14. Chapter

Sziasztoooook!
Bocyy in da house, vagyis itt a következő fejezet.
Elég gyorsan végeztem vele, csak úgy jöttek a szavak egymás után, aminek nagyon örülök.
Ismét megfogyatkoztak a hozzászólások, amiket nem nézek túl jó szemmel. Eszti azért igen szép hosszú részt hozott nektek.
Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket, mindenképpen hagyjatok magatok után nyomot.
Millió és egy puszi minden olvasónknak.
Ui.: Csatlakozzatok a facebook csoportbaaaaaa ITT.



Kiszálltam a kocsiból ügyelve arra, hogy Lux ne ébredjen fel. A pici rózsaszín ajkai elváltak egymástól, ahogy a vállamon szuszogott.
Az utat a reptérről borzasztóan hosszúnak tartottam, pedig tudtam, hogy ugyanúgy 40 perc, mint eddig. Hálásan néztem Tomra, mikor átvette a gyerekét, hogy felvigye a szobájába. A hajamba túrva rúgtam le a cipőimet és a konyhába sétáltam. Kinyitottam a hűtőt és.... nem csináltam semmit. Csak bámultam meredten magam elé mindenféle gondolat nélkül. Nem tudom miért csináltam ezt, sosem szoktam. Olyan volt, mintha hiányozna egy darab belőlem.
Felbaktattam a lépcsőkön és besétáltam a szobámba. Becsuktam az ajtót magam mögött, és átöltöztem. Arra sem volt elég energiám, hogy letusoljak. Majd reggel. Leültem az ágyamra, majd miután megnéztem az időt, inkább lefeküdtem. De aludni nem tudtam.
Vissza akartam menni az időben, hogy minden szép és jó legyen. Fájdalom és kétségek nélküli. Semmi mást nem akartam, csak újra olyan boldog lenni, mint egy hónapja.

"- Kicsim, megjöttem - hallottam apu hangját és ahogy becsukja maga mögött az ajtót.
- Konyhában! - kiáltottam neki vissza. Hallottam, ahogy leveszi a kabátját, ledobálja a cuccait a nappaliban, és hallottam a lépteit, ahogy jön, hogy üdvözöljön.
- Szia apu! - mosolyogtam, és gyorsan megöleltem.
- Szervusz kincsem. Mi finomat főzöl? - Jól hallhatóan szimatolt, akár egy kiskutya és látványosan körbenézett, ezzel nevetésre késztetve.
- Sütöttem krumplit és vettem friss ketchupot, mert megromlott a másik. - Még mindig kuncogtam a fejeken, amiket vágott.
- Jól hangzik.
- Ééééééés, hagyd befejezni. Vettem a kedvencedből is. - Kérdőn nézett. - Khm. Dobpergést kérek - szórakoztam, majd kinyitottam az egyik szekrényt.
- Oh a jó öreg Miller. - Hangosan nevettünk mind a ketten, amikor kimondta a sör márkáját.
- Titeket a világ is egymásnak teremtett. - Még kaptam egy puszit a homlokomra, majd eltűnt az ajtó mögött két üveggel a kezében."

Akaratlanul is könnyek gyűltek a szemembe az emléktől. Nem akartam sírni. Nem akartam ezt az életet élni sem. Én csak boldog akartam lenni a családommal. De nekem már nincs családom. Már senkim sincs.
- Jade? - hallottam Lou hangját. Letöröltem a könnyeim, mielőtt felé fordultam volna az ágyon.
- Mondjad - motyogtam és beletúrtam a hajamba, hátha attól kevésbé tűnök kétségbeesettnek.
- Hééé. Mi a baj? - sietett mellém. Leült és magához húzott. Szorosan tartott pár pillanatig és a hajamat simogatta. Ő tényleg szeretett, amiért nagyon hálás voltam neki.
- Jól vagyok - mosolyogtam fáradtam. - Miért jöttél?
- Csak hogy rád nézzek. Úgy eltűntél, Harry keresett.
- Igazán? Mit akart?
- Hogy jól vagy-e. A lenti vendégszobában van, ha gondolod...
- Nem, köszi - vágtam közbe. - Menj aludni. - Érdekes volt, hogy én küldöm őt ágyba, de így jött ki.
- Aludj jól. - Adott egy puszit és el is tűnt. Az ajtómat nem csukta be, így azt nekem kellett. Mikor felálltam, rájöttem, hogy éhes vagyok. Sóhajtottam és halkan lesétáltam a konyhába. Ismét kinyitottam a hűtőt, de ezúttal tudtam, hogy miért. Vettem ki tejet és kerestem müzlit. Összeöntöttem és beraktam a mikróba.
Általában hidegen eszem, de meleg tejjel jobban segít elaludni. Ezt még apu tanította.
A temetéssel megszűntek a gondolatok, miszerint ez az egész csak egy átverés és már csak napok kérdése, hogy felhívjon telefonon, hogy valójában semmi baja, és menjek haza. De nem. Ez már sosem fog megtörténni.
Akármire is próbálok gondolni, mindig ide lyukadok ki. Bár, mit is várok? Nem tudtam mit tehettem, amiért ezt érdemlem. Csak fel akarok ébredni ebből a rémálomból. A könnycseppek ismét utat törtek maguknak, és lassan folydogáltak le az arcomon. Túl sokat sírok. Megtöröltem az arcomat mikor csipogott a mikró, hogy kész a vacsorám. Kivettem az átmelegedett tálat az édességgel és leültem enni.
A hideg csempe bántotta a talpam, így egy bárszéket választottam, mert onnan nem ért le. Az emlékekkel küzdve, szipogva kanalaztam a gabonapelyhet.
- Minden rendben? - simult egy meleg tenyér a hátamra.
- Menj aludni Harry - morogtam rá sem nézve.
- Nem tudok. És ahogy látom, te sem. - Mellém sétált, és szokatlanul barátságosan nézett. Nem válaszoltam.
- A jó öreg meleg tejes módszer? Én is ezt használtam, de nem működött. Csak annyira elhittem, hogy ettől elaludtam. - Halkan, szinte óvatosan kuncogott, majd mikor látta, hogy még mindig semmi reakciót nem váltott ki belőlem, befejezte.
- Nekem igenis használ - a kézfejemmel töröltem meg az arcomat, majd hosszú csend. Nem volt kínos. Túl késő volt, hogy az legyen. Mikor befejeztem, felálltam, és a mosogatóba tettem a tálat. Nem fordultam meg, csak álltam ott, és néztem ki az ablakon. Nem láttam semmit. Odakint sötét volt, bent pedig sötétség.
- Tudom, hogy milyen - suttogta, de pontosan hallottam minden szavát. Ugyanott volt, ahol eddig. Állt a pult mellett, egy lépést sem tett felém.
- Honnan tudhatnád? - fordultam szembe vele.
- Apám elhagyott mikor 12 voltam.
- Az nem ugyanaz. - Zsebkendőt kerestem, hogy kifújhassam az orrom, de sehol sem találtam.
- Hé. - Egy zsepit tartott a kezében és felém nyújtotta. Egy pillanatig haboztam, majd odamentem.
- Köszi - motyogtam és elmentem mellette.
- Jade... - szólt utánam, mikor a lépcsőhöz értem.
- Sajnálom. - Csak egy fénycsík világította meg, de így is láttam, hogy ezt komolyan gondolja. Legalábbis úgy nézett ki. Azt, hogy mekkora színész, nem tudtam. De lehet, csak én képzeltem be magamnak.
Visszatérve ide Houston után olyan, mintha újra kezdtem volna mindent, a legelejéről.
- Jóéjt - mondtam és felmentem a szobámba. A nyakamig húztam a takarót és elég gyorsan elaludtam.

Calvin Harris Under Control-ja ébresztett reggel. Csörgött a telefonom.
- Haló - motyogtam meg sem nézve ki az.
- Jade. Itt Adam, megint. - Hallottam a hangján, hogy jól szórakozik az álmosságomon.
- Remélem jó indokod van arra, hogy fölébresztettél - morogtam.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk ma ebédelni. Eredetileg vacsorát terveztem, de közbejött valami estére. Szóval egy ebéd velem?
- Nem tudom...
- Kérlek. - Valahogy le kellett zárnom ezt az egész Adam ügyet, amihez kellett, hogy találkozzunk, szóval belementem.
- Legyen - sóhajtottam.
- Nagyszerű! Majd megyek érted. Legyél szééép - nyújtotta el, majd megszakította a vonalat.
Nyújtóztam egyet, és megpróbálkoztam azzal, hogy kimásszak a jó meleg takaró alól. Belebújtam a papucsomba és összehúztam magam körül egy köntöst. A korai időre tekintettel halkan sétáltam le a lépcsőn, és végig a nappalin. A konyhában Lou mosogatott.
- Minek a mosogatógép, ha kézzel mosod el az edényeket? - nevettem.
- Jó reggelt! Ehhez volt kedvem. De hogy-hogy ilyen korán ébren vagy?
- Ahh. Adam hívott. Ma vele ebédelek.
- Úgy örülök, hogy találtál valakit - mosolygott rám melegen. - Na gyere ide nagylány -tárta ki a karjait. Kuncogva bújtam hozzá pár másodpercre.
- Többiek? - kérdeztem.
- Tom és a gyerek alszik, Harry pedig már elment, mielőtt felébredtem volna.
- Értem.. - ásítottam.
- Egy kávét? - nevetett.
- Azt megköszönném - mosolyogtam és leültem a tegnap esti helyemre.