2014. május 3., szombat

28. Chapter

Olvasóóóóóóók.
Köszöntök mindenkit a fedélzeten, kivételesen időben. Ez a rész hosszú lett, remélem nem okoz majd csalódást. Jaj, izgulok.
Ha láttátok az előző bejegyzést, akkor tudhatjátok, hogy lenne itt egy kis játék. Már mindent kiírtunk a csoportba, so ott jelentkezzetek. JELENTKEZZETEK!
A részről semmit sem árulok el, olvassátok végig! Bogi már izgul, nagyonnagyon a folytatástól, amit amúgy ő ír, de segáz. Egyre izgalmasabbá válik a sztori, még nekünk is új ez a sok dolog, amit leírunk, mert a részeket sosem tervezzük előre, mindig csak jön.
Még szeretném megköszönni a kommenteket és a sok pipálást, tündibündik vagytok. Love ya guyz.
Túl sokat beszélek, nem igaz?
Akkor nem is húzom tovább az időt,olvassatok jól!:)
Eszti x


Fáradtan és lihegve baktattam Pratt utcáin. Sötét volt és hideg. Az egyetlen ruhaneműm a pólóm volt, alatta semmi. Nagyon fáztam, de legjobban attól féltem, hogy megtalál. Hogy nem voltam elég erős, mikor belészúrtam a kést. Nem tudtam hol vagyok, ő viszont nálam jobban ismerte ezt a kisvárost. Se perc alatt megtalálhat. És akkor végem.
Az emberek, akik ilyen későn az utcán sétálnak, furcsán néznek rám. Testem tele van zúzódásokkal és sebekkel, magamra sem merek nézni. Lábaim sajogtak, már annyit mentem. Sűrgősen találnom kell egy meleg helyet, vagy megfagyok. Komolyan nagyon hideg van.
Vagy százszor lepörgettem az elmémben a Damonnal történteket. Egy kukából kivett újságból megtudtam, hogy több, mint három hetet voltam fogva tartva. Ezek az információk szinte lesokkoltak. Hihetetlen volt belegondolni, hogy kibírtam, pedig annyiszor adtam volna fel. Már bele is törődtem, szóval felkészülten vártam a halált.

Gondolataimba merülve folytattam utamat a sötét utcán. Több ház előtt is megálltam, hátha be merek kopogni, de mindig meggondoltam magam. Nincs elég bátorságom, és arra sincs szükségem, hogy bárki is ennél jobban elítéljen. Ha reálisan gondolkodom, akkor ki lenne az az eszement, aki egy idegent beenged a lakásába, aki ráadásul úgy néz ki, mint egy csöves?!

Egyre jobban éreztem a tehetetlenséget. Csak mentem és mentem tovább, egyedül. Nem tudtam mit csináljak. Már elég messze kerülhettem a helytől, ahol Damon fogva tartott, de még mindig nem éreztem magam biztonságban. Olyan érzésem volt, mintha bármelyik pillanatban előugorhatna egy bokorból, és visszavisz arra a borzalmas emlékekkel teli helyre. Nem tudhatom, hogy mennyire mély a vágása, amit a combjára mértem. Csak reménykedni tudok, hogy eléggé legyengült tőle. Amikor eldöntöttem magamban, hogy elszökök, ott és akkor, nem gondoltam a következményekre, csak tettem, amit tennem kellett. Azt hittem erőm sem lesz felemelni a kést, ugyanis éppen megerőszakolt. Szétszakadtam belülről, de csakis a túlélés járt a fejemben és az, hogy ez a kis rohadék megbánja, amit velem és még ki tudja hány nővel tett. És sikerrel jártam, amit büszkén könyveltem el magamban. De, ahogy az előbb említettem, nem gondolkodtam a következményeken. Se pénzem, se ruhám nem volt. Mit is gondoltam? Nem tudom. Nem tudok én már semmit sem.

Minden koszos kukába belenéztem, hátha találok egy vagy két centet, amit el tudok költeni egy melegítő nadrágra, de jobban elgondolkoztam és ilyen későn milyen bolt van nyitva?
Sóhajtozva ültem le az útpatkára, ami még hidegebbé tette az amúgy is átfagyott testemet. Alsónemű nélkül még frusztráltabban éreztem magam. Amennyire csak tudtam lehúztam a szürke pólómat, ami úgy tűntette fel a szürke pamutot, mintha direkt hosszabított póló lenne, ami alatt elvileg van egy rövidnadrág. Had higyjék ezt az emberek.

Úgy tűnik, már egészen a város széléig sétáltam, mivel fogyatkozni kezdtek a házak. Elvétve volt egy-egy. Fel sem tűnt az idő múlása, ahogy az sem, hogy már csak a hold világította ki az utcákat. Végre teljesen elhatároztam magam, hogy meleg helyre megyek estére, vagyis bekopogok valakihez, akármennyire is érzem majd magam megaláztatva.
Az út másik oldalán volt egy emeletes kis ház, gondoltam az jó lesz. Nem tűnt túl modernnek, de nem is volt olyan ódivatú,nekem pont megfelelt. Avillanyok még égtek, amin csodálkoztam. Biztos elmúlt már éjfél. Egy nagy lélegzetvétellel vettem rá lábaimat, hogy átmenjek az úton. A kavicsok szúrták meztelen talpamat, libabőrös lettem a beton hideg érintésétől. Egyszer csak fényes reflektorokat láttam. És hangos kiabálás ragadta meg a figyelmemet. És egy felém közeledő kocsi..

Testem azonnal reagált a veszélyes helyzetre. Vagy egy métert hátraugrottam, el is botlottam, ígyelterülve figyeltem a hatalmas terepjárót, ami elhalad mellettem.
- Jó a kilátás, cica - kiáltotta egy férfi, a lehúzott járműből. Először nem értettem, hogy milyen kilátásról beszél, amikor lenéztem magamra. A pólóm felcsúszott a testemen, így láttatni engedte a.. Azt. Igen. Amint rájöttem, mit is mondott pontosan a srác,felpattantam, és utána ordítottam:
- Kapd be!
Magam is meglepődtem dühös hangnememen. Kezd visszatérni a régi Jade.

Próbáltam lelassítani felgyorsult légzésemet, majd visszatérni az eredeti tervhez, miszerint be fogok kopogni a már előttem lévő ajtón. Észre sem vettem, hogy lábaim mozognak, mígnem szembe nem néztem a faajtóval. A fülemben dobogott a vérem, mikor hatalmasat sóhajtottam és felemeltem a kezem. Csodálkoztam volna, ha bárki is meghallotta volna a házban a kopogásomat, annyira halk volt. Most vártam és vártam és..vártam, míg egy mosolygós fiatal hölgy ajtót nem nyitott.
- E-elnézést, hogy i-ilyenkor z-zavarok, - dadogtam össze-vissza. - Csak m-meg szeretném kérdezni, h-hogy..
Nem mertem tovább mondani, mert a nő fürkészve nézett. Mintha már most elítélne.
- Szállást keresel? - meglepett kérdésével, de bátortalanul bólintottam. Gondoltam, hogy majd ezek után az arcomba csapja az ajtót, de amit tett, az az összes eddigi dolognál is jobban meglepett. Elmosolyodott, majd félreállt az ajtajából.
- Gyere  csak be.
Kidülledt szemekkel néztem rá. Nemmertem mozdulni, mert azt hittem csak viccel és majd hívja a zsarukat. De ehelyett nevetve megfogta a karomat és behúzott a lakásába.

Ahogy beléptem, megkönnyebbülve sóhajtottam fel a meleg érzésére. Azonnal kirázott a hideg, szemeim automatikusan csukódtak le, miközben testem élvezte a forró levegőt a bőröm felszínén.
- Nem akarsz leülni? -kérdezte mellém lépve. Zavartan bólintottam, majd követtem őt a kanapéhoz.
- Köszönöm - mondtam halkan, zavarban. Rám emelte tekintetét, majd ismét elmosolyodott.
- Semmiség - legyintett. - Nem kérsz egy pizsamát?
Bólintottam, majd pólóm szegélyéhez nyúltam, hogy lejjebb húzzam a szürke anyagot. Megvártam míg elsétál, majd fél percen belül egy összehajtott hálóruhával a kezében tér vissza.
- Ez az unokahúgomé. Egyidősek lehettek, tehát biztos jó rád - magyarázta, majd a kezembe adta a ruhát. Elmondta, hogy hol találom a fürdőt, ahol át tudok öltözni.

Követve navigációját, megtaláltam a keresett helyiséget. Magam után becsukva az ajtót, lerogytam a fürdőkád szélére. Az eszem megáll. Hogy lehet ilyen kedves? Mégcsak egymás nevét se tudjuk, de ruhát és meleg szállást ad nekem. Ezt érdemlem én? Megérdemlem, hogy kedves legyen hozzám?
Olyan egy elcseszett érzés ez komolyan. Foghatnám magam és megmondhatnám neki, hogy 'köszönöm a vendéglátást, de nem kérek belőle'. Ennyire egyszerű lenne. De akkor miért nem megy? Hát mert félek, ennyire egyszerű.
Halk kopogást hallottam, majd a már nyitott ajtóra eszméltem fel.
- Miért nem öltöztél még át? - jött odahozzám a nő. Furcsa érzés volt, ahogy a vállamra tette a kezét és megértően nézett rám.

- M-mert.. - válaszolni akartam, de magam sem tudtam a választ. Miért is nem öltöztem fel? Ja, tényleg. Azért mert éppen magamban gondolkodtam azon, hogy vajon megszökjek-e vagy sem. Ezt azért mégsem mondhattam.
- Azt hiszem beszélnünk kéne - sóhajtotta, majd megsimította az arcomat. Még egyet bíztatóan rám mosolygott, majd egyedül hagyott a fürdőben.

Elgondokodtam, hogy vajon miről is akar velem beszélni. Kíváncsi voltam. Mivel tényleg meg akartam tudni, hogy mi újat mondhatna nekem a nő, felvettem a kapott hálóruhákat, ami egy kockás hosszú nadrágot és egy fehér trikót takart. Egy kicsit nagyok voltak, a hirtelen fogyásom miatt. Miközben vettem a trikót, szörnyülködve láttam, hogy még a bordáim is kilátszanak. Azt hiszem kijelenthetem, hogy írtóztam saját magamtól.
Vizzel lelötyköltem az arcomat, így talán egy kicsit emberibbnek nézek majd ki. Hajamat egy talált befőttesgumival fogtam össze. Vettem egy mély lélegzetet és kimentem a nappaliba, ahol a nő már várt is rám.. Egy kisbabával a kezében?!
 
- Itt vagyok - mondtam megilletődve. Hangomra felnézett, majd biccentett, hogy üljek le mellé. Vonakodva le is ültem, miközben figyeltem, ahogy próbálja kordában tartani a kisfiút.
- Bocsi - nyögte,ahogy végre leültette az ölébe a fiút. - Még be sem mutatkoztam. Melinda vagyok, ő pedig a kisfiam, Jonah - mosolygott. Melinda annyira emlékzetetett Lou-ra. Mosolygós nő volt, pont, mint ő. Ahogy a családomra gondoltam, megszakadt a szívem. Vajon hogy vannak most?
- Én Jade vagyok - viszonoztam a gesztust. - És meg szeretném köszönni, hogy befogadtál, aminek az okát még mindig nem értem -néztem rá kínosan, reméltem, hogy ezzel beszédre bírom. És így is lett.
- Tudom, hogy furcsának találsz emiatt, hisz egy idegen vagy számunkra - kezdte. - De elhiheted, átéltem már ugyanezt.
Állam leesett, mikor meghallottam mit is mondott. Őt is fogva tartották vagy mi? Átélte ugyanazokat a szenvedéseket, mint én?
- Amikor megláttalak az ajtónk előtt, magamra ismertem benned - sütötte le a tekintetét. Csodálkozva hallgattam őt tovább. - Átéltem azt a fájdalmat, amit neked is át kellett ki tudja mennyi ideig. Tudom, hogy most össze vagy zavarodva és.. Én egyszerűen csak segíteni szeretnék neked, mert senki másnak nem kívánom azokat a kínzásokat, amin mi átmentünk. Nem tudom miért lettél elrabolva, semmit nem tudok rólad. De azt tudom, hogy meg szeretnélek menteni.

Miután ezeket elmondta, könnybe lábadt a szemem. Ennyi idő után, végre valaki megért. Valaki törődik velem és nem ver halálra. Ha már nincs senkim, miért ne adhatnék neki egy esélyt? Elhittem, amit mondott, őszintének tűnt. Ha már nincsenek Lou-ék, már nincsen Harry sem, illetve Conor sem, akkor Melinda miért ne kaphatna egy lehetőséget? Úgy érzem megérdemli. Tudja milyen érzés, amikor valaki játékszernek használja. Átérzi azt az összezavarodottságot és félelmet, amit most én érzek. Megért és támogatni fog, hiszek benne.!
- Köszönöm - mást nem tudtam kinyögni a csodálattol. - Köszönök mindent, hogy befogadtál és, hogy ruhát adtál. Remélem egyszer vissza tudom adni a kedvességedet - annyira meghatott ez a pillanat, hogy megöleltem. Egyszerűen muszáj volt, éreztem a késztetést. Teljes mértékben megbíztam benne, bár számomra a bizalmat nem könnyű kiérdemelni, de azért valljuk be. Tartozom Melindának.
- Nem kell hálákodnod. Kötelességemnek éreztem - mosolygott, miközben hozzábújtam. - Most, hogy ezt megtárgyaltuk, akár el is mehetnél fürdeni.
- Így akarod közölni, hogy büdös vagyok? - nevettem rá, mikor elengedett.
- Te mondtad, nem én - tette fel védekezőleg a kezeit, persze vigyorogva. Fejcsóválva mentem vissza a fürdőbe, miután megajándékozott egy törölközővel.

Miközben folyattam magamra a forró vizet, olyan érzésem volt, mintha megtisztulnék.Mintha mindent új lappal kezdhetnék. Egy új lap a régi dolgok nélkül.. Harry nélkül. Nem tudtam neki elmondani mennyire szeretem. De miért voltak ilyen kegyetlenek velem az égiek? Miért vették el tőlem, pont akkor, amikor már minden kezdett a jó irányba menni? Még mindig élénken él az emlékezetemben, ahogy szív alakú ajkait az enyémre helyezi és egy mély csókban forrunk össze, miközben testünk egy ütemre mozog. Életem legszebb, legforróbb és legérzelemdúsabb éjszakája volt az, amikor először szerekeztünk. Mikor Damon ilyen módon büntetett, mindig csak a göndör hajúra gondoltam. Damon parancsolgatásai helyett mély, mégis lágy és dörmögős hangjára gondoltam, ahogy azt súgja a fülembe, hogy gyönyörű vagyok. Akkor és ott, abban a pillanatban én el tudtam volna képzelni az életem hátralévő részét vele. Hogy egyszer összeházasodunk és gyerekeink lesznek, akik inkább hasonlítsanak Harryre, mint rám. Tökéletes életetképzeltem el magunknak, de rá kellett, hogy jöjjek, Isten számomra megtagadta a tökéletes, boldog befejezést. Ezért is vagyok most itt, Melindánál. Mert menekülök.
A zuhany alatt eleredtek a könnyeim, ismét. Túl érzelgős vagyok, az az én bajom. De akárhányszor rá vagy rájuk gondolok, megdobban a szívem. Életem szerelme halott. Ezt képtelenség feldolgozni.

Szipogva kiszálltam a fehér zuhanyzóból, majd jól bebugyoláltam magam a puha törölközővel. Hajamról vállamra csöpögött a víz, ahogy álltam és néztem magam a tükörben. Éreztem, ahogy a vízcseppek végigfolynak testem összes részén. Hajamra csavartam egy kisebb törölközőt, hogy ameddig visszaveszem a pizsamát, addig ne csöpögjön le és száradjon meg egy kicsit.
Miután az ujjaimmal megigazítottam a vizes frizurámat, gondoltam fogat mosok, de mivel nem volt fogkefém, ezért nyomtam egy adagot a mentolos krémből az ujjamra, és azzal próbáltam rendes lehelletet biztosítani magamnak. Ezek után kimentem a fürdőből, hogy megkeressem Melindát, akit a konyhájában meg is találtam.
- Éjfélkor eteted a fiadat? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert éppen babatápot -azt hiszem- adott Jonahnak.
Megugrott jelenlétemre.
- Az érkezésed után kelt fel, és csak akkor kel fel, ha éhes - magyarázta egy ásítással körítve. - Bocsánat, csak álmos vagyok.
- Nem kéne lefeküdnöd?
- De, csak előbb meg kell etetnem és aztán még le is kéne tusolnom.. - kezdte sorolni. Miért ilyenkor jut eszébe fürdeni?
- Had segítsek. Megetetem Jonaht, addig menj, tisztálkodj meg - mentem oda hozzá és vettem ki a kezáből az üveget meg a kiskanalat.
- Isten vagy, köszönöm - nyomott egy csókot a fejem búbjára, majd nem kellett neki kétszer mondani, szinte futott a fürdőszoba felé.
Luxnál már kitapasztaltam, hogy milyen az, ha egy virgonc gyereknek kell a szájába tuszkolni az ételt. Nehéz feladat, de valahogy mindig sikerül. Most egy pókemberes kanállal kelett etetnem, nem pedig egy hercegnőssel. Enyhén megremegett a kezem, ahogy a kis szőkeségre gondoltam, de Jonah kutakodó, barna íriszei visszahoztak a jelenbe. A kisfiú egyébként nem lehetett több másfél évesnél. Szőke hajával és elragadó barna szemeivel egy igazi macsó lesz belőle. Talán, ha egyszer újra hazatérek a nénikémékhez, akkor összehozhatnék egy találkát Melindáékkal és akkor lehet, hogy Lux és Jonah jó barátok lesznek, a későbbiekben pedig ki tudja?
- Ízlik, Jonah? - gügyögtem, ahogy repülősen a szájához "vezettem" répás pürét. Elnyammogott egy falaton egy darabig, majd miután lenyelte elmosolyodott és kinyitotta a száját, jelezve, hogy kér még.

- Remélem nem köpött le, mint, ahogy engem szokott - jött be, már hálóingben Melinda. Amint meglátta, hogy Jonah a karjaim között szundikál, megdermedt. - Hogyan sikerült elaltatnod?
Hangjában csak a csodálkozást véltem felfedezni, illetve hallottam, ahogy hümmög rajtunk.
- Vannak módszereim - suttogtam vigyorogva, majd lenéztem a kis csöppségre. Ahhoz képest,hogy nem ismer, Jonah nagyon nyitott és barátságos kisfickó. Egyből megszerettem.
- Jól van. Most módszeresen bevinnéd a szobájába? - kérdezte, de nem hagyott időt a válaszadásra, ugyanis egy "mutatom az utat" megszólalással már el is indult Jonah baba hálószobája felé.
Nagyon hangulatos szoba volt. A falak halvány kékek, a polcokon macik és mindenféle plüss. A padlón elszórva néhány vonat vagy kisautó. A szobát egyedül a falakon lógó csillagok világították be. Az ablakkal szemben volt egy kiságy, oda raktam be a fiút. Melinda még adott egy csókot a feje búbjára, majd kihesegetett a folyosóra, és halkan becsukta az ajtót.
- Gyere, itt van jobbra a vendégszoba. Remélem megfelel - suttogta. Halkan követtem, mígnem egy hatalmas szobába értünk. Elámultam a nagyságától.
- Mel.. - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de időt sem hagyott megszólalni.
- Itt fogsz aludni és punktum - ezzel a mondatával meg is fordult és a saját szobája felé vette az irányt, de még hátrafodult mosolyogva. - Jó éjszakát, kicsi Jade.

Sóhajtva csuktam be magam mögött az ajtót. Hatalmas franciaágy került a látókörömbe, ami csábítóan hivogatott. Olyan régen aludtam kényelmes körülmények között. Lassan, hogy kiélvezzem a puha ágy simogatását, feküdtem el a fehér felületen. Magamra húztam a hatalmas takarót, majd elfordulva még magamban elmondtam egy imát, ami már megszokottá vált számomra. Oly régóta ez volt az első olyan éjjel, amikor mosolyogva és nem kínok közt hunytam le szemhéjaimat, hogy boldogan fogadhassam az Álomvilág manóit.

***
 
Puha kezek tapintására keltem. Zárt szemhájaim mögül is meg tudtam állapítani, hogy már elég világos van ahhoz, hogy felkeljek. Még több simogatás, de ezek nem a megszokott, hatalmas kezek..
- Jonah, ne piszkáld, még a végén felkelted. Szüksége van egy kis alvásra. Egyáltalán hogy másztál ki a kiságyadból? Jézusom, te gyerek - hallottam meg Mel suttogását magam mellől. Amint ezek a mondatok elhagyták a száját, a felesleges súly eltűnt rólam.
Nyöszörögve nyitottam ki szemeimet.
- Gratulálok, kisfiam - morgolódott Melinda, majd ha jól láttam, mosolyogva nézett felém. - Jó reggelt, napfény. Kész a reggeli.
Ennek hatására, hasam megkordult, amit üres gyomromnak tudtam be. Mel kuncogva ment ki a szobából, kezében Jonah-val.
Feltornáztam magam ülőhelyzetbe, hogy körül tudjak nézni. Valóban elég világos volt, az ágy melletti óra kilencet mutatott. Nyújtóztam egyet, majd felálltam. Elegyengettem a pizsamát elkényelmesedett testemen, majd lassú léptekkel elindultam a konyhába, ahonnan már íncsiklandozó illatok szállingóztak.
- Reggelt - köszöntöttem Melindát és Jonah-t, egy-egy puszival. Mel csak mosolyogva biccentett, majd vissza is fordult a sercegő finomsághoz.
Leültem a kis srác mellé, és úgy döntöttem, hogy ameddig nincsen kész a reggeli, vele foglalkozom. Kedvesen rám mosolygott, akárhányszor megsimiztem az arcát és édesen nevetett fel minden buta arcon, amit vágtam neki.
Egy idő elteltével a reggeli készen lett, és Mel egy nagy tálra kirakta nekem a gofrit. Kirakta az asztalra a hozzátartozó csokiszirupot és a jemeket is. Míg én elkezdtem betermelni az édességet, ő etetni kezdte a fiát, közben pedig tőlem kérdezősködött.
- Jól aludtál? Kényelmes volt az ágy?
- Igen, meglehetősen jól és igen, nagyon kényelmes volt - válaszoltam nevetve, ami az ő arcára is egy kis mosolyt varázsolt.
- Örülök, azt hittem, hogy.. - akadt meg.
- Rémálmaim lesznek? - fejeztem be mondatát segítőkészen. Pontosan tudom, hogy mire értette.
- Igen. Tudod nekem is voltak és azok borzalmasak voltak. Ezek szerint te jobban viseled ezt, mint én anno - mondta zavartan. Vállat vontam. A korábbi helyzetemhez képest valóban higgadt voltam és fegyelmezett. Nem pánikoltam, nem sírtam. Azt hiszem beletörődtem a hetek alatt. Végülis mi mást tehettem volna?!
- Elfogadtam a helyzetet, azt hiszem.
Ámulattal nézett rám.
- Tudod, Jade, én csodállak - mondta ki, mire megállt az állkapcsom az étel rágásában. - Hihetetlenül erős vagy. Én tudod mit csináltam, miután szabadon kijöttem a kórházból, végre épen és egészségesen? - mikor nem feleltem folytatta. - Zokogtam. A szobám sarkában összekuporodva sírtam, eszeveszettül sírtam - úgy tűnt, mintha visszagondolna a régi énjére, visszagondolna arra az időszakra, amikor elrabolták. Kirázta a hideg.
- Sajnálom - motyogtam azt, amit akkor gondoltam. Mert én tényleg sajnáltam, hogy vele is megtörtént mindez. Nem kívánnám ezt senkinek sem!
- Ez 16 éves koromban történt - fiatalabb volt akkor, mint most én? Hihetetlen, hogy kibírta. - Most vagyok 28 éves. Már 12 éve történt, de minden egyes pillanatra emlékszem, érted? - szipogott, mire hagytam a reggelit és odamentem hozzá, hogy a vállára tegyem a kezem és szorosan megölelhessem. Jonah értetlenül nézett minket. Erre Mel észbekapott ás rámosolygott a fiára. Hihetetlenül erős.
- Tudod mit gondolok? - kérdeztem leülve mellé. Rám nézett, kíváncsian, vörös szemekkel. - Szerintem kettőnk közül te vagy az erősebb. 16 éves voltál, Mel, 16. Érted? - simogattam a karját. - Kitartottál, és túlálted. Gondolj bele úgy, mintha egy hős lennél. Mert az vagy. A kisfiad az elő bizonyíték arra, hogy mennyire erős személyiség is vagy - mutattam a csendesen eszegető Jonahra. - Ha te nem lennél, én már rég feladtam volna.. mindent - suttogtam. - Viszont te. Te életet adtál egy gyönyörű csecsemőnek, azok után is, amiket átéltél. Új életet kezdtél, amire én még nem vagyok képes. Túl sok a fájdalmas emlék, amiket még meg kell emésztenem.
Mondanivalóm végére már alig maradt levegőm, annyira hadartam. Utoljára megtörölte Jonha száját, kivette az etetőből, az ölébe ültette és felém fordult, elbűvölt tekintettel.
- Köszönöm - motyogta a semmibe nézve. - Sosem gondoltam még így a dolgokra. Csak a rossz oldalát néztem.
Bólintottam mosolyogva. Rátettem kezemet az ő kezére, majd felálltam és elpakoltam a maradékomat az asztalról. Azt a pár falatot kidobtam a kukába, a tányért pedig, Melinda ellenkezésére fittyet hányva, elmosogattam. Hallottam, ahogy kimegy a helységből. Csendben megtöröltem a kezemet, majd elindultam az ideiglenes hálóm felé. Gondoltam beágyazok.
Miután ez megtörtént, leültem az ágy szélére és vártam a fekete hajú nőre, azaz Melindára.
Percek múlva fel is bukkant, fiával az egyik kezében. Másik kezében egy adag ruhát tartott. Mindketten teljes harci díszben voltak előttem.
- Tessék - adta oda a ruhákat. - Vedd fel, szerintem azonos a méretünk. Ha elkészültél, gyere a nappaliba - csukta be maga után az ajtót. Egy farmernadrágot, egy farmeringet, egy fehér tornacipőt és fehérneműket tartottam a kezemben. Elkényeztet ez a nő. Fogalmam sincs hogyan tudom neki majd meghálálni.
Igaza volt, a ruhák tökéletesen passzoltak, ha nem lógott rajtam pár helyen. A cipő is jó volt, nem is szorította a lábam, de nem is volt nagy. Hajamból kivettem a befőttesgumit, majd átmentem a vendégszoba fürdőjébe. Egy hajkefét és egy vadiúj fogkefét láttam kirakva a mosdókagyló mellé. Elmosolyodtam Mel figyelmességén. Legalább nem ujjal kell fogat mosnom.
Miután végeztem a reggeli tisztálkodással, hajamat kiengedve hagytam, és elindultam kifelé. Mel és Jonah már vártak, a TV előtt ültek és valamilyen mesét néztek. Jelenlétemre Melinda kikapcsolta a televíziót, majd vigyorogva felállt.
- Végre! Indulunk vásárolni! - éljenzett, belőlem pedig kiszakadt egy nyögés, ahogy elkezdett a bejárati ajtó felé tolni. - Ne húzd a szád, nyomás.
És ezzel már kint is voltunk.
 
***
 
Éppen egy próbafülkében álltam, kezemben egy raklapnyi nadrággal és felsővel.
- Próbáld már fel őket, Jade. Jonah már nagyon várja, hogy kigyere bennük - hallottam Mel kiáltását, majd Jonah játékos babanevetését kintről.
Hiába győzködtem Melindát, hogy nem kell nekem ruhatár felfrissités, ő ragaszkodott hozzá. Megjegyeztem, hogy már így is túl sokat költött rám, és, hogy nem tudom majd miből visszafizetni, mire egy igen gyerekes dolgot tett, majdnem 30 éves létére. Befogta a füleit és elkezdett "lalala"-zni, mint egy igazi óvodás. Néha kételkedem benne, hogy ő egy anya és nem egy kisiskolás.
Sóhajtozva vettem magamra az első összeállítást. Szakadt farmer, fehér trikó. Még egy arany nyakláncot is hozzácsapott, amitől legszívesebben helybevágtam volna, de inkább lehűtöttem magam, és ráhagytam. A fehér tornacipőm még rajtam volt és így nem is nézett ki olyan rosszul. Felkészülve a kritikájára, kimentem a fülkéből.
- Megvesszük - kurjantotta, majd Jonahra nézett. - Nem igaz, drágám?
A kis srác bólintott egy nagyot, majd tapsikolni kezdett, mire az anyja is rákezdett. Kínosan néztem rájuk, majd csípőre raktam a kezeimet és vártam, mikor hagyják abba.
- Következő szett, gyerünk - tapsikolt még kettőt Mel, mire visszabattyogtam a fülkébe, ahol magamra vettem a Melinda által kiválasztott második szettet, ami már egy kicsit kirívóbb volt, mint az előző. Láttatni engedte a hosszú lábamat, amit általában takargatni szoktam. Ne is beszéljünk a cipőről! Tetszik, de nem az én stílusom.
- Ehhez nem fűzök kommentárt - kezdte, miközben erősen koncentrált a kinézetemre. - Dögös. Megvesszük.
Állam a földet súrolta.
- Mi? Nézd már a cipőt - háborogtam. - Ez magassarkú.
- A pisai ferdetorony magas, nem ez a cipő! Nincs hiszti, következő - mondta ellentmondsátnemtűrő hangsúllyal. Magamban morogva mentem vissza a tükörrel borított próbafülkébe. Hál'Istennek már csak két ruhaösszeállítás volt, most a harmadikat. Be kell, hogy valljam, az összes közül ez tetszett a legjobban, bár húztam a szám, amikor megláttam, hogy kikandikál a hasam a pólóból. Vontatottan kimentem Mel elé, aki, mint az előzőeknél, mindenre rábólintott, hogy megvesszük. Hát, kösz.
A negyedik összeállítás egy ruha volt, ami káprázatosan nézett ki. Még az én szavam is elakadt, pedig nem nagyon szoktam ruhákat elemezni. Elképedve léptem ki a függöny mögül.
- Kitalálom - emeltem fel a kezemet, elhallgattatva a szintén elképedt Melindát. - Megvesszük.
- Még szép! - tátogott, mint egy hal. - Mesésen nézel ki benne, Jade.
- Köszönöm - enyhén elpirultam, ami haladás, a mai napot nézve. Észrevettem, ahogy mentem vissza, felvenni az eredeti ruházatomat, hogy Jonah már nincs itt. Kérdőn néztem Mel-t, akit úgy látszott nem foglalkoztatta.
- Elvittem egy játszóházba, amíg öltözködtél - legyinett, majd elővette a pénztárcáját és megvárta, míg visszaveszem a ruhám és összehajtva a kezébe adom a felpróbáltakat.
 
Fél óra és három szatyorral később, Melindával és Jonah-val betértünk egy kávézóba. Kijelentettem, hogy a mai nap és az összes többi során, több pénzt rám már nem költhet, mire csak leintett. Ebből arra következtettem, hogy még eláraszt ajándékokkal.
Amikor Mel éppen egy kávét rendelt magának, nekem pedig egy forrócsokit, rezegni kezdett az új telefonom. Igen, mivel azt is vett. Fogalmam sincs hogyan, de a kártyám még nálam volt, és tényleg nem tudom, hogyan lehetett nálam. Már nem emlékszem, de lehet, hogy mikor elszöktem Damontól, és szaladtam kifelé, még gyorsan lekaptam valamelyik cuccomat az asztaláról, ahol tartotta őket. Ezek teljesen kimentek a fejemből és csak ma vettem észre, hogy nálam van a kártya.
A telefonom egyre csak rezgett és rezgett, csak nem akarta abbahagyni. Sóhajtva elővettem, majdmegnéztem a hívót. Ismeretlen. A lehető legrosszabbra gondoltam. Talán Damon rámtalált? Lehetséges ez?
Remegő kezekkel húztam el a képernyőt, majd lassan emeltem a füleimhez a készüléket.
Nehezen vettem rá magamat, hogy beleszóljak.
- Haló?
- Jade? Hála Istennek. Hol vagy most?
Nem hittem a fülemnek. Felismertem a hangját, azonnal.
- Conor?




10 megjegyzés:

  1. wáááá conooor remélem elviszi Harryhez Harry egy csóktól felébred..összeházasodnak és kicsi Jade és kicsi Harry lesz és minden jo ha avége jo!!:D<33 i love it

    VálaszTörlés
  2. óóóó szent Krisztus *o* csatlakozom az előttem szólóhoz ^^

    VálaszTörlés
  3. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!Jaj Jonah az én szöszi kis kandúrom!!*-* Conor találd meg Jadet!vid el Harryhez, Harry keljen fel és nézze meg szegény vékony Jadet, És mondja meg Jadnek hogy ez az egész csak vicc volt nem halt meg az apja meg az anya sem csak egy hülye kamu volt és ő is csak most tudta meg...És Jade nem haragszik meg hanem csak röhög rajta ééééés ennyi..tovább nem megy a fantázián...xd<3 :)

    VálaszTörlés
  4. Grrrrrr, 69 tag van!:$ :DDD xD

    VálaszTörlés
  5. Omg. Most ez komoly, hogy várjak egy hetet a következő részre?!
    Amúgy nagyon jó lett. :*

    VálaszTörlés
  6. Oooohh itt abba hagyni :D most elszomoritottal :D várom a következő részt imádlak xxxx

    VálaszTörlés
  7. Nagyon nagyon jó volt!!*-* nagyon várom a kövi részt!:)

    VálaszTörlés
  8. Neee!! Itt abbahagyni??:oo Imádtam. Ohh kérlek Conor találja meg Jade-et, Harry keljen fel..!! *-* :$
    Ui.: OMG! OMG!
    Ui 2.: Csak így tovább csajok.!! Imádlak titeket. <3 <3 <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  9. Csak tegnap találtam meg a blogot de már a kedvencem! Ja és hidjétek el ha nem az izgis részeknél hagyjátok abba akkor is olvasni fogjuk :D

    VálaszTörlés