2. Season // 28. Chapter

Végre, itt vagyunk! 
Remélem nem utáltok minket nagyon.. ha mégis, akkor kárpótlásul itt ez a kis fejezet.. remélem tetszik, hisz elég sokat ültünk rajta. 

Millió csók !

Eszter.x




Jade szemszöge:

Aznap este, mikor Craig már elaludt, vagyis kétlem, hogy aludt volna, inkább az irodájában dolgozott valamin, gondoltam egyet és lementem a konyhába. Terhességem miatt nagyon sokat eszek és mivel Amanda nincs velem, hogy isteni muffinokat és tortákat készítsen nekem, ezért magamtól kell valamit összekutyulnom. Úgy döntöttem, mivel Craig egy ideig még nem teszi ki a lábát az irodájából, hogy csinálok magamnak palacsintát. Azt még történetesen meg tudtam csinálni.

Előszedtem minden lehetséges kelléket, majd nekikezdtem a sütésnek. Egyébként imádtam a konyhában dolgozni, imádtam a főzést és a sütést is. Legtöbben inkább maradnak a főzésnél, az valamivel tényleg egyszerűbb, mint mondjuk sütni valamit. Apuval nőttem fel, ezért kicsit furcsán hangzik, amikor mondom, hogy ő tanított meg mindenre, köztük a sütés-főzésre is. Apukám fantasztikus szakács volt, mindent fantasztikusan csinált. Kicsit nosztalgiázni szoktam, ha nekivetemedek valami étel készítésének, így eszembe szoktak jutni a közös emlékeim vele. A konyha volt az a hely, ahol a legtöbb időt töltöttük együtt és ahol a legtöbbet nevettünk. Imádtam a közös programjainkat apával, de sajnos ahogy idősebb lettem, egyre kevesebbet volt velem. Persze nem bántam annyira, mert így több időt tölthettem az iskolatársaimmal. Apa dolgozott, én suliba jártam, otthon rendeztem mindent és a barátaimmal lógtam. Sajnos, mire hazaért, már nagyon fáradt volt ezért legtöbbször azonnal a nappaliba ment, és egy üveg sör mellett nézte az esti meccset. Volt, amikor csatlakoztam is hozzá, de volt amikor inkább egyedül hagytam és felmentem a szobámba olvasni.

Ahogy megalkottam a tésztát, felraktam a serpenyőt a tűzhelyre, hogy felforrósodjon. Miközben vártam, lecsúsztattam a kezem a már igen gömbölyödő pocakomra. Eleinte tényleg megrémített a gondolata annak, hogy anya leszek, hiszen nem gondoltam volna, hogy jól fel tudnám nevelni a picit, mivel én is anya nélkül nőttem fel. Bevallom, még most is félek picit, de rájöttem, hogy nekem ez a baba az életem. Mindent megteszek, hogy ne olyan élete legyen, mint amilyen nekem volt.

Amikor a serpenyő eléggé felforrósodott, beleöntöttem az első adagot. Nem tudom hogy, de miközben dobálgattam meg fordítgattam a palacsintát, kicsit elfeledkeztem a körülöttem zajló kavalkádról. Észre se vettem, milyen gyorsan kész lettem a késői vacsorámmal. Elővettem egy tányért, amire ráraktam a palacsintákat, majd kivettem a Nutellát és valamilyen lekvárt, majd szépen elkezdtem őket kenegetni.

Sajnos elég hamar befaltam a készített ételt, így mire észrevettem, már csak a kifojt Nutellát nyalogattam le a tányérról. Gusztustalan, tudom.

- Mit csinálsz itt ilyen későn? - kérdezte egy hang a konyhaajtóból. Ijedtemben megugrottam, de természetesen tudtam ki áll ott.
- Megéheztem. - Felálltam és kitettem a mosogatóba a koszos edényt. Basszus, lassan mosogatni is kéne, tele van mind a két mosogató. Nem értem Craig miért nem tud beszereltetni egy mosogatógépet.
- Jade? - rántott ki Craig a gondolataim közül. Kérdőn néztem rá.
- Mi az?
- Kicsit elbambultál, azt hittem rosszul leszel - vonta meg a vállát hanyagul. Persze, egy cseppnyi érzelem nem volt a hangjában.
- Ha az is történt volna, miért érdekelne? - kérdeztem ugyanolyan hangsúllyal, mint ő, miközben nekidőltem a konyhapultnak. Nem akartam az ajtő felé menni, ameddig ő ott volt.
- Azért, mert én nem ugrállak körbe és nem figyelek minden egyes mozdulatodra, mint a kis pincsikutyád, Harry Styles, az nem azt jelenti, hogy nem is hat meg, hogy mi történik veled.
- Miért kell mindig szóba hoznod őt? - csaptam a combomra hitetlenségemben. Craig egyre feszültebbnek tűnt.
- Mert remélem, hogy minden egyes alkalommal, amikor szóba hozom őt, rátérhetünk arra a témára is, hogy miért hogyan és mikor tette tönkre az életedet - morogta. Tágranyílt szemekkel néztem rá.
- Hogy mondtad? - Nem értettem mire akar kilyukadni.
- Szerintem tökéletesen értetted, amit mondtam - gyúnyolódott. Na, ebből kurvára elég.
- Hogy merészeled a szádra venni őt? Hogy merészelsz arról beszélni, hogy mennyire tönkretette az életemet, amikor itt állok a te konyhádban, fogvatartva? Egyáltalán, hogy van bőr a pofádon szidni azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek? - kiabáltam. - Ja várj, tudom. Úgy, hogy te lófaszt sem tudsz a szerelemről, mert soha senki sem szeretett, mert egy szívtelen, undorító és... - Félbe lettem szakítva.
- Még egyszer fel ne merd emelni a hangodat velem szemben, vagy esküszöm az Istenemre, hogy a szart is kiverem belőled, nem hogy azt a gyereket! - üvöltötte az arcomba, miközben kézfeje a nyakamra volt szorítva. Éreztem, hogy minden egyes szóval erősebben szorít, így a végére már alig tudtam levegőt venni. Egyre jobban éreztem, hogy a fejem kezd szédelegni és, hogy sűrgősen szükségem lesz egy kis oxigénre.

És egyszer csak vége lett..

***

Harry szemszöge:

Tillicourtly.

Ott vannak. Ott kell, hogy legyenek.

Liam minden adatot megszerzett a telefonról; utca, házszám, minden. Megnéztük a térképen, nem volt messze Londontól, de nem is volt közel. Ha a mi tempónkban haladunk, akkor 2, 2 és fél óra. Négy csoportra bontottuk magunkat, Louis, Liam, Niall és én voltunk az utolsóban. Már mi is úton voltunk. Mindjárt ott vagyok érted Jade.

- Haver, nyugalom. Megtaláljuk őket - mondta nekem Louis, miután egy jó ideig csak néma csendben ültem mellette.

- Tudom.. Tudom. De minden annyira egyszerűnek tűnik. Jade felhív, lenyomozzuk a telefont, amit még mindig nem dobott el és állt tovább, majd odamegyünk és kihozzuk őket. Ez az egész zavaros.

- Nem szereznéd vissza őt bármi áron? - kérdezte a vezető ülésről Liam, miközben a visszapillantó tükörből figyelte a reakciómat.

- Ember, dehogynem - sóhajtottam, majd előrehajoltam, miközben a térdemre támaszkodtam. - Annyira hiányzik.

- Úgy, hogy Louisnak is hiányzik El - mondta Niall, kipillantva az ablakon. Az említett nem mondott semmit, csak csendben ült és elmosolyodott. - Visszaszerezzük őket, Harry.

- Honnan  tudjuk, hogy mi van ott? Honnan tudjuk, hogy nem számítanak ránk? - folyton csak ezek a kérdések jártak a fejemben és fel is tettem őket hangosan.

- Nem tudjuk - vonta meg a vállát Liam. - De azt igen, hogy minden emberünk, aki útnak indult ma, azt tűzte ki fő céljának, hogy Eleanort és Jadet épségben kihozzák abból a házból, vagy bárhonnan, ahol vannak. Bármi. Áron.

Végül Liam szavai lenyugtattak egy kicsit. De ez nem maradt így sokáig, hisz az autópálya mellett megláttuk az első táblát, ami megmutatta nekünk, hogy milyen messze van még Tillicoultry.

***

Jade szemszöge:

Sötétség.

Hangok.

Mozgás.

Hurcolnak.

Elvisznek.

Kivisznek innen.

Megmentenek!

Ám hamar csalódnom kellett.

Amint kinyitottam a szemem, rájöttem mi is történt. Elájultam. És nem megmentettek, hanem fogták az eszméletlen testem, megkötöztek egy széken a hatalmas sötétség szobájában. Igen, így neveztem el, ugyanis az orrom hegyéig se láttam el. És ez megrémített.

- Hahó! - kiáltottam egyet, remélve, hogy valaki meghall. - Valaki? Kérem, segítsenek!

És akkor megszólalt valaki a sötétben.

- Édesem, nem kell kiabálni. A vendégeink hamarosan itt lesznek.

Craig. Ez az ő hangja. Dühös lettem. Nagyon dühös.

- Te gyáva féreg, ne a sötétségben bujkálj, gyere elő. Gyere ide, hogy arcon köphesselek - üvöltöttem, szinte sikítottam a szavakat. Rángatóztam a székben, de a kezeim is, és a lábaim is jó szorosan le voltak kötözve. Minden egyes mozdulattal a kötelek egyre csak szorítottak, és felsértették a kezemet, de egyszerűen nem éreztem mást, csak a hajlamot arra, hogy megöljem Craiget.

- Ahogy óhajtod, szerelmem.

Hirtelen felkapcsolódtak a lámpák. Az összes. Azt kívántam bárcsak a sötétben maradtunk volna. Miután viszonylag megszoktam a hirtelen világosságot, próbáltam szemügyre venni hol vagyunk. Egy raktárhelyiségnek mondanám. Egy nagy raktárhelyiség.
- Komolyan azt hiszed, hogy Harry és a többiek nem tudnak legyőzni téged? - kuncogtam halkan. Bár homályosan láttam a helyet, de egy dolog tiszta volt. Craig egyedül volt.
- Alábecsülsz, Jade - nevetett fel Craig. Majd felfelé mutatott. - Csak nézz fel.
És én megtettem.
Fegyveresek tömkelege célzott jelenleg.. Rám.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, Craig ismét megszólalt.
- És van egy nagyon aranyos kis segítőm is - mosolyodott el, de egy cseppnyi boldogság nélkül.

Valaki megmozdult mögötte. Craig hahotázva alrébb állt, hogy teljes alakos képet kapjak a segítőjéről. Megláttam a körvonalát.. Hosszú lábak, karcsú alak.. És egyre közelebb jött. Lassacskán ki tudtam venni az arca körvonalait, majd megláttam teljes egészében...
- Eleanor?! - suttogtam. Teljes valójában állt előttem. Arca beesett volt, szemei nem csillogtak. Engem nézett, de közben mégsem. Mintha átnézett volna rajtam.
- Helló, Jade - mondta. Ez a hang.. Ez a hang nem az övé! Ő nem Eleanor! Eleanornak csilingelő, vidámságot árasztó hangja van.. De ez a hang.. Ez veszélyes volt. Gunyoros.
- Mit tettél vele? MIT TETTÉL ELEANORRAL? - ordítottam Craignek, és újból elkezdtem rángatózni. Craig Eleanorra nézett, bólintott, majd Eleanor elindult az én irányomba. - Eleanor, istenem, annyira aggódtam érted. Hol voltál? - Egyre közelebb jött, és azt hittem azért, hogy elmagyarázza mi történt, de helyette megpofozott.. Kibaszottul megpofozott.
- Mi a fene, El... - motyogtam, miközben igyekeztem nem az égető érzésre gondolni az arcomon. Nem tudom honnan van ekkora ereje, de a fejem is elfordult az ütés hatására. - Most már valaki tényleg árulja el mi történt a legjobb barátnőmmel!

Nevetés hallatszott. Craig és Eleanor egyszerre kezdtek el nevetni. Rajtam.
- Legjobb barátnő? Ugyan már. - Ez Eleanor volt. És fájt.
- Mindketten a játékai voltatok két maffiózónak. Elhitették veletek, hogy szeretnek titeket, közben csak kihasználtak benneteket - mosolygott Craig, miközben fel s alá járkált. - Csak az a különbség, hogy Eleanor hamarabb rájött erre, te pedig nem.
- Hazudsz! Egy kibaszott hazug vagy - mondtam Craignek, majd Eleanorra néztem. - El, könyörgöm, nehogy elhidd ezt. Harry és Louis szeretnek minket. Eljönnek értünk. Érzem. Még Harryvel is beszéltem! - tekintetemben lehetett látni a könyörgést és a félelmet, ezzel tisztában voltam. De az, hogy egy pillanatra is, de láttam Eleanor szemében a reményt, nekem is reményt adott.
- Craig nem mondta, hogy beszéltél vele. - Az a remény bennem meg is halt, amint megláttam az ismét kemény tekintetét. - Te hazudsz, Jade Miller.
- Eleanor ez nem te vagy! - mondtam kétségbeesve.
- De, én mindig is ilyen voltam. Louis Tomlinson volt az, aki megváltoztatott. Olyanná váltam, amilyenné formázott. Olyanná, aki mindent megad neki. Aki teljesíti a parancsait. Csak egy eszköz voltam, hogy bebizonyítsa a te szánalmas Harrydnek, hogy képes uralkodni az emberek felett, hogy tagja lehet egy ilyen bandának - mondta teljes bizonysággal El. Képtelen voltam felfogni, hogy így gondolja. Nem, ő nem így gondolja. Ezeket csak Craig beszélte bele. Koncentrálnom kell.
- Eleanor, kérlek szépen, könyörgöm neked! Nézz körbe - mondtam halkan, könnyes szemekkel. - Nézz körbe és mondd meg nekem, hogy így kit gondolsz rossznak és manipulatívnak.
- Ők megvédenek minket a... - kezdte volna mondani, de fejrázással félbeszakítottam.
- Ezek nem a te szavaid. Ezek holmi kitalációk, amiket Craig mondott neked. Átmosta az agyadat. Elhitette veled, hogy Louis nem szeret, de ez hazugság - csak mondtam és mondtam. - Amikor beszéltem Harryvel, pár nappal ezelőtt, megkérdeztem hogy van Louis.
Direkt álltam meg. Megálltam, hogy nézzem a reakcióját. És az valami hihetetlenül megkönnyebbült érzést árasztott el bennem. Eleanor visszakérdezett. Érdekelte, hogy mit mondott.
- És? Hogy volt? - kérdezte halkan, de annyira halkan, hogy szerintem senki sem hallotta meg, kivéve engem. Ó, de én tisztán hallottam.
- Louis összetört, El - néztem a szemébe keményen. Szemei könnybe lábadtak.
- E-ez nem lehet i-igaz. Ő.. Ő nem szeret engem - hajtogatta folyamatosan.
- Louis szeret téged. Louis szeret. Úgy, ahogy Harry is szeret engem és a kisbabánkat.
- Kisbaba? - nézett El értetlenül.
- Termes vagyok, Eleanor - mosolyodtam el halványan. Eleanor szemei elkerekedtek.
- Én nem tudtam - motyogta, mire biccentettem.
- Tudom, El, ezért is kérlek, hogy figyelj rám - hajoltam egy kicsit előrébb. - El fognak jönni értünk. Harry és Louis. Eljönnek értünk és elvisznek minket erről a szartelepről. Messze ettől a, - néztem hirtelen Craigre, aki egy ideje figyelt minket. - szörnyetegtől.

Taps hallattszódott. Craig tapsolni kezdett.
- Ez fantasztikus előadás volt, Jade drágám - nevetett ki, majd intett a kezével Eleanor felé. - Gyere ide vissza, mellém.
Eleanor egy pillanatig hezitált. És ezt Craig is látta. És ez ne volt jó.
- Menj - suttogtam olyan halkan, amennyire csak tudtam. A számat is alig nyitottam ki. - Csak csináld amit mondd.
- Sajnálom - suttogta vissza, majd vett egy mély levegőt és elfogadta Craig felé nyújtott kezét, amit az illető örömmel fogadott.
- Nos, - nézett rám Craig. - az Ön ideje lejárt, Miss Miller.
- Mi? - szólt közbe Eleanor kétségbeesetten. - Erről nem volt szó, azt mondtad kell neked a...
- Igen, Eleanor, azt mondtam - szólt erélyesen, mire a lány félrenézett. - De úgy érzem kiérdemelt egy kis büntetést.
- Craig...
- Eleanor, édes, maradj csöndben és add ide a kést - nyújtotta ki érte a kezét Craig, hátra se nézve. Azzal volt elfoglalva, hogy tanulmányozza az arcomat. A félelmemet akarta. És azt hiszem meg is kapta. Mert féltem. De nem is a saját életemet féltettem.. Hanem a kisbabámét. Tudom, hogy bármi is történik velem, az kihatással lesz rá is. És ő nem érdemli ezt.
- Craig, kérlek - szólaltam meg halkan, mikor ő a kezében tartotta a kést. - A kisbabám.
- Csak nem félsz? - nevetett fel. Most nem próbáltam visszavágni, gúnyolódni. Most tudtam, hogy nincs helye ennek.
- Nem magamat féltem  - feleltem ránézve. - Annyira kétségbeesetten be akarod bizonyítani önmagadnak, hogy jó vezér vagy, hogy képes lennél egy ártatlan gyermeket megölni?
- Nem bizonygatás céljából teszem amit teszek, édesem - mosolygott, de hányingerem lett tőle.
- Akkor mondd el az okát, mert Isten a tanúm rá, de nem értem, Craig.
- Lejárt az időd. Nincs szükségem többet rád - forgatta a kést a kezeiben.
- Engem megölhetsz, Craig.. - mondtam. - De a kisbabámhoz hozzá nem nyúlsz, vagy megkeserülöd. Istenemre esküszöm, hogy egy élő pokollá teszem az életed, ha bármi baja esik a gyerekemnek.

Erre felnevetett. Felnevetett ez az őrült pszichopata.

- Oh, még ilyenkor is milyen harcias vagy - kuncogott és a hátam mögé sétált.. És akkor megéreztem a hideg fém érintését a torkomnál. Egyik kezével hátrahúzta egy kicsit a fejemet a hajamnál fogva, amiért felszisszentem, míg a másik kezében a kés volt... a torkomnál. - Nem tanultad már meg, hogy mikor fogd be a csinos kis szádat?
- Mocskos szemétláda, ha a lányomnak baja esik.. - sziszegtem az összeszorított fogaim közül mérgesen.
- Tehát lány? Mily kár érte - mondta érdektelenül. - Biztos olyan gyönyörű lett volna, mint te..
Mielőtt még bármit is mondhattam volna, az épület hatalmas ajtaját betörték és emberek százai szaladtak be, fegyverekkel.

Itt vannak.

Megmentenek minket.

Fejem pozíciója miatt nehezen láttam az emberek arcát, de egy ember tökéletesen kiemelkedett az összes körül. Hosszabb lett a haja, istenem.

Szemeim könnybe lábadtak az örömtől és a megkönnyebbüléstől, de akkor megéreztem, hogy Craig erősebben szorít magához, és.. erősebben szorítja a kést a nyakamhoz.

- Azt javaslom tűnj a csajom közeléből, ha nem akarod, hogy szarrá lőjem a fejedet.