2014. november 4., kedd

2. Season // 12. Chapter

Üdvözlet!
Először is. Mérhetetlenül sajnálom a rengeteg kimaradást. Kövezzetek meg, de sajnálom. Remélem nem utáltatok meg nagyon.
Abban az egyben bízok már csak, hogy a rész kárpótolni fog benneteket! Nagyon-nagyon remélem, hogy tetszeni fog.
Az előzőhöz érkezett kommenteket és pipákat hálásan köszönjük. A 70.000+ megtekintést pedig még jobban köszönjük! Isteniek vagytok!
Más hozzáfűznivalóm nincsen. Olvassatok, kommenteljetek és tudjátok, csak a szokásos.
Ezermillió csók,
Eszti




Mikor visszaértünk a házhoz, az első dolog, ami feltűnt az a sok kocsi volt. Rengetegen álltak a felhajtón is, illetve az udvar körül. Azonnal Harry felé fordultam az anyósülésről.
- Mi folyik itt?
- Mondtam már, hogy itt nem biztonságos. Lou-ék is tudják ezt. Pakolnak - nézett rám jelentőségteljesen.
- Én miért nem mehetek velük? - kérdeztem tehetetlenül, ugyanis tudtam, hogy mi lesz a válasza.
- Mert csak velem vagy biztonságban - mondta halkan.
- Igen, ezt már hallottam - morogtam, mire Harry megmerevedett ültében. Nem néztem rá, de el tudtam képzelni kitágult pupilláit.
- Jade.. - Nem vártam meg míg befejezi, inkább kiugrottam a kocsiból és elindultam befelé.
Tudtam, hogy nem fogja ezt annyiban hagyni, de most semmi lelki erőm nem volt egy veszekedéshez vele. Néha elviselhetetlen, amikor makacs és agresszív. A legrosszabb párosítás. Ha dühös, akkor még könnyű őt megpuhítani, viszont, amikor egyáltalán nem tágít az álláspontja mellől és egyre hangosabban és hangosabban kezd ordítozni a véleményemtől, akkor már agresszív és menthetetlen.
Benyitottam a ház ajtaján, és mintha nem is a mi otthonunk lenne. Rengeteg ember volt bent, legtöbbjük persze fekete ruhás férfi. Felfedeztem a srácokat is; Conor, Niall, Louis és Zayn a nénikémnek segítettek. Liam, Ashton, Luke, Calum és Mikey pedig Tom mellett álltak. Minden tele volt dobozokkal. A bútorok le voltak fedve; átlátszó fóliával takarták el őket. A nagy zűrzavar közepén megláttam Lou-t is. Azonnal felé vettem az irányt, pedig hallottam, hogy mögöttem nyílik majd csukódik a bejárati ajtó. Harry megérkezett.
- Lou - szóltam neki mellé érve. Felnézett rám, majd bocsánatkérően elmosolyodott.
- Szia, kincsem - mondta. - Sajnálom, hogy nem szóltam erről.
- Nincs gáz - legyintettem, majd közelebb hajolva megkérdeztem: - Nincs rá mód, hogy veletek maradjak?
- Jaj, drágám - húzta el a száját bűnbánóan. - Harry nem tágít a mellől, hogy vele maradj. Hidd el, mindent megpróbáltam, de makacs, mint egy öszvér.
- Tudom én azt jól - nevettem fel keserűen. - És ti hol lesztek?
- A bandának van egy-két szolgálati háza, - magyarázta könnyedén Lou, majd kijavította magát. - villája, amit megkaphatunk. Harry egy igen közelit választott. Kocsival 10 perc.
- És bármikor átmehetek? - kérdeztem halkan. Nem tudtam belegondolni, hogy milyen lesz a nénikém, a nagybátyám és Lux nélkül élni.
- Hogyne, szívem. Amikor csak akarsz. Az ajtónk előtted mindig nyitva áll - mosolygott rám, majd végigsimított az arcomon. Mielőtt egy kicsit is kiélvezhettem volna ezt a megható pillanatot, témát váltott. - De most menj fel a szobádba és pakolj össze!
- Ott nem kezdtétek el? - nyafogtam. Egy percig azt gondoltam, hogy voltak olyan kedvesek és elkezdték a holmijaimat kirámolni, de tévednem kellett.
- Mindig mondogattad, hogy ne nyúljunk semmihez a szobádban - vigyorgott. - Hát nem is nyúltunk.
Szemeimet forgattam rá, majd hátat fordítottam és az emelet felé indultam.

Két nagy bőröndöt tettem az ágyamra fél órája, ami már majdnem megtelt. Elég sok időbe telt, mire kiválasztottam azon ruháimat, amiket Harry-hez akarok vinni. Nem akartam az egész szekrényt bepakolni, mert rengeteg olyan ruhám van, amit egyáltalán nem hordok. Így gondoltam azokat egy szeretet szolgálatnak adományozom vagy kidobom. Tehát az első bőrönd így is majdnem tele volt, a másikban se volt már sok hely a cipőim és egyéb dolgaim mellett.
- Elvigyelek vagy ne? - tűnődtem hangosan, feltartva egy fehér fölsőt.
- Szexi, hozhatod - hallottam egy szórakozott hangot a hátam mögül. Sikítva pördültem meg, elejtve a pólót. Remegő kezeimet a térdemre tettem, majd fejemet lehajtottam, így próbálva visszanyerni légzésemet.
- Harry, ez kurvára nem volt vicces - szitkozódtam halkan. Még éreztem, hogy remegek, mint egy kocsonya, ezért inkább leültem az ágyamra.
- Igazad van, sajnálom - vakarta meg a tarkóját, majd kis idő elteltével leült mellém. - Csak beszélni akartam veled.
- Ezért szívbaj közeli állapotot kellett rám hozni? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Nem volt szándékos. Tudhattam volna, hogy a történtek után nem kéne a hátad mögé osonni.
- Igen, tudhattad volna - motyogtam, majd látva bűnbánó arcát, témát váltottam. - Miről akartál velem beszélni?
- Arról, ami a kocsiban történt - hajtotta le a fejét.
- Azért én kérek elnézést. Elég paraszt módjára viselkedtem, nem kellett volna.. - tettem a kezem a karjára. Még mindig nem nézett rám.
- Nem. Az én hibám az egész - mondta, majd végre a szemembe nézett. Két kezébe fogta az arcomat és komolyan folytatta. - Meg kellett volna kérdeznem téged a költözéssel kapcsolatban. Tudom, hogy utálod, amikor helyetted döntök, de ezt tartottam a legértelemszerűbbnek. Most viszont már másképp gondolom.
- Ezt meg hogy érted? - hitetlenkedtem. - Nem akarod, hogy odaköltözzek?
- Persze, hogy akarom, Jade - sóhajtotta, majd kezével, amit elvett az arcomtól, hajába túrt. - De a te akaratodat és a véleményedet kell szem előtt tartanom. Bármennyire is biztonságban szeretnélek tudni magam mellett, tudom, hogy az sem lenne teljesen veszélymentes. Ezért te döntesz. Elmehetsz Lou-ékkal, de akkor naponta megyek át hozzátok. Vagy jöhetsz velem is, vállalva mindent, ami ezzel jár.
- Mit értesz a "minden" alatt? - tétlenkedtem. Ajkait rágcsálta.
- Most, hogy technikailag visszatértem, - Elfintorodtam ennél a szónál. - visszavettem az irányítást. Persze a kinevezettjeimnek vannak még részeik, de én vagyok a főnök. Hivatalosan is az enyém London. És ez sok mindennel jár..
- Például? - Kezdtem egyre idegesebb és idegesebb lenni.
- Lett egy-két ellenségem.
- Vagyis vadásznak rád - Szám kemény vonallá préselődött.
- Nem, nem vadásznak. Csak vannak rosszakaróim, akik ha tehetik, bántják azokat, akiket szeretek - nézett mélyen a szemembe. - És az első helyen te állsz.
- Tessék? Miért? - Most mát teljesen elvesztettem a fonalat.
- Te vagy a gyenge pontom, Jade - fogta közre kezemet, majd ujjainkat összekulcsolta. - És ők ezt nagyon jól tudják. És fel fogják használni ellenem.
- Nem akarom, hogy bántódásod essen miattam - suttogtam. Belegondolni is rossz volt, hogy őt bántják.
- Én inkább miattad aggódom, bébi - lehelte Harry. Szemeimet leszorítottam.
- Miattam sose aggódj - feleltem. Lélegzetét éreztem a számon. Kezeit felcsúsztatta a nyakamra.
- Jade.. - De mielőtt be tudta volna fejezni mondandóját, a szájára tapadtam. Azonnal reagált, ahogy én is. Kezeit a derekamra tette, majd felborított minket, így fekve kötöttünk ki az ágyon. Én alatta kiterülve, ő pedig rajtam. Egyik kezével benyúlt a pólóm alá, és a hasamat kezdte lágyan simogatni, mire egy halk sóhaj csúszott ki az ajkaim közül. Szám elnyílt, ezzel lehetőséget adva Harry-nek a bejutáshoz. Nyelve, mintha ismert terepen járna, úgy fedezte fel szám minden egyes szegletét. Nyelveink lágyan, de mégis vadul simogatták egymásét. Isteni érzés volt.
- H-Harry - mondtam ki nehezen a levegőhiány miatt. Nem válaszolt, inkább a nyakamat kezdte harapdálni. Mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt, miközben Harry nedves csókokat hagyott a kulcscsontomnál. - Harry!
- Mhm - Még mindig nem reagált, ezért mellkasánál fogva eltoltam magamtól. Ajkai pirosak voltak, valamint neki is nehezére esett a lélegzés.
- Bármennyire is szeretném - kezdtem zihálva. - Lent vannak a többiek.
- És? - vonta meg a vállát, majd újra velem volt elfoglalva. - Hangszigeteltek a szobák.
- Harry, kérlek - könyörögtem. Nehezemre esett kimondani, de muszáj volt, mert máskülönben nem állt volna le. Túlságosan felizgult. - Most nem tudjuk megtenni.
- Mi? Miért ne tudnánk? - Nem értette. - Érzem, hogy nedves vagy - vigyorgott, majd ujjait gyorsan a nemi szervemhez vezette és végigsimított rajta, ami belőlem egy erőteljes nyögést váltott ki.
- Hát biztos, hogy nem attól - nyöszörögtem. Ez elég kínos volt nekem. - Vörös jelzés, Harry.
- Vörös, mi? - Mozgolódtam alatta, mígnem ki nem szabadultam a fogságából. Azonnal a ágytámlának támaszkodtam, ő pedig leblokkolva ült előttem.
- Mikulás - mondtam hirtelen, hátha megérti. De nem. Úristen. - Télapó. Vörös jelzés. Komolyan, Harry?
- Te menstruálsz? - kérdezte hirtelen felnevetve. Megdobtam egy párnával, de elkapta pont az arca előtt. - Elmondhattad volna.
- Ezt magyarázom neked egy ideje, csak az IQ-szinted megegyezik egy óvodáséval, és elég nehéz a felfogásod.
- Köszönöm, Jade Miller, én is szeretlek - vigyorgott, majd egy édes puszit nyomott az arcomra.
- Akkor pakoljunk!

Hamarosan megteltek a bőröndök, így lementünk a többiekhez. Meglepő volt, de mindenki a kertben tartózkodott. Bent a legtöbb dolog le volt takarva. Ahogy láttam már a bútorokat is kivitték.
- Az elveszett gerlicék is megérkeztek - hallottam meg Louis hangját. Azonnal elvigyorodtam, majd Harry-re néztem, aki már megszokásból megfogta a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat.
- Fogd be, Tomlinson - Ez volt Harry válasza. Felénk fordultak, majd elnevették magukat. A két kis asztal körül ültek; Lux Lou ölében, mellette Tom, aki mellett Niall és Conor ült. A másik asztalt elfoglalta Liam, Louis és az egyik legbarátságosabb biztonsági őr, Peter. Mivel egy szék maradt, kérdés nem volt afelől, hogy hogyan fogunk leülni. Harry leült, én pedig az ölében kötöttem ki. Hátradőltem, hátamat a mellkasának döntöttem, míg ő erős karjaival körbefonta a derekamat és kezei megállapodtak a hasamnál.
- Nézz rájuk. Hát nem édesek? - kérdezte halkan Louis Liam-től. Szememet forgattam.
- Ne piszkáld már őket, Louis - korholta őt játékosan a nénikém. Mosolygott, ahogy ránk nézett, ettől pedig nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Mindent bepakoltatok? - kérdezte Tom, kérdését hozzánk címezve. Bólintottam fáradtan.
- Ti is? - kérdeztem, mire ő is bólintott. - Furcsa lesz máshol élni.
- Nekem mondod? - kérdezte sóhajtva Lou. - Mióta elszöktem otthonról, hogy Tom-mal lehessek, azóta itt élünk. Rengeteg emlék köt minket ide, de annál is több lesz az új otthonunkban - mosolygott a nénikém, majd a férjére nézett és összekulcsolták ujjaikat. Irigyeltem őket azért a szerelemért, ami nekik megadatott. Természetesen a saját, nem mindennapi szerelmünknek is örültem, ami nekünk volt Harry-vel, de Lou és Tom története egészen rendkívüli és romantikus.
- Én még csak nemrég jöttem, erre máris kiköltözünk - nevettem keserűen. Még az első amerikai karácsonyomat sem tudtam itt eltölteni.
- És tényleg. Emlékszem, amikor először megláttalak, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen nagyra nőttél, hogy milyen rég láttalak és, hogy kurvára hasonlítasz az apádra. Csak a szemed az, ami édesanyádé - nézett rám Lou. Szégyenlősen elmosolyodtam, ahogy az első találkozásunkra gondoltam.
- Azok a gyönyörű szemek - mormogta Harry a fülembe, mire egy halk sóhaj csúszott ki ajkaim közül.
- Egy dolog van, amit sosem értettem - kezdte Niall. Kíváncsian vártuk, hogy folytassa. - Lou Jade nagynénje, az apjának, Hank Miller-nek a húga. De Lou és Sam Teasdale lányok, míg Hank vezetékneve Miller. Valaki elmagyarázza?
-Igen, ez elég komplikált dolog - vigyorgott Lou, majd rám kacsintott. Tehát nekem kell magyaráznom.
- Apu is Teasdale-ként van anyakönyvezve. Hank Teasdale. - mondtam. - Viszont, amikor betöltötte a 18-at, megváltoztatta a nevét. Senki sem tudja miért. Én már ugye Miller-ként születtem, mert apu nem nagyon akarta elárulni, hogy mi van a családjával. Lou-ról se tudtam addig, ameddig apa meg nem halt.
- Ez azért durva - képedt el Liam. - Az apádon kívül nem is volt családod? Vagyis nem tudtál róla?
- Nem igazán - húztam el a számat. - Még azt is elhitette velem, hogy anya a szülésbe halt bele, pedig valamikor 2 vagy 3 éves koromban ölték meg.
- Jól kezeled a dolgokat - nézett rám döbbentem Zayn. Furcsa volt, hogy bandatagok voltak, tudták ki vagyok és honnan jöttem, de mégis elképedtek azon, amiket mondtam.
- Ha sok rossz dolog történik az emberrel, egy idő után könnyebben tudja kezelni a veszteséget - vontam vállat. Oké, lehet, hogy kívülről egy erős, független nőnek tűntem ezzel a higgadt stílussal, de egyébként engem is megingatna még egy halálhír. Nem kezelem annyira jól a dolgokat, mint ahogy azt elmondtam.
- Ez nagyon bölcs volt, Miller - mondta elismerően Conor, mire a többiek egyetértettek vele.

Az órák csak úgy repültek, ahogy beszélgettünk. Észre sem vettük az idő múlását, hisz semmi mással nem foglalkoztunk, csak egymással. Rengeteget nevettünk és szórakoztunk, folytak a könnyeink egy-egy beszólásnál. Rossz volt ráébredni, hogy hamarosan csak mi ketten leszünk otthon Harry-vel. Mintha felnőttünk volna, vagy mi.
- Na, gyerekek, mi visszavonulót fújunk - tápászkodott fel a székéből Tom, majd a lányára nézett, aki elterpeszkedve feküdt Lou kezében.
- Szerintem mi is megyünk - mondta mögülem Harry, mire én is bólintottam helyeslően. Felálltam az öléből, hogy ő is fel tudjon mellém állni.
- Ha már mindenki hazamegy, akkor én is - röhögött Conor. Mosolyogva mentem oda hozzá elbúcsúzni.
- Remélem nem hamis címet adtatok meg - vigyorgott, majd szorosan magához húzott. Fejemet mellkasára hajtottam.
- Mindig szívesen látunk - motyogtam neki halkan.
- A magad nevében beszélj - morogta Harry. Hiába tűnt mogorvának, tudtam, hogy vigyorog.
- Ugyan már. Harold. Tudom, hogy bírsz - nevetett Conor, majd eltolt magától.
- Hát ha még egyszer így hívsz, akkor nem foglak - magyarázta szája sarkán egy mosollyal, majd kezet fogott Con-nal és elindult a többiekhez.
- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz! - nézett a szemembe Conor, majd egy kis csókot nyomott a homlokomra.
- Tudom, és te is rám! - mondtam. - És ajánlom, hogy, ha Melindáék ideértek, hívj át magatokhoz!
- Amint megérkeznek felhívlak! - mosolygott, majd egy utolsó puszit nyomott az arcomra és hagyta, hogy a többiektől is elköszönjek.
Először a fiúkhoz mentem. Liam, Niall, Zayn és Louis is megöleltek, és sok boldogságot kívántak az új házban. Persze Louis ezt sem hagyhatta ki megjegyzés nélkül.
- Aztán, amikor látogatni megyünk, nehogy kis Jade-ek és Harry-k szaladgáljanak a lábamnál! Nem akarok még keresztapa lenni! Elrontaná az imidzsem. - nyafogott, de a szeme csillogott és szája mosolygott közben.
- Ki mondta, hogy te lennél a keresztapa? - tettem fel neki a kérdést, felhúzva a szemöldököm.
- Ezt meg sem hallottam - tette arcom elé a kezét, mintha ott sem lennék. Nevetve ütöttem bele a tenyerébe, mire visszakapta azt. - Gyerünk, srácok, megyünk.
- Nehogy megsértődj! - mondtam neki, mielőtt elindulhatott volna. Szorosan hozzábújtam, majd kisvártatva ő is átölelt izmos karjaival.
- Elég a nyáladzásból, Húgi - paskolta meg a fejem búbját Louis. - Ideje mennünk.
- Rendben. Gyertek bármikor! - magyaráztam neki is, miközben egyre csak haladtunk az ajtó felé.
- Ezt meghívás nélkül is tudtam - röhögött, majd maga elé engedett, így kint álltam a többiekkel a bejárati ajtó előtt. Lou és Tom szomorkodva néztek fel a nagy házra, amiben évekig éltek. Odamentem Harry-hez, aki mögöttük állt, és elé álltam. Karjával átölelte a derekamat, én pedig nekidőlve néztem a most már régi házunkat.
- Ennyi volt - suttogtam Harry-nek. Éreztem, ahogy bólogat.
- Hiányozni fog ez hely! - nézett rám hátra Lou. Nem őt figyeltem, de bólintottam. Csak a házat kémleltem, és az itt töltött idők jutottak az eszembe.
- Ideje bezárni - jelentette ki halkan Tom, majd a lányát, aki a karján csüngve aludt, átadta Harry-nek. Ránézett Lou-ra, majd rám és biccentett a fejével. Elindultunk hárman az ajtóhoz, majd megálltunk előtte, megvártuk, míg Tom a zsebéből előveszi a kulcsokat és a zárba helyezi. Mindhármunknak fontos volt ez a ház, és ha nem is beszéltük meg, tudtuk, hogy együtt kell befejezni. Így hát rátettük a kezünket a kulcsra és egyszerre elforgattuk.
- És itt a vége - suttogta mellettem Lou. Szomorúan bólintottam, majd rájuk néztem. Kihúztam a kulcsot a zárból és odaadtam nekik.
- Köszönöm, hogy befogadtatok. Örökké hálás leszek érte.
- Nem volt kérdéses számunkra, hogy velünk élj - simította meg az arcomat a nénikém. - Morbid lesz, amit mondani fogok, de van jó abban, hogy apád meghalt.
- Így megkaptunk téged - fejezte be a mondatot Tom, majd átkarolta a feleségét. - A második lányunkat.
- Ne mondjatok ilyeneket, mert sírni fogok - legyeztem az arcom, miközben nevettem és próbáltam visszatartani a könnyeket. Mosolyogva öleltek magukhoz.
- Sose félj kimutatni, hogy mit érzel, kicsikém - motyogta Lou a hajamba, majd eltolt magától, így Tom is elhúzódott.
- Szeretlek titeket! - mondtam még utoljára, majd elfordultam és elindultam Harry-hez. Odaértem hozzá, és ránéztem a pici Lux-ra.
- Nagyon fogsz hiányozni, kis csöppség! - suttogtam, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Felnéztem Harry-re, aki féloldalasan elmosolyodott, majd elvitte a kislányt a szüleihez. A srácok is még ott voltak, de ahogy látták, hogy bezártunk, szépen szállingóztak elfelé.
- Mi akkor megyünk - mondta határozottan Harry, rám pillantva. Lou és Tom mosolyogva bólintottak, majd elköszöntek Harry-től.
- Aztán vigyázz rá, mert, ha nem, véged van! - morogta neki a nagybátyám, majd egy igazi férfiölelésbe rántotta. Megpaskolta a hátát, majd elengedte.
- Gyertek, amikor csak tudtok, és mi is megyünk a lehető legtöbbször - mondta Lou, majd ő is magához húzta Harry-t.
- Azért hagyjatok nekünk egy kis magánéletet is - nevetett Harry, azon szórakozva, hogy mennyire aggódnak értünk.
- Csak féltenek minket, Harry - csitítottam, mire fejét rázva indult el a kocsihoz.
- Gyere ide még egyszer, Kicsilány - intett magához Tom, mire én nem késlekedtem hozzábújni. Eltoltam magamtól, még mielőtt elkezdenék sírni, majd Lou-hoz fordultam.
- Tudod, hogy.. - kezdte, de félbeszakítottam.
- Igen, bármikor mehetek, tudom - vigyorogtam, majd hátranéztem, ahol Harry állt. - De azt hiszem megleszünk.
- Szereted, ugye? - döntötte oldalra a fejét, miközben méregetett. Halványan elmosolyodtam, majd bólintottam egy aprót.
- Azt hiszem, igen.
- Hivatalosan is felnőtt az én kincsem - búslakodott, majd szorosan megölelt. Nevetve bújtam karjai közé, fejemet a vállába fúrva. Percekig voltam a karjaiban, mire elengedtük egymást.
- Most már tényleg menjünk - nézett nevetve a férjére. Velük együtt nevettem, miután elindultunk a kocsikhoz.
- Végre indulhatunk - gúnyolódott Harry, mire elé álltam és beleütöttem egyet a hasába. Röhögve hajolt oda hozzám, és egy kis csókot nyomott az ajkaimra.
- Megérdemlitek egymást, remélem tudjátok - nézett ránk Lou, miután a lányát berakta az ülésébe. Tom és ő a kocsi mellett álltak, készen az indulásra.
- Igen - válaszolt helyettem is Harry, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Még utoljára néztem a gyámjaimra, és intettem egyet. Ők is köszöntek még egy utolsót, majd beszálltak a kocsijukba és én is így tettem. Harry becsukta utánam az ajtót, majd átkocogott a saját oldalára. Beült és beindította a motort.
- Kész vagy? - nézett rám, mikor kioldotta a kéziféket. Sóhajtva bólintottam, mire halványan elmosolyodott és kikanyarodott az útra.

Mi pedig úton voltunk az új, közös életünk felé.

5 megjegyzés:

  1. áááá*-* OMG*-* de jóó<3..remélem lesz kicsi Jade és kicsi Harry :DD *-* Olyan jó lenne:33 /finom célzás:D/ Egy szó mint száz imádoom<3*-* Kics Jade kicsi Harry!! Ne felejtsétek!!;DD <3333

    VálaszTörlés
  2. Imádom! Alig várom hogy a házba érjenek! Utána legyen minden happy :) És tényleg szerintem NAGYON jó ötlet lenne ha Jade terhes lenne egy kislánnyal :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Lányok! Nagyon jól írjâtok a blogot. Én nem tudom megkülömböztetni a kettõtök írását mert mind a ketten.csodálatosan fogalmaztok!
    Siessetek a kövivel!!! Sok csók Izaa

    VálaszTörlés
  4. Drága! Ezer bocsi hogy eddig nem írtam, csak egyszerűen nem volt időm megfogalmazni egy normális véleményt. Szóval. Személy szerint az egész blogban a Jarrys részek tetszenek a legjobban és most is én is tisztára felpörögtem hogy új lakás meg ilyenek mintha legalábbis én is átélném. Nagyon tetszik ez a családosdi meg a többi 1d fiú szerepe a történetben. És lehet hogy csak én vagyok ilyen idióta, de engem annyira vonzanak az ilyen "rosszfiúk" személyiségei (bár utálom így mondani, mert annyira közhelynek hangzik, de én tényleg imádok ilyen blogot olvasni, mert szeretem egy pillanatra átérezni hogy én is olyan erős lehetnék mint az adott lány a történetben aki ezt mind kibírja és még minden után kitart). Hogy visszatérjek a részhez pedig még annyit, hogy már most kezd kiderülni, hogy akármennyire és tűz és víznek látszódik Harry és Jade személye szerintem tökéletesen összeillenek mert mindketten iszonyú forrófejűek és makacsak. Meg azért kíváncsi leszek hogyan fog érvényesülni náluk a "lakva ismeri meg egymást az ember" című mondás. Lényeg a lényegben, hogy ez nem tuom véleménynek számított e eddig, de így a végére azért elmondom ami már magától értetődő, hogy ha fel kéne címkézni én a: csodálatos, tehetséges, egyedi, übercuki, gondolkozzatokelvégreazíróipályán jellemzőkre szavaznék;) na nem lopom tovább a napotokat, legyetek jók, és ha lehet egy kérésem is valami nitrot szerezzetek be az új rész megírásához, mert aztán megint elfajul a tudathasadásom. Na tényleg elmék mán, csókpuszi mindenki, big láw, imádás. <3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenkém, nagyon köszönjük! Egyszerűen imádunk! Ez most feldobta a napomat!:)<3

      Törlés