2014. augusztus 31., vasárnap

2. Season // 8. Chapter

Szerelmeim!
Új résszel jelentkezünk, az utolsó nyári vasárnapoooon. Ráz a hideg a holnap gondolatára. Ti lélekben fel vagytok készülve a sulira? Gondolom, nem.:D
A részhez csupán annyi hozzáfűznivalóm van, hogy cukiságveszély van. Vagy nem tudom, döntsétekel ti. Bogi szerint nagyon-nagyon-nagyon jó lett, de kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is.
Köszönjük szépen a 91(!!!) feliratkozót! Hihetetlenek vagytok! A legjobb olvasók a mieink, trallala.
Ne kérdezzétek, hogy a kövi mikor érkezik, még mi sem tudjuk pontosan. Vagyis de, mert suliidőben hétvégente vannak részek. Hamarosan egyévesek vagyunk, amúgy. Jézuska, egy éve ismerem azt a kis lila hajú szépséget. Már vannak ötleteim az évfordulóval kapcsolatban, amit még Bogi sem tud, de ha ezt elolvassa, akkor addig fog zaklatni, amíg el nem mondom neki, so whatever.
Remélem tetszeni fog ez a rész és megér majd annyit, hogy kommenteljetek!
Csóközön,
Eszter


- És rögtön elküldted? - kérdezte tőlem Conor, mikor leültem mellé a kanapéra. Harry tegnap előtt állított be hozzánk a virágokkal; Louék ma elmentek egy kis családi kirándulásra, Con pedig átjött.
- Persze - vágtam rá, majd megkérdeztem: - Miért, mit kellett volna tennem?
- Mondjuk meghallgatni? - kérdezett vissza Conor gúnyolódva. Újabban ismét jó barátok lettünk, megbocsátottam neki, de előre kijelentettem, hogy a bizalmamat nem adom egy könnyen.
- Nem vagyok kíváncsi rá - Nem tudom, hogy Conor tiszában van-e azzal, hogy Harry mit csinált az első találkozásunkkor, de ha tudta is, nem dörgölte az orrom alá, amit értékelek. Viszont lehet, hogy Harry nem mondta el neki, de akkor én sem fogom, mert ez nem egy olyan dolog, amivel dicsekedni lehet. Harry akkor komoly fájdalmat okozott.
- Mégis folyton róla beszélsz - mutatott rá a tényekre. - Még a csapból is Harry neve folyik.
- Ez nem igaz - védtem magam azonnal. - Csak a felbukkanása mindent felkavart. Legfőképp engem.
- De még mindig szereted.
- Ezt állítod vagy kérdezed? - Elvigyorodott.
- Állítom.
- Nem tudom - húztam el a szám, mire Con felnevetett. - Ne nevess, ez nem vicces.
- Csak nem tudom felfogni, hogy mi olyan nehéz abban, hogy visszafogadd.
- Ez egyszerű - sóhajtottam. - Először is: még ő maga is figyelmeztetett, hogy veszélyben vagyok vele. Másodszor pedig: elhitette velem, hogy meghalt, ergo becsapott. Nem hiszem, hogy a titkolózás és a hazudozás az alapjai egy kapcsolanak.
- Ne felejtsd el, hogy ezeket mind érted tette!
- Annyira nehéz veled, amikor őt véded.
- A barátom - adta meg könnyeden a választ.
- Egy barát lealacsonyítja a másikat? - utaltam itt arra, amikor Harry ledegradálta Conor munkáját.
- Harry-nek vannak dolgai.. - kezdte volna a magyarázkodást, de félbeszakítottam.
- Pontosan ez az! - mondtam. - Harry-nek vannak dolgai. Veszélyes dolgai, Conor.
- Tudtad, hogy Harry más, mint a többi srác, mégis belevágtál a dologba - felelte bölcsen. - Nekem is vannak veszélyes, csúnya, bandás dolgaim. Velem miért barátkozol?
- Mert tudom, hogy te nem okoznál fájdalmat - néztem a szemébe, miközben halkan suttogtam a választ.
- Harry sem - simított végig az arcomon, majd kijavította magát. - Szándékosan.
- Ne is beszéljünk inkább erről - legyintettem, majd a mellkasára hajtottam a fejem. - Mesélj valamit.
- Mire kíváncsi, kisasszony? - kérdezte, mikor a kezét a hátamra vezette.
- Mi újság Melindáékkal? - sandítottam felfelé. Con elmosolyodott.
- Semmi érdekes.
- Na, na, na, na, na - böktem meg a mellkasát. - Bökd csak ki, mi volt.
- Jól van, jól van - röhögött, majd kinyögte: - Holnap eljönnek ide.
- Holnap? - hitetlenkedtem. - Miért pont holnap?
- Mert holnap van a születésnapod.
- Nem hiszem el, hogy Lou mindenkinek elmondta - morogtam, miközben magamban átkoztam a szőke nénikémet. - Nem akarok semmilyen felhajtást, előre szólok.
- Csak egy szűk családi partit, vettem - kacsintott.
- Egyébként honnan tudod? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.
- Mit?
- Mit, te okos? Hát a dátumot.
- Ja, hogy azt - értette meg. - Ráhibáztam.
- Ez valami olyan titok, amit, ha megtudok, rámszáll a banda? - kérdeztem szarkasztikusan.
- Nem, dehogyis. Te hülye vagy - nevetett Conor, amitől nekem is nevethetnékem lett.

Mielőtt bármit is visszaszólhattam volna, a telefonom hangos ricsaja bezengte az egész nappalit. Az előttünk lévő üvegasztalra volt letéve a készülék, így könnyen a kezembe vettem és feloldottam a képernyőt, majd emeltem a fülemhez.
- Igen?
- Jade, szia - hallottam meg a vonal túlsó végén a nénikém hangját.
- Lou - mosolyodtam el, bár ezt ő nem láthatta. - Eddig milyen a túra?
- Fárasztó - sóhajtott, majd a kiabálását hallottam.: - Tom, fogd már meg a gyereket, mert elüti egy autó! Emeld fel a segged a padról és vigyázz a lányodra!
- Minden oké? - kérdeztem félve a nagynénmtől.
- Igen, persze, csak Tom képtelen figyelni a gyerekünkre - morogta, mire a háttérből egy eléggé morcos válasz érkezett, Lou pedig visszaszólt neki.: - Te csak ne hallgatózz, most Jade-el beszélek. Inkább figyelj Lux-ra, hogy ne egyen a földről.
- Lux a földről eszik? - tettem fel a kérdést felvont szemöldökkel, amit csak Conor látott, aki elkezdett röhögni.
- Csak néha - magyarázkodott Lou.
- De egyébként miért hívtál? - tereltem a témát; nem tudtam, hogy mi folyik ott, de azt hiszem nem is akartam belekeveredni.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy mit csinálsz.
- Ülök a kanapén - nevettem, mire ő is belekezdett.
- Nem hívsz átt valakit? - kérdezte. - Valamelyik srácot?
- Itt van Conor - magyaráztam. - A többiekkel amúgy sem vagyok már beszélő viszonyban.
- Beszélned kéne velük.
- Majd beszélek - ígértem neki megadva magam. Bár mondtam, hogy beszélek velük, azt nem említettem, hogy mikor. Nem a közel jövőben, ennyit tudok.
- Rendben - mondta. - Ne haragudj, de most mennem kell. Még sok nézelődnivalónk van itt, és hamarosan lemegy a Nap.
- Jó szórakozást! - búcsúztam el.
- Köszi, sziasztok - mondta, majd letette a telefont. Én is visszaraktam az asztalra, magam elé, majd Conor felé fordultam.
- Segítened kell!
- Mi történt? - húzta össze a szemöldökét. Térdeimet felhúztam a kanapéra, miközben magyarázni kezdtem.
- Megígértem valamit Lou-nak, amit képtelen vagyok megtenni.. - vázoltam fel neki a helyzetemet röviden s tömören.
- Mi lenne az a "valami"?
- Beszélnem kéne a fiúkkal - vallottam be húzott szájjal. Lehet, hogy a családtagjaimnak és Conor-nak megbocsátottam, de a srácoknak még egyáltalán nem. Tudom, hogy nem fair velük szemben, hisz Con is a bandához tartozik, de Conor-ral könnyebben kezdtem tiszta lapot, mint a pár hete megismert és megszeretett barátaimmal.
- Megértem, hogy rájuk is haragszol, de..
- Nem csak egyszerűen haragszom, hanem dühös vagyok! - szakítottam félbe.
- Oké. Akkor megértem, hogy dühös vagy rájuk, de adnod kéne nekik egy esélyt.
- Te könnyen beszélsz, hisz neked megbocsátottam - nyújtottam ki rá a nyelvem, amire szemforgatva válaszolt.
- Igazad van - adta meg magát.
- Mint mindig.

***
Conor szinte az egész napot nálunk töltötte. Filmeket néztünk, kaját rendeltünk, mert egyikünk sem volt hajlandó főzni, illetve beszélgettünk. Őszintén, már hiányoztak ezek a percek a legjobb barátommal. Ez a nap úgy telt el, hogy kivételesen nem gondoltam se Harryre, se az életemet megnehezítő dolgokra. Vagyis, kijavítom magam; kevesebbet gondoltam ezekre, mint általában. Ebben Con segített a legtöbbet, hisz akárhányszor elkomolyodtam, mert eszembe jutottak a dolgok, mindig ügyesen témát váltott, amiért hálás vagyok neki. Erre a pár órára végre, sok idő elteltével, boldognak éreztem magam. Úgy igazán.
De ezeket a dolgokat még Conor sem tehette meg nem történtté. És amikor Conor átlépett a küszöbön, ezzel elhagyva a házat, újra a gondolataimba temetkeztem. Visszafelé haladva a szobámba, megrohamoztak az emlékek. Az indulatos dolgai Harry-nek; a bandás cucc és úgy minden, ami miatt 19, lassan 20 évesen ráncosodni kezdtem.
Amint kényelmesen elvetődtem az ágyamon, megcsörrent a telefonom. A szám nem volt ismerős, így rengeteget hezitáltam, hogy felvegyem-e vagy ne. Végül elhúztam a képernyőt, ezzel a másodpercek, amik a hívás időtartamát mérték, számlálódni kezdtek.
- Haló?
- Oh, Jade, szia - Megkönnyebbülten sóhajtottam fel a nénikém hangjára.
- Miért nem a sajátodról hívtál? Kezdtem azt hinni, hogy..
- Sajnálom, kicsim - szakított félbe. - Elhagytam a telefonomat, Tom-é pedig lemerült.
- Mégis hogy hagytad el?
- Egy erdőben voltunk. Szerinted? - kérdezett vissza úgy, mintha a válasz magától értetődő lenne.
- És miért hívtál? Már úton vagytok?
- Ezt akartam mondani - felelte. - Sajnos ma nem érünk haza.
- Történt valami? - pánikoltam azonnal. Ha bármi történik velük..
- Nem, Jade, dehogyis - állított le azonnal. Fellélegeztem.
- Akkor?
- Egy kis motelban szálltunk meg estére, mert itt vihar van. Ma éjjel nem megyünk sehova. Megvárjuk itt a reggelt, aztán meglátjuk, hogy holnap mikorra érünk haza.
- Ha holnap is esik, akkor ne merjetek elindulni! - figyelmeztettem a nagynénémet.
- És hagyjuk ki a születésnapodat? Kizárt! Így is elég elszomorító, hogy nem én leszek az alső, aki felköszönti, a vén rókát - kuncogott.
- 20 éves leszek. Az még annyira nem öreg - kértem ki magamnak vigyorogva, amit nem láthatott.
- Ahhoz már csak egy év kell és nagykorú leszel.
- Járhatok bárokba és piálhatok legálisan? Király.
- Na. Elég a szarkasztikus megjegyzéseidből - nevetett. - Most mennem kell.
- Oké, vigyázzatok magatokra!
- Te is - mondta Lou, majd hozzátette: - Ja, és, Jade?!
- Igen?
- Elküldtem valakit hozzád - mondta sejtelmesen, és lerakta, mielőtt én bármit is kérdezhettem volna. Sejthettem volna, hogy Conor és Lou nem hagynak itthon egyedül. Hamarosan felnőtt leszek, de nekem még kell bébicsősz. Csak remélni tudom, hogy nem valami idős hölgy jön maj. Kíváncsi vagyok, hogy mikor jön az a valaki..
Mintha csak olvastak volna a gondolataimban, a csengő megszólalt, jelezve, hogy vendégem van. Félve, de egyben izgatottan mentem le a lépcsőn, egészen az ajtóig. Vettem egy mély levegőt és egy mosolyt erőltetve magamra, kinyitottam a bejáratot. Azonban a mosoly, amit az idegennek szántam, hamar lefagyott az arcomról, ahogy szemügyre vettem a kevésbé idegen srácot.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltottam fel, majd reflexből csaptam volna be az ajtót, de megfogta a kezeivel.
- Kedves fogadtatás. Megint - nevetett fel erőltetetten.
- Mégis mit vártál, Harry?
- Egy csókot sem kapok? - csücsörített. Szemeimet forgattam rá.
- Rohadj meg! - Annyi gyűlölettel mondtam ki a szavakat, hogy látszott az arcán: hisz nekem. Viszont másodpercekkel később rendezte arcvonásait és újra az öntelt Harry nézett velem szembe.
- Akkor ezt egy nemnek veszem - felelte mindenttudóan. - De az is meglesz nemsokára, hisz már nem csapod rám az ajtót. Haladunk.
- Legszívesebben a világ összes ajtaját rádcsapnám - Elég gyenge beszólás volt, de jelen helyzetben ennyi tellett tőlem.
- Hú, ez erős volt - tette szívére a kezét.
- Mit akarsz? - kérdeztem, nem figyelve gúnyos megszólalására.
- Be sem hívsz? Milyen házigazda vagy te? - ignorálta durva kérdésemet. Mielőtt válaszolhattam volna, beengedte magát. Vagyis engem félretolva besétált a házba, míg én tátott szájjal bámultam a hátát.
- Seggfej - morogtam neki, mert tudtam, hogy nem fogja meghallani. De tévednem kellett, ugyanis röhögve nézett rám a válla felett.
- Rossz házigazda és modortalan is - mondta tettetett elégedetlenséggel és felháborodással.
- Befognád végre? - mordultam fel, mire elnevette magát, feltette a kezét védekezés képpen, majd egyenesen a nappaliba ment.
- És most mit csináljunk? - kérdezte, de nem hagyott időt a válaszadásra. - Mert nekem vannak ötleteim.
- Megőrülök tőled!
- Megőrülsz értem. Szerintem ezt akartad mondani - javított ki vigyorogva, majd a kezét a kanapé háttámlájára fektette, közel a vállaimhoz.
- Nem. Határozottan azt akartam mondani, hogy megőrülök tőled - ráztam a fejem idegesen.
- Elhiszem - bólintott koránt sem meggyőzően, majd hozzátette: - Egyelőre.
- Higyj, amit akarsz - legyintettem, majd felálltam és elindultam a konyhába, de még hallottam, ahogy a nevemet kiáltja.

Elővettem egy bögrét, valamint egy tea filtert, és már hallottam is a lábdobogását. A bögrétpont beraktam melegíteni, mikor az arca megjelent a kis helyiségben.
- Képes voltál otthagyni?
-Akarod, hogy erre válaszoljak? - néztem rá egy pillanatra, majd visszafordultam a forró vízhez. Nem válaszolt rá; a következő dolog, amit hallottam az a szék hangja volt. Leült a pult mellé és onnan figyelt engem. Nem láttam, hogy figyel, de a tekintete szinte lyukat égetett a hátamba.
- Nekem is csinálsz? - kérdezte egy kis idő elteltével, mikor már egy teáskanállal tettem a cukrot a bögrébe.
- Hát persze - forgattam a szemeimet, de hiába, hisz nem látta.
- Ne forgasd azokat a gyönyörű szemeidet.
- Nem forgatom - vágtam rá, nem törődve a "gyönyörű" jelzővel.
- Ismerlek, Jade - Hangja közelebb volt, mint azt gondoltam volna. Nem is hallottam, hogy felállt.
- Hm - Ez volt minden válaszom, majd félretettem az elkészült italomat, hogy hozzákezdhessek az övéhez.
- Citrommal szeretem - Leheletét éreztem a tarkómon; kirázott a hideg. Megremegett a bögréje a kezemben.
- Tudom - suttogtam.
- Akkor miért tettél bele már legalább három kanál cukrot? - nevette el magát, majd ellépett a hátam mögül, mire megkönnyebbülten engedtem ki az eddig benttartott levegőt.
- Elterelted a figyelmemet - feleltem egy kis idő elteltével, majd úgy ügyeskedtem, hogy rengeteg citromlevet öntöttem a teájába, így annyira nem lehet majd érezni a cukor ízét. Legalábbis remélem.
- Fogd is rám, persze - mondta felháborodva, majd elvette a bögrét, amit a kezébe nyomtam. Már az én forró italom is a kezemben volt, így afölé hajoltam mosolyogva.
- Az ott egy mosoly? - kérdezte nagy szemekkel. - Az ott egy mosoly. Határozottan egy mosoly.
Szám sarka egyre csak feljebb kunkorodott, ahogy fokozta a hitetlenkedését.
- Jade Miller, te most komolyan elmosolyodtál.
- Jó, igen, csak hagyd abba - mondtam neki kuncogva, majd beleütöttem egyet a karjába.
- Ez az este egyre furcsább és furcsább lesz - jelentette ki, majd ő is elmosolyodott.

Miután mindketten csendben elfogyasztottuk a teánkat, beraktuk a bögréket a mosogatógépbe, majd visszamentünk a nappaliba. Harry azonnal használatba vette a kanapét; szétterült rajta, ahogy az előbb. Én csak vigyorogva néztem a fiút magam előtt. Eszembe jutottak a régi idők, amik valljuk be, nem is voltak olyan régen. Egy pillanatra elfogott az a jól ismert bizsergető érzés, amit csak a közelében tapasztaltam; de ennek hamar végeszakadt, ugyanis Harry megszólalt.
- Egész végig ott fogsz állni nyálcsorgatva?
Nem foglalkoztam az utolsó szóval, nem akartam kirobbantani még egy vitát ezzel a témával kapcsolatban, ezért inkább normális ember módjára válaszoltam vissza neki.
- Én most elmennék fürdeni, meg hasonlók - mutattam az emelet felé. - Te addig.. foglald el magad. Ismered a járást.
- Szívesen segítenék a fürdésben, de úgy gondolom, hogy ismét egy igen agresszív "nem" lesz a válaszod.
- Ezt jól gondoltad, Harry - nevettem, majd mielőtt bármit is mondhatott volna, megfordultam és felmentem a szobámba.

Szerintem életemben ilyen gyorsan még nem fürödtem le, mint most. Idegesen tekertem körbe testem a törölközőmmel, majd még idegesebben néztem magamra a tükörben. Hosszú hajam vizesen feküdt a vállamon, testemről még csöpögött a víz. Zuhanyzás előtt még lemostam azt a kis sminket, amit egész nap viseltem. Így - a szempillaspirálnélkül - olyan furcsa érzésem van. Nem merek így kimenni Harry elé, pedig pontosan tudom, hogy látott már smink nélkül. Sőt, ruha nélkül is, ha már itt tartunk. Biztos kezdek megőrülni - gondoltam magamban. Én adok Harry véleményére? Bármennyire is nehéz bevallanom, de igen. Még számít nekem a véleménye.

A pizsamámat, ami tél lévén, egy hosszú szürke nadrágból és egy fehér pólóból állt, elővigyázatosság miatt behoztam magammal a fürdőbe. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhaneműket, majd kifésültem a hajamat, illetve fogat mostam. Ezek után vettem egy mély levegőt és kimentem a szobámba, hogy utána lemenjek a nappaliba, Harry-hez, de elég nagy meglepetés ért, mikor az ágyamra néztem.
- Te mégis mit csinálsz a szobámban? - kérdztem tőle döbbenten.
- Ismerem a járást - jegyezte meg, majd a térdeire könyökölt.
- Gondoltam megvársz a nappaliban - mondtam, és elindultam felé, hogy én is leüljek az ágyra.
- A szobád valamiért szimpatikusabbnak tűnt - nézett rám mosolyogva, mire én is azt tettem. - Ez hiányzott a legjobban.
- Tessék? - néztem rá értetlenül.
- Ez - mutatott rám. - A mosolyod. Rád és az édes mosolyodra gondoltam egész idő alatt, míg kutattunk utánad.
- Ezt miért mondod most nekem? - kérdeztem tőle a lehető leghalkabban. Előre néztem, szigorúan előre. Nem akartam, hogy észrevegye az érzelmeket az arcomon.
- Mert jogod van tudni.
- Jogom volt tudni azt, hogy életben maradtál - vágtam rá nyersen.
- Igazad van - sóhajtott. - Miért van mindig igazad?
Bár költői kérdésnek szánta, én válaszoltam rá: - Nem tudom.
- Annyira idióta vagyok - egyenesedett fel hirtelen, kezét pedig a hajába szántotta. - Ha nem akartalak volna megvédeni saját magamtól, akkor még mindig az enyém lennél.
- Jól esik, hogy törődsz velem - vallottam be. Tényleg jó érzéssel töltött el, hogy számíthattam rá, bármennyire is egy indulatos és kiszámíthtatlan köcsög volt.
- Ezért kapok piros pontot? - kérdezte rám meresztve csillogó szemeit. Mosolyogva bólintottam.
- Válaszolnál egy kérdésemre? Őszintén.
- Persze - felelte, majd hátradőlt az ágyon. Kellemetlen volt, hogy én ülök, míg ő fekszik, ezért lassan én is lefeküdtem mellé, aztán oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézve kérdeztem meg a legfontosabb kérdést, ami egész idő alatt ott motoszkált a fejemben, csak túl beszari voltam ahhoz, hogy megkérdezzem.
- Te szerettél engem?
- Számít ez már? - kérdezte egy pillanatra felém fordulva. Egy aprót bólintottam, de még így is csak egy sóhaj volt a válasza.
- Megkönnyítené a dolgot - mondtam ki hirtelen. Szemeimbe nézett.
- Milyen dolgot?
- Elengedni téged - motyogtam. Harry pupillái kitágultak őszinte válaszomra. Nem néztem rá, kizárólag a plafont néztem, miközben magyarázkodtam. - Ha kimondanád, hogy sosem szerettél, akkor talán könnyebben el tudlak felejteni.
- És, ha én nem akarom, hogy tovább lépj?
Döbbenten fordultam felé. Ő is engem nézett, teljes komolysággal. Arcából semmit sem tudtam kiolvasni; most komolyan gondolja-e, vagy csak játszik velem. Ha az utóbbi, akkor én itt és most végeztem vele.
- Már miért ne akarnád? - tettem fel kérdésemet értetlenkedve.
- Mi van, ha mindig is voltak érzéseim irántad? - Hangja egyre inkább kétségbeesettnek tűnt, így nem gondolom, hogy most szórakozna.
- Nos, akkor... - Nem hagyta, hogy befejezzem.
- Ha azt mondom neked, hogy szeretlek, akkor is el akarnál felejteni? - kíváncsiskodott tovább, nekem pedig egyre nehezebben ment a levegővétel.
- Harry, én...
- Szeretlek.

Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Ez az egy szó, ami mindent felkavart. Szemeim könnybelábadtak, végtagjaim megremegtek, gyomrom görcsberándult. Tényleg kimondta. Harry végre kimondta azt, amit hallani akartam. De ez nekem mégsem elég. Bár ájulás közeli állapotban vagyok, mégis úgy érzem, hogy ez nem igazi. Nem gondolhatja komolyan. Bármennyire is azt akarom, hogy Harry tényleg szeressen; ismerem őt, és tudom, hogy nem úgy szeret engem, ahogy én őt. Harry nem szerelmes belém, ahogy én belé.
- Ezt nem...
- Kimondtam. Tessék - mondta Harry felcsigázva. Szorosan lehunytam a szememet, hogy ne lássam csillogó, zöld szemeit. - Szeretlek, Jade. Nem hallod?
- Harry, te nem szeretsz engem - feleltem erőt véve magamon. Most rajta volt a sor, hogy megdöbbenjen.
- Hisz az előbb mondtam.. Nem hiszel nekem, nem igaz? - kérdezte csalódottan. Legszívesebben megsimítottam volna az arcát, hogy enyhítsek azon a fájdalmon, ami most tökéletesen látszódott az arcán.
- Itt nem arról van szó, hogy nem hiszek neked, Harry - suttogtam lassan, s megfontolva. - Én szeretném a leginkább, hogy tényleg szeress engem, hidd el. De tudom, hogy csak kétségbeesésből mondtad. Nem akarsz elveszíteni, én se téged - néztem rá erősen. Csendben hallgatott. - Viszont azt is tudom, hogy te nem vagy belém szerelmes. Kérlek, csak akkor mondd ki, ha tényleg így gondolod. Addig ne, mert nekem okozol vele fájdalmat.
- Én sosem okoznék neked fájdalmat - motyogta. - Nem akarlak bántani.
- Tudom, Harry, tudom.
- De mégis megtettem, - húzta fel a szemöldökét. - igaz?
Elfordultam tőle, és bólintottam egyet.
- Valaha meg tudsz nekem bocsátani?

Ez volt az a kérdés, amire nem tudtam a választ. Rengetegszer átgondoltam már ezt, de sosem jutottem el egy olyan pontra, ahol meghatároztam volna a választásomat. Vívódtam saját magammal. Szerettem őt, és megvetettem egyben. Ez volt az én kis harcom, amit sosem nyertem meg.

Úgy gondoltam, hogy a hallgatásommal Harry nem firtatja tovább ezt a témát, de nem így lett. Mivel nem néztem rá, nem fordítottam felé a fejemet, bármennyire is szerette volna, így lassan ujjait összefűzte az enyémekkel. A levegőm bent rekedt, mikor megszorította a kezem, és hüvelykujjával köröket kezdett rajzolni a kézfejemen.
Remegetem gyengéd érintésére. Szó szerint, remegtem. Többször sóhajtottam, hisz a tudatalattim élvezte bőre puhaságát. Egy legutolsót sóhajtottam és gondolkodás nélkül kimondtam a szavakat.
- Megbocsátok.

5 megjegyzés:

  1. Háálelujaa*--* megbocsájtoot wuhuuu:DD:** annyira ..ahw <3 *-* a sulit ne is említsétek-.- :DDD ahaaj imádom <3 kicsi Harry meg kicsi Jade :33333 jéééj:33:D

    VálaszTörlés
  2. Imádom! Minta szülők: A gyerek a földről eszik :D

    VálaszTörlés
  3. Áhh, de cukiii ��Annyira jó lett ez a rész is:) Hamar hozzátok a kövit, kérlek :)
    Elena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, és még annyi, hogy nagyon-nagyon szívesen olvasnék ezek után még cukiságveszélyes fejezetelet❤

      Törlés
  4. Imádom a blogot kérlek siessetek a kövivel! És szerintem is lehet ilyen cukiságveszély fejezet

    VálaszTörlés