2014. július 8., kedd

2. Season // 2. Chapter

Halihó!

Megérkezett a következő rész! Egy kis csúszással, de itt van. Akik a csoport tagjai, azok tudják, hogy mi volt a csúszás oka, aki meg nem a tagja a csopinak.. Hát elég ha annyit mondok, hogy koncerten voltunk. És konkrétan tönkrement a lelki békénk. Minden felborult.
A következő két részt Bogi fogja hozni, mert én Olaszországban leszek egy hétig:(
De ígérem nem fogtok benne csalódni!
Én személy szerint nem vagyok megelégedve a résszel, de ha nektek tetszeni fog, akkor fejet hajtok magam előtt.
Köszönjük az előző részhez érkezett kommenteket és köszöntjük az új feliratkozóinkat!
Nem húznám tovább az időtöket, jó olvasást!
Puszi: Eszter xx




Ismét felkelt a nap, ismét besütött az ablakomon, de nekem a mai reggel más volt. Egy csupasz mellkason ébredtem. Kék szemeimmel felnéztem és megpillantottam őt. Ajkaimra mosoly húzódott a göndör fürtök láttán. Már ébren volt, engem fürkészett csillogó, smaragd tekintetével.
- Jó reggelt, Szépségem - suttogta érzékien a szokásos reggeli, rekedtes hangjával. Egy puszit nyomtam a mellkasára, majd elfeküdtem mellette. Azonnal éreztem teste melegének hiányát. Oldalra fordult, karjával támasztotta meg a fejét, úgy nézett tovább, mosolyogva.
És akkor nekem beugrott. Ő nem lehet itt. Harry halott! Nem lehet itt, az képtelenség. Harry halott! Damon lelőtte! Már hallucinálok, jesszus. Ez már beteges. Csak szeretném, hogy itt legyen, ő nem Harry, csak egy délibáb. Na, de reggel? Képtelenség.
- Harry?

- Jade? Jade, kelj fel! Hallod? Jade, nézz rám! - Kezek simogatták az arcomat, miközben szólongattak. Hirtelen felriadtam. Szemeimet azonnal a hang irányába fordítottam. Conor feküdt mellettem egy fekete pólóban. Zihálva néztem rá.
- M-mi..
- Csak rosszat álmodtál - csitított. Sóhajtva dőltem vissza a puha párnákra, majd fejemet oldalra döntve figyeltem a fiút, ahogy kezeit visszahelyezi a feje alá, hogy ő is nézni tudjon engem. Pont, mint az álmomban.
- Pedig olyan valóságosnak tűnt.. - motyogtam. Teljesen kimerült voltam, és ahogy körbenéztem a szobámban, nem volt valószínű, hogy reggel lenne. Hajnalodott, azt hiszem.
- Mit álmodtál? - érdeklődött csendesen.
- Semmi különöset - legyintettem. Conor látva, hogy inkább visszaaludnék, nem erőltette tovább ezt a témát. Átfordult a másik oldalára, majd amikor meghallottam halk szuszogását, biztos voltam benne, hogy elaludt.

Eldöntöttem magamban azt, amit már régen el kellett volna. Tovább kell lépnem! Nem szabad hagynom, hogy Harry halála tönkretegye az életemet. Össze kell szednem magam! Ha Damon valóban itt kószál megint, és engem keres, akkor erősnek kell maradnom. Tovább kell lépnem a halálán, egyszer s mindenkorra!

***
Mindenki az ebéd maradványit pakolta le az asztalról, mikor letrappoltam a lépcsőn. Lou-t nem láttam az asztalnál, így rögtön tudtam, hogy a konyhában van. Sejtésem beigazolódott, csakhogy nem volt egyedül. Egy szőke hajú nő társaságával osztozott.
- Sziasztok! - intettem kettejüknek. A nő a pultnál ült, míg Lou a fiókokat túrta fel. Megköszörültem a torkomat, mert úgy tűnt, nem nagyon hallotta, hogy beléptem a helyiségbe.
- Oh, Jade, szívem. Felébredtél? - kapta rám hirtelen a tekintetét. Szemei alatt hatalmas karikák húzódtak, gondoltam még egy álmatlan éjszakája volt.
- Igen, hallottam a pakolászást, de amúgy is fent voltam már - magyaráztam. - Egyébként nem tudod, hogy Conor mikor ment el?
Fejét csóválta.
- Amikor én kijöttem, már nem volt itt. Miért? Együtt aludtatok? - vigyorodott el, mire én elkaptam a tekintetem. Éreztem, ahogy vörösödöm. Kösz, Lou.
- Ez a Conor fiú a barátod? - szólalt meg hirtelen a bárszéken ülő szőke. Meg kell, hogy mondjam, nagyon hasonlít a nagynénémre.
- Nem, ő csak egy barát - hangsúlyoztam ki a "barát" szócskát. Egyből leesett neki, majd témaváltásképp felém nyújtotta a kezét.
- Sam vagyok, Lou nővére és a te nagynénéd - mosolygott. Furcsa arckifejezéssel fogtam meg puha kezét és ráztam meg.
Egy újabb eltitkolt családtag? Már meg sem lepődöm. A családommal kapcsolatos dolgokon már komolyan nem lepődöm meg. Apám sok mindent titkolt előlem, nem csak a mocskos ügyeit, hanem a családi dolgokat is. Nem is ismertem a családomat! Kész röhej, nem igaz?
- Igen, nos - kezdte Lou zavartan. - Sam volt a legidősebb közülünk. Mielőtt a szüleid összeházasodtak volna, Sam akkor költözött el az előző férjével Kínába.
- Kínába? - néztem értetlenül.
- Max szeretett volna ott élni, én pedig mentem vele - magyarázta tovább Sam. - Csak aztán megismert egy kis kínai fruskát, akivel megcsalt, ezért elváltunk. Én pedig bejártam a világot és megállapodtam Brazíliában, ahol megismertem a mostani férjemet. De nem maradtunk ott sokáig, mert a munkája miatt vissza kellett jönnünk az Egyesült Királyságba. És pár hónapja újra itt vagyunk - fejezte be mosolyogva.
Úgy látszik Sam tényleg világjáró. Kína, aztán Brazília? Mégis hogyan hozta össze azt nem tudom. De szimpatikusnak tűnt, laza volt és aranyos. Lou néni mintha említette is volna, hogy van egy nővére, de akkor nem nagyon tartottam fontosnak. Ezt betudom a labilis idegállapotomnak. Mondjuk most sem jobb a helyzet, de ezt az egész Sam-es szituációt én egy újrakezdésnek éltem meg. Eldöntöttem, hogy tovább lépek. És nem tudom, hogy Sam néni mennyit tud az itteni dolgokról, de szeretném neki nem kimutatni a fájdalmamat. Ez egyfajta megpróbáltatás. És én állok elébe.
- Biztos gyönyörű országok - bólogattam. - Ezek szerint Lux is itthon van? - csillantak fel szemeim. El is felejtettem az unokahúgomat, amiért szégyellem magam. A világnál is fontosabb nekem.
- Igen, azt hiszem az udvaron van - felelte Lou. Szemöldököm felszaladt, főleg a nénikém semleges hangszíne miatt. Miután válaszolt a kérdésemre, vissza is fordult az edények felé, Sam néni pedig elvett egy újságot és azt kezdte lapozgatni.

Gyorsan kifutottam a hátsó udvarra. Hátul is rengeteg őr volt. Körbefordultam, tekintetemmel kerestem a kis szőkét. Annyira zavaró volt ez a sok fekete ruhás..
- Jadey - hallottam meg egy vékony kis hangot. Fejemet azonnal odakaptam. Lux, kezében a plüss barijával szaladt felém. Leguggoltam, kezeimet azonnal kitártam. Ez már megszokott cselekedet volt. Mindig így köszöntünk egymásnak. Most is, mint ahogy eddig, kezembe vettem apró testét és felemelkedtem vele. Fejét a nyakam hajlatába dugta, kezecskéivel szorosan fogta közre a nyakamat. Én is úgy öleltem magamhoz, ahogy csak tudtam. Pár napja láttuk egymást utoljára, de már így hiányzott. Végül elengedett, de még mindig az ölemben volt.
- Milyen volt Sam néninél? - kérdeztem tőle mosolyogva. Tudtam, hogy pár napra odament az itteni zűrzavar miatt. Lou említette.
- Szupi. Képzeld, van egy kiscicája, akit elnevezhettem.
- Na, az tök jó. És hogy nevezted el a cicust? - érdeklődtem.
- Jade-nek - jelentette ki apró mosollyal az ajkain. Szájtátva néztem a majdnem 3 éves kislányra. Rólam nevezett volna el egy macskát? Ennél édesebb dolgot, még senki sem tett értem.
- Miért neveztél el rólam egy cicát?
- Mert olyan cicáknak való neved van - kuncogott. Vele együtt nevettem.
- Rendben, Hercegnő - adtam egy puszit a feje búbjára. Még egyszer hosszan megöleltem, majd leraktam a földre, de a kezét nem engedtem el. Gondoltam bemegyek vele a nappaliba játszani. Úgyis olyan régen babáztunk már. El is indultunk, de akkor egy krákogás a hátunk mögött megállított. Ijedtemben hátrafordultam a két fiúhoz. Biztos voltam benne, hogy nem biztonsági őrök, ezért a kicsit közelebb húzva magamhoz álltam előttük. Észrevehették félelmemet, mert nyugtatólag elmosolyodtak és közelebb léptek hozzánk.
- Örülünk, hogy megismerhetünk, Jade - biccentett a szőke hajú, kék szemű fiú. A mellette álló vigyorogva intett. Kettejükben az volt a különbség, hogy az egyik szőke volt, a másik meg barna.
- Én is.. - mondtam. - Ti kik vagytok, amúgy?
- Ők Niall és Louis bácsi - válaszolt Lux, ujjaival a szájában.
- Akik..
- Harry-nek dolgoztunk - fejezte be a mondatomat a szőke, majd hozzátette: - Én lennék Niall.
Áh, remek. A halott barátom veszélyes bandájának tagjai. Ráadásul az unokahúgom totál természetesen játszott velük, ha velük volt itt kint. Első ránézésre nem tűntek veszélyesnek, de valljuk be, a látszat néha csal.
- Remek. És mi járatban vagytok itt? - próbáltam csevegést kezdeményezni. Megpróbáltam lazának tűnni Harry említésére, de azért még van mit gyakorolnom.
- Conor küldött minket. Van egy kis elintéznivalója, így mi leszünk a mai társaságod - vigyorgott rám -ezek szerint- Louis.
- Szuper. Azt nem mondta, hogy mikor ér vissza? - sóhajtottam. Miért nem szólt nekem, hogy elmegy? Bár miért tartozna nekem magyarázattal?
- Szerintem ma este már itthon lesz.

A kellemesnek nem mondható társalgásunknak azzal vetettem véget, hogy Lux kezét fogva bementünk a meleg lakásba. Időközben rájöttem, hogy nem volt jó ötlet pulóver nélkül a londoni hideg novemberben beszélgetni két -számomra- idegen fiúval. Amint bementünk a házba, kirázott a hideg és éreztem a hőmérséklet változását. Lux-on is kabát volt, ami szintén csak akkor tűnt fel, mikor leültünk a kanapéra, és megpróbálta nagylány létére levenni a meleg ruhadarabot. Segítettem neki, majd az ölembe vettem és megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne csinálni. Természetesen a válasza a babázás volt, így előkotortuk a nappaliban lévő rekeszéből a barbikat, és játszani kezdtünk. Lux volt a királynő babával, én pedig a szobalánya voltam.
- Kér egy kis teát, asszonyom? - kérdeztem a királynő babától.
- Igen, kérek - felelte Lux, majd leügyeskedte a székre a barbiját. Elimitáltam a tea készítését és a pohárkákba való kitöltését. Kivittem a mini asztalhoz, majd a saját kezemmel leraktam az asztalkára az apró tálcát. Lux szintén a saját kezével itatta meg a királynőt.
Ezt játszottuk egészen addig, míg a kis hercegnőm meg nem unta. Délután 6 óra is lehetett már. Gyakran ásítozott, ezért inkább elaltattuk a babákat. Lux már félig kómás fejjel nézett rám, így az ölembe vettem és kimentem vele a konyhába, ahol egy árva lelket nem találtam. Furcsának tartottam, hisz amióta kimentem a kicsiért az udvarra, azóta nem láttam se őt, se Sam-et. Még Tom is eltűnt!
- Keresel valakit? - jelent meg hirtelen mögöttem Louis. Felugrottam, majd rá akartam ordítani, de a nyakamba szuszogó kislány miatt, inkább nem tettem.
- Jézus Mária, Louis. Ezt ne csináld többet - tettem a kezemet a mellkasomra, így próbálva lelassítani a szívverésemet.
- Bocsi - húzta el a száját. - Szóval, keresel valakit?
- Igen. Nem láttad véletlenül a nénikéimet és nagybátyámat?
- Sam visszament a lakására, holnap reggel jön. Lou és Tom azt hiszem a hálószobájukba mentek - magyarázta.
- Lefektetem a kicsit, aztán bemegyek Lou-ékhoz - indultam volna, mikor megállított.
- Lehet, hogy nem jó ötlet bemenni hozzájuk.
- Miért? - kérdeztem értetlenül. Tarkóját vakarva válaszolt.
- Tudod.. Eléggé kivannak ők is, had pihenjenek és beszéljenek egy kis időt egymással. A kapcsolatuk amúgy sem valami fényes mostanság - tette hozzá szomorúan. Mi a franc.
- Micsoda? - Lou mondta volna, ha valami baja van. Vagy nem?
- Fektesd le a kicsit, aztán gyere le a nappaliba - simította meg a karomat, majd hátat fordított és elment.
Úgy tettem, ahogy mondta. Felvittem a kicsit a szobájába, ami a nénikémék szobája mellett volt. Lassan haladtam Lou és Tom ajtaja előtt, hátha hallok valamit. Susmogást meg pakolászást hallottam, de ennél többet semmit. El sem hiszem, hogy Lou nem mondta el azt a picike tényt, hogy veszekszenek a férjével. Foghatja arra, hogy nem tudtam volna megemészteni.. De meg tudtam volna! Hiszen csak veszekednek és nem válnak! A nénikémnek támogatásra lett volna szüksége, amit akár én is megadhattam volna neki, de ehelyett ő elzárkózott tőlem. És tegnap még ő kérte, hogy osszak meg vele mindent. Mondhatom, nem kicsit bántott meg ezzel.

Amint leértem, megláttam a kócos hajú Louis-t a kanapénkon elterülni. Kezében volt a távirányító, gondolom filmet nézett. Halkan mentem le a lépcsőn, majd leültem mellé. Amint észrevett lekapcsolta a készüléket, az irányítót a kis asztalra tette, majd felém fordult.
- Miről akartál velem beszélni? - tértem rá rögtön a lényegre.
- Mindenféléről. Gondoltam jól esne, ha valakinek kiönthetnéd a szíved. Elés sok mindenen mentél keresztül - mondta kedvesen. Igazából jól esett a törődése, de nem bíztam benne. Egy idegen volt számomra, és nem akartam neki elmondani a problémáimat.
- Kösz, nem.
- Ugyan, Jade, ne legyél ilyen. Tudom, hogy nem bízol bennem, de hidd el, hogy nem bántalak - Ledöbbentett, hogy tudja: nem bízom benne. Talán az arcomra volt írva, vagy csupán egyértelműen levehető a nemrég történt szituációkból, hogy nehezen bízom az emberekben.
- Mit vársz tőlem, hm? Azt sem tudom ki vagy, én..
- Én viszont tudom, hogy ki vagy - szakított félbe. - Sokat hallottam rólad.
- Mégis kinek jutott eszébe beszélni rólam? - kérdeztem, de tudtam a választ. Egy gombóc keletkezett a torkomban, a kérdést is alig tudtam feltenni. A belsőm már tudta ki lesz az. Én is tudtam.
- Harry.
És kimondta. Kimondta azt a nevet, ami megríkat. Kimondta azt a nevet, amitől összetörök. Kimondta azt a nevet, amit szeretnék minél előbb elfelejteni. Csak így tudok tovább lépni. De, mintha az univerzum nem akarná ezt. Mindig feljön ez a téma, ha valakivel beszélgetek. Nem bírják ki, hogy ne ejtsék ki a nevét a szájukon. És ez megöl.
- Miért van az, hogy akárhányszor el akarom felejteni, mindig valakinek az eszembe kell jutattnia, hogy mennyire kibaszottul szenvedek? - fakadtam ki könnyekkel küzdve. Louis enyhe sajnálattal a tekintetében nézett rám. Arcán fájdalmas arckifejezés ült.
- Nem tudod őt ilyen könnyen elfelejteni, hisz szeretted - suttogta.
- Persze, hogy szerettem, de ő nem tudta ezt. Sosem mondtam neki - sírtam. Egy párnát vettem magamhoz, a hasamra szorítottam.
- Hidd el, hogy tudta.
- Honnan tudta volna, Louis? Sosem mondtam neki - ismételtem meg, amit az előbb mondtam.
- Harry nem volt hülye ember. És ő is szeretett, biztos vagyok benne - mosolygott. Ledermedtem.
- Ezt honnan veszed?
- Én vagyok a legrégebbi tagja a bandának. Még mielőtt Harry lett volna a vezető, én már akkor itt voltam. Ismertem őt, a legjobb barátom volt - elnéztem. Túl fájdalmasan hangozott a "volt" szó. - Mindig is vagány srác volt, mindenki félt tőle. Aztán, amikor főnök lett, akkor még jobban. Egy köcsög volt igazából, de én így is szerettem - nevetett keserűen. - Nincs testvérem, de ő helyettesítette a családomat. Így az elvesztése nagyon nagy fájdalom, csak úgy, mint neked.
- S mi köze van ennek hozzám?
- Még nem fejeztem be - emelte fel a kezét, majd folytatta. - Szóval. Tudtam róla mindent. Neki semmi és senki sem számított.. Addig, amíg meg nem ismert téged - halkult el egy pillanatra. - Eleinte nem értettem mi a baja, folyton puffogott, meg görényebben viselkedett. Ha megkérdeztem mi van vele, csak elutasított meg azt mondogatta, hogy semmi. Sosem láttam őt ilyennek. Majd egy idő után magához hívott és elmesélt mindent. Rólad. Rólatok. Hogy hogyan érez, mit gondol. És ő kedelt téged, bármennyire is azt mutatta, hogy egy fasz. Törődött veled, pedig a lányokkal nem törődni szokott, ha érted, mire gondolok - Persze, hogy értettem. Nem vagyok hülye. Gondoltam, hogy Harry tapasztaltabb, mint én. A nőknek biztos vonzó volt ez a rosszfiús külső. - Azóta folyamatosan azt kellett hallgatnom, hogy Jade így, Jade úgy. Tudtam, hogy szerelmes, csak még magának sem vallja be. Utálta magát, mert fájdalmat okozott neked. Tudod, Jade, én voltam az utolsó ember, akivel beszélt, mielőtt meghalt.
Várjunk csak..
- Felhívott Svédországban? - döbbentem le.
- Igen, elmondta, hogy.. - akadt meg. - Szóval, hogy..
- NE!
Louis kínosan nézett rám.
- A legjobb haverja vagyok. Azt mondta muszáj ezt megosztania valakivel.
- Harry elmondta neked, hogy lefeküdtünk?
- Öhm, igen.
- És mit mondott? Jó volt? - a szavak csak úgy ömlöttek belőlem, mielőtt megakadályozhattam volna, hogy kimondjam őket. Mikor ráeszméltem mit mondtam éppen, a számra raktam a kezem és átkoztam magam.
- Nyugi, Jade - nevetett Louis. - Azt mondta élete legjobb szexét élte át veled.
- Oh - ennyit tudtam kinyögni zavaromban. Louis ezen persze csak még jobban nevetett. - Ne nevess. Ez olyan kínos nekem.
- Sajnálom, bocsi, befogom - kuncogott.
Ezután csend lett. Egyikünk sem szólt, csak gondolkodott. Mélyen. Louis arcáról eltűnt a mosoly, amint halott legjobb barátjára gondolt. Én pedig fohászkodtam Istenhez, hogy ne sírjam el magam. A tovább lépés legelső szabálya az, hogy nem sírhatok. Ha sírok, akkor gyenge vagyok. Ha gyenge vagyok, akkor nincs erőm a tovább lépéshez. És ha nincs ehhez elég erőm, akkor belepusztulok a belső fájdalmamba. És én még nem akartam feladni ezt a csatát.
- Ha még kíváncsi vagy a nénikédék dolgára, akkor..
- Igen, az vagyok - szakítottam félbe. - Meséld el, kérlek.
- Én sem tudok olyan sokat. Amit hallottam az az,  hogy Lou és Tom napok óta veszekednek. Valószínűleg a helyzeten. Lou elhanyagolja a férjét, Tom pedig ki van ezen akadva. Azt hiszi nem szereti már. Talán Tom fétékeny rád, vagy nem tudom. Lou veled foglalkozik a legtöbbet. Még a saját gyerekét is lepasszolta a nővérének, hogy veled tölthessen egy kis időt.
Lesokkoltak Louis szavai.
- Lou nem hanyagolná el a lányát és a férjét - szögeztem le.
- Jelen pillanatban ez lehetséges.
- Ők a családja.
- Amibe te is beletartozol - tette hozzá mindenttudóan.
A fenébe! Erre nem tudtam mit mondani. Azt hiszem holnap sürgősen el kell beszélgetnem a nagynénémmel. Nem hagyom, hogy a több éves kapcsolata se perc alatt tönkremenjen miattam. Ez így tényleg nem fair a többiekkel szemben. Tőlük is bocsánatot kell kérnem.
- Egy percig se gondold, hogy ez a te hibád - Louis hangjára eszméltem fel. Keményen nézett a szemembe.
- Dehogynem.
- Louise döntött így. Nem a te felelősséged, hogy pocsék anya és feleség - állta a pillantásomat.
- Ez azért kicsit durva - motyogtam.
- Miért nem az? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Most, hogy így elmondtad.. De. - sóhajtottam. Rossz volt így gondolni Lou-ra. Csodálatos feleség és anya egyben és kellemetlen érzés, hogy miattam ez megváltozott.
- Na látod! - Örült, hogy felfogtam, amit mondani akart. - De most mennem kell. Holnap találkozunk.
Mielőtt reagálhattam volna, már elment és hallottam az ajtó csapódását.

Készítettem magamnak egy kis vacsorát, ami most kivételesen több volt, mint egy alma. Találtam a fagyasztóban sültkrumplit és rántott sajtot. Isteni finomnak látszott. Korgó hassal láttam neki az ételnek. Élvezve a fantasztikus ízeket, gondolkodtam a holnap stratégiámon. Először is beszélnem kell Lou-val. Külön, csak vele. Nem akarom, hogy ennek Tom is fültanúja legyen. Meg kell mondanom neki, hogy mi a helyzet. Aztán el kell mennem Tom-hoz, hogy bocsánatot kérjek. A picsába Louis szavaival. Akkor is miattam van. Kibaszottul engem raboltak el és azért ilyen szar mosr köztük a viszony. Ha szétmennek, és emiatt Lux-nak szenvednie kell, valamint Lou-nak és Tom-nak, akkor végem van. Szégyenemben el fogok süllyedni.
Észre sem vettem, hogy kemény gondolataimra egy erőset vágta a sajtba és majdnem elrepedt a tányér. Jézus.
- Mit ártott neked az a tányér, Izomagy? - szólalt meg egy szórakozott hang a hátam mögött.
Ijedtemben akkorát ugrottam, hogy a térdem hangosan koppant a márvány pultnak.
- Baszki - káromkodtam halkan, nehogy felkeltsek valakit. Összeszorított szemekkel fordultam meg a székemben és tettem a kezem a sebesült testrészhez.
- Sajnálom, Kicsi - jött közelebb Conor bűnbánó arccal. - Nem akartalak megijeszteni.
- Aha - Nem nagyon figyeltem a bocsánatkérésére, ugyanis hihetetlenül fájt a térdem. Király. Még egy lilafolt.
- Hozok rá egy kis jeget - mondta gyorsan, majd odalépett a fagyasztóhoz, amit nemrég használtam, majd kivette belőle a fagyasztott zöldbabot. Visszajött hozzám, letérdelt elém, kezemet elvette a lábamról, majd helyette a sajátját tette. Erősen odaszorította a hideg babot a térdemhez. Nadrágon keresztül is rázott a hideg.
- Hova tűntél reggel? - tettem fel a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott. Conor ferde mosollyal nézett fel rám. Hirtelen felállt, majd odahúzott egy széket és leült mellém. Én a kezembe vettem a fagyasztott babot, és tovább tartottam a térdemen.
- Az nem fontos - legyintett, majd csillogó és kiseeé tanácstalan tekintetével találtam szembe magam. - Igazából azért jöttem ilyen későn, mert eddig gondolkoztam. És a segítséged kéne.
- Miben állhatok a rendelkezésedre? - mosolyognom kellett zavart tekintetén.
- Hát.. - pirult el, mire még inkább vigyorogtam. - Azon járt egész nap az agyam, hogy mi legyen a Melindás üggyel. Hisz Jonah a fiam, és szeretném, ha apával nőne fel. Meg persze Melindával is szeretném tisztázni a dolgokat.
- Hol itt a probléma? - nevettem fel kedevesen. Conor néha annyira túlbonyolítja a dolgokat.
- Hogy-hogy hol? Hát itt. Mit mondjak neki? Nem hívhatom fel azzal, hogy "Helló, Conor vagyok, az exed, aki a gyereked apja". Hülyének nézne és lerázna. Ismerem őt - nevetett tehetetlenül.
- Én is ismerem, Con. És nem reagálna így. Megváltozott, higgy nekem!
- De mi van, ha mégis? - nézett rám szomorúan.
- Nincs olyan, hogy "mi van, ha". Felhívod, elmondod neki mi a szitu. Elmondod, hogy hiányzik és, hogy szeretnéd látni. Meg, hogy szeretnéd már végre megismerni a fiadat - magyaráztam, miközben megsimítottam a karját. - Nem nagy kunszt.
- És, ha már nem is szeret?
- Szeret, bízz bennem. Ha annyira fontos voltál neki pár éve, hogy elhagyott, mert szebb jövőt akart neked, és azóta nem is volt mással, akkor szeret téged. Még mindig - mondogattam neki. Próbáltam egy kis lelket önteni belé, annyira elveszettnek tűnt ezzel kapcsolatban. Én is ismerem Melindát, legalább annyira, mint ő. Amint Conor elmesélte a repülőn a történetüket, tudtam, szinte biztos voltam benne, hogy Mel is érez még valamit a fiú iránt. Én is nőből vagyok, ha nem is kérdeztünk rá pontosan Mel-nél, attól még a női ösztönöm azt súgja, hogy még szereti. Én is hasonlóan éreznék. A saját gyereke apja, biztos, hogy szereti. Én is még mindig szeretném. Csak az a különbség, hogy az én szerelmem halott..
- Ha te mondod - motyogta. - Köszönöm, hogy meghallgattál.
- Ezt teszik a barátok - vigyorogtam rá, majd megböktem a vállát.
- Örülök, hogy a barátomnak mondhatlak - jelentette ki egy idő után, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára, elköszönt, és elindult a bejárati ajtó felé.
- Conor - szóltam utána. Visszafordult, érdeklődő tekintettel. - Nem akarsz maradni?
- Hát.. - gondolkodott el. Kérlelve és ajakbiggyesztve néztem rá. Elmosolyodott. - Jól van.
- Éljen! - ugrottam a nyakába, mire felnevetett és megpörgetett a levegőben.

Conor elment fürdeni, s miután elmosogattam a tányéromat és a bögrémet, amiből a teát ittam, án is elindultam az emelet felé. Lassan, ráérősen sétálgattam a lépcsőfokokon, miküzben még mindig Lou-n gondolkodtam. Conor ügye miatt nem stresszeltem, tudtam ezek után, hogy este beszélgetni fogunk még. Ő volt a legjobb barátom, mondhatni.
Conor befejezte a tusolást, kijött egy törülközővel a derekán. Valljuk be, Melinda egy nagy mázlista. A gardróbomból elővettem a pizsamámat, majd bementem a fürdőbe és beálltam a forró zuhany alá, miközben éreztem, hogy lenyugszom. Manapság már csak ez tud ellazítani. A forró víz, amint végigfolyik a bőrömön. Nedves hajam hátamhoz tapadt, miközben az arcomra engedtem a vizet. A vanília illatú tusfürdőmmel kentem be a testem, majd mostam is le. Mikor végeztem, egy törülközővel a testemet tekertem körbe, a másikkal pedig a hajamat. Szerettem, amikor a hajamon is van egy. Furcsa szokás, még a tinédzser éveimből. Mielőtt kimentem volna a szobámba Conor-hoz, felvettem a fehér topomat és a rózsaszín rövidgatyámat, ami pizsamaként szolgált. Hosszú sötét hajamat átdörzsöltem, majd hagytam, hogy a vállamra omoljon két oldalt. Koszos ruháimat a szennyesbe tettem, fogat mostam, és már kint is voltam.
- Te is hallod? - kérdezte tőlem Conor, amint leültem mellé az ágyra. Füleltem, de csak ugyanazokat a hangokat hallottam, mint, amit akkor, amikor elmentem a nénikém szobája előtt. Az ő szobájuk szembe volt az enyémmel, sréhen velem pedig Luxé volt. Tökéletesen tisztán hallottam mindent, de most, mintha Lou le akarta volna halkítani a hangját. Néha rendesen hallottam, néha egyáltalán semmit.
- De ez már feltűnő.. - hallottam meg egy erős hangot, ami a nagynénémé volt. Sosem beszélt még így, valamiért nagyon mérges volt.
- Gondolod megint veszekednek Tommal? - néztem szomorúan Conorra.
Megrázta a fejét.
- Kétlem. Az előbb leszaladtam egy pohár vízért a konyhába és ott volt Tom is. Valószínűleg telefonon beszél valakivel.
- Kivel? - kérdeztem, egy furcsa arckifejezéssel. Conor elgondolkozott, majd tágra nyitotta a szemeit.
- Nem - ennyit mondott, majd felpattant és kiment a szobából. Időm sem volt reagálni, egy percig csak ültem ott és a hült helyét néztem. Majd mikor észhez tértem, pattantam is, hogy Lou-hoz menjek

Lou kezében még mindig ott volt a telefonja. Conor háttal volt nekem, de tudtam, hogy őt nézi. Lou is őt nézte, majd amikor beléptem a helységbe, tekintetét rám kapta.
- Itt van Jade, visszahívlak - morogta a telefonba, azt hitte nem hallom. Értetlenkedve néztem rá, mire vállat vont.
- Mit mondott? - szólalt meg Conor, aki úgy tűnik még nem vette észre az érkezésemet. Lou jelentőségteljesen nézett rá, majd felém biccentett, mire Con is rám kapta az ijedt tekintetét.
- Jade.. - kezdte Lou, de félbe szakítottam.
- Ki volt az? Kivel beszéltél telefonon?
Lou egy pillanatig gondolkodóba esett, majd elkínzott arccal annyit mondott:
- Ed. Eddel beszéltem.

5 megjegyzés:

  1. Ahw Nagyon jó lett!!! Olyan izgi a történet! Nagyon ügyesek vagytok!! Siessetek a kövi résszel!!!! Pusziiiiii

    VálaszTörlés
  2. Annyira "hianyzik" Harry.!! :( izgalmas a tortenet, es kivancsi vagyok Lou mit beszelt Eddel..!! Varom a kovetkezot. Imadom ezt a blogot!!! :* es titeket is csajok.<3 <3 <3 <3

    Puszii :* xoxo

    VálaszTörlés
  3. Meglepiii!!!
    http://littlekissonedirection.blogspot.hu/2014/07/dij.html

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett!!!!!!!!!! Siessetek a következő résszel !!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. de imádoom *---* táborba voltam ezért nem kommenteltem bocsii:/...soo nagyon jó és BIG LUW!!:33 <3

    VálaszTörlés