2014. július 16., szerda

2. Season // 3. Chapter

Sziasztok!
Megérkezett a következő fejezet. Késve, mivel nem kaptunk az előzőhöz kommentet. Legalábbis alig. Végül sikerült összehozni ötöt.. Nem vagyunk boldogok.
Mindegy.
Ezzel a résszel kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. Vannak részek, amik nem annyira tetszenek, de tudom, ha átírnám, csak rosszabb lenne az eredmény. Remélem azért nem olyan rossz, mint amilyennek én hiszem, hahah.

Előre szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ez nem a One Direction-ön alapuló fanfiction, ami az jelenti, hogy a srácok személyes adataival azért trükközhetünk egy kicsit. Nem baj, ha nem értitek most, majd ha olvastok, akkor (remélem) rájöttök, hol a "hiba". :)
Sosem voltam túl jó a köszöntők írásában, szóval nem is húzom tovább.
Jó olvasást, és jó KOMMENTELÉST kívánok mindenkinek.
Puszi: Bogi.




Levegőt sem mertem venni, mikor meghallottam a nevet. Tisztán emlékeztem az éjjelre, mikor történetesen megmentett.
- Miért? Ő keresett téged? - Az arcomból kifutott a vér, és az ujjaim jéghideggé váltak.
- Szerintem jobb lenne, ha megvárnál a szobádban. - Conor jelzésként a karomra tette a kezét, de én nem engedelmeskedtem neki. Most nem.
- Mi folyik itt? Miért nem tudok semmiről? - Válaszra várva néztem szét, de nem láttam mást, csak Lou és Conor ideges pillantásait.
- Jade... Ez nem a legjobb alkalom - kezdte Louise.
- Igaza van. Holnap megmutatok neked pár dolgot.
- Conor...
- Nem, Lou. Ha semmit nem ért, akkor saját magát fogja újra bajba keverni. - Conor ezzel lezárta a témát, és kisétált a szobából. Mikor utána mentem, láttam, ahogy megy le a lépcsőn, Tom pedig felfelé tartott. Elköszöntek egymástól, én pedig hatalmasat sóhajtottam, és lefelé indultam.

***

Reggel még ki sem nyitottam a szemeimet, azonnal oldalra nyúltam. Conort kerestem, de hiába. Megint itt hagyott. Szomorúan sóhajtottam, majd kinyitottam a szemeimet. Nagy nehezen ülő helyzetbe küzdöttem magam, majd elvettem a telefonom az éjjeliszekrényről. Ebben a pillanatban nyílt a szobám ajtaja, és a fekete hajú srác ügyetlenkedett be egy tálcával a kezében. Mi a....
- Oh. Ébren vagy? Gondoltam ágyba hozom neked a reggelit... - Látszott rajta, hogy ő maga sem érti, mit csinál. Mindenesetre egy hatalmas, értelmetlen vigyor ült ki az arcomra.
- Köszönöm - motyogtam. Visszatettem a telefonom a helyére, ő pedig az ölembe tette a tálcát.
- Nem tudtam mit ennél, és Lou még alszik, szóval hoztam mindent, amit találtam. - A tarkóját vakargatta, és tudtam, hogy teljesen zavarban van.
- Nagyon jól néz ki. Éhen veszek - mosolyogtam, hogy megnyugtassam.
A tálcán sorra vettem az ételeket. Palacsinta sziruppal, müzli, omlett, kávé és narancslé. Külön kancsóban tea, és egy bögre a cukor és a tej mellett.
Azta. Conor kitett magáért.
- Ezt mind te csináltad? - néztem rá hatalmas szemekkel.
- Úgy gondoltam, örülsz majd neki.
- Hogyne örülnék, Conor. Ne nevettess. Ez nagyon...aranyos tőled. - Még én magam is belepirultam, így inkább nekiláttam enni.
A tálca tartalmának legalább a fele a hasamba távozott, majd mikor már úgy éreztem, tényleg nem bírok többet enni, még egyszer megköszöntem Conornak, hogy gondolt rám.
- Rég nem ettem ilyen sokat.
- Rád fért már. Mindenki aggódik érted. Tegnap beszéltem Niall-lel, de Louis is megemlítette. - A hangja szigorúnak hatott, amit az összehúzott szemöldökei megerősítettek.
- Enned kell.
- Oké - mormogtam, majd úgy döntöttem, leviszem a tálcát, és elmosogatok.
- Ezt elintézem én. Te inkább készülj el. - Pici mosolyt küldött felém, ezzel elfeledtetve az előző hangsúlyt.

A zuhanyzóból kiszállva gyorsan megtöröltem magam, majd magamra kapkodtam a magammal hozott ruhákat. Fekete hosszú farmert vettem fel, és egy vékony blúzt. A hajamat oldalt befontam, és a sminket letudtam egy kis vízálló spirállal. Szórakozottan nyugtáztam, hogy arra készültem, hogy sírni fogok, pedig elterveztem, hogy nem fogok.
- Fázni fogsz, hideg van - mondta Conor az ajtóban.
- Oh. Felszaladok egy pulcsiért.
- Hagyd csak... Van egy a kocsiban. - Egy pillanatra összehúzta a szemöldökét, majd a hajába túrva vezetett a ház előtt parkoló terepjáróhoz. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, majd megvárta, míg beülök. Igaza volt, tényleg nagyon hideg volt a levegő.
Hátrament a csomagtartóhoz, aztán beült mellém.
- Tessék - nyújtotta oda a fekete kardigánt.
Gyorsan belebújtam, hogy ne fázzak, majd összehúztam magam, amennyire csak tudtam. Ismerős volt az illata. Az orromhoz emeltem a karomat, hogy megszagolhassam a pulcsi ujját.
- Harryé volt - motyogta halkan, majd bekanyarodott egy számomra ismeretlen utcán. Felé kaptam a fejem. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, majd tovább figyelte az utat.
Ne sírj Jade, ne sírj - mondogattam magamban, majd inkább elfordulva tőle, kibámultam az ablakon.


- Megjöttünk. - Conor ügyesen leparkolt az épület előtt. Kiszálltunk, majd karon ragadott, és felvezetett a lépcsőn. A kapunál beütött egy kódot, mire a zár recsegve kinyílt.
- Üdv nálunk! - mondta, mikor beértünk a hatalmas lakásba. Itt-ott voltak páran, akiket látásból sem ismertem, de valójában ez nem meglepő.
- Nálunk? - ismételtem.
- Igen.
- De ahol múltkor voltunk...
- Ott általában nincs senki. Amióta a rendőrség tud rólunk, azóta nem lehetünk feltűnőek. - Összehúzta a szemöldökét, én pedig úgy gondoltam, ráhagyom.
- Hé Jade! - Egy kócos hajú srác robogott felém a kezében egy doboz sörrel.
- Louis! - Mosolyogva üdvözöltem az egyetlen ismerős arcot a lakásban. Hatalmas medveölelésbe húzott, majd megveregette a vállam.
- Jó látni kislány! Minden rendben? Van kedved szétnézni? Gyere, körbevezetlek. - A karját nyújtotta felém, én pedig kérdőn pillantottam magam mögé, Conorra, aki egy bólintással elengedett. Jelentőségteljes pillantást váltottak egymással, majd Louis belémkarolva húzott maga után.

- Szóval hogy-hogy itt vagy? - Egy hatalmas, kopott bőrkanapén ültünk az emeleten. Idefönt ez az egyetlen dolog a két mosdón kívül. Se hálószobák, se semmi. Odalent is valójában csak egy nagy tér volt, meg egy "konyha". Úgy értem egy kis helyiség egy kisebb hűtővel, egy kerti műanyagasztallal, és három székkel. Tulajdonképpen nem is volt lakásnak nevezhető a hely.
- Nem igazán tudom.
- Kenway iderendelt mindenkit.
- Oh.
- Még mindig nem tudsz semmit? - csodálkozott. A fejem csóválva válaszoltam, ő pedig elnézően mosolygott rám.
- Tudod, beszéltem erről Eleanorral, és szeretne téged megismerni.
- Eleanor? - nagyra nyílt szemekkel néztem rá, mire elnevette magát.
- A barátnőm - vigyorgott, és büszkén kihúzta magát.
- Ó, értem. Ne haragudj, de nem gondoltam volna, hogy neked....van akárkid is. - Kínomban felnevettem, ő pedig sértődöttet játszott.
- Kikérem magamnak. - Ő is felnevetett, én pedig egy pillanatra el is feledkeztem magamról. Rég nem nevettem ilyen őszintén és ilyen sokat.

Conor mellett álltam, miközben beszélt. Távolságtartóan viselkedett. Nem tudtam, hogy ezt a helyzet hozza-e ki belőle, vagy még mindig haragszik-e rám a tegnapi kisebb jelenetem miatt. Figyeltem az arcokat előttünk, miközben Conornak be sem állt a szája. Különböző adatokat és neveket említett, amitől nekem a fejem is megfájdult, így inkább a csendben figyelő alakokat tanulmányoztam. Kivétel nélkül magas férfiak és fiatalabb fiúk voltak körülöttünk, de csak néhányukat ismertem.
- ....Remélem mindenki értett mindent. - Szinte egyszerre bólintottak, páran elmormoltak egy-egy "igen"-t.
- Nagyszerű. - Conor rám nézett, aztán folytatta.
- Fiúk, ő itt Jade Miller. Igen, az a Jade Miller. - Hirtelen az összes szem rám szegeződött, amitől zavarba jöttem. Méregettek, páran még rám is kacsintottak. Louis és Niall rám vigyorogtak, majd egymásra néztek, és elnevették magukat. Te jó ég. Biztosan full vörös vagyok. - Szeretném, ha normálisan viselkednétek vele, különben....tudjuk a következményeket. - Lezárásként bólintott egyet, a kisebb tömeg pedig szerteoszlott a "lakásban". Páran odajöttek hozzám, én pedig próbáltam lenyugodni, és nem félni mindenkitől.
Valamennyire azért nyugtatott, hogy ha nem is ért hozzám, Conor egy lépést sem tett mellőlem.
A kezdeti idegességem kezdett szertefoszlani, ahogy lassacskán rájöttem, hogy nem is olyan ijesztőek ezek az emberek. Csak ekkor vettem észre, hogy az ujjaim szinte fehérek, annyira szorítom Conor alkarját. Gyorsan elengedtem, ő pedig megdörzsölte. "Áú!" - tátogta, én pedig felnevettem.
- Hozhatok esetleg egy italt? - kérdezte az egyik előttem álló. Elfelejtettem a nevét. Kopasz volt, hatalmas tetoválásokkal, de nem lehetett több 30-nál. Sőt. Épp válaszolni akartam, mikor Conor közbeszólt.
- Nem. - Csalódottan néztem fel rá, majd elnevettem magam. - Majd én hozok. - És ott hagyott. Ismét visszatért a félelmem, ahogy körbenéztem. Minden oldalról körülvettek, nekem pedig eszembe jutott az este az utcán. A gyomrom görcsbe ugrott a rossz emlékekre. Éreztem, ahogy remegek. Melegem volt, és fáztam egyszerre. El kellett tűnnöm onnan.
- Elnézést - motyogtam, majd utat törve magamnak kikászálódtam közülük.
- Héééé! Most hová mész kislány? - szóltak utánam. Csak próbáltam egy kicsit levegőhöz jutni. Conorral együtt a magabiztosságom is távozott. Hihetetlen.
- Fogd be - hallottam még, majd ahogy távolabb értem, a falnak dőlve fújtam ki magam, pedig nem is futottam.
- Mi történt? - hallottam egy ismerős hangot. Két nike cipő volt előttem, majd felkaptam a fejem.
- Liam?
- Szia - mosolygott. - Miért jöttél el?
- Mindegy - motyogtam.
- Nem, nem mindegy. Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott - nevetett. Kedves volt tőle, hogy próbált jobb kedvre deríteni.
- Csak hirtelen megszédültem. Ez minden. - A hajamba túrtam. Remélem, elhiszi.
- Fogjuk rá, hogy elhiszem - mosolygott. - Kérsz valamit inni?
- Azt hiszem Conor már hozza. Nem tudja, hogy elmentem onnan...
- Jade? - érkezett meg végszóra. Ó hála az égnek! Ártatlanul mosolyogtam rá, majd a kezem nyújtottam a pohárért, amit tartott. Lassan adta át, mintha meggyőződne róla, hogy rendesen fogom, és nem fog a földön kikötni. A pohár hideg volt, átvette a benne lévő folyadék hőmérsékletét. Lassan kortyoltam bele. Nem sima víz volt.
- Mi ez? - Ő csak mosolyogva vonta meg a vállát.
- Málna. Találtam.
- És bízhatok abban, amit te itt találsz? - A tekintete elkomorodott. Ajajj. Rosszat mondtam? Nem akarom, hogy mérges legyen.
- Ebben igen - mormogta, majd várakozva tekintett Liamre. Úgy látszik, azonnal vette a lapot, és lelépett. - Siess. - vetette oda, majd ismét magamra hagyott. Ha itt hagy, akkor miért küldte el Liamet? Miért akarja, hogy egyedül legyek?
A tekintetemmel Louis, Niall vagy Liam után kutattam, de nem találtam senkit. Inkább a konyha felé indultam, hogy jó kislány lévén a poharamat a mosogatóba tegyem.
- Heló - szólítottak meg oldalról. Ijedtemben ugrottam egyet, és majdnem a mosogatóba ejtettem a poharat.
- Jade, igaz? - Aprót bólintottam. Villámsebességgel kezdtem gondolkozni és lapozni az emlékeimben, de nem jöttem rá, hogy ki lehet az immár előttem álló fiú. Haja Conorhoz hasonlóan fekete, de az övé közel sem ért a válláig. Két oldalt igényesen felnyírt, hátrafésült frizurája és minimális borostával rendelkező arca megnyugtatott. Ő nem fog bántani.
- Örülök, hogy megismerhetlek végre. Én Zayn vagyok. - A kezét nyújtotta, én pedig kifújtam a benntartott levegőt, majd elfogadtam. Fekete csőnadrág volt rajta, szürke pulóver és első ránézésre farmerkabátból csinált mellény. A ruhái tiszták voltak, a mosolya pedig egyre szélesebb, ahogy észrevette, hogy bámulom.
Elpirultam, amint rájöttem a tettemre.
- Én is örülök. Te is ide tartozol? - Micsoda egy hülye kérdés.
- Ide? Nem. Miért, kik ezek? Valami szekta? Én csak belógtam, mert hallottam, hogy buli lesz. Eddig nem vettek észre. De shh, nem akarom, hogy kidobjanak - suttogott, mire elsápadtam. Hangos nevetésben tört ki, majd pár hosszú másodpercnyi gondolkozás után leesett, hogy természetesen csak viccelt.
- El sem hiszem, hogy elhitted - kacagott tovább. Egyrészt kínosan éreztem magam, de ott volt a helyzet humoros oldala, és nem bírtam ki, hogy ne tegyen én is hasonlóan. A hasamat fogva nevettem.
- Annyira hihetően mondtad. Azt hittem... - nevettem. Mikor csillapodtunk, a pultnak dőlve kezdtünk beszélgetni.

Conor beült mellém a kocsiba, majd lassan elindultunk haza. Ismét Harry pulcsijába burkolózva zárkóztam el a külvilágtól.
- Conor! Állj meg! - szólaltam meg hirtelen, mire ő akkorát taposott a fékbe, hogy ha nem vagyunk bekötve, én már a szélvédőn át távoztam volna az úttestre.
- Mi az? Mi a baj? Rosszul vagy? - Azonnal kicsatolta magát, és átnyúlt hozzám, hogy megfogja a vállamat. Szerencse, hogy az utcában, ahol voltunk, alig járnak autók.
- Nem. Vagyis semmi bajom. Csak....
- Csak? - kérdezett vissza, mikor nem szólaltam meg. - Ó az ég áldjon meg Jade, mondd már el, hogy mivan.
Nem mertem ránézni. Nem volt mérges, nem azért. A hangja inkább ijedt volt, mintsem haragos. Az előző gondolataim miatt a szemeim szúrni kezdtek a könnyek miatt. Az egész nap, Harry pulcsijának az illata, és minden túl sok volt. Nem tudtam tovább tartani, és elsírtam magam. Halkan szipogtam, a pulóver ujjával törölgettem az arcomat.
- Jaj nemár - hallottam magam mellől, majd láttam, ahogy kiszáll a kocsiból, megkerüli, majd kinyitja az ajtómat. - Jade? Nézz ide. Jade. Komolyan, nézz rám. Mi a baj? Miért kell sírni? - kérdezgetett behajolva hozzám. Ránéztem, majd az előttünk lévő irányjelző táblára pillantottam. A pillantása követte az enyémet a nagy fekete keresztig.
Megértette mit akartam.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - sóhajtott a hátamat simogatva.
- Tudod, hogy van? - motyogtam, és először néztem a szemébe.
- Igen, de továbbra is úgy gondolom, hogy...
- Mutasd meg. Kérlek - suttogtam, és letöröltem a könnyeimet. Az elmúlt hónapban többet sírtam, mint London teljes vízkészlete. Conor hatalmasat sóhajtott, majd visszaült a helyére. Elindította kocsit. Egy pillanatra habozott, majd lefordult balra, a tábla szerint.

A temető előtt nem egy nagyobbnál nagyobb virágárus állt. Koszorúk, virágcsokrok, és művirágok tömkelegével. Végignéztem rajtuk, majd megakadt a szemem az út túloldalán lévő idős nénin, aki előtt mindössze három vödör volt. Gyorsan szétnéztem, majd leléptem az útra, hogy átszaladjak.
- Jade! - kiáltott utánam Conor. Nem is figyeltem rá, gyorsan átfutottam a kocsik között.
- Csókolom! - köszöntem a hokedlin ücsörgő, ősz hajú idős hölgynek.
- Szervusz - mosolygott rám melegen. Nem kétséges, hogy észrevette a könnyeket az arcomon.
- Én... virágot szeretnék. Azt hiszem tulipánt.
- Nagyszerű választás - mosolygott, majd kivette a vödörből három virágot.
- Ez a három legszebb tulipánom. - Gyorsan összefogta a szárukat egy madzaggal, majd átnyújtotta nekem. A zsebembe nyúltam, a reggel eltett pénzért.
- Mennyivel tartozom? - Miközben mondtam, már meg is néztem a táblát. 50 penny volt egy szál.
- Semmivel aranyom. Ez az én ajándékom neked. - Nem foglalkoztam vele, átnyújtottam neki a zsebemben talált 10 fontost.
- Köszönöm szépen. - Végezetül egy apró mosolyt varázsoltam az arcomra, majd fogtam a virágaimat, és visszasétáltam Conorhoz, immár a zebrán.
Nem szidott le, pedig láttam rajta, hogy milyen ideges az előbbi, igencsak meggondolatlan tettem miatt. Inkább sóhajtott egyet, és elindult befelé. Követtem, szorosan utána lépkedtem. Rövidnek nem mondható séta után megállt, és maga mellé terelt. És ott voltunk. Ó ne, miért akartam ide jönni? Kínzom magam?
A szám elé kaptam a kezem. Előttem apró kőtáblára vésve állt az, amit soha nem akartam látni.

Harry Styles
1992 - 2014
Rest In Peace

A lábaim remegni kezdtek, ahogy újra és újra átfutott a szemem azon a pár soron. Előrébb léptem pár lépést, majd leguggoltam, hogy lerakjam a virágokat. A guggolásból ülés lett, ahogy a térdeim felmondták a szolgálatot. A homlokom a kőre támasztva zokogtam. A pulzusom versenyt futott az idővel, holott szinte alig éreztem, hogy verne a szívem. Úgy éreztem, mintha a mélyen belül lévő remény végleg szertefoszlott volna...mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, amit már soha nem kapok vissza.
Nem voltam más, csak egy lélek nélküli test, egy élettelen kupac. A hátam megfájdult a kényelmetlen tartástól, de szinte nem is éreztem. A mellkasomban lévő üresség okozta fájdalom sokkalta nagyobb volt.
- Harry - nyögtem, miközben a zokogás tovább rázott. Úgy éreztem, számomra nincs több remény. Arra, hogy boldog lehessek, vagy legalább újra a régi. Hogy családom legyen, és gyerekeim.
- Harry. Harry gyere vissza - zokogtam a táblának. - Szükségem van rád. Szeretlek. Kérlek gyere vissza. Ne hagyj el.
Fuldokolni kezdtem a hangos, szüntelen sírástól. Azt hittem, meghalok.
Meghalni. Nem is tűnik olyan rossz ötletnek.
Az emlékek sorra jelentek meg előttem, ha akartam, ha nem.
"- Vigyázz Miller. A végén kiderül rólad, hogy jófej vagy"
Minden az eszembe jutott. Az első találkozásunk, az hogy milyen bunkó volt, de aztán mégis az ő házában kötöttem ki. Ahogy nevettünk, a beszélgetések, és igen, az első csókunk. Életem első igazi csókja. Ahogy a derekamat markolva emelt fel. Az utazás, és mikor helyrehoztam azt a szörnyű sebet a vállán.
Az, hogy a sötét oldala mellett mennyi szerethető van benne, amibe egytől egyik beleszerettem. Az együtt töltött éjszaka, és az, ahogy elterült előttem a hotel padlóján. Mikor utoljára láttam.
Oh Harry kérlek gyere vissza hozzám..
- Jade. Ideje mennünk. - Conor tenyerét éreztem a hátamon, majd a felkaromon, ahogy felsegített a földről.
- Meg akarok halni. - És tessék, kimondtam. Végre sikerült megfogalmaznom az érzéseimet egy épkézláb mondatban.
- Nem. Dehogyis. Ne mondj ilyet - csitított.
- Akkor újra vele lehetnék. - Egyszerűen túl sok volt. Nem bírtam tovább elviselni a fájdalmat, amit éreztem. Azt hittem, hogy sikerül túllépnem ezen az egészen, de látszólag tévedtem.
- Nem akarná. Harry is azt akarná, hogy lépj tovább, és ne légy gyenge. Hinned kell nekem.
- Harry.... - mondtam ki halkan a nevét, utoljára.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! Jade lépjen túl a múltan vagy tűnjön fel Harry,Conor menjen vissza Melindához és legyen minden happy :)

    VálaszTörlés
  2. Jajjjj azért sikerült megkonnyeznem :( nagyon ügyesen írsz :)) egyik kedvenc blogon imadom :)). Remelem Harry ujra visszatér es Jade boldogabb lesz mint valaha :))) xxx

    VálaszTörlés
  3. Juuj..nagyoon jóóó...nem is tudom, hogy visszatérjen-e Harry vagy sem...inkább lehet, hogy nem...de majd meglátom...siess a következővel!! :DD

    VálaszTörlés
  4. egy kicsit sírok egy kicsit meghaltam..pls..neee:(..annyira imádom hogy elmondani nem lehet..remélem csak egy rossz álom és harry él..:((<3 LOT OF LOVE <3

    VálaszTörlés
  5. Harrynek vissza kell térnie.Jade nem tudná feldolgozni,szerintem.Lehet,hogy látszólag igen de lelkileg nem.Vissza kell térnie. :D Én az utóbbi pár részen egyfolytában sírtam.Most is,alig látom a billentyűzetet a könnyeimtől.Vicces,mert én nem szoktam sírni,nagyon nem. :D Nagyon várom a következőt! :)<3

    VálaszTörlés