2014. május 11., vasárnap

29. Chapter

Sziasztok!
Hát megérkezett a következő rész nagy nehezen. Köszönjük szépen a sok sok konmentet az előzőhöz.  Nagyon jó volt elolvasni őket. Üdv az új olvasóknak, reméljük sokáig velünk maradtok.
Bocsánat a késésért, szülinapoztam tegnap, ma pedig full másnapos voltam, ezért csúszott a dolog.
Már tényleg nem kell sokat várni, hogy kiderüljön minden, valamint az első évad vége is itt van a nyakunkon. De erről itt ennyit, bővebben a csoportban lesz majd ismertetve a dolog.
Biztos láttátok, volt nyereményjáték. Jeletkeztek nyolcan (?) és csupán két embertől kaptunk választ arra az öt borzasztóanszörnyűésnehéz kérdésre. Hozzáteszem, körülbelül 10 percetekbe került volna, hiszen akár ki is lehetett volna keresni a válaszokat. Mindegy. Annak a két lánynak köszönjük a részvételt, a többi 6 lustaságáért pedig a pénztárcám tiszteleg.

Jó olvasát és kommentelést hölgyeim!
Bogi.xx


- Conor? - Hangja hallatára szó szerint sírtam fel. Melinda azonnal felém kapta a tekintetét és aggódva nézett.
- Igen, én vagyok. Istenem. Azt hittem...mindegy mit hittem. Hol vagy? Jól vagy?
- I-igen jól vagyok. - sírtam. - Amerikában. E-egy kisvárosban. Majd elmondok mindent csak gyere értem kérlek.
- Mi a város neve? Hogy jutok oda? - Nem tudtam, hogy jól hallottam-e, de a hangja egészen olyan volt, mintha sírna. Vagy próbálná visszafogni magát.
- Öhm. Nem tudom. Pratt-ben vagyok, de nem hiszem, hogy van itt reptér...
- Elviszlek Kansasbe - szólt közbe Melinda könnyes szemekkel. Már ő is pityergett.
- Ki az? Ki van ott, Jade? - komolyodott meg hirtelen a fiú hangja.
- Senki. Vagyis Melinda. Ő segített nekem... - makogtam össze-vissza. Nem hagyta, hogy folytassam.
- Rendben, szóval Kansas. Ha tudok, még ma indulok. - Már a nyelvemen volt a mondat. Itt volt az alkalom, hogy rákérdezzek arra, amit egész idő alatt tudni akartam, de nem mertem. Mi van, ha rossz hírt kapok? Inkább gyorsan elköszöntem Conortól, hogy megóvjam magam.
- Érted jönnek - pityergett tovább Mel.
- Igen. El sem hiszem - szipogtam.
- Menjünk haza - mondta, én pedig örömmel egyeztem bele.

A visszafelé vezető kocsiút csendben telt. Nem volt kínos, inkább kellemes. Melinda sem erőétette a beszélgetést, ahogy én sem. Jonah hátul ült a kis babahordozójában, kezében egy cumisüveggel. Az ablakon nézte a száguldó tájat, pont, mint én. Gondolkodtam az előbb lezajlottakon. Conor most komolyan felhívott. Mégis van remény. Talán újra láthatom Őt. NEM. Nem akarom tévhitekbe kergetni magam, mert a végén talán én járok rosszabbul és még jobban összetörök.
- Jade? - szólított meg Mel, a mellettem lévő ülésről.
- Hogy? - kérdeztem vissza. A kocsi megállt, már Melinda házánál voltunk. Észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan ideértünk.
- Minden oké? - érintette meg a felső karomat. Kifújva a levegőt ránéztem, majd úgy igazából, őszintén rámosolyogtam.
- Tökéletesen - válaszom igazi volt, minden a legtökéletesebb rendben volt, kusza gondolataim ellenére is.
- Nem izgulsz? - vigyorogva bökte meg a vállam, majd kiszállt a kocsiból és hátrament, hogy kivegye a fiát, majd én is követtem.
- Össze vagyok zavarodva - vallottam be.
- Megértelek.
- Félek attól, ami ott vár. Nem tudom, hogy készen állok-e erre.
- Vagyis félsz, hogy a fiúd tényleg halott? - tette fel azt a kérdést, amire még magamban sem tudtam választ adni.
- Nem merek reményedni - remegett meg a hangom. Mel szomorúan tekintett hátra rám, miközben kinyitotta a bejárati ajtót.
- Ne aggódj, Harry a reptéren fog várni rád és együtt túljuttok ezen az egészen - bíztatott.
Becsuktam magam mögött az ajtót, levettem a kabátomat és cipőmet. Követtem Melindát a nappaliba, majd amikor leültem a kanapéra, az ölembe adta Jonah-t.
Egy ideig ugyan eljátszottam a kicsivel, csak Conorra és a hamarosan bekövetkezendő találkozásunkra tudtam csak gondolni. Tényleg ott fog várni? Van még remény?
- Jade? - lóbálta kezeit előttem Mel. Kezében a fehér telefonja volt. Felém nyújtotta, közben kivette kezemből fiát és elvitte. - Telefonod van.
- Tessék? - szóltam bele. A kijelzőn nem volt név, de Melinda nem tűnt idegesnek a vonal másik végén levő személynek, ezért nem féltem, annyira.
- Conor vagyok - felsóhajtottam kellemes ismerősöm hangjára.
- Miért hívtál Conor? Baj van? - azonnal pánikolni kezdtem, mi van, ha valami gond lett a tervünkkel, miszerint idejön értem?
- Nyugalom, css - csitított, mire pulzusom egy kicsit lejjebb ment. - Már a reptéren vagyok.
Szemeimet lehunytam és elmosolyodtam. Hamarosan..
- Akkor mi történt?
- Csak szólnék, hogy holnap reggel érkezem. Szeretném, ha minden cuccoddal, reggel 10 órakor ott lennél a kansasi repülőtéren - magyarázta. Bólintottam, bár ő nem láthatta.
- Értettem - kuncogtam. Felvidultam már ettől az egy hívástól.
- Oké - ő is viszonozta reakciómat, majd folytatta. - Most megyek becsekkolni. Van valami még esetleg, amit nem kérdeztél?
Ennyi kellett és máris könnyek lepték el szemeimet. Egy mondta, és hangulatom a boldogból átvált gyászolóvá. Csak egyetlen pillanatig felejtettem el és ürítettem ki az elmémből őt, de csupán ennyi kellett és máris elárasztotta a gondolataimat, hatalmas ködfátylat emelve a boldog pillanatainkra és csak a rosszakat engedte a felszínre. Egyre jobban kétségbeestem, ahogy nem tudtam kitörölni az elmémbe beférkőző képeket, amik a halálát ábrázolják. Ahogy ott fekszik, holtan, megdermedt tes..
- Jade! - szólongatott Mel. - Térj magdhoz, kérlek.
Fókuszáltam. Melinda előttem guggolt, én a kanapén voltam. A fehér telefon már a kis asztalon volt. Nem tudtam felfogni mi történt pár perccel ezelőtt. Leblokkoltam.
- M-mi..
- Shh, nincsen semmi baj! - ölelt magához Melinda. Nem értem.
- Mi történt, Mel? - tértem teljesen észhez. Melinda elengedett, majd arrébb ültetve engem, leült mellém a kanapéra, s kezét a térdemre tette.
- Kikapcsoltál - suttogta elnézve a semmiségbe. Hogyan?
- Kikapcsoltam? - kérdeztem vissza. Érthetetlen volt ez az egész.
- Amikor elvittem lefektetni Jonah-t, te Conorral beszéltél, de amikor visszaértem..
- Mi történt akkor, Melinda? - kérdeztem egyre sürgetőbben.
Lehunyta szemeit.
- Itt ültél, kezedben a telefonnal - kezdte. - Semmi szokatlan nem történt. Csak néztél és néztél. Mikor megszólítottalak nem válaszoltál. A szemed se rezzent, nem mozdultál. Elvettem tőled a telefont és hallottam, hogy a fiú még mindig beszél és ő is ideges volt, mert állítása szerint már vagy két perce szólogatott, de te nem válaszoltál. Megkérdeztem tőle, hogy mit mondott, mire azt mondta, hogy semmi különöset - magyarázta fal fehér arccal. - Történt már valaha ilyen, Jade?
- N-ne-nem emlékszem.. - dadogtam rémült arckifejezéssel. Teljesen kikapcsoltam volna? Mégis hogy lehetséges ez? Nem tudom csak egy gombnyomással kikapcsolni az elmémet. Vagy talán mégis?
- Rendben, semmi baj, Jade - nyugtatgatott továbbra is Mel. - Pihenj le egy kicsit, úgy talán megnyugszol egy kicsit.
- Megegyeztünk - bólintottam fáradtan. Észre sem vettem az idő múlását. A mai nap így is elég furcsa, nem is csodálom, hogy teljesen kikészültem.

Melinda bekísért az ideiglenes szobámba, majd nyomott egy csókot a fejemre és becsukta maga mögött az ajtót, ezzel magamra hagyva engem a gondolataimmal. Gondoltam annyira kivoltam lelkileg és fizikailag is, hogy se perc alatt elalszom és mire felébredek már Harry karjai között leszek, mellettünk Conor fog állni és mosolyog ránk, mondván, hogy ennek a sok szörnyűségnek itt és most vége. De akármenyire is ringattam magam ebben a hitben, szemeim bár lecsukódtak, nem tudtam elaludni. Gyötrő gondolataim sebesen szállingóztak az agyamban, ezzel az őrületbe kergetve jómagamat. Forgolódtam, nyöszörgtem, mindent megtettem, hogy tudassam saját magammal, hogy nem tetszenek azok az emlék és jövőképek, amiket magam elé vetítek. Volt közöttük jó és rossz gondolat is egyaránt. Próbáltam nem bevonzzani a rosszakat, inkább a jókra koncentráltam és velük akartam elaludni. Az ölelő karjai közt, lágy szuszogására. Mindent elképzeltem a tökéletes alváshoz, de az Álommanók csak nem akartak elvinni. Helyette tovább kínoztak, mígnem fogtam magam és ki nem keltem az ágyból. Leültem az ággyal szembeni kis asztalkához,fogtam egy papírt meg egy tollat és mindent papírra vetettem. A kétséges érzéseimet a találkozásról, a belső fájdalmaimat szerelmem elvesztésétől, és legvégső sorban a hatalmas szenvedést, amit az elmúlt hetek okoztak testemen és lelkemen. Minden fájó és nem fájó gondolatomat leírtam. Kiadtam magamból azokat a dolgokat, amiket képtelen voltam szavakba önteni. A betűk szavakká, a szavak mondatokká formálódtak, mígnem betelt a papír mindkét oldala. Görcsölő ujjaimat ellazítottam, miután leraktam az íróeszközömet. Hátradőltem a székemen és néztem a kész munkámat. Nem akartam visszaolvasni, ez már így is megnyugvás és megkönnyebülés volt számomra. Örömmel feküdtem vissza az ágyba, úgyéreztem magam, mint egy hős, aki éppmost mentett meg egy embert a tűzvésztől. Végre képesvoltam leírni mindent, ezért beteljesülve éreztem magam. Már nem éreztem folytogatónak a gondolataimat, azok mostmár mind a papírkán foglaltak helyet. Végre nyugodtan hunytam le a szemeimet és adtam át magam az Álomvilágnak.

***
Szemeim felnyíltak. Még elég kómásan ültem fel és néztem körbe. Az éjjeli szekrényen helyet foglaló óráról megtudtam, hogy reggel 9 óra van. Mire felfogtam a számokat, Melinda máris a szobámban termett, mosolyogva, kezében egy nagy tálcával.
- Napsütéses jó reggelt! - jött közelebb. - Hogy aludtál?
- Neked is jó reggelt, Mel - feleltem. - Remekül - füllentettem. Elnéztem Melinda mellett és láttam, hogy a papírka még mindig ott figyel, ahol tegnap hagytam. Csak reménykedtem, hogy Mel nem vette még észre, így is elég rossz volt, hogy nem számoltam be neki az este történtekről. Nem akarom, hogy még ennél is többet aggódjon.
- Hoztam egy kis reggelit - tette le az ölembe a tálcát, majd megvárta, míg beveszem az első falatot a számba. - Készen állsz a mai napra?
- Őszintén? - néztem fel rá. Bólintott. - Nem.
- Hidd el megértem, Jade - bólogatott. - Ha megreggeliztél, segítek összepakolni.
Ezzel kiment a szobából.
Miután felfaltam az összes ehető dolgot a tálcáról, levittem a földszintre. Természetesen Mel és Jonah a konyhában voltak. Melinda megint azzal szenvedett, hogy fiát tiszta körülményekkel etesse meg, és ne úgy, hogy a konyha és az ebédlő harctérre hasonlítson.
- Segítsek? - tettem fel a kérdést, miután beraktam a tálcámat a mosogatóba.
- Megoldom - legyintett szabad kezével, de aztán már az sem volt szabad. - Menj és öltözz fel, moss fogat és fürödj meg. Addig végzek az etetéssel és csomagolhatunk, mert nemsokára oda kell érnünk.
Tettem ahogy mondott. Megfürödtem, kifésűltem a hajam, fogat mostam és felvettem az egyik tegnap vásárolt összeállítást, majd megint elindultam a lépcsőn, le Melindához. A lépcsőfordulóban találkoztunk. Kezében már ott mosolygott Jonah, kivételesen tiszta arcocskával.
- Kész vagy? Remek. Menjünk csomagolni - hesegetett vissza a szobámba.
Elővett a saját szekrényéből egy kis bőröndöt, amibe elkezdte bepakolni a már általam összehajtott ruhákat, majd a nekem vásárolt kellékeket is berakta a ruhák és cipők mellé. Nem volt sok dolgom, így hamar végeztünk, és mire feleszméltem, már a bejárati ajtó előtt álltam, kezemben a bőröndömmel.
- Mindent bepakoltál? - kérdezte már vagy századjára. Ismét bólintottam. - Akkor induljunk a reptérre, Conor gépe hamarosan leszáll.
Erre azonnal izgalomba jöttem és el is felejtettem az összes kételyemet, mert tudtam, hogy ott lesz és várni fog rám.
Kocsival egész gyorsan kiértünk a kansasi reptérre. Hatalmas volt, még a houstoni-nál is hatalmasabb. Sok ember volt bent, folyton nekem jöttek és lökdösődtek, hogy előbb érjenek a gépükhöz. Mellettem sétált Mel, kezében a fiával. Ha akárki hozzájuk ért, Melinda azonnal üvöltözni kezdett, ami elég vicces látványt nyújtott.
- Vigyázzon a kezére, fiatalember, mert a végén a seggében találja - kiabált rá egy öltönyösre, aki épp a velünk ellenkező irányba kezdett menni.
- Nyugi, Mel. Csak menjünk előre. Mindjárt leülhetünk - nevettem ki. Conor gépe, ha jól számoltuk, akkor már leszállt. Leültünk a legközelebbi váróba és vártunk. Minden egyes másodperccel a szívem hevesebben és hevesebben vert, tudván, hogy az életem csak ezeken a percecskéken múlik. Nem hallottam semmilyen külső zajt, csak a saját szívdobogásomat. Nem foglalkoztam Melindával sem, sem Jonah-val, csak az önműkődö üvegajtót figyeltem, amin mindenféle ember lép ki, csak az nem, akit én várok.
- Jade, integetnek - szólított Mel, mikor éppen félrenéztem a ajtóról. Azonnal odafordultam, és akkor megláttam az integető alakot. Kezében egy kistáska volt, fején sapka. Mosolyogva intett, majd egyre közelebb és közelebb ért, én pedig azt hittem meghalok a szívleállás miatt.
- Conor! - azonnal felpattantam és odarohantam hozzá, hogy agyon ölelgessem, bár a korlát némileg akadályozott ebben. Szorosan húztam magamhoz, még a könnyeim is eleredtek a megkönnyebbüléstől. Elképzelhetetlen volt, hogy ott van és engem ölel úgy, mintha az élete múlna rajta.
- Nagyon aggódtam érted Jade - motyogta, majd arcomat a kezeibe véve puszilta meg a fejem búbját. Még soha nem láttam ennyire.. sebezhetőnek.
- Annyira féltem - kezdtem el sírni, mire ő egyszerűen átmászott a korlát alatt, és szorosan magához ölelt.
- Mostmár minden rendben. Hamarosan otthon leszünk, és minden újra olyan lesz, mint régen. Ígérem - Szavaitól megkönnyebbültem. Tehát Melindának igaza volt. Harry lábadozik, ezért nem jött el, de otthon ott fog várni a reptéren. A gondolatra elmosolyodtam, mert nem volt erőm többre a sok negatív dologtól, ami eszembe jutott.
- Most pedig gyere, köszönjünk el a megmentődtől. - Átkarolt, és így mentünk egészen a már a könnyeivel küzdő Melindához. Szipogva állt fel a helyéről a gyerekével a kezében. Hogy jó alaposan megöleljen engem, és bemutatkozzon Conornak.
- Mindent köszönünk - mosolygott halványan Melindára, majd átölelte pár pillanatra.
- Ígérd meg, hogy írsz, ha hazaértél - fordult Mel ezúttal hozzám. A szívem nagyot dobbant a "haza" szó hallatán.
- Rendben. Nem tudom elégszer megköszönni, amit értem tettél - motyogtam, majd ismét magamhoz húztam.
- Indulnunk kell... - Conor a vállamra tette a kézét jelzésként. Még adtam egy puszit Jonah-nak, majd újra a könnyekkel a szememben indultam el Conor után.

A pulzusom egyre csak emelkedett, ahogy a felszállás pillanata közeledett. Nem akartam mást, csak otthon lenni a családommal. Lou, Lux és Tom már rettentően hiányzott. Csak reménykedni tudtam, hogy nem tudják ezt az egész elrabolós sztorit.
- Conor - szólítottam meg. Kérdő tekintettel fordult felém. Itt az idő Jade.
- H... - nem tudtam befejezni a nevét. Egyszerűen elszállt minden bátorságom. - Hogy kell hátrahajtani az ülést? - nyögtem ki.
- Fáradt vagy? - mosolygott. Bólintottam. - Van ott oldalt pár gomb, ott tudod állítani.
Igen, valójában pontosan tudtam hogyan kell egy ilyen fotelt kezelni, pedig még sosem utaztam első osztályon. Első ránézésre pont úgy működtek, mint a moziban.
- Értem, köszi. - A hatás kedvéért megdörzsöltem a szemeimet, majd a kapott takarót magamra terítettem, és szinte azonnal elaludtam.


8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó. Jobb nem is lehetne! Kövit!

    VálaszTörlés
  2. Jajjj de kiváncsi leszek a folytatásra :) ügyes vagy imadom :)) xxxx

    VálaszTörlés
  3. hihi ..elfelejtettem megírni..mert megirtam csak elfelejtettem elküldeni:DD tipikus én:D ..ne haragudjatoook:"(( sajnálook mindent:'((..azt is hogy megszülettem.brühühühüh :'((((( ahaaaj sajnálooom..szeretlek titekeet<333333333 nem akarok rosszba lenii:'(...a rész amugy nagyon jó *taps taps..elismerő fej* Harry aztán jol legyen nemám leáll a szive meg mit tudom én..gyógyuljon meg hazza és legyen Jarry!! MOOOST!!! O.O

    VálaszTörlés
  4. Mint mindegyik ez is nagyon nagyon tetszett. :) Ajánlolm hogy, Harry drága tárt karokkal várja Jade-t a reptéren.!!!!
    :)))) Ooh, és Conor milyen cuki volt.! <3<3<3<3
    Köviiit!!! :$

    VálaszTörlés
  5. Nekem ez a rész nem igazán tetszik.. :/ srry

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, köszönjük, hogy leírtad. Reméljük, a következő jobban fog tetszeni.:)

      Törlés
    2. Igen, köszönjük a kritikádat, a következővel pedig igyekszem elnyerni a te ill. a többi kedves olvasó tetszését!:)

      Törlés
  6. Haliii! *-/ Imadom. <3 Egyszeruen imadtam ezt a reszt! Sztem vegig bogtem az egeszet.. Haha. Csak Vica. ;D Mikor lesz koviiii? *-*
    Vica.. xoxo.

    VálaszTörlés