2014. január 3., péntek

18. Chapter

Üdv hölgyeim!
Meghoztam nektek a 18. fejezetet. Később, mint kellett volna. Tudom. De nem fogok bocsánatot kérni, úgy gondolom, mindenki megérdemli a hosszabb iskolai szüneteket, mindegy hány blogot vezet. Ha ezzel esetleg megbántok valakit, hát sajnálom. 
Mindegy.
Szóóóval itt a következő rész. Nekem annyira nem nyerte el a tetszésem, de remélem nektek majd bejön.
Jó olvasást.xx


 - Gyönyörű vagy - suttogta felettem, majd a kezében lévő pulcsiját, ami rajtam volt, a felsője után dobta. Ajkai visszatértek az enyémekhez, hogy újabb csókban forrjanak össze. Tudtam, hogy nem helyes amit teszek. Barátom volt, és ez azzal járt, hogy elveszíthettem. Mégis, mindennek a tudatában nyúltam le kettőnk közé, hogy kikapcsoljam az övcsatját. Zihálva követte tekintetével a kezeimet. Fészkelődött felettem, majd a fekete anyag is a földön végezte, a felsőink mellett. A sarkaim a vádlijába nyomódtak ahogy a hasamat simogatta, belecsípve közvetlenül a nadrág vonala mellett.
 - Olyan puha... - motyogta a nyakamba. Kezeimet a hátára vezettem, ujjaimat a bőrébe nyomtam, ahogy egyenletes zümmögés jött oldalról. Hamarosan felváltotta a halk zene, Harry pedig eltávolodott tőlem.
 - Fel kell vennem. - mormogta a készülékre nézve. Aztán kisétált egyedül hagyva. Kár volt. A testem egy perc alatt kihűlt, ahogy kilépett az ajtón.

Fázni kezdtem, így felülve magamra kaptam a pulcsiját, amit pár órája adott nekem. Csak az, és a melltartóm volt rajtam. Könnyű dolga lehetett volna. De a pillanat megszakadt, ezzel együtt pedig visszatért a józan eszem. Mit tettem? A barátomat csalom egy olyannal, akit ráadásul bűnözőnek és sötétnek tart. Kétségtelen, hogy Harryt mindenki ismeri, és a többség inkább visszafordul, ha meglátja, de ez mind felfújt hülyeség. Viszont semmin nem változtat. Adam nem tudhatja meg mi történt.
 - Kibaszottul megmondtam, hogy mit csinálj! - Harry kiabálását hallottam az ajtó másik feléről, majd lépteket a lépcsőn. Tudta, hogy hallom, így elment innen. Halkan lépkedtem az ajtóhoz, és rádőlve hallgatóztam.
 - Azt akarom, hogy azt is megbánja, hogy megszületett. - A távolság miatt nem tudtam minden szót kivenni a beszélgetésükből, de ez az egy mondat is elég volt, hogy megijedjek. Kinyitottam az ajtót, és elég hangosan csuktam be magam után. Biztos akartam lenni benne, hogy hallja, hogy jövök. A lépcső túl meredek volt, hogy magabiztosan lépkedjek rajta. Inkább lassabban haladtam, megelőzve egy bokatörést. A szívem kalapált, azt hittem kiszakad a helyéről, ahogy megláttam Harry haragos arcát. Hátat fordított nekem, és úgy mondta az utolsó szavakat.
 - Tedd, amit mondtam és szívódj fel. - vakkantotta a telefonba, majd a kanapéra dobta. Még egyetlen alsóban is tekintélyparancsolóan festett. A magassága, a feszülő izmai és a temérdek tetoválása megtette a hatását.
 - Fent kellett volna megvárnod. - Picit mintha lágyult volna a tekintete, ahogy visszafordult felém. Minden erőmre szükségem volt, hogy meg tudjak szólalni.
 - Haza akarok menni. - Az erősre és magabiztosra tervezett hangom alig volt több egy kislány szavainál. Gyengén hatott.
 - Ne csináld már. Még nem fejeztük be az előzőket. - Közelebb lépett, és széthúzta a cipzárat a pulcsiján, ezzel kivillantva púderszínű csipkézett melltartómat. Megnyalta ajkait, tekintetét el nem szakítva a dekoltázsomtól. Visszahúztam, majdnem a nyakamig, ő pedig feljebb vezette a szemeit.
 - Vigyél haza, Harry - motyogtam.
Végül beleegyezett és kivezetett a kocsiig. Beültem mellé, és az eredeti ruhámat szorongatva vártam, hogy elinduljunk.

 - Örülök, hogy átjöttél. - Úgy mondta, mintha eldönthettem volna. Szívem szerint visszaszóltam volna neki, de inkább megerőltettem magam, és nem szólaltam meg. Nem akartam elrontani mindent, mikor végre nem veszekszünk éjjel-nappal. Válaszul csak bólintottam egyet, majd megfordultam és a ház felé indultam.
 - Hé várj! - szólt utánam, és megragadta a karom. Egy pillanatra, magam sem tudom miért, de ledermedtem az ijedtségtől. Ahogy megfogott a könyökömnél, az előidézte annak a rémes estének az emlékeit. Bevillantak a képek, ahogy az idegen fiúk oda-vissza ráncigálnak és jót nevetnek a halálfélelmemen. Kiűztem a fejemből a bántó gondolatokat, és megfordultam. Ismét előttem álltak azok a zöld szemek és a göndör fürtök. Nem szabad erre gondolnod. Kérdőn tekintettem rá. Karjait határozottan vezette a hátamra, ezzel egy pillanat alatt magához vonva. Egyik tenyerét a tarkómra tette, ellenállhatatlan lilás ajkai pedig kíméletlenül közeledtek, hogy hamarosan minden elsöpörjenek az útjukból.
Kezeimet a mellkasára téve toltam el magamtól, bármennyire is fájt ezt tennem. Tisztáznom kellett magamban az érzéseimet a két srác iránt, amin nem segített volna, ha így utolsónak még megcsókolna. Összehúzott szemöldökkel figyelte a mozdulataim.
 - Sajnálom - suttogtam, majd lábujjhegyre állva puszit nyomtam az arcára. Kezeimet kicsúsztattam az övéiből, aztán vissza se nézve mentem be az ajtón, egyenesen a szobámba.
Kinéztem az ablakon, de a fekete Rover már nem állt a kapuban. Sóhajtottam, majd a fürdést inkább másnapra halasztva dőltem be a párnáim közé.

James szemszöge:

 A telefont letettem magam mellé a kanapéra, majd hátradőltem a fehér bőrön. Keresztbe tettem a lábaimat és bekapcsoltam a tévét. Az értelmetlen műsorokról az egyik sportcsatornára kapcsoltam. Felnyitottam az asztalon álló sörös dobozt, és nagyot kortyoltam a hűtött italból. Éreztem, ahogy az izmaim ellazulnak, miközben lassan hátradöntöm a fejemet. A készüléket minimálisra halkítottam, épp hogy halljam a gólok utáni üdvrivalgást. Relaxálni próbáltam a megmaradt időmben.
Mélyeket lélegeztem, és nagyokat kortyoltam a dobozból. Pont negyed óra múlva jelzett a telefonom, hogy ideje visszaállni munkába. Az üres alumínium dobozt összenyomtam a két tenyeremmel, majd a szemetes felé dobtam. Mivel a kosár púposan volt mindennel, így lepattant a földre magával rántva egy összegyűrt papírlapot is. Nem törődtem vele. Levinni nem fogja senki, magától meg nem indul el. Felálltam a helyemről, és kényelmesen megigazítottam a kopott, bő szárú farmert magamon. A telefont a zsebébe tettem, majd átsétáltam a kis lakás nappaliján. Megálltam a sötét, régi komód előtt és kihúztam a második fiókot. A fekete revolvert kiemeltem a helyéről. Pár pillanatig csak néztem, majd ellenőriztem a tárat. A fiókot kulcsra zártam, a fegyvert pedig a bőrkabátom egyik belsőzsebébe süllyesztettem. Ismét áthaladtam a lakáson, de most a bejárati ajtóig. A tévét bekapcsolva hagyva átléptem a küszöböt, és nagy erővel bevágtam magam mögött a faajtót. Nagyot csattant, beleremegett az egész emelet. A lépcsőház felé siettem, hogy kiérhessek az utcára. Gyalog mentem. Még mielőtt elértem volna a főkaput, ismét előszedtem a telefonom. Beírtam a számot, és a fülemhez tettem. Sok csöngés után, de végül választ kaptam.
 - Ed, itt James. Elindultam....

4 megjegyzés:

  1. óóóóóóóóóóóóóó jaj. nemszeretem Jamest.
    nagyonjólett!:)folytatást:)

    VálaszTörlés
  2. imádomm a siess a kövivel..

    VálaszTörlés
  3. Kiváncsi vagyok a kövi részre!!Siess a vele mert nem bírom ki!!:)<3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik!:) Gratulálok! Csak így tovább:))♥ XX

    VálaszTörlés