorral mondta ki a nevemet, mint még soha senki.
Feldühített, hogy alaptalanul utál. Feldühített, hogy nem ismer és ismertség nélkül alkot rólam véleményt. Ha a tekintetével ölni lehetett volna, biztos vagyok benne, hogy már a temetőben lennék!
- Jól vagy? - kérdezte halkan Lux. Az ajtóm mögül kukucskált ki. Érdeklődve nézett rám kék szemeivel.
- P-persze. - erőltettem egy gyenge mosolyt az arcomra. Válaszomtól megnyugodott, majd kijött, megfogta a kezem és visszahúzott a szobámba.

- Akkor hová szeretnél menni? - kérdeztem a kislánytól a kocsiban. A mellettem lévő kis ülésében ült, becsatolva. A cumi a szájában volt, de okos lány, ezért amíg beszélt kivette a szájából.
- Menjünk a parkba! - válaszolta, majd visszadugta a cumikáját a szájába. Szemeim kikerekedtek, kezeim remegni kezdtek. Nem lehet, hogy megint ott lesznek.. Hiszen az este volt. Nyugi Jade, nyugalom!
- Akkor irány a park! - hangom nem lett olyan meggyőző, mint amilyet szerettem volna, de Luxnál megtette a hatását. Tapsikolva nevetgélt.

Talán a kelleténél többször néztem körbe a füves területen, mint kellett volna. Lux kezét szorítottam, nem akartam, hogy bármi baja legyen. Viszont semmi sem történt. Mindenki nyugodt volt, a szerelmespárok kéz a kézben sétálgattak mellettünk, a gyerekes anyukák nevetve nézték virgonc kisgyereküket. Volt aki a kutyáját is kihozta, az állatokkal játszottak.
-Elmehetek hintázni? - a csöppség hangja ébresztett fel a bambulásomból. Mosolyogva bólintottam. Elengedtem a kezecskéjét, majd figyeltem ahogy elszalad a közeli hintához. Egy barna hajú kislány hintázott mellette. Szemeimet végig rajtuk, illetve rajta tartottam. Leültem egy padra. Felnéztem az égre, tiszta kék. A nap hétágra sütött, a szél csak enyhén fújt. Lecsuktam a szemem, és csak élveztem a kellemes időt.

Mikor felnyitottam a szemeimet, Lux már nem hintázott. A barna hajú kislány eltűnt. Minden normálisan folyt tovább, csak ők nem voltak ott. Szinte azonnal felálltam, elindultam előre. Kérdezgettem az embereket, nem tudták hol vannak. Minden játsz valamin megnéztem őket, nem voltak ott. Pánikba estem.
Fejemet fogtam, nem lehettem ilyen hülye! Lou meg fog ölni, de már maga a bűntudat megöl. Magamban szitkozódtam, átkoztam magam. Egyszer csak egy kutya szaladt el mellettem, szájában egy piros labdával. Az állat gazdája egy szőke hajú srác volt. Szaladt a kutya után, utána pedig.. Lux.
- Lux! - futottam a kislány elé, észrevett mosolyogva futott immáron felém. Leguggoltam elé, hagytam, hogy megöleljen. Szorosan tartottam magamhoz, féltem bármelyik pillanatban elmehet. - Úristen, nagyon aggódtam érted. Hol voltál eddig? - fogtam közre az arcát. Nyomtam egy puszit a homlokára.
- Adammel játszottunk. - mutogatott a fiú (ezek szerint Adam) irányába. Már pórázon fogta a kutyát, érdeklődve jött felénk.
- Hello szépségem. - küldött felém egy szívtipró mosolyt. Felálltam Luxszal a kezemben.
- Sz-szia. - eltűrtem egy tincset a szemem elől. Adam tetőtől-talpig végigmért. Zavaromban lesütöttem a szemeimet, cipőm orrát néztem. Lux csak kuncogott mellettem. Valljuk be, Adam nem egy ronda srác.
- Honnan ismered az elbűvölő Luxot? - kérdezte az említett lányt nézve.
- Az unokahúgom. - néztem fel rá szégyenlősen. Mosolyogva bólintott. - De elnézést most mennünk kell.
- Esetleg elkísérhetem a szép lányokat valameddig?
- Persze. - mondta Lux. Leraktam a földre, ő pedig beállt kettőnk közé. Egyik kezecskéjével megfogta az én kezemt, másikkal Adamét. Így sétáltunk egészen a házunkig.

Adam rendes srácak tűnt, nem olyan tipikus szoknyapecér, igazán inteligens és vicces. Kultúráltan próbált randira hívni. Elutasítottam, ismeretlenség tekintetében. A számomat viszont megszerezte. Azt mondta, majd jelentkezik. Én csak mosolyogtam rajta.
- Remélem még találkozunk. - mosolygott rám a ház előtt. Megölelte az unokahúgomat aki rögtön be is szaladt a házba. Lou már otthon volt, ha jól láttam. Felállt és várakozva rámnézett. Általában szégyenlős lány vagyok, viszont Adam nagyon rendes volt velünk. Adtam az arcára egy puszit. Vigyorogva átölelt én pedig tűrtem. Már égett az arcom.
Mikor elengedett, válla fölött láttam valakit. Egy fekete ruhás férfi volt. A szomszédunknál állt, nekidőlve a kerítésnek.
- Ki az ott? - kérdeztem ijedten Adamet. Hátra kapta a fejét.
- Dehát nincs ott senki, Jade! - magyarázta.
- Dehát láttam.. - igaza volt, már nem volt ott senki sem. Nevetve megcsóválta a fejét, nem hitt nekem.
- Most mennem kell. Látlak még. - adott két puszit, majd megfordult és elment.

Nem vagyok bolond! Láttam, amit láttam. Valaki figyelt minket.

6 megjegyzés: