2013. november 2., szombat

09. Chapter

Halika, drága olvasóink:DDd
Amint látjátok megint én jelentkezem. Reméljük innentől kezdve be tudjuk tartani a részhozási időpontokat:) Ezt a részt a saját -írói- szemszögemből írtam. Lehet furcsa lesz, nekem legalábbis az lenne.
Sok mindent nem tudok hozzáfűzni, olvassatok jól!
A napokban kaptunk egy díjat, hamarosan kirakjuk az 'Awards' modulba. Köszönjük mégegyszer.♥
Kérlek szépen Titeket, kommenteljetek, és iratkozzatok fel! 
Nem tudjátok elképzelni, milyen fontos ez nekünk..
Na de mostmár komolyan befogom, jó olvasást!♥♥


Lou Teasdale házához pontban reggel 9-kor csöngetett a postás, kezében egy hatalmas csomaggal.
A háziasszony egy rongyba törölgetve a kezét sietett ajtót nyitni. Meglepődött látva, a hatalamas postát.
 - Üdvözlöm, Lou. Jade Miller kisasszonynak hoztam csomagot. Itthon van esetleg? - mosolygott illedelmesen a nyegvenes éveiben járó férfi.
 - Jade. Postád jött. - kiabált a háta mögé. A lépcső felől lábdobogás hallatszott. Egy pillanat múlva megjelent a posta tulajdonosa.
 - Igen?
 - Kérem itt írja alá. - nyújtott felé egy nagy lapot. Készségesen még tollat is adott. - Ezt magának küldték.
És átnyújtotta a nagy csomagot. Jade meglepődva vizsgálta a küldeményt, majd visszacsoszogott a szobába.
 - Köszönjük, további szép napot. - Lou bezárta a férfi előtt az ajtót.

 - Na kitől van a titokzatos csomag? A randipartneredtől? - kérdezte kíváncsian a nagynéni unokahúgát. Jade lesütötte kék íriszeit, arca kipirult. - Igen.. - mondta halkan.
 - Milyen romantikus.. Tom te miért nem küldtél nekem ilyen nagy csomagokat? - vonta kérdőre akkor belépett férjét. A férfi csodálkozva nézett feleségére, nem értette mi történt. Aztán csak megvonta a vállát, és teljesen eltűnt a hűtőben.
Jade egy kis kártyát tartott a kezében. Kicsomagolta az ajándékát, majd szájtátva nézte a tartalmát. Lou néni rögtön sietett oda hozzá, kíváncsiskodva.
 - Ez aztán hatalamas! - kezét szája elé téve áradozott a nagy virágcsokorrol, amit Adam küldött Jade-nek. Az említett lány csak magában mosolygott, majd elővette a legnagyobb vázát ami a házban volt, megtöltötte vízzel, és belerakta új szerzeményét.
 - Megyek és felhívom. - rohant fel a szobájába Jade. Tom és Lou csak összenéztek. Tudták mi ez. Ismerték azt a csillogást, ami most Jade tekintetében díszelgett. Úgy gondolták a lány szerelmes.

 - Jajj Adam. Annyira nem kellett volna. Ez hatalmas. N-nem is tudom, hogy háláljam meg.. - terült szét hatalmas francia ágyán Jade. Telefonját szorosan a füléhez tartotta, arcáról nem lehetett levakarni a vigyort.
 - Jade! Ha mégegyszer megköszönöd esküszöm, hogy.. - a mondat félbeszakadt, valaki megzavarta őket. A vonal másik végében csattanásokat lehetett hallani. Adam lélegzete egy pillanatra elakadt, majd összeszedte magát és megszólalt. - Visszahívlak.
 - Adam, várj. - szólította a lány, de a vonal megszakadt. Letette.
A telefont elhajította az ágy végébe, arcát a kezébe temette. Fogalma sincs mi történt Adammel. De meg kellett tudnia. Ilyenkor átkozta magát, hogy sok tulajdonsága hasonlít nénikéjéhez.

 - Lou elkérhetem az autódat, légyszíves? - hadarta Jade. Nagyon sietett.
 - P-persze, de mégis hova sietsz? Jade. - kiáltott a lány után Lou, de Jade már a kocsifeljáróról állt ki.
Tudta hol lakik Adam, ezért gyorsan vezetett. Közben gondolkodott. Vajon mi történt vele? Biztos valami bajba keveredett. De milyen bajba? És hogy tud rajta Ő segíteni? Mert abban biztos volt, hogy bármi történt is Adammel  segíteni fog neki. Bármi áron.

Egy jobb kanyar, egyenes, és ott is volt. Szinte kipattant a kocsiból. Az ajtóhoz sietett.
Kopp. Kopp. Kopp.
Semmi. Nem nyitottak ajtót. Megpróbálta mégegyszer, semmi. Nem volt más választása, benyitott.

Tudta, hogy ez betörésnek minősűl, de abban a pillanatban neki semmi sem számított. Kíváncsi volt.

Halkan haladt egy hosszú, keskeny folyosón. A falakon mindeféle festmény. Jade mindig is úgy gondolta, hogy a ház tükrözi a benne lakó stílusát. Adamnek volt sílusa, meglehetősen kifinomult volt, ez meg is látszott. Semmi giccs nem volt a házban, egyszerű volt mégis elegáns.
Egy fehér faajtóhoz ért. Lenyomta a kilincset, az ajtó pedig nyikorogva teljesítette feladatát. A helység egy társalgónak látszott. Itt több fotel, illetve kanapé volt. Közöttük kis asztalokkal. Megnyugtató érzést gyakorolt a lányra. A szoba illata finom volt. Olyan sütemény és málna keveréke. A valaha volt legfinomabb illat, amit Jade valaha el tudott volna képzelni.
Egy hatalmas lépcsőt pillantott meg. Gondolkodóba esett. Felmenjen vagy sem?
Túl kíváncsi volt, nem tudott itt megfutamodni. Kezét lerakta a lépcső fából készült korlátjára, majd halkan, de gyorsan felszaladt az emeletre. Hangokat hallott. Mostmár biztos volt benne, hogy Adam itt van.
Összerezzent, mikor valami a másik szobában a földön csattant. Valami, ami üvegből volt. Hallani lehetett a szilánkok törését. Kezei már remegtek. Talán bántják Őt?

 - Megmondtam, hogy kerüld el, nem? - egy rekedtes hang szólalt meg. Mégegy csattanás. Élesen beszívta a levegőt. Kezeit a félig csukott ajtó keretére tette. Próbált kilátni az ajtó takarásából. Adam szembe állt vele, vérzett az orra. Úgy látszott nem érdekli, csak fintorogva beletörölte a pulóverébe, majd komoly tekintettel nézett a Jade-nek háttal álló férfira. Fején egy fekete sapka volt, fekete bőrkabát fedte felsőtestét.
 - És én megmondtam, hogy nem tehetem. - köpte a férfi szemébe. Kapott egy pofont, amint kimondta ezt a hat szót. Még maga Jade is elfordította a fejét az ütés erejétől, pedig meg sem ütötték. Fájt nézni, hogy így bánik vele az a fiú. Mégis kicsoda, hogy ezt teszi vele? Mi köze van Adamhoz? Ezek a dolgok jártak a lány eszében, mikor valaki erősen megrántotta a copfját. Felkiáltott az erőtől, ami támadójában rejlett.
 - Mit keresel itt szépségem? - kérdezte a mögötte lévő férfi csábítóan. Undorodott az ilyen kaliberű férfiaktól, emiatt fintorgott egyet. Ezt a kérdést meghallotta Adam... És az agresszív ellenfele is.
A férfi, aki hátra fogta karjait, beráncigálta a gyéren megvilágított szobába. Jade próbálta kiszabadítani legalább az egyik karját, de az erős kezek lefogták. Addig rugkapált a lábaival, amíg a talajtól el nem emelkedett. Letekintve észrevette, hogy felemelték a földről.
 - Mit keresel itt, Jade? - rohant hozzá Adam. Ő is próbálta leszedni a férfi kezeit a kedveséről, de nem tudta.
 - Meg akartam veled beszélni valamit, mindegy.. - akaratlanul is tekintete a bőrdzsekis férfira siklott. Nem lehetett idősebb nála maximum egy-két évvel. Bár nem látott sokat az arcából, tudta, hogy komoran figyeli őket. A testtartása elárulta. Mellkasán fonta össze izmos karjait. - Ki az ott? - kérdezte halkan, Adam füléhez hajolva. A fiú hátranézett.
 - Egy rossz ember, Jade. - miközben ezeket kimondta, egyenesen a lány szemébe nézett. Barna szemei áthatóan figyelték a lány értetlen tekintetét.Valaki megmozdult a sötétben.
 - Szóval te lennél a szépséges Jade? - kérdezte közelebb érve a "fekete férfi". - Sokat hallottam rólad.
 - Hagyd abba, Ed. - sziszegte Adam.
Ed? Várjunk csak. Ed?! Azaz Ed? Aki megmentett éjjel? Szent szar. - gondolta magában Jade.
 - É-én azt hiszem ismerlek, Ed. - dadogta Jade. Szemei hozzászoktak már a sötéthez, próbálta alaposan végigkémlelni az állítólagos Ed arcát.
Adam felkapta a fejét. - Mégis honnan ismered?
 - A-azt hiszem, t-te voltál aki m-megmentett pár nappal ezelőtt. Kérlek szólj, ha tévedek. - magyarázta elbizonytalanodva Jade. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy Ő az. Más Ed is van a világon, nem csak az Ő "hőse", márha hősnek lehet nevezni..
 - Nem tévedsz, drágám. Én vagyok az. - puha kezek simitották meg az arcát. Ed mosolygott. Jade érezte, hogy mosolyog. Közelebb voltak egymáshoz, mint ahogy valaha is voltak. Jade-nek elakadt a lélegzete, ahogy Adam hirtelen ellökte előle Ed kezét, illetve az egész testét. Dühös volt. Nagyon dühös.
 - Ha mégegyszer hozzáérsz.. - kezdte Adam, de a torkán akadtak a szavak. Ed csak vigyorgott.
 - Akkor mi lesz? Megversz? Jaj ne. Most megijedtem. - a rájátszás kedvéért a szája elé tette a kezeit. Jade meglepődött a pofátlanságán. Gondolta, biztos Ő itt a nagyfőnök. Ő az, aki megtanítja az embereket kesztyűbe dudálni. Na, persze.
 - Hagyd abba. - szólalt meg végre Jade, mikor megtalálta a hangját. - Ne beszélj így vele!
 - Harcos barátnőd van, Adam. - lépkedett körbe-körbe Ed. - Kár, hogy engem senkise győz le. Főleg nem egy ostoba liba.
 - Libának neveztél, seggfej? - tátotta el a száját Jade. Mielőtt meggondolta volna mit mond, azelőtt mondta ki, hogy "seggfej". Edről lepergett a sértés. Csak tovább kémlelte a lány arcvonásait.
 - Tom. Tedd már le, idegesít, hogy ilyen magas. - utasította a Jade mögött álló férfit, aki felemelte, és még mindig a levegőben tartotta.
Jade hirtelen esett talpra, bele is nyilallt a fájdalom a lábába. Így már nem tűnt olyan magasnak, Eddel szemben. Legalább fél fejjel volt alacsonyabb a fiúnál.
 - Így már jobb. Jobban szeretem az alacsony nőket. - vigyorgott Ed, Jade képébe. A lány már emelte a kezét, hogy pofon vágja, de Ed gyorsabb volt. Elkapta a csuklóját. - Vigyázz, kislány. A végén bajod esik.
Eszébe jutott, mikor valaki azt mondta neki: "Másodjára nem lesz senki, aki megvédjen" Harry. Bár egyáltalán nem beszélgetnek, néha, amikor Jade az egyik gyenge pillanatában van eszébe jut Ő. Nem táplál iránta semmilyen érzelmet, csak gyűlöletet. Gyűlöli a fiút, mert úgy alkot róla véleményt, hogy nem ismeri. Lealacsonyítja mások szintjére, ezért is gyűlöli.
Ebben hasonlított Edre. Meg persze ott volt a meg nem kérdőjelezhető flegmaságuk. Mindkettő ugyanolyan szemtelen. - gondolta Jade.

Adam végig a szoba egyik sarkában állt, figyelte mi fog történni. Látszott rajta, hogy fél. Nem attól félt, hogy Jade-nek baja esik.. Hanem attól, hogy Ő nem fogja ép bőrrel megúszni a dolgot. Tudta, hogy kihúzta a gyufát Ednél. Nemrég még a legalacsonyabb rangú tag volt a londoni bandában, mostmeg azt hiszi Ő a fenegyerek, mert főnök lett. Adam tudta, hogy öléssel lett a vezető. Máskülömben nem állna itt, ebben a szobában.
 - Min gondolkodsz, szépség? - Adamet nagyon őrjítette a gondolat, hogy Ed hozzáér a lányhoz. Adam meg akarta védelmezni Jadet, az ilyen és ilyesfajta emberektől. De pont, hogy veszélybe sodorta.
 - Azon, hogy ismerek valakit, aki pont olyan szemtelen, mint te. - Adamet meglepte, hogy Jade ilyen nyíltan be mer szólni a főnöknek. Nem gndolta volna, hogy bátor. Inkább olyan "színfalak mögött meghúzódó" lánynak tűnt.
 - És ki lenne az? - Ed kíváncsi volt.
 - Harry.
Ednek a torkán akadtak a szavak. Mindig is tudta mindenki, hogy valamiféle titkot rejteget. Még soha senki nem érte el, hogy Ed ne tudjon megszólalni. Jade viszont elérte.
 - Ed, most menj el! - lépett egyre közelebb a lányhoz, és húzta el Ed közeléből. - Később hívlak, és megbeszéljük a.. Félbeszakadt dolgot.
 - Ahogy gondolod. - mindenkit meglepett beleegyezése. A mai nap tele van meglepetésekkel - gondolta Adam. - Még találkozunk, gyönyörű. - kacsintott Ed, mire Jade megragadta Adam karját, Ed cselekedetére.
Azzal elmentek.

 - Hazaviszlek. - nyögte Adam. Óvatosan megfogta Jade karját, és kifelé húzta az emlékekkel teli szobából.
 - Saját kocsival jöttem. - válaszolta gyenge hagon Jade.
  - Mindegy. Hazaviszelek avval, visszafelé sétálok. Ki kell szellőztetnem a fejemet. - Egy gyönge mosolyt villantott a lány felé. Jade megszeppenve ült be Lou nénikéje kocsiába. Az egész út csendesen telt, Jade visszafogta magát, hogy ne rohamozza le kérdésekkel a fiút.
 - Köszönöm, hogy hazahoztál. Kérlek vigyázz magadra hazafelé. - Jade egy kicsit puszit nyomott Adam arcára, mikor Ő illedelmesen kinyitotta neki a kocsiajtót.
 - Vigyázok. - Semmi mosoly. Semmi.
Jade megvárta íg Adam kikanyarodott az utcából, majd egy mosolyt erőltetve az arcára elindult befelé. Tudta, hogy színészkednie kell Lou előtt. De amíg nem tisztázta le Adammel ezt a dolgot, addig senkinek egy szót sem szól.

 - Kicsim? - kiáltotta Lou a nappaliból.
 - Én vagyok, igen. - kiáltotta vissza Jade, aggódó nénikéjének.
 - Hála Istennek, hogy végre megjöttél. Már 5 óra van. Nagyon sokáig odaát voltál, Adamnél. - Jade kihallotta a hangjából, hgy Lou néni vigyorog. Akaratlanul egy őszinte mosoly kunkorodott az ajkain, ahogy Loura gondolt.
Beljebb lépett a lakásban. Első útja a konyhába vezetett, már az előszobában lehetett érezni Lou főztjét. Amint beért, egy nagy, cuppanós puszit nyomott nénikéje arcára.
 - Naaa. Részleteket.
 - Előbb had egyek, Lou. Rettentően éhes vagyok. - karolta át az új konyhatündér vállát, és bociszemekkel nézett rá.
 - Nem is tudom mi miatt éhezhettél meg ennyire. - nevetett Lou. Jade beleboxolt nénikéje vállába. - Ja, menj köszönni Luxnak. Már nagyon várt.
 - Rohanok. - Jade betipegetta hatalmas nappaliba, unokahúgát keresve. A kislány amint meglátta, elkezdett felé szaladni. Jade mosolyogva felkapta az ölébe, és puszit nyomott a feje búbjára. Megforgatta párszor a levegőben, majd kacagva a kanapéra zuhantak. Idilli pillanatukat csak egy valaki zavarta meg.
 - Vigyázz, Miller. A végén kiderül rólad, hogy jó fej vagy.

6 megjegyzés:

  1. jó lettt!!csak most hogy-hogy E/3-személybe írod és nem E61-be nekem úgy jobban tetszett de így is jó!!:)siess a kövivel!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így érdekesebb, édes.:) Köszönöm szépen♥

      Törlés
  2. Gratula Bo, ügyes vagy. Tényleg elég furi így, de jó! Mond meg Boginak, hogy siessen nagyon gyorsan!:)
    Xx P

    VálaszTörlés