2014. április 27., vasárnap

27. Chapter

Halihó babák!
Meghoztam nektek a következő részt. Picit rövidke, mondhatni értékelhetetlen, de sajnos csak ennyire volt most időm. Nagyon nagyon nagyon szeretnénk megköszönni az előző részhez érkezett kommentjeiteket. Sokat kaptunk, 9-et. Ugye nem is volt olyan rossz leírni azt a pár szót?! És látjátok mennyire örülünk? :) 
A következő részt Eszti hozza majd, ehhez pedig jó szórakozást és jó kommentelést kívánok.
B.xx

Ui.: Ha ezidáig még nem tetted meg, csatlakozz a facebook csoportunkhoz a friss, naprakész információkért.


Conor szemszöge:

- Én vagyok - szólaltam fel azonnal. Felállva a helyemről idegesen léptem közelebb az orvoshoz.
- Jó napot! Dr. Powell vagyok - nyújtotta a kezét, amit elfogadva ráztam meg.
- Conor Kenway - mutatkoztam be. - Hogy van Harry?
- A barátja rengeteg vért vesztett uram. A mellkasán lévő sérülés kis híján a szívét érintette, a combjában pedig teljesen szétroncsolódtak az ízületei. Az állapotát stabilizáltuk, de még semmit sem ígérhetek. Egy darabig biztosan altatásban tartjuk majd. Legalább egy hétig.
Mivel nem igen tudtam mit mondani, sóhajtva túrtam a hajamba. Hogy történhetett ez? Miért pont most? Miért nem voltam ott, hogy megelőzzem a bajt? Az egész az én hibám.
- Nézze... Senki sem szeret erről beszélni, én tudom. Maguk még fiatalok, és bohóckodnak csak az életük ezen részen. - Itt egy kis szünetet tartott, majd az arca elkomolyodott.
- Tudja, hogy mi történt a barátjával?
- Nem, sajnos nem. - Hazudtam. Nyilvánvaló volt. Az orvos nem szólt erre semmit, csak megcsóválta a fejét.
- Menjen haza, és pihenjen. Nincs szükség most magára. Be nem engedhetem hozzá még pár napig, de egyébként sem menne semmire. Mint mondtam, altatásban van és lesz is még.
- Rendben. Köszönöm. Köszönök mindent uram. - Csak egy bólintást kaptam válaszul, majd elsétált.

Damon szemszöge:

Egy hét.
Pontosan ennyi idő telt el mióta Jade velem van. Többször is beszéltem a központtal a lányról, de nem kaptam semmi konkrét utasítást, csak hogy várjak. Nos, mi várunk.
Ő nem tud semmiről. Nem próbál megszökni vagy bármit is csinálni. Talán beletörődött vagy megszokta.
Tegnap már kihoztam őt, hogy lásson fényt, mert alig eszik. Lefogyott, talán már túlzottan vékony. Az arca sápadt és beesett, a csontjai látszódnak, a bőre csupa seb és zúzódás. Erőtlennek tűnik.
Figyelnem kell rá, mert a főnök kicsinál, ha elvesztem.

Az anyjára emlékeztet. Az arca, a szemei, a haja. Mind az anyjáé. A kezem ökölbe szorul, ha arra gondolok, hogy majdnem megöltem. És nem csak azért érzek így, mert akkor az én életemnek is nagy valószínűséggel vége lenne.
Törődöm vele, ha csak minimálisan is.

- Itt a kaja - léptem be a szobába. A megszokottól eltérően most csirkét kapott valami bolti gyors körettel.
Szüksége volt az erőre, ha ki akarja bírni.
Elmotyogott egy köszönömöt, és átvette a tálcát az ölébe.
- Egyél.
Leültem mellé az ágyra, majd a combjára simítottam a tenyerem.
Megdermedt.
- Azt mondtam, egyél! - rivalltam rá. Megszeppenve pislogott, majd gyorsan a kezébe vette az evőeszközöket.
- Igen... - suttogta.
Figyeltem ahogy levág egy darabot a húsból, majd a szájába teszi. A szemei egy pillanatra felcsillantak az ízre, majd ahogy felém tekintett, visszaállt a nyugodt, érzelemmentes kifejezésre.
Pont, mint az anyja.
- Remélem ízlik -kezdtem, s mondatommal egyidejűleg simogatni kezdtem a lábát. - Mert ilyet ritkán fogsz kapni. - Egyre feljebb és feljebb.
Ez idő alatt, amíg velem volt megtanulta, hogy itt az van amit én mondok. Helyes lány, de nagyon makacs. Viszont úgy látszik, fenyítéssel sok mindent el lehet nála érni.
Azt teszi amit én mondok, úgy öltözködik ahogy én mondom, és úgy viselkedik, ahogy az én hangulatom megkívánja.
Hagytam, hogy egyen még pár falatot, majd megállítottam.
- Add ide. - Először nem értette, csak nézett rám mozdulatlanul.
- Azt mondtam add ide a kibaszott tányért! - emeltem fel a hangom. Reszkető kezekkel nyújtotta át tálcástul az ételt. Átvettem, majd leraktam a szekrényre az ágy mellett.
- Most dőlj előre. - Ismét nem mozdult.
A felsőjénél fogva rántottam magamhoz közelebb, majd erőből vágtam pofon.
- Had emlékeztesselek, hogy amíg ebben a házban vagy, az enyém vagy. Tehát cseszettül azt csinálod, amit én mondok. Világos? - kiabáltam. Bólintott.
Rángatni kezdtem a póló nyakánál fogva
- Nem hallottam. Világos? - ismételtem.
- I-i-igen. Igen, világos - nyöszörgött.
- Ezt már szeretem. - Elengedtem, majd hátralöktem őt.
Csak egy szakadt póló volt rajta. Nem viselt bugyit, mert nem viselhetett, nekem pedig semeddig sem tartott lerántani a melegítőmet magamról.
Tudta mi következik. Kemény baszás.
Nem próbált ellenkezni. Megtanulta, hogy ilyenkor kuss van.
Szétrántottam a lábait és belé vágódtam.
Kinyílt a szája és elfojtott egy sikolyt. Ennyi kellett nekem, azonnal megkapta az első ütést. Egyik tenyeremmel befogtam a száját, míg a másikkal magamat tartottam.
A szeméből könny csordult ki. Egy pillanatig olyan volt, mintha az anyját láttam volna magam előtt. Ahogy kacagva szalad a réten, a szél pedig bele-belekap a hajába. Egészen lelassultam. És ez volt a hibám.
Éreztem, ahogy valami a hasamba szúródik, aztán már a földön voltam.

Sikítozás, vér, és Jade homályosuló alakja a késsel a kezében.

7 megjegyzés:

  1. Juj *w* Nagyon nagyon jó lett. Annyira jól írtok. :)) Így tovább Lányok. :*
    Csóközöön xx. :D ♥

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó lett! várom a következőt! csak így tovább lányok :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett Bogi, imádom, gorsan a következőt.
    Ashley.

    VálaszTörlés
  4. mi az hogy itt abba hagyni??:O megvagy őrülvee???basszus..most mi leeesz????nagyon gyorasn köviit!!:)

    VálaszTörlés
  5. nagyon jó!!!! Várom a kövit!!:D

    VálaszTörlés
  6. nagyonjoo gyorsan kövit:3

    VálaszTörlés