#1 Novella

Hahó, hahó!

Amint látjátok: NEM ZÁRT BE A BLOG. Csupán úgy döntöttünk, hogy egy ideig (nagyjából a nyári szünetig, ami már csak pár hét) szünetel a tsnss. DE. Úgy határoztunk, hogy ne pártoljatok el a blogtól, novellákat fogunk nektek írni, totálisan függetlenül a blogtól. Most nem Jade és Harold szerelmi történetét fogjátok olvasni, hanem minden héten más-mást. Az elsőt, amint látjátok, én hoztam. Nem vagyok a novellaírásban valami jártas, de na. Azért remélem tetszeni fog mindenkinek és teljes szívből kérlek titeket, hogy kommenteljetek és iratkozzatok fel! Előre os ezer meg egy hála. Szeretünk titeket! Ja és köszönjük a befejező részhez érkező kommenteket és, hogy már 80 feliratkozónál tartunk!

Love ya,

Eszter

Amelia Peterson

Idegesen hallgattam, ahogy a repülőtéren a bemondó sorolja a landoló és felszálló gépeket. Én csak egy gépet vártam, ami nemsokára leszáll. Hamarosan minden megváltozik. Újra láthatom az őrült legjobb barátomat, újra együtt lehetünk, mint régen. Romantikus filmeket nézünk, amin én sírok neki pedig elmegy a kedve még az élettöl is; átmehetünk hozzájuk és szórakozhatunk a nővérével addig, ameddig Anne ki nem parancsol minket a házából; ellophatjuk újra és újra a szomszéd idős hölgy rózsáit, mert köztudottan a fehér rózsa a kedvenc virágom. Talán én is visszatalálok a régi Lia Peterson-hoz, aki egy éve elveszett, miután az élete legfontosabb személye elhagyta, hogy felépítse a karrierjét. Nem hibáztatom őt, soha nem is fogom. Vannak nálam fontosabb dolgai is az életében, például a banda. Nem egyszerű időt szakítani a kis holmes chapel-i barátokra, amikor egy világhírű fiúbanda közkedvelt személye vagy.

 - New York-tól Londonig tartó gép végrehajtotta a leszállást. A várakozókat kérem a B szektorhoz. Köszönöm - recsegte a bemondó. Szemeim felcsillantak az új információtól. A srácok mindjárt itt lesznek.

Lassan felálltam a kényelmetlen székből, majd elindultam a megadott szektorhoz. Rengetegen várakoztak már ott, többek között pár paparazzi is. A fények villogtak, alig tudtam befurakodni a korláthoz, annyi ember volt. A lányok, akik sírva figyelték az automatikusan nyíló ajtót, különböző táblákat tartottak a kezükben, amiken a kedvenceim voltak.
Szívem erőteljesen dobogott minden egyes pillanatban, amikor az ajtó kinyílt. Egy ember a bordáim közé könyökölt, amitől kétrét görnyedtem és hátrébb kellett húzódnom. Sziszegve álltam be a tömeg legvégére, pipiskedve próbáltam szuggerálni az ajtót.
Egyszer csak hangosabbak lettek a sikolyok, amiket az itt állomásozó tinédzserek adtak ki magukból, a vakuk pedig eszeveszetten kezdtek villogni és fel-felkiáltottak az újságírók, hogy feltegyék a kérdésüket. Tudtam, hogy itt vannak.

Kis termetem miatt ugrálnom kellett, így be tudtam fikszálni, hogy merre mennek. Sapkát és napszemüveget viseltek, lehajtott fejjel próbáltak kijutni ebből az őrületből, ami a reptéren folyt miattuk.. Kivéve egy személyt. Azonnal felismertem a göndör fürtjeit, amik kikandikáltak a sapkája alól. Össze-vissza tekergette a fejét, keresett valakit. Mint egy idióta, úgy integettem neki és kiabáltam, hogy vegyen észre.

 - Harry! -  kiáltottam. Próbáltam minél hangosabban felhívni magamra a figyelmét, de lehetetlennek tűnt a beindult rajongók mellett. - Itt vagyok!

Keseredetten kiáltottam még egy utolsót. Ekkor fejét felkapta és szemei azonnal megtalálták az én kék íriszeimet. Szívből elmosolyodott és, mintha megkönnyebbült volna. Fejével a kijárat felé biccentett, mire vigyorogva bólintottam és már ki is slisszoltam.
Egy kevésbé zajos helyet kerestem magunknak, közel a parkolóhoz. Eltelt tíz perc, de még sehol sem volt. Szőke tincseimmel szórakoztam, amíg Harry-re vártam. Melegség költözött a szívembe, amint megpillantottam őt. Újra itt van velem. Mosolya az öt éves önmagára emlékeztetett, aki kisujj esküvel megígérte, hogy sosem hagy el. Ő még mindig a régi Harold, akit én ismerek, és nem az a szörnyeteg, akit a média elképzel magának. Én vagyok a legrégebbi barátja, nálam jobban senki sem ismeri.

 - Li? - szólított meg egy hang. Pontosabban az, a hang. A rekedtes, mély, gyönyörű hang. Egy hatalmas sóhaj szökött ki a számon, majd hihetetlen gyorsasággal fordultam felé és rohantam a karjaiba. Felkészült rám, várta az érkezésemet. Szorosan a mellkasára vont, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy szorítsam a derekát, így próbálva örökké magamhoz láncolni. Nem zavarta, sőt. Lassan simogatni kezdte a hátamat, mire előjött a bizsergés, amit csak akkor érzek, ha a közelemben van. Beszívtam bódító illatát, majd könnyes szemekkel kigobóztam maga karjai közül, és eléálltam. Gyengéden kezébe vette az arcomat, s szemembe nézett.

 - Annyira hiányoztál, te seggfej - nevettem rá, ezzel próbálva elterelni figyelmét az arcomról lehulló könnyektől. Elővette a gödröcskés, bugyiszaggató vigyorát, mire bennem helyreállt valami. Ő hiányzott az életemből, a másik felem. Most, hogy itt lesz velem egy darabig, azt hiszem lehűthetem felkavarodott érzelmeimet és gondolataimat, amik mind vele kapcsolatosak.

 - Te is nekem, Peterson - vigyorgott. Megszoktuk, hogy a vezetéknevünkön szólítjuk egymást, ez már természetessé vált. Berögzült megszokásnak is nevezhetjük.

 - Hol vannak a srácok? Nem jönnek be hozzám egy italra, vagy ilyenek? - kérdeztem, miközben Harry leült velem a koszos járdára és az ölébe vont. Hátam mellkasának feszült, fejemet a vállára döntöttem, míg ő a kezeit összekulcsolta a hasam előtt. Ez az egész annyira békésnek tűnt azok után, amin keresztül mentem nélküle.

 - Lou Eleanorral ment haza, Zayn Perrievel. Niall a saját házába ment az új barátnőjével, Jasmine-el. Liam azt hiszem egyedül van a lakásán, és próbálja kiheverni a szakítását Danivel. Tudod, jól esne neki egy-két Lia Peterson tanács - kuncogott, mire én is azt tettem. Ismertem a One Directiont, személyesen is, mind olyanok voltak nekem, mint a nemlétező bátyáim. Testvér híjján csak ők voltak nekem. Az újságokból értesültem a szakításukról. Danielle csodás lány volt, tökéletesek voltak együtt. Megfogadom Harry tanácsát és amíg még itthon vannak, átugrom Liamhez ez kis lelkizés erejéig.

 - Kár, kedveltem Danit.

 - Én is - sóhajtott. - Én viszont élnék az ajánlatoddal, és átmennék hozzátok egy kis piára. Úgyis régen találkoztam Amandával - kacsintott. Amanda a nevelőanyám, aki magához vett két éves koromban, amikor árvaházba kerültem. Ő nevel engem, egyedül. Am eléggé lepcses szájú, mindig is az volt. Régebben Harry vele beszélte ki a kínos életem, kínos pillanatit, amin mindketten röhögtek. Egy idő után kezdett idegesíteni a dolog, és megsértődtem rájuk. Lehettem vagy 14 éves, Hazza pedig 15. Hetekig nem szóltam hozzá, és végül úgy tette jóvá, hogy költött nekem egy dalt, amit az ablakom alatt el is énekelt. Don't let meg go volt a címe. A dalszöveget bekeretezve tartom az ágyam felett. Elalvás előtt ezt szoktam dúdolgatni.

 - Ha tudom, hogy csak a nevelőanyukám miatt akarsz átjönni hozzánk, akkor nem ajánlom fel - játszottam a durcásat. Harry tudta, hogy csak színészkedem, de beszállt a játékba.

 - Nem Amie miatt megyek át hozzátok - suttogta lassan a fülembe. A lélegzetem elakadt. - A titkos piakészleted az oka.

Tátott szájjal nagyot csaptam a karjára, mire kitört belőle a röhögés, ami olyan hangos volt, hogy az előttünk haladó emberek jól megnéztek minket maguknak és mogorva arckifejezéssel baktattak tovább.

 - Ezért nem kapsz piros pontot, Styles - mondtam összehúzott szemekkel. Felálltam az öléből, majd karjaimat összefontam mellkasom előtt. Nem néztem rá, míg felállt, nem szabadott kiesnem a szerepemből. Vigyorogva rogyasztotta meg térdét, így egy magasságba volt velem, majd ismét kezeibe vette az arcomat, így rákényszerültem arra, hogy gyönyörű smaragd szemeibe nézzek.

 - Tudom, hogy nem haragszol rám, kicsi Li - mondta halkan, komolyan. Szája sarkában mosoly bujkált, miközben ezt mondta: - Szeretsz, és sosem tudnál rám haragudni.

Szeretem. Erről kétségem sem volt. Szerettem őt, de vajon ő is szeret engem, úgy? Mert azt hiszem a sok éves barátságunkat átértékeltem és.. Kétségkívűl szerelmes lettem a legjobb barátomba. Ez az a titok, amit a sírba is magammal vinnék és viszek is. Nem vallhatom be neki az érzéseimet, mert tönkretennék mindent. Azt kívánom, bárcsak több lennék neki, mint egy barát. Évek óta csak arra várok, hogy úgy szeressen, mint a szerelmét, és ne úgy, mint a legjobb barátnőjét...

 - Csak menjünk - motyogtam, majd elmentem mellette anélkül, hogy a szemébe néznék. Szaporábban szedtem a levegőt, mikor hallottam, hogy gyorsan követ. Magam előtt láttam tökéletes arcát, amin viselkedésem miatt értetlenség tükröződött. Bár tudnád, Harry - ordított belsőm.

Harry a legjobb barátom és bár nem tetszik neki, de jobban ismerem, mint saját maga. Tudtam, hogy hamarosan kérdőre von és én erre nem voltam felkészülve. Az egész hazaúton csendben maradt, egyetlen szót sem szólt. Ami azt jelentette, hogy gondolkodik. És ha Harry Styles gondolkodni kezd, az sosem jó.
Amikor megálltam a felhajtónkon, és leállítottam a kocsit, szinte azonnal kipattantam. Hallottam ahogy káromkodik, majd maga is kiszállt. Kiszedte a csomagtartómból a bőröndjét, majd utánam jött a bejárati ajtóhoz. Bénáztam egy kicsit a kulcsokkal, amit betudtam a remegő kezeimnek. Mikor az ajtó egy kattanással jelezte, hogy kinyílt, mint valami megmentő csodaszert, úgy rontottam be a házba. Az üres (?) házba.

 - Amie? - kiáltottam a konyhába érve. Választ nem hallottam, így arra következtettem, hogy még a kórházban ragadt, ahol nővérként foglalatoskodik.

Megfordultam, de egy kemény mellkasnak csapódtak. Ijedten néztem fel a barátomra, aki érdeklődő tekintettel figyelt rám. Ki akartam kerülni, de amint megmozdultam jobbra, ő is mozdult. Amikor balra mozdultam, Harry is mozgult velem. Tudtam. Kezdődik a faggatás.

 - Hallgatlak - mondta egy idő után. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá. - Mondd, mi a bajod velem? Tettem valami rosszat? Mert, ha igen, akkor nagyon sajnálom, Lia, tudod, hogy sosem okoznék neked fájdalmat - hadarta kétségbeesetten, mire nekem megesett rajta a szívem.

 - Dehogy tettél, Harry - simítottam kezem az arcára, mire egy kicsit megnyugodott. Bíztatásképpen rámosolyogtam.

 - Akkor miért lettél hirtelen ilyen furcsa? - kérdezte szaggatottan.Kifújtam egy nagy adag levegőt.

 - Ez bonyolult.

 - A legjobb barátod vagyok - jelentette ki. - Nekem mindent elmondhatsz.

 - Pont ez a baj.. - motyogtam, remélve, hogy nem hallja meg. De hallotta és azonnal rámkapta kikerekedett, zöld szemeit.

 - N-nem akarsz a barátom lenni? - kérdezte egyre kétségbeesetten. Miért teszi még bonyolultabbá?

 - Én nem a barátod szeretnék lenni - kiabáltam az arcára, mire elállt a lélegzete. Fogalmam sincs, hogy azért-e, mert ráüvöltöttem, vagy azért, mert burkoltan céloztam arra, hogy a barátnő barátnője szeretnék lenni. Most nem tudtam mit gondol.

Maga elé nézett egy ideig, közben elengedte a felkaromat, amit időben megragadott. Egy hatalmas sóhaj csúszott ki ajkaim közül, mert tudtam, hogy itt vége. Egy esélyem volt és elrontottam.

 - Elcsesztem, ugye? - kérdeztem könnyekkel a szememben. Nem fogok előtte sírni, nem adom meg eki ezt az örömöt.

Erre rámnézett, és közelebb lépett. Megragadta a csípőm, és mire élesen beszívhattam volna a levegőt, ajkait az enyémekre tapasztva hallgattatott el. Testünk egymáshoz simult, Harry karjai védelmezően öleltek át, egyik kezével a csípőmet húzta magához, a másikkal pedig a tarkóm által nyomta rám ajkait még ennél is jobban. Kezeim automatikusan csúsztak fel a vállán és nyakán keresztül a kusza, göndör hajába. Nyelve bejárta szám minden zegét-zugát, én pedig egyre erősebben húztam tincseit, közelebbés közelebb magamhoz. Ráharaptam alsó ajkára, mire egy rekedtes, mélyről jövő nyögést hallatott. Testem minden pontját kirázta a hideg a hangra. Kezei lejjebb csúsztak, átsuhantak a fenekemen, le egészen a combom hátuljáig. Megragadta őket, én pedig tudtam, hogy mit akar. Felugrottam az ölébe, közben meg sem szakítottuk a csókunkat. Harry tökéletesen tájékozott volt a lakásunkban, így gond nélkül eljutott a kanapénkig, ahová ledobott, majd rám mászott. Mikor újra felém hajolt volna, kezemet mellkasára nyomtam és megálljt parancsoltam neki.

 - Ha ezt most megtesszük.. - kapkodtam a levegőt. - Vége a barátságunknak.

 - Nem is tudod mióta várok erre - suttogta felettem. Ajkai pirosak voltak, az arcom pedig elpirult, ahogy arra gondoltam, hogy ezt én okoztam. - Lia, te vagy a legjobb barátom. Mindent tudsz rólam, tudod a legsötétebb titkomat is. De a legfontosabbat még neked sem mondtam el - magyarázta zihálva. Kíváncsivá tett. - Szeretlek, Amelia Peterson. Azóta szeretlek, amióta az óvodában leültél mellém a kisasztalhoz és rám mosolyogtál. Szerelmes vagyok beléd, kicsi Li.

Tátott szájjal bámultam őt. Szerelmet vallott nekem, ez volt az, amire mindig is vágytam. Harry szerelmes belém. Alig kaptam levegőt.

 - Lennél a barátnőm? - kérdezte, félve a válaszomtól. Nem tudtam mást tenni, elmosolyodtam. Mikor látta rajtam, hogy nem fogok kiakadni, ő is viszonozta. - Ezt vehetem igennek?

 - Igen - nevettem halkan, majd a göndör fejét újra magamhoz húztam és csókolni kezdtem.