2015. július 27., hétfő

2. Season // 25. Chapter

Na sziasztok cuncikák!
Reméljük, még nem mentünk az agyatokra ezzel a sok késéssel, mert tényleg nagyon sajnáljuk. Nincs is normális magyarázatom arra, hogy miért nem írtam.. Viszont remélem, ez az extra hosszúnak nevezhető szösszenet majd kárpótol titeket!
Köszönjük szépen a sok támogatást, nézettséget, kommenteket.. Tényleg a legjobb olvasók vagytok a világon! 
Reméljük tetszeni fog nektek a rész annyira, hogy ugyanolyan cuki komikat hagyjatok itt, mint amilyeneket az előzőnél hagytatok.
Köszönjük a türelmet, és jó olvasást!

Millió puszi,
Eszti




Zayn kiment a szobából, gondolom visszament a sajátjába, ezzel magamra hagyva engem a gondolataimmal. Borzalmas érzés volt belegonodlni, hogy Harry emberek életét vette el. Persze, tudtam, hogy ez ezzel jár, és már őszintén hozzászoktam az ellenségeik halálához, de az, hogy Harry azért gyilkolt, hogy egy bizonyos ranglistán feljebb kerüljön. Ez új volt. És undorodtam ettől.
Furcsa volt, hogy nem akadtam ki annyira, mint amennyire én is, és szerintem Zayn is várta. Viszonylag higgadtan kezeltem a helyzetet, az értelemszerű undortól eltekintve. Már megszoktam Harry "sötét" dolgait, és ha az elején, amikor rámzúdították az egészet, nem akadtam ki, akkor most se fogok. Tudom kezelni, és nem akarok összetörni Craig házában. Csak még szánalmasabbnak tartana. Mert azt tuti nem várom és nem is reménykedem abban, hogy esetleg megsajnál és hazaenged. Elképzelhetetlen lenne.

Pár perccel később fogtam magam és elhagytam az ideiglenes szobámat. Kicsit ki kellett szellőztetnem a fejemet. Tudtam, hogyha kimennék az udvarra, Craig azonnal az FBI-t is idehívná, és nem akartam, hogy üvöltözzön velem emiatt. Az utóbbi időben normális, saját magához képest. Tényleg úgy kezel, mint egy hercegnőt. Ez lehetne számomra hízelgő is, de tudván, hogy Craig milyen ember, ez egy kicsit sem hízelgő. Ez kurvára idegesítő.
Tehát inkább csak a konyhába mentem, nem kockáztatva a jelenlegi "barátságos" kapcsolatunk tönkremenetelét.

Amint beértem a konyhába, utamat azonnal a hűtő felé vettem. Még maradt egy kis krumpli illetve hús ebédről, így gondoltam megmelegítem őket és utóvacsorázok. Tudom, nem nagyon egészséges hajnalok hajnalán meleg ételt enni, és mivel eléggé érzékeny gyomrom van, tisztában voltam vele, hogy ez holnapra, vagyis technikailag ma estére ki fog jönni belőlem. És az nem lesz kellemes. De akármennyire is gusztustalan volt a következményekre gondolni, beraktam a tányért a mikróba, mert őszintén rohadtul éhes voltam. Míg vártam a csipogásra, ami jelzi, hogy elkészült a második vacsorám, addig töltöttem magamnak egy kis vizet is. Mikor eléggé megmelegedett a krumpli és a hús, kivettem a mikróból és leraktam az asztalra, majd helyet foglaltam és azonnal falni kezdtem. A legnagyobb bajom az volt, hogy nagyon gyorsan végeztem az evéssel. Nemrég kezdtem el enni, és máris befejeztem. Felháborító.

Amint beraktam a koszos tányért és evőeszközöket a mosogatógépbe, hallottam, hogy valaki csatlakozik hozzám a konyhában. Gondoltam, Amanda lesz az, valahogy mindig ő az, akivel esténként (vagyis most reggelenként) találkozom a konyhában. Már fordultam volna meg, hogy egy hatalmas öleléssel köszöntsem, amikor le kellett, hogy döbbenjek. Először is azért, mert rájöttem, hogy Amanda már nem él velünk, másrészt pedig azért, mert Craig állt velem szemben.
- Mit csinálsz itt ilyenkor, hercegnő? - kérdezte azzal az undorító, gúnyos mosolyával. Elfehérdetem és azonnal azt kívántam bárcsak ne ettem volna annyit pár perccel ezelőtt.
- Csak megéheztem. - Ennyit bírtam kinyögni. Nem is tudom.. Egyszerűen van az a dolog Craig szemeivel. Ha egyszer belenézel, nem tudsz más fele nézni. Rabul ejt. De persze nem úgy ejt rabul, ahogy Harry csillogó smaragdjai szoktak.
- Hajnali 3-kor? Nem fogja ez megrontani a pocidat, kis hercegnő? - nevetett ki halkan. Annyira utáltam, amikor ezt csinálta. Úgy beszélt velem, minthogyha 5 éves lennék. Annyira lekezelő.
- Tudok magamra vigyázni, Köszönöm szépen Craig - sziszegtem neki idegességemben. Letettem a rongyot, amit eddig fogtam, majd el akartam menni mellette, hogy visszamehessek a szobámba. De csak akartam.
- Mit gondolsz hová mész? - ragadta meg a karomat.
- A szobámba. Fáradt vagyok - motyogtam, miközben próbáltam kirángatni a kezem szorításából.
- Nem hiszem, hogy biztonságos lenne ma a szobádban - kezdte. - Nem tudhatjuk, hogy holnap mikor jön rád a rosszullét. És nem nagyon szeretném, ha beteg lennél.
- Mióta érdekel téged a hogylétem? - néztem rá zavarodottan. Nyelt egyet. És elbizonytalanodott. Craig sosem bizonytalanodik el, de most megtette. Ez érdekes lesz.
- Nem szeretném, hogy összehányd a fürdőszobát - mondta halkan.
- Helyette inkább hányjam össze a te szobádat, hogy utána takaríthass. Logikus - magyaráztam. Craig nem szólt semmit, ami végképp furcsa volt. Ő sosem szótlan.
- Ezt parancsolom és kész. - Na és visszatértünk a régi Craighez. Sóhajtottam egyet és követtem őt felfelé. Fáradt is voltam, illetve tudtam azt is, hogy nem szegülhetek neki ellen. Ki tudja, talán a pincében kötök ki a rossz magaviseletem miatt. A pince gondolata megriasztott.

Miután felértünk a hatalmas szobájába, ő azonnal befeküdt az ágyba, ezzel elfoglalva az egészet.
- Már nem azért, de így én hol fogok aludni? - kérdeztem hitetlenkedve, mire elnevette magát. Úgy rendesen.
- Itt. Mellettem - felelte, majd, hogy megmutassa milyen nagylelkű, felemelte a karját, ezzel jelezve, hogy feküdjek oda, mellé. A karjai közé.
- Eddig nem az volt az aranyszabály, hogy nem érhetek hozzád? Nem mintha annyira hozzád akartam volna nyúlni, csak... - magyarázkodtam, mire elvigyorodott. Ezt onnan tudtam, hogy nem feküdtem mellé, csak inkább a hátamra fordultam az ágy legszélén és onnan bámultam a sötét plafont.
- Jade Miller és a nagy szája - mondta ünnepélyesen. - Nem bírsz ki semmit hozzászólás nélkül, igaz?
- Csak ez szemet szúrt.. Eddig annyira távolságtartó voltál, most meg hajnali 3-kor, végre úgy érzem emberszámba veszel és nem csak egy kis csitrinek nézel, akit elraboltál. - Tudtam, hogy be kéne fognom, de ez most kikívánkozott. Craig teljesen ledöbbent.
- Én nem raboltalak el..
- Akkor az engedély nélküli elhurcolást minek neveznéd? - kérdeztem tőle gúnyosan.
- Nem érzed itt jól magad? - terelte a témát. Keserűen elnevettem magam.
- Te jól éreznéd magad, ha el lennél szakítva a családodtól? - kérdeztem vissza.
- Nos, mivel én már régóta el vagyok szakítva a családomtól, ezért nem nagyon hat meg a dolog - felelte közömbösen.
- Arról meg te tehetsz - mondtam. - Hallottam rólad, még mielőtt találkoztunk volna, és, hogy őszinte legyek, egy lelketlen rohadék vagy. - Miután kimondtam, egy pillanatra ledermedtem, hogy most mi fog velem csinálni, de csak tovább vigyorgott.
- Hívtak már rosszabbnak is.
- Nem hat meg a dolog egyáltalán?
- Milyen dolog?
- Hogy nincs melletted senki. Mármint úgy igazán. Mindenki csak azért van veled, mert félnek elmenni, Félnek, hogy netalántán megölöd az egész családjukat, mert elmennek mellőled. Félelemből vannak veled, nem hűségből. Nem gondolkodtál még el ezeken?
- De. Nagyon sokszor - mondta Craig. - De nem érdekel. Nekem a hatalom a legfontosabb. Ameddig az megvan, leszarom, hogy mennyi emberem fél a családja kiírtásától.
- Ezt nem hiszem el - fordultam felé hirtelen. Még ő is hátradőlt a mozdulatomtól. Mostmár vele szemben feküdtem. - Még a legsötőtebb embernek is kell, hogy legyen bűntudata. Kell, hogy legyenek érzései.
- Hát, akkor az enyémek nagyon mélyen el vannak ásva - mosolyodott el, de láttam egy pillanatra a szemeiben a fájdalmat.
- Csak kell valaki, aki előhozza őket. - Egyenesen a szemeimbe nézett, és most az egyszer nem azért nem kaptam el a tekintetem, mert egyáltalán nem tudtam, hanem azért, mert próbáltam megfejteni. Craig egy hatalmas rejtély volt, de nem érdekel, mibe kerül, én megfejtem. Tudom, hogy van benne még jóság.
- Szerinted létezik olyan személy? - kérdezte halkan, majd megdörzsölte a szemeit.
- Persze - mondtam magabiztosan.
- Te elő tudod hozni az érzelmeimet? - szólalt fel hirtelen, mire megilletődtem. Én?
- Nem hiszem - ráztam a fejem. - Az a személy, aki majd előhozza belőled az érzéseket, az lesz a szerelmed. Meglátod, megismered, megcsókolod, és tudni fogod, hogy ő az, akire eddig vártál. Ő az, akiért mindent vállalnál. Akiért mindennel szembenéznél. Mellette önmagad leszel, egy boldog személy, aki csak annak a lánynak él.
- Nem akarok függeni senkitől. A szeretet és a törődés, gyengeség. Ha van valakid, akivel törődsz önmagadnál is jobban, az azt jelenti, hogy van gyenge pontod. És az ellenségeid ki fogják ezt használni.
- Nem kell így felfognod. Olyan rossz lenne, ha lenne gyenge pontod? Ha az emberek meglátnák benned a jót és nem csak összeszarnák magukat, ha meglátnak? - Elnevette magát, mire én is elmosolyodtam.
- Nem tudom, Jade, nem tudom - motyogta,
- Én pedig tudom. Neked csak szerelemre van szükséged - mondtam a szemébe.
- Ez történt veled meg Styles-szal is?
- Hm? - kérdeztem vissza.
- Így lettetek szerelmesek. Te vagy számára az a személy, aki kihúzta a sötétségből és a jó útra terelte?
- Azt hiszem, igen. Az életemnél is jobban szeretem. Meghalnék érte - hajtottam le a fejem.
- Ez azért kicsi túlzás nem gondolod?
- Egyáltalán nem. Ilyen, ha szerelmes az ember - mosolyodtam el.
- A sok szar után, amin keresztül kellett menned miatta, még mindig szereted? - hitetlenkedett.
- Most is szarban vagyok miatta, nem igaz? - nevettem el magam. Megforgatta a szemeit.
- Igaz.
- És még mindig az egyik legfontosabb személy az életemben - jelentettem ki.
- Furcsa vagy - nézett rám érdekesen.
- Nem furcsa, csak más, mint te.
- Más, - kezdte. - és furcsa. De egész jó.
Szemeimben felcsillant a remény. Craig nem is annyira elvesztett ügy. Mostmár tudom ezt. Meg lehet menteni.
- Most inkább aludjunk - mondtam, elnyomva egy ásítást. Craig bólintott, de nem fordított hátat, ahogy vártam. Átfordultam az oldalamra, és akkor éreztem, hogy a kezei a derekamra kulcsolódnak. Mint, aki egy mentőövbe kapaszkodik. Természetesen azonnal elhúzódtam volna, mert nem tetszett az érzés, de tudtam, hogy egy elég bensőséges beszélgetést hagytunk magunk mögött, és ahhoz, hogy meg tudjam őt menteni, az kellett, hogy tökéletesen megbízzon bennem. És a bizalom nála -ezek szerint- itt kezdődik.
- Jó éjszakát, Jade Miller - hallottam, ahogy ezt motyogja, mielőtt teljesen elragadott volna az álomvilág.

***

Másnap reggel

A lehető legkésőbb keltem fel, ahogy emberileg lehetséges. Ki se nyitottam a szemem, de éreztem, hogy Craig nincs mellettem. Egy pillanatra megnyugodtam, de akkor hallottam, hogy nyílik a hálószoba ajtaja, és megforgattam a szemeimet.
- Igazán köszönöm, hogy felkeltettél, Craig - kezdtem. - Halkabban nem lehet bejönni?
- Bocsánat, Jade, csak szólni akartam, hogy kész a reggelid - szólalt meg egy hang, ami határozottan nem Craig-é volt. Nagyon is hasonlított...
- Amanda?! - ültem fel azonnal és örömmel vettem észre, hogy a kedvenc házvezetőnőm visszatért. - Azt hittem sosem látlak többet.
- Igen, én is azt hittem - felelte egy hamis mosollyal, de lelkesen kitárta karjait, amikor felugrottam az ágyból, hogy megölelhessem. - Hiányoztál, kicsilány.
- Jaj, te is nekem! - fúrtam bele a vállába az arcom. Szerencsére az illata nem változott, Ugyanolyan illata van, mint amilyen Lou nénikémnek volt. Amanda karjai közt mindig olyan érzésem van, minthogyha otthon lennék. Becsuktam a szemem és szinte olyan volt, mintha tényleg a londoni házunkban lennék a családommal. - És hol voltál? Egyáltalán miért mentél el?
- Mindent elmagyarázok, csak gyere le - húzódott el, majd megfogta a kezem és elindultunk.
Míg mentünk a nappali felé, nem szóltunk egy szót sem. Amanda előttem ment, maga után húzott. Hihetetlenül jó érzés volt őt újra látni, mert ez az egész ügy, ahogy elment, érthetetlen volt. Craig semmit sem magyarázott meg, Amanda pedig elment, mielőtt esélyem lett volna beszélni vele.
Mikor beértünk a nappaliba, rémülten konstáltam, hogy Craig, illetve Zayn is jelen vannak. Azonnal el akartam húzodni Amandától, mert a barátságunk még mindig titkos Craig előtt. Legalábbis azt hittem.
- Amanda, mi folyik itt? - kérdeztem tőle félénken. Ő csak megnyugtatóan megsimította a kézfejem, majd leültetett maga mellé a kanapéra. Craig és Zayn egy-egy fotelban ültek.
- Ne aggódj, mindent megmagyarázok.
- Akár neki is állhatsz magyarázkodni, mert idegesít a kis kétségbeesett tekintete - morgolódott Craig, felém mutatva. Ez nem valami jó kezdet.. Úgy tűnik visszatért a régi önmagához.
- Tehát, - kezdte Amanda. - Craig tisztában volt a barátságunkkal. Az elejétől fogva.
- Hogy micsoda? És ezt mikor tudtad meg? - hitetlenkedve kérdeztem Amandára nézve.
- Hát, Craig már aznap megkeresett, amikor először beszéltünk. Be kellett neki számolnom mindenről.
- Csak nem gondoltad, hogy nem tudom meg, ha az egyik személyzeti taggal beszélgetsz? Amit, csak úgy mellesleg közölnék, megtiltottam. - Craig gúnnyal a szemében nézett rám.
- Én egyedül éreztem magam.. - motyogtam. Craig gúnyosan felnevetett, mire egy aprót ugrottam. Ennyire nem lehet szívtelen.
- Ó kicsikém, valamilyen szinten mindannyian egyedül érezzük magunkat.
- Lehetnél egy kicsit megértő is - akadtam ki, mire Craig meglepődött szemeivel néztem szembe. - A kurva életbe, hiszen elraboltatok! Fogva tartotok ebben a hatalmas házban már azt se tudom mióta, és úgy csináltok, mintha ez lenne a normális. A barátom egyik legjobb barátja, akiben megbízott, - néztem csúnyán Zaynre. - kiderült, hogy áruló. Elszakítottatok a családomtól, másik országba hoztatok, és ráadásul még egy kamubarátot is fogadtatok? - Mondatom ezen részét Amandának címeztem. Más magyarázata nem volt annak, amit tett.
- Ez egyáltalán nem igaz, Jade - hitetlenkedett Am. - Craig nem megparancsolta, hogy barátkozzak veled, hogy  gondolhatsz ilyet? A saját családom életét kockázattam azzal, hogy megismerkedtem veled.
- Szerintem a fiadat nem nagyon kell félteni.. - szúrta közbe halkan Craig, mire felé fordultam.
- Tessék?
- Nem mondtam semmit - felelte lazán. Amanda tekintete szikrát szórt. Nem értettem a kialakult helyzetet. Craig tud valamit Amanda fiáról? - De inkább térjünk vissza az eredeti témához.. Jade, mit parancsolt.. - Alig fejezte be a kérdését, elfogott a hányinger. Azonnal elsápadtam, majd fogtam magam és elrohantam a legközelebbi csaphoz, ami most a konyhai volt. Alig hajoltam a mosogató fölé, máris kiadtam mindent magamból. Nem csak a mai "utóvacsorát" hanem mindent. Egész életemben nem hánytam ennyit. Mikor már csak öklenedezni tudtam, hallottam, ahogy bejönnek a többiek, majd reményeim szerint Amanda nyugtatóan simogatni kezdi a hátam. Valamit beszéltek is hozzám, de nem nagyon tudtam figyelni, ugyanis ahogy felemeltem a fejem, hogy megforduljak és szembenézzek a többiekkel, megtalált a sötétség és összecsuklottam a konyha csempéjén...

***

Időérzékem totálisan elveszett, azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány, csak arra emlékeztem, hogy elájultam a konyhában. A saját ágyamban feküdtem, szerencsére nem Craigében. Az ágy melletti kis éjjeli szekrényen egy pohár víz volt, amit azonnal fel is hajtottam. Amint visszaraktam az immáron üres poharat a helyére, Craig, Amanda, és egy számomra ismeretlen ember jöttek be a szobába.
- Á, Miss Miller, ezek szerint ébren van! - mosolygott rám az ősz hajú férfi.
- Végre, Jade, tudod mennyire aggódtunk?! - Amanda hirtelen felém hajolt és átölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen ölelésrohamot, ugyanis tudtommal, az utolsó emlékeim róla azok, hogy becsapott.
- Óvatosan, Amanda - szidta le halkan Craig, mire ránéztem. Nagyon furcsa arckifejezése volt, kicsit kétségbeesett, de volt egy öröm is rajta. És ez a hirtelen jött védelem.. Nem vagyok cukorból, nem halok meg, ha megölel valaki.
- Szóval... Valaki elmondaná mi is történt? - szólaltam meg, mire Amanda azonnal nekikezdett.
- Lent voltunk a nappaliban, arra gondolom emlékszel. - Bólintottam. - Aztán egyszer csak elsápadtál és rohantál a konyhába. Nagyon sokat hánytál, majd eláultál. Az én kezeimból majdnem kiestél, még jó, hogy Craig azonnal utánad kapott. Ő hozott fel a szobádba. - Ránéztem az illetőre, de ő csak elkapta a fejét. - Nagyon féltünk, hogy mi is történt, ezért Zayn idehívta Dr. Simpsont.
- Akkor Ön Dr. Simpson - biccentettem az orvosom felé. Kedvesen viszonozta a gesztusomat.
- Pontosan. Hogy érzi magát, kisasszony?
- Viszonylag jól - vontam vállat, mert már tényleg jobban éreztem magam. - Meddig kell itt pihennem?
- Hát azt kell, hogy mondjam, még kevesebb, mint 9 hónapig - vigyorodott el. Amanda és Craig levegőért kaptak. Hogy micsoda?!
- P-parancsoljon? - dadogtam, mert teljesen össze voltam zavarodva..
- Jól hallotta - mondta a Doki. - Ön terhes, Jade.

Ez képtelenség...

5 megjegyzés:

  1. Sziasztok! A rész hihetetlenül jó lett, mint màr mondtam. :) Siessetek a következővel.
    Aria D. ❤

    VálaszTörlés
  2. ÚRISTEN!!!!! WIIII Végre baba Harrytől :D Kövit :D Hihetetlenül jó lett,már vártam ennek a bekövetkezését :)

    VálaszTörlés
  3. Jade terhes???? Uristen. Bar kicsit furcsa lesz de mindegy:D ettol meg tovabb fogom olvasni a blogot:) nagyon nagyon siessetek a kovivel:))

    VálaszTörlés
  4. Aaaahjjjjjjjjj hol van már a következő??????? Hiányoztok girls:'(♡♡♡♡♥

    Niki xx

    VálaszTörlés
  5. Mikor lesz új rész? :( #hiányzik

    VálaszTörlés