2014. július 28., hétfő

2. Season // 4. Chapter

Sziasztok!
Újabb résszel jelentkezünk, kissé megkésve. Én halasztottam az írást, szóval elnézéseteket kérem, de személyes okokból nem tudtam írni. De ha ezt elfelejtjük, akkor beszélnék egy kicsit a részről.
Kicsit rövid lett, mondhatjuk, hogy felesleges rész. Csak rendeződik pár dolog benne Jade-el kapcsolatban. Remélem azért tetszeni fog!
Egy kis titkot elárulnék a folytatásról. Két kis része lesz az 5. fejezetnek. Amolyan meglepetésnek. Bogi már mindkettőt megírta, így én is nekiláthatok a következőnek. Ezáltal talán sűrűbben tudjátok kapni a részeket.
Még egy dolog, mielőtt olvasni kezdtek! Szeretnénk megköszönni az 50.000+ oldalmegjelenítést és a majdnem 90 rendszeres olvasót! Ezek az infók nagyon sokat jelentenek nekünk! Ti vagytok a legjobbak! Köszönjük!
Tényleg nem húzom tovább a drága időtöket. Olvassatok jól és kommenteljetek!
u.i: A *-al jelölt mondatok spoiler tartalmúak!
 
Csók: Eszti




Két keserves napja látogattunk el Conorral a temetőbe. Két napja tettem virágot a halott szerelmem sírjára. Két napja végleg elengedtem. Örökre.
Tisztán emlékszem, hogy keservesen zokogtam a sírja fölött. Beszéltem hozzá, közben pedig imádkoztam, hogy bárcsak ez az egész egy rohadt álom lenne. De nem az. Minden megtörténik.

"- Harry.. - mondtam ki halkan a nevét, utoljára. Térdeimet felhúztam a mellkasomhoz, szorosan öleltem őket át, miközben zokogva ringattam magam.
- Jade - guggolt le mellém Conor, akiről időközben el is feledkeztem. - Ideje mennünk. Elég megterhelő volt már ez is..
- Nem - néztem fel rá duzzadt szemekkel. Sötét szemei csillogtak, ami bebizonyította, hogy ő is sírt. - Nem akarok elmenni. Nem hagyom itt. Nem hagyom el, ahogy ő tette velem.
- Nem hagyott el téged - simogatta a hátam. - Harry meghalt.
- Kérlek ne mond ki mégegyszer.
- Harry meghalt - fordított maga felé, majd keményen a szemeimbe nézett. - Meghalt, Jade. De nem akármiért vagy akárkiért. Érted. Érted halt meg.
- Miért érzem úgy, mintha ez rossz dolog lenne? - szipogtam és próbáltam legyűrni a szorító érzést a szívemnél. Újra előjöttek a tünetek. Szuper.
- Természetes, hogy ezt érzed - motyogta. - Elvesztettél valakit, akit szerettél.
- Még mindig szeretem. Örökké szeretni fogom - próbáltam a lehető legjobban koncentrálni arra, amit Conor mondott, de nem nagyon ment, ugyanis sziszegve szorítottam a kezemet a mellkasomra. A fájdalom elviselhetetlen lett.
- Minden rendben? - húzta össze szemöldökét. - Mi történt, Jade?
Megszólalni se tudtam, annyira fájt. Csak nyögtem, és a szívem irányába mutattam az ujjammal. Ennyire még sosem fájt, így ez megrémisztett.
- Bevetted a mai gyógyszeredet? - Conor megértette mi a gond. Nemet intettem a fejemmel. - Megvesztél? Miért nem vetted be? - kérdezte, miközben felhúzott a földről, majd szitkozódott, amikor majdhogynem összerogytam a fájdalomtól.
- El..elfelejtettem - suttogtam, és éreztem, ahogy zsong a fejem.
- Hogy lehet ezt elfelejteni? - tette fel kuncogva a kérdést, de a hangjában semmi nevetnivaló nincsen. Mikor élesen felkiáltottam a szúró érzéstől, hirtelen megértette:
- Nem csak a mai adagot 'felejtetted el' bevenni, nincs igazam? - Dühös volt. Én meg majd' elájultam, de bólintottam, feladva a hadakozást. - Te tényleg meg akartál halni?!
Nem szóltam semmit, nem is kellett, hisz tisztában volt a válasszal magától is."

Ezek után Conor hihetetlen sebességgel szállított haza, egyenesen a szobámba, miközben riadóztatta az egész családomat. Sam is itt volt, azt hiszem gondjaik vannak a férjével, és egy ideig a vendégszobánkban fog aludni. Ő is tisztában volt a betegségemmel, akárcsak a nénikém. Senki sem tudta, hogy egy ideje nem szedem a gyógyszereimet, de mentségemre legyen mondva, hogy tényleg elfelejtettem őket. Annyira lefoglalt a gyász, majd a tovább lépés, meg ez az egész őrület, hogy elhanyagoltam a saját testi épségemet. De persze, amint Conor a karjában bevitt a házba és üvöltözni kezdett, hogy "A gyógyszerét, most azonnal!", Lou nénikém rohant a konyhába, ahol tartottuk a fiolákat és hozott belőle két darabot. Sam egy pohár vizet adott, azokkal lenyeltem őket. Tom nem volt jelen, jobb is volt így, hisz ő Lux-szal volt, nehogy betévedjen a nappaliba és részese lehessen ennek a borzalmas jelenetnek. Egy kis idő elteltével éreztem is a bevett tabletták hatását. Hál' Istennek.

De ennek már mind két napja, azóta mindenki árgus szemekkel figyel, amikor itt az idő, hogy beszedjem a kis, fehér gyógyszereket. Vigyáznak rám, mint egy csecsemőre. Még az őrök is szoktak kérdezősködni, hogy rendesen szedem-e a tablettákat, mintha annyira érdekelné őket. Viszont nem csak az őrök figyelme az új dolog az életemben, hanem az is, hogy Niall, Louis, Zayn és Liam folyamatosan látogatnak. Gondolhattam volna, hogy Con szólni fog nekik, de igazából nem zavar, hogy itt vannak. Rendesek, jó fejek, és minden helyzetben képesek megnevettetni. Talán már a barátaimnak nevezem őket, de ebben sosem lehetek biztos. Bandatagok voltak, így maguk voltak a két lábon járó veszély. És én különösképpen nem rajongtam a veszélyért.

Ma kivételesen csendes volt az otthonunk, nem volt meg az a szokásos alapzaj, ami a srácok látogatásainál szokott lenni. Megkönnyebbüléssel töltött el, mikor Lou-t megláttam a szobám ajtajában.
- Mit olvasol, szívem? - ült le az ágy szélére, én pedig félreraktam az új szerzeményemet.
- Csillagainkban a hiba - mosolyodtam el. - John Green írta.
- És jó könyv?
- Túlságosan is - sóhajtottam. - *Gus temetésénél járok. Sajnálom szegény fiút.
- Miért is olvasol ilyen könyveket? - Lou az érdeklődőről azonnal átváltott megrovóra. Amint a "temetés" szó elhagyta a számat, megfeszült. Elmondtuk neki, hogy mi történt Harry sírjánál.
- *Lou, ez egy fantasztikus könyv. Egy rákos lányról szól, aki egy kurzuson ismerkedik meg Augustus Waters-szel, aki szintén rákos volt. Szerelmesek lesznek, elmennek Amszterdamba, majd kiderül, hogy Gus rákja kiújult és a végén meghal. És jelenleg itt tartok.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet ilyen könyvet olvasnod.
- Ugyan, ne legyél ilyen. Attól, hogy pár dolog történt az elmúlt időben, még olvashatok egy olyan könyvet, amiben meghalt valaki - érveltem kétségbeesetten, ugyanis arra vágytam a legkevésbé, hogy Lou nénikém még azt is megtiltsa, hogy olvassak.
- Pár dolog? - vonta fel a szemöldökét. - Meghalt egy szeretted, elraboltak, és te ezt "pár dolog"-nak nevezed? Mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
- Nem, egyáltalán nem így értettem - ültem fel mérgemben. - Ne forgasd ki a szavaimat. Úgy értettem, hogy történtek dolgok, igen. De próbálom túl tenni magam ezeken. És nem segítesz azzal, ha folyton megszidsz, amikor ezekről beszélünk.
- Nem megszidtalak, csak nem értem, hogy miért olvasol egy olyan könyvet, amiben meghalt valaki - morgott. Komolyan, egy könyvön veszekszünk?
- Dehogynem. Most is pont azt csinálod - mutattam rá. - És mégis miért ne olvashatnám?
- Nem tenne jót neked, most, ha ilyet olvasnál..
- Szóval erről van szó - nevettem fel keserűen. - Félsz, hogy nem bírom ki egy könyv karakter halálát? Ennyire gyengének tartasz?
- Nem. Számtalan alkalommal bebizonyítottad, hogy nem vagy gyenge - halkított egy kicsit hangján, amit időközben felemelt. - Csupán attól tartok, hogy ezek.. a halál gondolata emlékeztet majd.
Harryre gondolt. Tisztában voltam vele. Már egy ideje senki sem ejti ki itthon a nevét, inkább nevezik "Ő"-nek, vagy "Tudod ki"-nek. Legtöbbször szóba se jön ez a téma. Azt mondják csak próbálnak kímélni.
- Mint mondtam, - köszörültem meg a torkom. - próbálkozom a tovább lépéssel.
Számomra ez lett volna a végszó, de Lou-nak még volt egy kis mondanivalója.
- Felhívtak a kórházból.
Ez a váratlan kijelentése megdöbbentett. Elég ügyes a témaváltásban, valljuk be.
- Mit mondanak? - Emlékeztem, hogy egy műtéttel lógok a Dokinak, de az akkori állapotom miatt inkább nem történt meg a beavatkozás. Apa temetése, meg minden..
- Azt, hogy ideje lenne megejteni azt a műtétet. Az előző rohamod is ezt mutatja. Az orvosok féltenek, Jade.
- Honnan tudnak a rohamról? - kérdeztem ferdén nézve rá. Lesütötte szemeit.
- Kötelességem volt őket felhívni - mondta határozottan. - A te egészséged forog kockán.
Nem akartam egy újabb veszekedést produkálni, így inkább megadóan bólintottam.
- Mikorra kaptam időpontot?
- Három nap múlva indulunk Houston-ba.
- Három nap? - hitetlenkedtem. - És Houston? Miért nem lehet itt, Londonban a műtét?
- Kicsim, az orvosod Amerikában van. Itt nincs senki, aki megműtene. Vissza kell utaznunk.
- Többes szám? - kérdeztem. - Akkor te is jössz velem?
- Természetesen. Ott még nem vagy nagykorú - mosolygott.
- Szeretném, ha Conor is velünk jönne - jelentettem ki hirtelen. Conor volt a másik felem, csak rá számíthattam mostanság. A legjobb barátom lett.
- Édesem. Nem tudom, hogy..
- Szeretném, ha velünk jönne - ismételtem meg magam, amivel azt akartam jelezni, hogy nem változtatok a véleményemen semmiképpen sem.
- Még megbeszéljük - és ezzel elhagyta a szobát.

A nap hátralevő részét a szobámban töltöttem, miközben a könyvet olvastam. Pár napja, még a temetői látogatás előtt vettem ezt a kötetet. Megunhatatlan, nem tudom letenni, így egyértelmű volt, hogy kiolvastam ilyen rövid idő alatt.
- Kész a vacsi! - hallottam lentről Sam kiabálását. Már kilyukadt a hasam az éhségtől, csak eddig le volt kötve a figyelmem és nem vettem észre. De most, hogy a nénikéim elkészítették a vacsorát, rádöbbentem mennyire kívánom az ételt.
Eszeveszetten rohantam le a lépcsőn, majd lefordultam balra, aztán átszaladtam a nappalin, és lefékeztem az étkezőben. Tom, Lou, Lux és Sam már az asztalnál ültek. Foglalt helyem volt a kicsi és Sam nénikém között. Lou éppen akkor rakott elém egy tányér gőzölgő tésztát. Milánói, hm, a kedvencem.

A vacsora nyugalomban telt, egyszer-egyszer szólalt meg valamelyikünk, az is vagy sót kért, vagy Lou esetében, megkérdezte, hogy hogy ízlik az étel. A milánói eszméletlen finom lett, nem a semmiért a kedvenc kajám, főleg, ha Lou nénikém készíti.
- Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt - mosolyogtam Lou felé, majd fogtam a tányéromat és kivittem a konyhába. Én voltam az első, aki végzett az evéssel, így viszonylag békésen el tudtam mosogatni.
Miután a tányéromat beraktam a szárítóba, kezeimet egy törlőrongyba töröltem.
- Miért nem használod a mosogatógépet? - termett hirtelen mellettem Sam. Ijedtemben felugrottam és elejtettem a rongyot.
- Jesszus, Sam - szitkozódtam, miközben felszedtem a padlóról az eldobott textílt.
- Bocsánat - próbálta visszafogni mosolyát. - Szóval. Miért nem használod a mosogatógépet? Mert talán egyszerűbb lenne?!
- Nem, nem azért. Múlt hét elején elromlott és a szerelők azóta sem akarnak kijönni megnézni.
- Nos, az szívás - húzta el a száját.
Nagyjából ennyi lett volna beszélgetésünk, ugyanis ezek után csend telepdett közénk. Sam kínosan támaszkodott a pultnak, míg én szájrágva piszkáltam a kezemben lévő rongyot.
- Azt hiszem én.. - mutattam magam mögé, amivel azt akartam jelezni, hogy most felmegyek a szobámba, de Sam félbeszakított.
- Tényleg lesz egy műtéted? - Kérdése váratlanul ért, de bólintottam. - Apádnak nem volt, pedig pont olyan beteg volt, mint te.
Homlokomat ráncoltam.
- Igen, tudom, hogy ő is szívbillentyűs volt.
- De őt nem lehetett megműteni - mondta halkan. - Vagyis pontosítok: nem engedte.
- Mi? - zavarodtam össze. - Miért? Mi az, hogy nem engedte?
- Neki akkor derült ki a betegsége, amikor anyád terhes lett veled - magyarázta. Mintha egy kis düh lett volna a hangjában. - Addig, fogalmam sincs miért, a betegsége nem mutatta a tüneteit. Jocelyn az utolsó hónapjában volt veled, amikor apádnak rohama lett. Be is vitték a sürgősségire, és ott derült ki. Azonnali műtétre lett volna szüksége, de elutasította.
Teljesen ledöbbentem. Apa elutasította, hogy meggyógyuljon? Milyen eszement tesz ilyet?
- De hát utána több, mint 18 évig bírta, tünetmentesen - motyogtam, majd eszembe jutottak azok az emlékek, amikor szúró érzésekről panaszkodott a szíve tájékán. Helyesbítettem. - Majdnem tünetmentesen.
- Igen, mert erős gyógyszereket adtak neki - mondta közömbösen, mintha egy piti kis információ lenne. De a kemény, kék tekintetében láttam a haragot. - Erősebbeket, mint neked.
- Végülis miért nem vállalta a műtétet? - tértem vissza az eredeti kérdésre.
- Mert anyádnak koraszülése volt - sziszegte. Azt tudtam, hogy koraszülött vagyok, csupán pár héttel. Nem gondoltam volna, hogy ennek bármihez is köze van.
- Igen, és?
- Apád nem akarta egyedül hagyni az anyádat - nézett hirtelen a szemeimbe. - Ha Hank nincs olyan hülye, hogy inkább a feleségét és a gyerekét választja a műtét helyett, akkor talán még most is élne.
Hitetlenkedve néztem rá. Olyan érzésem volt, minthogyha egy teljesen új és más Sam-mel állnék szemben. Nyoma sem volt a kezdetleges kedvességének. Hűvösen és gorombán nézett rám.
- Apát meggyilkolták. Nem a betegsége vitte el - jelentettem ki, sokkal magabiztosabban, mint azt valaha is gondoltam volna. Sam összeszűkítette a szemeit.
- Igen, de.. - haragos mondatát a testvére szakította félbe.
- Hát itt meg mi folyik? - Érdekes egy szituáció volt a mienk. Sam fenyegetően felemelte rám az ujját, én pedig kikerekedett szemekkel, kezemben egy kockás törlőronggyal álltam előtte.
- Semmi - vágtuk rá egyszerre, majd kihúztuk a hátunkat, hogy normálisan nézzünk a kétkedő Lou-ra.
- Hát, rendben - ráncolta homlokát. - Jade. Conor hívott. Állítólag egy nagyon fontos dologról van szó.
- Ilyenkor? - értetlenkedtem, mikor a faliórára néztem, ami fél 8-at mutatott. Mi kehet ilyen sürgős, hogy nem várhat holnapig?
- Igen, és totál be van zsongva.
- Szuper - forgattam a szemeimet. Imádom Con-t, de semmi kedvem sem volt hozzá este. Elég fárasztó tud lenni. - Mikor jön?
- Azt mondta, hogy negyed óra.
- Jó, én fent leszek - legyintettem. Majd nyomtam egy puszit Lou arcára és elindultam felfelé. Sam-nek csak intettem, mert fogalmam sem volt, hogy hogyan viszonyúljak hozzá ezek után. Nem tudtam eldönteni, hogy most engem utált, vagy a tényt, hogy az apám a családját helyezte előtérbe és nem magát.

Nem tudtam tétlenül ülni az ágyamon és várni, míg Conor megérkezik, így a tusolás mellett döntöttem. Fogtam a pizsamámat és bevonultam vele a fürdőmbe. Mai ruháimat bedobtam a szennyestartóba, hajamat kontyba fogtam, ugyanis tegnap mostam hajat, ezért nem szándékoztam összevizezni. Egész nap itthon voltam, szóval smink, amit lemoshatnék, az nem nagyon volt rajtam. Megnyitottam a csapot, bedugtam a kezem a zuharózsa alá és megvártam, míg a víz felmelegszik, majd miután ez megtörtént, beálltam a forró víz alá. A nemrég vásárolt vanília illatú tusfürdőmből tettem egy kicsit a kezemre és átdörzsöltem vele a testemet, utána pedig lemostam magamról. Tudtam, hogy Conor barátom perceken belül megérkezik, ezért gyorsan szárazra töröltem magam, hajamat kiengedtem, felvettem a pizsimet, és visszamentem a szobába. Ahogy sejtettem, Conor már itt volt. Az ágyamon fetrengett, majd mikor hallotta a nyitódó ajtó hangját, felnézett és elvigyorodott.
- Cuki pizsi - nézett végig rajtam. - Haláli lábak.
- Fogd be - mondtam, majd bemutattam neki, mert éreztem, ahogy vörösödöm. Ő ezen persze csak nevetett, aztán mikor leültem mellé, témát váltott.
- Megfogadtam a tanácsodat.
Nem tudtam pontosan mire érti, így felvont szemöldökkel néztem rá, várva a további magyarázatot.
- Felhívtam és beszéltem vele - vakarta meg a tarkóját.
És akkor leesett.
- Komolyan? - mosolyodtam el. - És mit mondott? Miről beszéltetek? Mikor találkoztok? Én mikor találkozhatok velük újra?
- Édes, előbb vegyél levegőt - nevetett, nekem pedig fel sem tűnt, hogy egy szuszra tettem fel izgatott kérdéseimet, mígnem egy nagy levegőt nem vettem.
- Csak annyira jó, hogy végre rendeződik a dolgotok.
Örültem, hogy Con végre vette a bátorságot, s felhívta Melindát. Néhány napja beszéltünk erről, és én komolyan mondtam neki, hogy beszéljen vele. És megtette. És úgy tűnik bevált. És mivel a legjobb barátom boldog volt; én nekem is kötelességem volt annak lenni. Bár alapból felvidít a tény, hogy egy fikarcnyi esély is van a kapcsolatuk újrakezdéséhez.
- Jó volt újra hallani a hangját - sóhajtott. - Eddig fel sem tűnt mennyire hiányzik, hiányoznak. Azt hiszem sosem sikerült igazán túl tennem magam a kapcsolatunkom, nem igaz?
- Nem nagyon - húztam el a szám, majd Conorral együtt felnevettünk, én pedig jó szorosan magamhoz húztam.

Fogalmam sincs Conor meddig volt nálunk, de már mindenki húzta a lóbőrt a házban, amikor lekísértem a bejárathoz. Nagyon sokat nevettünk, bár halkan, mert nem kelthettük fel a kicsit. Volt, hogy hallgattunk, de az is kellemes volt. Nem érzte egyikünk sem, hogy erőltetni kéne a beszédet. Feküdtünk egymás mellett és néztük a plafont.
- Hát, - kezdtem, amikor kinyitottam előtte az ajtót. - jó éjszakát.
Egy csókot nyomott a homlokomra, majd intett.
- Aludj jól és köszi, hogy meghallgattál.
- Erre valók a barátok - mosolyogtam. - Te is sok mindenben mellettem álltál.
- Erre valók a barátok - ismételte nevetve, majd hátat fordított nekem. Pont, mikor be akartam zárni kulccsal az ajtót; eszembe jutott, hogy nem beszéltem meg Conorral a műtétet. Utána kiáltottam.
- Hé, várj - Éppen a kocsija ajtaját nyitotta ki, mikor szólítottam.
- Igen? - kérdezte, majd visszajött elém.
- Még nem beszéltem veled a fejleményekről..
- Fejleményekről?
-.. a műtéttel kapcsolatban.
- Oh - nézett rám meglepetten. - Tudod már az időpontot?
- Még nem, csak annyit, hogy 3 nap múlva utazunk Lou-val.
- Nos, oké - felelte. - Nekem mi közöm van mindehhez?
- Conor - kezdtem. - A legjobb barátom vagy. Imádom a nénikémet, de ő nem ért meg annyira, mint te.
- És szeretnéd, ha veletek mennék? - vigyorgott pimaszul, mire megütöttem a karját, hogy ne viccelődjön.
- De csak ha ráérsz és nincs se..
- Szívesen megyek - vágta rá hirtelen. Elcigyorodtam és mégegyszer megöleltem.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - ugráltam, de közben a kezeim még mindig a nyaka köré voltam fonva, ezért ő is ugrált velem.
- Csendben, Jade. Felkeltesz mindenkit - kuncogott, majd elengedett. - Jó éjszakát!
- 'Éjt - vigyorogtam, majd küldtem neki egy levegőpuszit, amit elkapott és drámaian a szívéhez tette. Nevetve csuktam be magam mögött az ajtót, majd mikor hallottam, ahogy elhajt a kocsi, felszaladtam az emeletre.

Amint felértem a szobámba, bepattantam az ágyba, bebugyoláltam magam és fejemet a párnára hajtottam. Még a lábam sem lógott ki a takaró alól, annyira hideg volt a szobában. Közeledett a tél és ezt itt, Londonban lehetett a legjobban érezni. Anglia alapból is esős és nedves ország volt, ezért az itteni telek voltak a leghűvösebbek. Mivel tapasztalatom még nem volt, hisz ez lesz az első angliai telem, csak Lou nénikém forrásaira támaszkodhattam. És nagy valószínűséggel igaza volt, mivel majd' befagyott a seggem, még így is, hogy be voltam takarózva. De lassan, az agyam teljesen kikapcsolt, éreztem, hogy szemhéjaim elnehezülnek és lassan álomba merülök.

"A kerti hintánkban ültem, kezemben a kedvenc babámmal, amit még anyu kapott a nagymamától. Már egy ideje itt lökdösöm magam, mivel apánál fontos vendégek vannak és azt mondta, hogy, ha jó kislány akarok lenni, akkor itt maradok kint. Azt ígérte nem lesz bent sokáig, de már kezd sötétedni és én be szeretnék menni. Inkább lemondok a nyalókáról, csak had mehessek be. Apuci remélem nem haragszik meg érte. Sóhajtottam egyet és felálltam a hintából. Rózsaszín szandálommal slattyogtam végig a kerten, majd mentem be a nappali ajtatján. Ott senkit nem találtam, így biztos voltam benne, hogy abban a szobában vannak, ahová nekem tilos belépnem. Ez a helység fent van az emeleten, apu szobájával szemben. Mindig kulcsra van zárva, apát is csak néha láttam oda bemenni. Ha vendégeink vannak, apu mindig olyan furcsán viselkedik. Akkor nem mosolyog rám és nem meséli a vicceit. Nem ülünk együtt a kanapén, és nézzük a kedvenc mesémet. Ilyenkor mindig távolságtartó és nem szereti, ha körülöttük játszom. Mindig be kell zárkóznom a szobámba, vagy ki kell mennem az udvarra.
Lassan lépkedtem fel a lépcsőn, hogy ne hallja meg senki, hogy bejöttem. Nem szeretném apát magamra haragítani. Mikor felértem az emeletre, gyorsabban szedtem a lábaimat, hogy elérjem a folyosó végén lévő szobámat. Ez azt jelentette, hogy el kell haladnom a titkos szoba mellett is. Ahogy mentem előre, egyre hangosabb hangokat hallottam a bezárt ajtók mögül.
- Nem! - Apa kiabálását lehetett hallani. - Nem adok engedélyt a szállításra.
- Hank, - Egy valamivel mélyebb hangú férfi beszélt hozzá. - szükség van a pénzre. Vagy talán elfelejtetted, hogy a londoniak várják vissza a kölcsönkért összeget? Egyébként sem értem, hogy mi értelme volt tőlük pénzt kérni. Van itt is elég.
- James és a bandája a szövetségeseink - jelentette ki határozottan apu, egy kicsivel halkabban. - Amint az áru sértetlenül megérkezik, a szállítást elindíthatjuk. Addig viszont nem.
- A londoniak nem a szövetségeseink! Ők az ellenség!
- Elfelejtetted, hogy szívességet tettünk nekik? Na, most ők viszonozzák azt.
- Ez igaz - mondta halkan az idegen. - Viszont akkor sem tartom jó ötletnek, azt, hogy megbízunk bennük. Nem emlékszel a károkra, amit a családoddal műveltek?
Valami csattant a padlón.
- De, emlékszem! - sziszegte apa. Egyre halkabb lett a beszélgetés, ezért közelebb mentem az ajtóhoz, hogy jobban hallhassam. Hallgatózni csúnya dolog, ezt apu tanította, de a kíváncsiságom győzött. - Miattuk vesztettem el a feleségemet!
Apu sosem mesélt arról, hogy valójában mi történt anyuval. Mindig azt mondja, hogy elköltözött egy szebb és jobb helyre, de örökké vigyázni fog ránk. Ha kérdeztem, hogy miért hagyott el minket, akkor azt felelte: 'Nem hagyott el minket, csak egy időre az angyalokhoz költözött.' Bár nem ismertem az anyukámat, mert nagyon korán költözött el, tudtam, hogy jó ember és jól tette, hogy az angyalokhoz ment. Az angyalok vigyáznak rá, ha apuci már nem tud.
- Jocelyn után a lányodat fogod, Hank! - Lábdobogás, majd egyszer csak az ajtó, amirefülemet tapasztottam, kinyílt.
- Jade? - Apu haragos tekintetével találtam szembe magam. Sosem volt dühös rám, és tudtam, hogy most elvetettem a sulykot. A férfi, akivel bent volt, most mellé lépett. Ő is olyan magas volt, mint apu, csak neki kopaszra volt nyírva a haja.
- Miért nem vagy a kertben? Megmondtam, hogy lent kell maradnod addig, ameddig az úr el nem megy.
- Tudom, apu - hajtottam le a fejemet. Szégyelltem magam. - Sajnálom.
- Sajnálhatod is - Apu nagyon durva hangnemben beszélt velem. Így sosem szólt hozzám.
- Többször nem csinálok ilyet, ígérem, csak légyszi ne haragudj rám!
A férfi, apu mellett elmosolyodott, majd letérdelt elém. Egyáltalán nem nézett ki félelmetesen. A babámat a mellkasomhoz szorítottam, miözben hatalmas kezeivel megsimította az arcomat.
- Apukád nem haragszik rád, Kicsi - mély hangja volt, de egyben lágy is. Ajakbiggyesztve néztem rá. - Csak kicsit feldúlt, azért, amit mondtam neki.
- Miért beszéltetek az anyukámról? - kérdeztem ártatlanul. Hallottam, ahogy apa vesz egy mély levegőt. Az előttem térdelő férfi keze egy pillanatra megállt.
- Mert anyukád csodálatos nő volt, és a csodálatos dolgokról érdemes beszélni - mosolygott, mire én is megeresztettem egy halvány mosolyt felé, ahogy anyuról beszélt.
- Én nem ismertem őt, de apuci azt mondta, hogy most az angyalokkal van - mondtam, majd lassan felemeltem a kezem és megérintettem az övét. Már nem az arcomat fogta, hanem a kis kezemet.
- Szerinted az egy jó hely?
- Biztos vagyok benne, hogy az édesanyád jó helyen van - motyogta. - Bár szívesebben lenne veletek.
- Akkor miért nem látogat meg néha?
- Az nem olyan egyszerű, Kicsi.. - A férfi mondatát apu szakította félbe.
- Kislányom, ideje lenne aludni menni - vette ki a kezemet az idegen kezéből. - Bújj be az ágyadba, én is megyek mindjárt, csak kikísérem Damont.
- Szóval Damon-nak hívnak? - mosolyogtam a már koránt sem ismeretlen emberre.
Válaszul bólintott, majd elmosolyodott, megint.
- Igen. Aludj jól, édesem - majd hátat fordított és lement a lépcsőn."

Zihálva ébredtem fel. Ez egy visszatérő álom volt, ami megtörtént. Gyerekkoromban, talán 4 éves lehettem, ha nem több. Anyu már nem volt velünk. Egy ideje álmodom már ezt, de eddig sosem történt olyan, hogy teljesen végigmentem volna a szituáción. Mindig felébredtem annál a résznél, hogy kinyitódik az ajtó. Nem értettem miért, talán egy jel akart lenni vagy tudom is én. De most, hogy eszembe jutott minden, azt hiszem megértettem, amit Damon mondott. Sőt, az egész helyzet tisztábbnak tűnt.

Megértettem mindent.

7 megjegyzés:

  1. csajook*-* pls..k*b*szott jó réész<3 tabzs tabzs .. lot of lovee..most akor nem lesz kicsi jade mg kicsi Harry...??:(..vagy még reménykedhetek??*--* <3

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    Meglepetés vár itt:
    http://empirelaven.blogspot.hu/2014/07/elso-dijam.html

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett! Hamar kövit!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó. Én gy folytatnám hogy Jade magába fordul és nem mondja el senkinek miért.

    VálaszTörlés
  5. Szia, meglepetés nálam http://thebitchstory1d.blogspot.hu/ ;)

    VálaszTörlés