2014. augusztus 1., péntek

2. Season // 5. Chapter / First part

Sziasztoook!
Először is hadd köszönjem meg az előző részhez érkezett 5 kommentet, és a díjakat. Egy örökkévalóság volt minden kérdésre válaszolni. De nagyon hálásak vagyunk, hogy kitartotok mellettünk. Sokat jelent a támogatásotok, még úgy is, hogy Harry... Nos, fogalmazzunk úgy, hogy az utóbbi időben nem volt épp főszereplő. Haha.
Láttuk, hogy csökkent a feliratkozók száma. Sajnáljuk, hogy valaki ilyen gyorsan elvesztette a hitét bennünk. Nem is akarok erről tovább beszélni. Csak felidegesít. Mint láthatjátok, ez a fejezet 2, azaz kettő részes. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogjátok.
Nyugatókat előkészíteni!
Puszi: B



Reggel Lou kedves hangjára ébredtem. Leült az ágyam szélére, és a vállamnál fogva ébresztgetett.
- Jade, drágám, ébresztő. Itt van Liam és valami Niall gyerek a nappaliban.
- Hmmmmm....- Még nem voltam elég éber különb reakcióra. Lou felnevetett, majd egy hatalmasat ütött a hátsómra. Szerencsére a paplan felfogta a valódi erejét.
- Ideje kikelni az ágyból Csipkerózsika! - harsogta, majd felállt, és kisétált. Összeráncolt szemöldökkel, hunyorítva néztem utána, majd mint egy kecses fóka, feltornáztam magam az ágyban, és óvatosan, minden mozdulatot előre megfontolva dugtam ki a lábaimat a takaró alól. Hideg volt, így inkább visszahúztam, és összegömbölyödve burkolóztam nyakig a takaró melegébe.

Hangos léptekre riadtam fel, de arra továbbra sem volt erőm, hogy kinyissam a szemeimet.
- Jade. Kelj fel! - hallottam az ismerős hangot, az aranyos akcentussal. De most közel sem volt olyan jó kedve.
- Nem - motyogtam, és megdörzsöltem a szemeimet. Most legalább már tisztán láttam.
- Ki az ágyból. - Láttam a kezét, ahogy felém nyúl, és a mozdulataiból azonnal leszűrtem, hogy mit akar. Megfogta a takarót, és arra készült, hogy lehúzza rólam.
- Neeee! Hideg van. Niall! Ne! Ne csináld! - sikítoztam, miközben úgy kapaszkodtam a paplanomba, mintha az életem függne tőle.
- Ha nem kelsz ki azonnal az ágyból, esküszöm neked, hogy megkeresem a felmosóvödröt, teleengedem vízzel, és hidd el, az sokkal hidegebb lesz - morogta.
- Jól van, rendben. Bunkó - motyogtam, és nem zavart, hogy hallja-e, vagy sem.
A szőke kisétált a szobámból, ahogy én a fürdő felé vettem az irányt. Nem akartam még jobban magamra haragítani, így a lehető leggyorsabban tusoltam le. Egy törölközővel a testem körül léptem ki a szobám puha padlószőnyegére. Szinte dédelgette a talpamat, akárhányszor ráléptem. A szekrényemhez sétáltam, hogy kikeressem a ruhákat, amiket magamra vettem. Egy világoskék farmert vettem fel, egy pulóverrel, ami a combom közepéig ért. Nem akartam megfázni, pedig tudtam, hogy még nem múlt el egy év sem az én őszi-téli megfázásaim nélkül.
Nem vittem túlzásba a sminket sem. Párszor végighúztam a szempilláimon a spirált, majd már indultam is le a lépcsőn.
Egyenesen a konyhába mentem, nem törődve a türelmetlen pillantásokkal az előszobából. A reggeli és a kávé mindenkinek jár, ők pedig meg fognak várni. Nincs más választásuk.
- Jade, nem vehetnénk valamit út közben? - kérdezte Liam, mikor utánam jött.
- Én választom ki a helyet? - fordultam felé.
- Azok közül, amik elérhetőek, igen - bólintott.
- Rendben van. Te fizetsz. - Visszatettem a tiszta poharat a helyére, majd meg sem várva a válaszát, elsétáltam mellette.
- Hát persze, hogy én - sóhajtott, majd követett. Felvettem a cipőimet, majd Niall rám segítette a kabátom, és már indulhattunk is.
Ahogy kiléptünk az ajtón megcsapott a hideg. A kezeimet a zsebeimbe csúsztattam, és próbáltam minél kisebbre összehúzni magam a kabát alatt. Majd megfagytam.
- Nem vagy hozzászokva a hideghez, igaz? - kérdezte Niall, miközben kinyitotta nekem a terepjáró ajtaját. Arra gondoltam, hogy vagy csak egy kocsijuk van, vagy mindenkinek ugyanolyan, mikor feltűnt, hogy a megtévesztésig hasonlít az eddigi kocsikra, amikben ültem, mikor velük voltam. Egy bólintással válaszoltam a szőkének, aki ezek után mögém ült, míg Liam mellém. Feltűnt, hogy a borostája már túl nagyra nőtt, de úgy döntöttem, nem piszkálom vele.
Meglepődtem, hogy a belváros felé indultunk, nem arra, amerre vártam volna.
- Hová megyünk? - fordultam Liam felé.
- Északra, egy ottani helyre.
- Miért?
- Történt egy kis zűr az előző lakásnál. - Észrevettem, hogy mindig a lehető legrövidebb válaszokat adja, ebből gondoltam, hogy nem szeretné, hogy bármit is tudjak.
- Az már nem biztonságos. Legalábbis egy ideig - egészítette ki Niall hátulról.
- Oh... - Ennyi volt minden amit mondani akartam. Nem figyeltem merre megyünk, inkább a telefonomat nyomkodtam, miközben arra gondoltam, hogy kéne rá vennem pár tokot.

- Itt fogyasztjátok, vagy elviszitek? - kérdezte a srác a kávézó kasszájánál. Mielőtt válaszolhattam volna, Liam megelőzött.
- Elvisszük. - Szúrós szemekkel néztem rá, mivel már ki is néztem magunknak egy aranyos kis asztalkát az ablak mellett. Semmi kedvem nem volt a zötykölődő autóban reggelizni.
Liam a kezembe nyomta a kártyáját, aminek a kódját még a kocsiban elmondta, majd kisétált a kávézóból.
Míg a többi alkalmazott a kávénkat csinálta és a sütiket csomagolta, a pénztáros srác szóval tartott, hogy ne unatkozzam.
- Ő a barátod? - Kicsit tolakodónak éreztem a kérdést, de inkább nem foglalkoztam vele, és átnyújtottam a bankkártyát.
- Nem. Csak egy barát - mosolyogtam, és beütöttem a kódot.
- Nem idevalósi vagy, igaz? - vigyorgott. Összehúzott szemöldökkel néztem rá. - Hallatszik. Az akcentusod, tudod..
- Tényleg nem. Amerikából költöztem ide, úgy egy hónapja - visszamosolyogtam, mert nem tudtam megállni.
- Gondoltam - mondta, miközben visszaadta a kártyát a blokkal együtt. A kávék még mindig nem voltak készen, az előző rendelések miatt, és mivel mögöttem nem állt senki, így nem tehettem mást, csak tovább beszélgettem Jake-kel, ahogy a névtábláján olvastam.
Egy jó 5 perc múlva megkaptam a két papírpoharat és a szatyrot a péksütikkel. Köszöntem, majd távoztam egyenesen az üzlet előtt teljesen szabálytalanul parkoló fekete kocsiba.
Az úton megpróbáltam megenni az egyik muffinomat, de feladtam, és visszacsomagoltam. Nem tehettem róla, hogy ettől a minimális rázkódástól is felfordult a gyomrom. Inkább lassan kortyolgattam a cappuccino-t.

- Megérkeztünk - jelentette be úgy fél-háromnegyed óra múlva Liam. Kinéztem az ablakon, és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy nem akarok kimenni a hidegbe. Inkább maradtam volna a kellemesre fűtött kocsiban, de Niall kinyitotta nekem az ajtót, ezzel összerombolva az álmodozásomat. Átadtam neki az ölemben lévő muffinos zacskót, majd ahogy kiszálltam, átvettem tőle elmotyogva egy halk köszönömöt. Remélem, hallotta.
Nem volt ismerős a környék, de hogy is lehetett volna, mikor szinte ki sem teszem a lábam otthonról. Mert tilos. A ház, ami előttünk terült el nagy volt, alagsori garázzsal és plusz két emelettel a földszint felett. Komolyan, nagyon nagy volt. Talán a legnagyobb az egész városrészen, pedig ahogy sejtem nem lehettünk túl szegény kerületben.
- Nyitva van. Menj csak be, mindjárt megyünk. Meg ne fagyj - mosolygott Liam, és azt hiszem ez volt a mai napon az első kedves megnyilvánulása. Tényleg baj lehet, ha mindenki ilyen mogorva. Míg ezen tűnődtem, elértem az ajtót, és nagy nehezen félkézzel, illetve a könyökömmel kinyitottam.
Nem láttam senkit, de gondoltam, hogy nem hagynák nyitva egy ekkora ház ajtaját, ha nem lenne itthon senki. A lábammal belöktem az ajtót, mivel szabad kezem még mindig nem igen volt, de az nem csukódott be rendesen.
- A francba - szitkozódtam halkan, miközben megfordultam, hogy a kezeimmel rendesen becsukjam. Lépteket hallottam magam mögött, és boldogan fordultam hátra.
Mikor megláttam az előttem lévő alakot, ledermedtem, és a szatyrok kiestek a kezeim közül, ezzel beborítva morzsával a szőnyeget.
- Helló, Jade - köszönt kimérten. A hangja mély volt, a haja pont ugyanolyan kócos, de a szemei... sokkal sötétebbek és komorabbak voltak, mint legutóbb...

11 megjegyzés:

  1. Jezusom ez Harry? :-o *.* <3 <3:-D:-D

    VálaszTörlés
  2. kócos haj?? KÓCOS HAAAJ?? Harry drága az?? vagy valakije aki nagyon hasonlít rá??Vagy mi a fuck?? csajok..rájöttem a tervetekre!!Ti ezzel a bloggal akarjátok kinyirni a az embereket..én ebbe biztos vagy :l haljátok?? ez olyan rész hogy ..ahhw*-*:O egyszerűen szavak nincsenek..most azonnal kövi rész!!:D plssssss*--*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap, vagy vasárnap fent is lesz! Addig kérlek, ne halj meg, bébi;) Xx

      Törlés
    2. <3 már alig vároom ;):*

      Törlés
  3. Ahh megöltök leányzók. :o *o* Imádtam ^3^ ( csakúgy, mint minden részt. lol. :D )
    Alig várom a következőt. ♥.♥
    Puszieső :**

    VálaszTörlés
  4. Degonosz vagy,itt abbahagyni...gyorsan hozd a részt :) Ah már nagyon várom <3 :)

    VálaszTörlés
  5. Édes istenem! Nagyon jó lett! Ha Harry visszatérne nagyon boldog lennék!! Jajjjj istenem hamar kövit!

    VálaszTörlés
  6. Aaaaa de jó lett *-* remélem minél előbb lesz következő rész :))

    VálaszTörlés
  7. Uu nagyon jó, deee.. rendesen össze zavartatok.
    :D gyorsan kövit! *-*

    VálaszTörlés
  8. És itt vége? ^3^ Imádoooom.

    VálaszTörlés