2014. február 8., szombat

20. Chapter

Drága, megmaradt olvasóink!
Menthetetlenül sajnáljuk a két hetes késést. Mindkettőnknek megvolt a maga problémája, talán Bogié kicsit komolyabb. Aki látta a csoportban, az már tudja az új fejleményeket, aki meg nem.. Az csatlakozzon a csoporthoz ITT.
A részek mostantól közösen íródnak, de ne aggódjatok ezt minden ilyen kis mondókámban el fogok mondani.:) Remélem azért vártátok a részt, és tetszeni is fog.! I'm nervous.
A kedves kis kommentjeiteknek nagyonagyonagyonagyon örülnénk♥'
Jó Olvasást! xx



Harry szemszöge:

A kezemet a sajgó vállamhoz kaptam, majd a levegőt kifújva fordultam meg. Conor a kabátjába süllyesztette a fegyvert, aztán rám nézett.
 - Minden oké, főnök? - kérdezte Conor aggódva. Sziszegve bólintottam.
 - Nézd meg lélegzik-e - utasítottam a srácot. Odament hozzá és megmérte a pulzusát.
 - Él! - Hát ez valami szuper. Meglövik, és még csak meg sem hal. Remek.
 - Ültesd a falhoz, utána hozz már egy kibaszott rongyot, mert elvérzek.
Teljesítette, amit mondtam neki. Adam már a fal tövében "üldögélt", én pedig a vállamra próbáltam tekerni a fehér szövetet. Kezdett égni a seb. És vérzett, eléggé vérzett.
 - Mentőt ne hívjak? - kérdezte egy kis idő után a segédem. Megráztam a fejem, jelezve egyelőre nem kell.
 - Hamarosan fel fog ébredni. Meg kell vele értetnem, hogy nem szabad beszélnie - magyaráztam. Ha köpni mer, el kell mennem Londonból. Megint.
 - Pár pofonnal előrébb hozzam az ébredést? - próbálta viccesre venni a figurát. Egy kis mosolyt ki is csalt belőlem, de ez hamar lehervadt, amikor a helyzetünkre gondoltam. Voltam már szarabb szituációban is, de még sosem kellett más bőrét is megmentenem. Nem hagyhattam, hogy ha kiderülnek a dolgok, akkor Conor is dutyiba kerüljön. Még fiatal, nem hiszem, hogy ilyen korban kéne meglátogatnia a cella túlsó oldalát.

 - Te rohadék - hallottam Adamet nemsokára. Gyorsan megfordultam, hogy szemben legyek vele.
 - Üdv újra közöttünk - feleltem gúnyosan és odasétáltam elé. Az elejtett fegyverét odébb rúgtam a lábammal, mikor a tekintete rátalált. Biztos, ami biztos. Feltornázta magát álló helyzetbe, nem törődve a sebbel a combján. Arca megrándult, mikor lépni próbált, de hamar visszavette a "kemény vagyok" kinézetét. Féreg.
 - Még ahhoz sem vagytok elég jók, hogy megöljetek. Szánalmas. - A szemöldököm fenyegetően húztam össze, majd nekilöktem őt a falnak.
 - Ezt én is mondhatnám neked - sziszegtem, majd elengedtem. Kényelmetlen volt, hogy a bal kezem teljesen tehetetlen. Akárhogy próbáltam megmozdítani a karom, még az átlagnál is erősebben nyilallt belé a fájdalom és nem kockáztathattam még egy ennél is nagyobb sérülést. Adam szemei nagyra tágultak, és felerősödött benne a düh, és a vágy, hogy engem holtan lásson. Nem szólalt meg, csak nézett maga elé. Hátrébb léptem és intettem Conornak.
 - Hívd fel a többieket, hogy Adam velünk van. Aztán menj el Jade-ért. - Egy pillanatra megtorpant az utóbbi hallatán és bizonytalanul nézett rám. - Csináld már! - emeltem fel a hangom. Sarkon fordult és elővette a telefonját.

Conor szemszöge:

James, Marcus és Ron értesítése után egy darabig még a konyhában maradtam, hogy kifújjam magam. Mikor Stewart felvett, szó sem volt ilyen dolgokról. Fogalmam sem volt, mi történik körülöttem.
Vettem egy nagy levegőt nyugtatásként, majd kiléptem a helyiségből, hogy elinduljak Jade-ért.
 - Sikerült, amire kértelek? - Kilépve szembetalálkoztam a főnökkel. Bólintottam.
- Igen. Szólt....
- Nagyszerű - szakított félbe - Mehetünk. Egy pillanatig nem értettem mit akar, majd követtem az irányt, amit a karjával mutatott. Nem néztem félre, nem akartam ránézni arra a féregre a falnál. Kisiettem a kocsihoz, és kinyitottam az ajtót, hogy beszálljak.
- Nem. Te vezetsz. Én így nem tudok - morogta. Megkerültem a hatalmas járművet, és beültem a volánhoz. Amint beszállt, azonnal indultunk.
Nem telt bele 10 percbe, már a behajtón álltam.
- Menj és hozd ki - rendelkezett, miközben a karján igazgatta eltorzult arccal a kötést.
- Nem gondolod, hogy meg kéne né...
- Miért vagy még itt? - csattant rám.
Nem válaszoltam, csak habozva, de kijutottam a Roverből. Szedtem a lábaimat a bejáratiajtó felé. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd kopogtam kettőt.
 - Ki az? - hallattszott a kérdés bentről, majd valaki a kulcsokkal kezdett babrálni.
 - Öhm, Conor vagyok. Kenway. Harry Styles küldött Jade-ért - magyaráztam, a már előttem álló ledöbbent nőnek. Amint kiejtettem a szavakat a számon, a nőnek kikerekedtek a szemei és úgy bámult szótlanul percekig.
 - Hol van Harry? - kérdezte eléggé félénken. A kocsi irányába mutatta. Bólintott. - Fáradj beljebb - kitárta előttem az ajtót.
Hatalmas ház volt, nemcsak kívülről, hanem belülről is fantasztikusan néz ki. Izléses bútorok,  hangulatos színek. Valóban elállt a szavam.
 - Csodás háza van, asszonyom - jegyeztem meg.
 - Jaj, bocsáss meg, be sem mutatkoztam - csapott a homlokára - Lou vagyok, nyugodtan tegezz, nem vagyok annyira öreg - nevetegélt kicsit magán - És köszönöm - felelte a bókomra. Megkínált valami rágcsával is, de elutasítottam, inkább a tárgyra tértem rögtön.
 - Nos, hol van a lány? - kérdeztem. Arcáról egymillió érzést le tudtam olvasni, azonban azok közül is a fájdalom volt jellemző leginkább.
 - A szobájában - felelte csendesen, majd mutatott a karjával, hogy menjek fel. Mögöttem jött a lépcsőn, miközben valamin nagyon agyalt.
 - Tudod, Jade semmiről sem tud. Még mindig azt hiszi, hogy az apja jó ember - magyarázta. De honnan tudja, hogy a lány apjával van valami? - Ismerem a bátyámat. - mosolygott rám.Gondolom kitalálta min agyalhatok.
 - Én nem ismerem Millert, viszont amennyit tudok, az elég ahhoz, hogy elvigyem innen a lányt, Harry parancsára. Így ti is biztonságban lehettek, nem kell aggódnotok, hogy akármelyik nap rátok törhet a maffia.
 - Attól, hogy elviszed,én még aggódni fogok - nézett le a cipőjére.
 - Vigyázni fogunk rá, megesküszöm! - tettem a szívemre a kezem. Szomorúan bólintott, majd fogta magát, és bekopogott az előttünk lévő ajtón.
 - Jade, édesem - ment beljebb az ajtón. - Látogatód van.
A lány a hatalmas franciaágyán feküdt, kezében egy regénnyel. Ahogy láttam nagyon belemerült a könyvbe, ugyanis összerezzent,mikor nénikéje megszólalt. Tekintetét felvezette ránk, először Lout nézte,majd szemei rámtapadtak és ösztönösen hátrébb csúszott az ágyon.
 - Ő mégis kicsoda, nénikém? -kérdezte halkan, miközben lerakta a kezében lévő régi kötetet.
 - Egy barátom - válaszolt gyorsan Lou - Ő és Harry elvisznek innen, egy időre. - Próbálterősnek mutatakozni, azonban a mondta végére kicsordult egy könnycsepp a szeméből. Ezt, amint Jade is meglátta,odament hozzá és átölelte.
 - Miért? Én nem akarok elmenni - mondta halkan a lány. Látszott rajta,hogy ő is hamarosan könnyezni kezd. Én csak tehetetlenül ácsorogtam a szoba közepén, nem tudtam mit csináljak két síró nővel, akik egymást átkarolva állnak és szipognak. A lehető legrosszabb verziót választottam:
 - Jade - mikor megszólaltam, ijedten nézett rám - Indulnunk kell - elindultam felé, megfogtam a felkarját. Ahogy egyre közelebb mentem,ő egyre csak haladt hátra.
 - Nem, - sírt. - én nem akarok elmenni innen. Azt sem tudom ki vagy. Lou kérlek segíts! - kiabált nénikéje felé. Az említett csak állt ott,és rázta a fejét. Gyengéden megfogta a lány csuklóját, valamit súgott a fülébe, amitől csak mégjobban bőgni kezdett. Már kezdet elegem lenniaz egészből, nem tudom Harry, hogy bírja ki az érzelős nők társaságát.
 - Kérlek, gyere. - mondtam egy fokkal gyengédebben, akkor talán nem félne annyira tőlem. Megint csak rázta a fejét, mire végleg elfogyott a türelmem. A lehető leggyorsabban odamentem hozzá, körbefogtam a csuklóját és elkezdtem húzni a az ajtó felé.
 - Könyörgöm, engedj el - csapkodta a karom. - Ne bánts, kérlek.
 - Nem állt szándékomban bántani téged! - Hirtelen megfordultam és néztem mélyen a szemébe. Kék íriszeit figyeltem percekig, amíg felfogta mit mondtam.

Végig vezettem a házon, még azt is hagytam, hogy elköszönjön a családjától. Amikor kénykeserves búcsút vett mindhármójuktól, újra megfogtam és vezettem gyorsan a bejárati ajtó felé. Amint kiléptünk az ajtón, megint szipogni kezdett és halkan beszélt magában. Lehajtott fejjel és könnyáztatta arccal haladtunk a kocsi felé. Harry még mindig bent ült, amint észrevett minket kiszállt és rögtön Jade felé ment. A lány, amint meglátta, kirántotta a kezét a kezeim közül, és Styles karjaiba szaladt.
 - Harry, kérlek hadd menjek vissza Lou-ékhoz! - könyörgött neki is, miközben fejét a srác vállába temette.
 - Nem lehet, drágám - motyogta Harry összeszorított szemmel. Mivel Jade a sebesült vállára hajtotta a fejét, ezért biztos fájdalmai voltak. Ezt Jade is észrevehette, mivel Harry elég feszülten ölelte a lányt.
 - Mi a baj? - azonnal aggódni kezdett,el is felejtette, hogy éppen sírt. Érdeklődve nézte Harryt, mígnem az említett a vállára mutatott. A kék tekintet azonnal felmérte a károkat Harry testrészén. Közelebb ment, levette Harry-ről a kabátját, arrébb tolta a fekete pólót, amit viselt, majd finoman hozzáért a sebhez. Az a rohadt nagy mázlija a főnöknek, hogy csak súrolta az Adam által kilövött golyó.
 - Mi történt veled, Harry? - kérdezte halkan Jade. Harry nem válaszolt. - Harry?!
 - Semmi olyan, ami miatt aggódnod kéne - válaszolta hirtelen, majd magára kapta a bőrdzsekijét, megfogta Jade kezét és húzta  kocsi felé. Érdekes ott, Harry keze által közrefogva, már nem ficánkolt annyira, mint amikor én értem hozzá. Valamiféle különleges kapcsolat van kettejük között, amit meg akarok fejteni. Tudom, legalábbis sejtem, hogy történtek dolgok, azonban egyiken sem látom, hogy járnának vagy ilyesmi. Annyira kíváncsi-fáncsi voltam, mint mindig, most is rákérdeztem:
 - Ti egyébként együtt vagytok?
Pont jókor tettem fel a kérdésem, ugyanis már mindenki az autóban ült. Jade hátul, Harry az anyósülésen, én pedig a vezető ülésben, feléjük fordított testtel ülök. A visszapillantó tükörből vettem észre, hogy a lány szemei kikerekedtek és még lélegezni is elfelejtett. Harry csa fapofával meredt rám, úgy, mint akit elevenen felfalna.
 - N-nem - Jade dadogása rántott ki a farkasszemezésből Styles-szal. Ránéztem, tekintete ártatlanságot és igazszágot sugárzott. Megvontam a vállam és máris tövig nyomtam a gázt. Elindultunk a Harry által megadott helyre, ami ez esetben a reptér volt.

Jade szemszöge:

Lodon legzsúfoltabb repterének kávézójában ülünk. Előttem egy gőzölgő pohár kávé, a fiúk éppen sütit majszolnak. Gondolataimba merülve ülök, már azóta, amióta Conor és Harry elrángattak otthonról. Nem tudom, mégis miért tették ezt. Mindig csak a "miért" kérdések, de egyikre sem tudom a választ. Bosszantó.
 - Jade? - Harry meleg keze rántott vissza a valóságba. Az asztalon lévő kezemet összekulcsolta a sajátjával. Ez a jelenet emlékeztetett a múltkori kis kávézásunkra, amiből az lett, hogy átmentem hozzá.
 - T-tessék? - dadotam. Másik kezében egy gyógyszeres dobozt tartott. Tudtam mi volt az.
 - Itt az ideje bevenni - dobott egy szem fehér pirulát nekem. - Lou adta oda, hogy szedd rendszeresen, ahogy az orvos előírta.
 - Köszi - motyogtam, majd egy korty kávéval le is nyeltem a gyógyszeremet. Még Amerikában adta receptre a dokim, a szívbillentyűzavarom miatt. Amióta ezt a bogyót szedem, semmiféle tünetem nincs, nem fáj a fejem. Az orvos is mondta, hogy ezzel enyhülni fognak a betegségem jelei, de a műtét akkor is elkerülhetetlen. A jövő hónapban lesz, azt hiszem. Remélem addigra újra a nénikéméknél leszek, otthon.
 - Harry, ideje menni - állt fel az asztaltól Conor. Lerakott egy összeget az asztalra, majd bicentett egy irányba és elindultunk. Conor egyébként rendes, csak nekem kicsit furcsa. A hosszú, fekete frizurájával teljesen ellentéte Harry-nek. Barna, szinte már fekete szeme van. Mindig olyan áthatóan tud nézni azokkal az íriszekkel. Normál esetben utálnám, mert "elrabolt" otthoról, de tudom, hogy valamilyen fontos okból, különben Harry nem lenne itt. Ez az egy dolog miatt nem borultam ki, egyenlőre.
A táblákat sem voltam képes elolvasni, nem érdekelt hova megyünk. A cipőm orrát bámulva lépkedtem, oldalamon Harry-vel, a repülőre. Magamban azért szipogtam egy kicsit, ahogy Lou-ra gondoltam. Hiányozni fognak.

Beültünk a hármas helyünkre, mikor végre felnéztem. A bemondó elkezdte szokásos mondókáját, közben én kifelé bámultam a kis ablakon. Kint még sütött a nap, a leszálló pályán álltunk. A repülő körül emberek sokasága, biztos a végső dolgokat állítják a gépen. A bemondó nőci mondta, hogy kapcsoljuk be az öveinket, én úgy tettem és kezdetét vette egy olyan utazás, amire egész életemben emlékezni fogok...

6 megjegyzés:

  1. francba mért nem halt meg Adam?!grrr.
    azt nem értem hogyha Jade apja volt a rosszember akkor most mégis mi a francért akarják megölni Jadet?! értem hogy rászáll az apja mindene de ő erről semmit sem tud. szóval ez bonyolult. nagyonjó rész lett mint mindig.:)
    ui.: A Jadet megszemélyesítő lánynak mi a neve?

    VálaszTörlés
  2. juuj de imáádoom!!:))<333 nagyon aggódom Jade miatt..nagyon várom a következő réészt!!:)

    VálaszTörlés
  3. Aaaaaa nem hiszem el miért van itt vége ? Ez nem igazság :D imádtam ! Minden nap figyeltem mikor lesz már új rész :)) és Harry meg Jade milyen édesk voltak pedig csak egy ölelés volt ^_^nagyon várom a kövit !siessetek vele <3

    VálaszTörlés
  4. Nem hiszem el.. Tényleg pont most fejezed be? Jó, én is mindig szívatom az olvasóimat (mintha olyan sokan lennének), de ez azért már durva! Remélem most nem akartok heteket késni a következő oltári jó résszel. Még mindig imádom!

    #1st FAN Xx

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jóóó! Várom a folytatást! Ügyik vagytok!:) xx 😘😍💞

    VálaszTörlés