2013. november 17., vasárnap

12. Chapter

Honey's.
Really really sorry a csúszásért, dobáljatok meg minket kővel, viszont tényleg sajnáljuk! Ez a szerda nem volt jó Boginak, ezért döntöttünk őgy, hogy csak szombaton lesznek részek! Tudjuk ez a legdrasztikusabb döntésünk, de nem volt más lehetőség. A szerda nekem sem lett volna jó, édes társírómat pedig nem akartam terhelni! Még jobban..:)
De, hogy tuti megbocsássatok itt a per-fect 12. fejezet. Csak olvassátok el, és jobb kedvete lesz. Legalábbis nekem az lett, mikor Bogikám átküldte. Ugyanissssssss ezt a részt nem nekem, hanem Boginak köszönhetjük! Ő írta, csak, mint már mondtam: rossz a nete, kisebb technikai gondjai vannak Pesten. Látjátok, ezért jobb egy csöves kis faluban élni;) 
Megemlíteném még, hogy csatlakozzatok a csoportba. Itt mindig mindent megtudhattok a részekről, és más esetleges infóról.. 
Na jól van, már magamtól is agygutát kapok, ezért abbahagyom a szájjárást. Olvassatok jól!♥
Bo'x



Az ajtót becsuktam magam mögött, és morgolódva sétáltam át a saját szobámba. Nem hittem el, hogy komolyan vette a bátorságot, hogy megüssön. Egy lány engem. És ami még roszabb, hogy Jade volt az. Eleinte próbáltam rendesen viselkedni vele, de rá kellett jöjjek, hogy nem lehet. Egy idegesítő kis púp a hátamon, ami nem akar eltűnni.
A gondolataimból Lou szakított ki, ahogy bejött a szobába.
 - Most beszéltem Tommal. Azt mondta, hiányzol a gyereknek. - nevetett, ahogy mellém ült. És is elmosolyodtam, ahogy a kis totyogó angyalra gondoltam.
 - Nem tudsz valami étterem számát, ahonnan rendelhetek? Itt nem akarok enni. - Felálltam a helyemről, és a táskámhoz sétáltam. Lehúztam a pólómat, és kicseréltem egy ingre. Nem gomboltam be teljesen, mivel úgy sokkal kényelmesebb volt.
 - Nem. De miért nem megyünk el akkor valahova? - A földre dobott felsőmet felvette, és összehajtogatva a fotel karfájára helyezte. Néha tényleg úgy éreztem, mintha Lou az anyám lenne.
 - Oké. - morogtam, mivel tudtam, hogy ez újabb óra jófejséget jelent. De más választásom nem volt. Pillanatokon belül már Jade szobájában voltunk.

 - Figyelj, szivi. Nem akarsz jönni kajálni? - kérdezte Lou az ajtóban. Könnyedén átláttam az alacsony nő felett, így figyeltem Jade-et. Először nem foglalkoztam vele, de mikor felemelte a fejét láttam, hogy rettentően sápadt. Megrémültem a látványtól. Olyan volt, akár egy kisértet.
- Minden oké?
- Persze. Mehetünk kajálni. - Önfejű idióta. Ahogy felállt az ágyról a elvesztette az egyensúlyát, és majdnem elesett. Ez semmi jót nem jelenthetett. Lou észhez tért és sietett segíteni. Én is közelebb léptem, de nem tudtam mit tehetnék.
- Szerintem nem vagy jól, ülj inkább le.
- Mondtam, hogy jól vagyok. Menjünk már. - Egyszerűen kikerülte Lou-t, és felém közeledett. Nem tudtam, odébb álljak-e az ajtóból. Lou-ra néztem, aki egyértelműen azt mutatta, hogy ne engedjem ki innen.
- Tényleg, Jade. Maradjunk fent. - A karjánál fogva próbáltam egyhelyben tartani, mivel még a járás sem ment neki egyenesen.
- Te csak ne okoskodj nekem. Jól vagyok, és kész. - Morgott, és elhúzódott. Ahogy elengedtem azonnal elvesztette az egyensúlyát, és összecsuklott előttem. Basszus basszus basszus.
-Jade! - sikított Lou és azonnal a lány mellett termett.
-Hívj mentőt. Lou, hallasz? Hívj mentőt! - Abbahagyta Jade pofozgatását és a telefonjáért nyúlt. Átléptem az eszméletlen lány felett és fürdőbe mentem. Nyílvánvaló volt, hogy aki az apját nem kedvelte, az őt sem fogja.
Átnéztem minden szekrényt, és a poharat, amit a szálloda biztosított, de semmi gyanúsat nem találtam. Pedig reménykedtem benne, hogy nem véletlenül történt mindez. Így viszont, hogy nem áll senki emögött, komolyabb a baj, mint gondoltam.
-Siessenek kérem. Köszönöm. - hallottam Lou szipogását, mikor kimentem.
-Harry segíts kérlek. - mondta pár pillanat habozás után. Pár nagyobb lépéssel átvágtam a távolságot és letérdeltem az apró lány mellé. A háta alá nyúltam és óvatosan felemeltem a puha szőnyegről. Meglepően könnyű volt, bár jobban belegondolva, elég sovány is volt. Nyílván megviselte, hogy az anyja után az apját is elvesztette.
Lou megigazgatta a párnákat, én pedig a puha ágyneműre fektettem. Sápadt volt, de az ájuláson kivűl remélhetőleg semmi baja nem volt. Remélem.
 - Tíz perc és itt vannak. - motyogta Lou mikor leült az ágyra. Azonnal a kezébe fogta Jade kezét és simogatni kezdte. Az arcához nyúltam és elfordítottam a fejét. A füle fölött a szivárgó vér összetapasztotta a haját. Hallottam, ahogy Lou kishíján sikítva felzokog. Kétségbe volt esve, míg én megőriztem a nyugodtságomat. Tudtam, ilyenkor csak rosszabb, ha valaki nyugtalankodik. Nem gondoltam volna, hogy valaha hálát adok a múltamnak. Visszatértem a fürdőbe és egy kisebb kéztörlőt bevizeztem. Azt, és két pohár vizet visszavittem az ágyhoz. A poharakat Lou kezébe nyomtam, hagytam hogy az egyiket megigya, hátha megnyugszik tőle. A lány fölé hajoltam és odébb söpörtem a haját az útból. A vizes anyagot az apró sebhez érintettem párszor, és lemostam a vért.
 - Harry. - motyogta mellettem Lou és tisztán kihallottam a hangjából, hogy hamarosan ismét keserves zokogásba kezd.
 - Sssh... - A tőlem telhető legnyugtatóbb arccal néztem rá. Mikor végeztem, kivittem a törölközőt és kiöblítettem.
 - Mi történt? - suttogta Lou az ágy mellet állva. Átöleltem, próbáltam lelket önteni belé.
 - Semmi komoly. Csak túl sok volt neki a mai nap. Rengeteg stressz érte, és a visszaszorított érzései és gondolatai ellen tiltakozott a szervezete.
 - Miért nem szereted őt? - motyogta a fejét lehajtva.
 - Lou...
 - Harry válaszolj nekem! Én csak azt gondoltam, hogy jól ki fogtok jönni egymással.
 - Védeni próbálom. Magamtól - sóhajtottam.
 - Nem esne le a gyűrű az ujjadról, ha kedves lennél vele. Olyan sokat kérek?
 - Próbálkozom, oké? - Válaszolni nem tudott már, ugyanis meghallottuk a mentősök hangját.
 - Hé! Erre. - futottam ki eléjük. A következő pár perc teljesen összemosódott bennem. Nem tudtam mi folyik körülöttem, csak autómatikusan válaszoltam a feltett kérdésekre. Lou viszonylagos nyugodtsága eltűnt, így engem kérdeztek ki.
Hordágyra rakták Jade-et és a következő emlékem az, ahogy a kocsiban haladunk a kórház felé. Lou megúszta a nyugtató beadását, halkan pityeregve fogta Jade kezét, míg egymást közetik a szúrások a karjában.

Lou szemszöge:

A fejemben van a kép, mikor összeesik, mint valami rongybaba. A valaha volt legszörnyűbb érzés járt végig a testemben akkor. Nem veszíthettem el őt is. Mégis miért pont vele kellett, hogy megtörténjen ez a szörnyűség? Egyáltalán mi az a szörnyűség, ami történt vele? Csak kérdések és kérdések.. De választ egyikre sem kapok.
A mentőskocsiban ülünk, én a kis Jade kezét szorongatom. Puha és meleg keze most jéghideg és kemény. Ahogy ránéztem ernyedt testére, azonnal elkapott a sírógörcs.. Csövek szállingóztak belőle mindenfelé. Holtsápadt volt. De még így is a leggyönyörűbb lány volt, akit valaha láttam. A külsőségeken kívűl is rettentően hasonlított az édesanyjára.. Sarah volt a legboldogabb ember, amikor megtudta, hogy terhes. Jó barátnők voltunk, mindenben támogatott. Olyan volt nekem, mint egy nővér.. És amikor megtudtam, hogy meghalt.. Egy világ tört össze bennem! A bátyám önző volt, nem engedett el a temetésre. Kitaszított a családból, a világából. Az unokahúgomat is csak most, 18 év után láthattam először. Szörnyű érzés volt.

Összekuszált gondolatokkal szálltam ki a kocsiból. Mögöttem Harry-vel, és utánunk a mentősök a hordággyal. Futva tolták be a műtőbe Jade-t. Szipogva mondtam el az adataimat és Jade adatait a recepciós hölgynek. Azt mondták a műtét csak pár órát vesz igénybe, de arról semmit sem mondtak, hogy mi lenne a baja.

A váróban ültem a még mindig néma Harry-vel. Furcsálltam is a viselkedését, már amikor a szobájába voltam, tudtam valami nincs rendben vele.
 - Minden oké? - Végre megtaláltam a hangom, bár kicsit rekedt volt és halk. Üres tekintettel nézett rám.
 - Persze - Meggyőző akart lenni, de ismerem egy ideje. Engem nem tud átverni. Csak felhúzott szemöldökkel néztem rá, azt akartam, hogy ő kezdeményezzen.
 - Összevesztem vele. Ma. - mondta ki végül. Már nem nézett rám, tenyerébe temette az arcát.
 - Hogy mondtad?
 - Jól hallottad Lou. Hülyeségeket vágtam a fejéhez, ő pedig megpofozott. - Ezt még ő sem gondolta komolyan! Mégis milyen hülyeségeket? Bár mondjuk egy kicsi büszkeséggel töltött el unokahúgom harciassága.
 - Mégis mit mondtál neki? És az egész történetet hallani akarom!
 - Azt mondtam neki, hogy csak sajnáltatja magát, és hogy senkit sem érdekel, hogy meghalt az apja. - hadart össze-vissza. Ezt nem hiszem el! Ekkora idiótát, Istenem! Rohadtul mérges voltam Harry-re. Nem tehette ezt.. Én nem így ismertem meg.
 - Mégis, hogy voltál képes ezt mondani neki? Mit gondoltál Harry? Hogy majd vidáman fogja fogadni, hogy a pofájába mondtad, hogy senkit sem érdekel az apja halála? Aki egyébkét a bátyám! Ennyire te sem lehetsz szívtelen. - kiabáltam. A mellettünk elhaladó nővérkék rosszalló pillantásokkal figyeltek minket. Már Harry előtt álltam, kezem magam előtt volt, és úgy mutogattam rá. - És ha miattad ájult el? Ebbe nem gondoltál bele? Önző vagy Harry Styles és csak magadra tudsz gondolni!
 - Idefigyelj. Ha már kiabálni van kedved, ne csak én legyek már a hibás! Idegesít a társasága, a személyisége, mindene! - dühösen nézett a döbbent szemeimbe. - Nem kell még több bűntudatot kelteni bennem, így is eleget kapok saját magamtól. Lehetséges, hogy miattam van az ájulása, ezért utálom magamat. Köszönöm szépen, igazán kedves vagy! - Mintha köpte volna a szavakat. Felállt, majd elindult a kijárat felé. Le voltam döbbenve szavai miatt.. Azt mondja, hogy nem érdekli Jade, utálja őt, nem igaz? Aztán azt mondja, hogy utálja magát, mert rosszat tett neki. Harry-nek mindig gondjai voltak az érzelmei kezelésével, de fogalmam sem volt milyen hullámvölgyön mehet most keresztül.

Pár óra üldögélés után tényleg vége lett a műtétnek. Időközben Harry is visszatért, két székkel arrébb ült tőlem, a veszekedésünk óta hozzám se szólt. Én már majdnem elaludtam, amikor megjelent egy fehérköpenyes férfi. Az utóbbi 100 ilyen férfira mind azt hittem, ő a mi orvosunk. Ezért fel sem emeltem a fejem, tudtam, hogy csak elsétál mellettünk. De nem így lett. Ő megállt előttem.
 - Elnézést hölgyem. Maga Jade Miller hozzátartozója?

Jade szemszöge:

Beszív, kifúj. Aztán újra. Éreztem ahogy a levegő cserélődik a tüdőmben és mozog a mellkasom. Élek. A francba.
Egyre erősebben éreztem, hogy mennyire fáj a fejem. A gépek csipogtak mellettem, és az ismerős klórszag is megérkezett. Tehát semmi bajom sincs. Tudtam hol vagyok. Anyám halála előtt gyakran voltam nála a kórházban. Kicsi voltam még, de pontosan emlékeztem minden részletére az épületnek. A fejem sajgott, hogy azt hittem megőrülök.
Egy dolog kivételével minden rendben volt. A probléma az volt, hogy nem tudtam mozogni. A szemem az akaratom ellenére is csukva maradt, és a karom sem akart arréb kerülni. A mellkasom minden egyes próbálkozásnál nagyobbat szúrt, de vegül sikerült. Éreztem, ahogy a kezem megmozdul, és hallottam, ahogy a gép egy pillanatra gyorsabban kezd csipogni. Nem sokkal később melegség áradt szét az arcomon.
 -Jade. Hallasz? Tudasd velem, kérlek. - suttogta. A szemem ezúttal engedelmeskedett, és a szemhéjaim lassan felnyíltak. Az erős fénytől hirtelen nem láttam semmit, és gyorsan vissza is csuktam a szemeimet. A puha tenyér eltűnt az arcomról.
 -Most próbáld. - fogta meg a kezem. És igen. Ezúttal sokkal kellemesebb volt. A lámpákat lekapcsolták, így csak a beszűrődő délutáni napsugarak adtak némi fényt.
 -Végre. - sóhajtott és fölém hajolva hamar beazonosítottam: Harry.

5 megjegyzés:

  1. nagyonjólett ismét :D bár ami rohadtul irritál, az az, hogy Harry csupa rejtély. nem tudom rajta kiigazodni xddd

    VálaszTörlés
  2. rohadtul jó lett wáohh siess a kövivel.

    VálaszTörlés
  3. brutal jo!!*-*:DD gyorsan kovit!! :dd

    VálaszTörlés
  4. Hát ez valami hiperszuper kurva jó rész lett;) Nem csalódtam bennetek! Gratula csajszikák♥♥ Csak így tovább:))
    xoxo P

    VálaszTörlés