2. Season // 19. Chapter

Helobelo!
Na, kicsit-nagyon megkésve, de itt van a rész. Nagyon sok hozzáfűznivalóm nincs, remélem tetszeni fog nektek! De úgy tényleg. Nem éppen ilyen stílusúra terveztük ezt a részt, de végül megegyeztünk, hogy most még ilyen kis romantikus szálon mennek a dolgok, de hamarosan beindul a sztori.
Tehát annyit elárultam, hogy romantikus. Hú.
Ennyi lett volna a mai monológ, még egyszef sajnáljuk a rengeteg késést.
Csóközön.
Eszter.

***

Harryvel hamarosan végeztünk a vacsora, és a muffinok elkészítésével. Elég nehézkesen ment, főleg, hogy 1) nem tud főzni, 2) folyamatosan engem stírölt, és amikor tehette, vagy megcsókolt, vagy hozzám bújt. Szinte lehetetlen volt koncentrálnom, de úgy tűnik valahogy mégis sikerült. Lehet, hogy valamit elszámoltunk, mert estére egy lasagne nem hiszem, hogy megfelelő lenne, főleg, hogy utána még muffinok is vannak.
- Na, végeztünk is? - kérdezte Harry sóhajtozva, mint aki sokat dolgozott. Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ezt most te sem gondoltad komolyan - mondtam. - Nem is segítettél semmit.
- Ez nem igaz! - emelte fel kezeit védekezően. - Én vettem elő a hozzávalókat.
- Hűha - néztem rá "elismerően". - Most essek hasra?
- Mikor lettél te ilyen szemtelen, életem? - kérdezte, de én oda se figyeltem rá, ugyanis, amikor kimondta,hogy "életem", nekem leállt a szívverésem. Megszoktam, hogy kicsimnek vagy bébinek hív, de az "életem" új volt. Furcsa, de jó. - Na?
- Tessék?! - ráztam meg a fejem, majd ránéztem. Elvigyorodott.
- Nem figyelsz rám?
- Jaj, dehogynem - legyintettem, majd elkezdtem megteríteni.
- Akkor mit kérdeztem?
- Hmm.. Azt, hoooooogy.. - Próbáltam improvizálni, de igaza volt, tényleg nem figyeltem rá.
- Na látod - nézett rám. - Ennyire vagyok neked fontos. Oké, értem én.
Megforgattam a szemeimet. - Nehogy megsértődj most nekem.
- Neked? Akinek nem is számítok? - távolodott el tőlem, de megragadtam a karját.
- Ne csináld már. - Tudtam, hogy az egész csak színjáték, mert Harry szája szélén ott bujkált egy kis mosoly, és a szemei is csillogtak. - Kérlek ne haragudj. Tudod mennyit jelentesz nekem.
- Ó, valóban? - kérdezte, mire felé hajoltam és megcsókoltam. Ahogy vártam, azonnal válaszolt, így hamarosan átdugta a nyelvét is a számba. Megragadtam a hajánál fogva, és közelebb húztam magamhoz. Levegőhiány miatt szétváltunk.
- Komolyan csak ennyi kellett ahhoz, hogy végre csókot kezdeményezz? - gúnyolódott, mire eltátottam a számat. A kis hazug.
- Szóval erre ment ki az egész, hm? - fontam keresztbe karjaimat a mellkasom előtt.
- Na, tudom, hogy te is akartad - bújt hozzám közelebb, mire felsóhajtottam és mellkasára tettem a kezem.
- Nagyon utállak, ugye tudod? - Elvigyorodott.
- Dehogy utálsz - mondta magabiztosan. - Nagyon is szeretsz.
- Azért ennyire ne legyél biztos a dolgodban.. - nevettem, mire kezével megfogta az államat és magához húzott. Természetesen azonnal reagált rá a testem, de ahogy a dolgok felforrósodhattak volna, röhögve elhúzódott.
- Nem szeretsz, mi? - Mellkason csaptam.
- Seggfej vagy, Styles - morogtam, még mindig a karjaiban.
- A te seggfejed - érintette homlokát az enyémhez. Belenéztem gyönyörű, zöld szemeibe, és éreztem, hogy elveszek. Hihetetlen, mit művel velem ez az ember.
- Pontosan. Az enyém - karoltam át a nyakát, majd egyre közelebb és közelebb toltam az arcomat... Amikor egy hang mindkettőnket felriasztott.
- Kisgyerekek is vannak itt, kérem szépen! - Lou, kezében Luxszal, a konyha bejáratánál álltak. Akármennyire is volt megrovó Lou hangszíne, mosolygott. Azonnal kiléptem Harry karjai közül, és a nénikémhez szaladtam. A lehető legerősebben, de egyben figyelve Lux törékeny testére is, öleltem magamhoz mindkettejüket. Lux nevetve adott egy puszit az arcomra, majd az anyja öléből az enyémbe mászott át. Mosolyogva kaptam karomba a kislányt.
- Úgy hiányoztatok - mondtam Lounak, miután Harrynek is köszönt két puszival.
- Jaj, te is nekünk, kincsem - sóhajtott Lou. - Olyan unalmas volt nélküled minden.
- És Lux? - kérdeztem nevetve, miközben a kicsi hátát simogattam.
- Á, vele még nem beszélgethetek a szexről, meg a párkapcsolatokról - legyintett, mire Harry felröhögött.
- Szex? - kérdezett vissza Lux, ártatlanul, mire visszafojtottam a lélegzetemet. Lou is egy pillanatra lefagyott, majd kitalált egy kamuszöveget.
- Az csak egy gyümölcs, angyalkám - mosolygott rá, mire Luxnak felcsillantak a szemei.
- És én mikor kapok szexet? - Harry eddig bírta. Kirobbant belőle a nevetés, és én is alig bírtam ki, hogy ne ejtsem le szegény gyereket.
- Nem finom gyümölcs, én a helyedben nem ennék - húzta el a száját Lou, de vigyorgott.
- De én szexet akarok! - erősködött Lux, mire összeszorítottam a számat, hogy ne nevessem ki. Annyira vicces volt, hogy ilyen ártatlan.
- Lux Atkin, befejezni! Nem kapsz szexet, kicsi vagy hozzá - mordult rá Lou, mire Lux befogta a száját, és elfordította a fejét. Lou észrevette, hogy túl szigorú volt a lányával, ezért kivette a kezemből, majd magához húzta és simogatni kezdte a hátát. - Sajnálom, kicsim, de tényleg nem kaphatsz.. szexet. Egy ideig még nem.
- Miért nem? - kérdezte Lux.
- Mert ahhoz, hogy azt a gyümölcsöt megedd, kell egy kisfiú is - mondta Lou, mintha egyértelmű lenne.
- De hát ott van az oviból Ashton, ő nem jó? - Harry végre abbahagyta a nevetést, és mint egy szigorú apuka, úgy nézett a kislányra.
- Ki is az a fiú, mesélj csak?!

***

Miután a vacsorát is befejeztük, Lou és én mosogatni kezdtünk. Természetesen el akart küldeni, hogy majd ő megcsinálja, de megmondtam, hogy ez az én közös házam Harryvel, ezért én mosogatok. Végül persze meggyőzött, hogy egy segítő kéz mindig jól jön, ezért beállt mellém. Én mosogattam, ő törölgetett és pakolt.
- Na, és hogy mennek a dolgaitok Harryvel?
- Hát most nagyon úgy tűnik, hogy kibékültünk - mosolyogtam a nénikémre, mire ő is viszonozta. - Aztán ki tudja mikor megyünk szét újra.
- Ennyire biztos vagy ebben?! - kérdezte elgondolkodva, mire bólintottam.
- Különböző személyiségek vagyunk, és ez megmutatkozik szinte mindenben - feleltem. - Szeretem, de nem nagyon látok hosszú jövőt.
- Kíváncsi vagy a véleményemre? - kérdezte, majd megállt a konyharuha a kezében.
- Persze.
- Szerintem butaság az egész - kezdte. - Amit itt összehordasz.
- Miért lenne az? - kérdeztem, és kivételesen tényleg érdekelt, hogy miért tartja hülyeségnek az érveimet.
- Mert ti együtt lesztek - mondta határozottan. - Nem vetted még észre, hogy nektek együtt kell lennetek?
- Én eddig csak annyit vettem észre, hogy mindenen veszekszünk és két hetente szakítunk vagy legalábbis időt kérünk egymástól - nevettem kicsit sem örömömben.
- Igen, igazad van, valóban sokat veszekedtek, és abban is igazad van, hogy ez a különböző személyiségetek miatt van - bólintott Lou. - Viszont abban nincs igazad, hogy szakítotok. Ti sosem szakítottatok igazán. Még amikor az az elvetemült eljátszotta a saját halálát, még akkor sem!
- Az nehéz időszak volt számomra.. - gondoltam vissza Harry "halála" utáni napokra.
- De nem ez a lényeg - rántott vissza hirtelen Lou a valóságba. - Amit ezzel elakarok mondani az az, hogy ti nem lesztek külön. Úgy igazából sosem. Lehet, hogy pár napra vagy talán hetekre külön költöztök, de mindig történik valami, ami miatt visszataláltok egymáshoz. Nem vetted még észre? Te még a legnehezebb időszakok után is képes vagy visszamenni hozzá, pedig egy normális nő már nem bírná azt a sok feszültséget és nyomást, amit te cipelsz. Ő pedig akárhányszor képes félretenni a büszkeségét, vagy éppen a makacsságát csak azért, hogy vele legyél. Bár nem mondja ki, de még a bandánál is fontosabb vagy neki. A fontossági listája első helyén állsz, Jade - magyarázta, majd mondatát megerősítette egy pultra csapással. - És tudod, hogy miért vannak ezek?
- Nem nagyon.
- Mert szeretitek egymást.
- Persze, hogy szeretem Lou - mondtam. - De ez nem változtat azon a tényen, hogy nincs hosszútávú jövőnk.
- Még mindig nem esett le? - nevetett fel Lou, mire értetlenül néztem rá. - Harry hosszútávra tervez.
- De.. - Természetesen félbeszakított.
- És mélyen legbelül te is tudod, hogy ez sokáig szól. Amíg a halál el nem választ - kacsintott, és akkor megértettem...
- MEG AKARJA KÉRNI A KEZEM! - kiáltottam el magam, majd a számhoz kaptam a kezem, Lou pedig kuncogni kezdett, majd rám szólt, hogy halkabban.
- Erre akartam kilyukadni, igen. - Komolyan boldognak nézett ki. Ellentétben vele, én totál össze voltam zavarodva. És, hogy szépen fogalmazzak, egy kicsit be is szartam a gatyába.
- De ez képtelenség - motyogtam. - Fiatalok vagyunk és még nem is beszélgettünk ilyenekről és én még nem vagyok kész rá...
És természetesen az emlegetett szamár ezt az időt találta alkalmasnak, hogy besétáljon Lux-szal a kezében.
- Mire nem vagy kész? - kérdezte mosolyogva, mivel Lux beletúrt a már elég hosszúra nőtt hajába.
- Hogy elmosogassam még ezeket a tányérokat - legyintettem lazán, de a szemem sarkából láttam, hogy Lou elmosolyodik.
- Akkor hagyd meg őket holnapra, szívem - mondta Harry, majd egy lágy csókot nyomott az arcomra. Azok után, amit Lou mondott, Harry minden kedves megmozdulása furcsa hatással volt rám. Puszija után furcsa arckifejezéssel fordítottam el a fejemet, amit ő is észrevett, de mielőtt megszólalhatott volna, Lou elé állt.
- Le kéne fektetnem Luxot - vette ki Luxot Harry kezéből. - Melyik szobába is mehetünk?
- Fent az emeleten, a folyosó végén jobbra. Szembe van a mi hálószobánk, illetve a fürdő a folyosó legvégén van bal oldalt, de persze van saját kicsi fürdőtök is - hadarta el a mondandóját Harry.
- Köszönöm ezt a részletes tájékoztatást - nevetett halkan Lou, mivel Lux a vállán már félig-meddig aludt. - Na, jó éjszakát, srácok.
- Jó éjt - nyomtam egy puszit az arcára, majd el is tűntek a nappaliban, így kettesben maradtunk Harryvel.
- És most? - kérdezte. Hála Istennek nem a kínos kis elhúzódásommal kezdte a szövegelést. - Fürdés és alvás, vagy szeretnél filmet nézni előtte vagy esetleg mást? - húzogatta a szemöldökét, mire azonnal elvigyorodtam és a hasamban feléledtek a kis pillangóim.
- Ne legyél perverz - mondtam. - Nem szexelünk, amíg itt vannak Lou-ék.
- Meddig is lesznek itt?
- 3 nap, 2 éjszaka - feleltem vigyorogva, ahogy belegondoltam mennyire fog szenvedni egy kis szexuális kielégítés után.
Eltátotta a száját.
- Minek nézel te engem? - hitetlenkedett. - Egy kifejlett 20, majdnem 21 éves férfi vagyok, akinek egy kurva dögös nő a barátnője, és elvárod tőlem, hogy 3 napig ne dugjam meg?
- Jézusom, fékezd magad - ütöttem a mellkasára, mire elkapta a kezem és ott tartotta.
- Melletted? Képtelenség! - jelentette ki, majd szorosan elém állt. Oké, szerintem én sem gondoltam át ezt a "nincs szex 3 napig" szabályt.
- Harry.. - nyafogtam, ahogy már csak pár centi választotta el a szánkat egymástól.
- Tudom, hogy már te sem bírod - motyogta vontatottan. - Gyorsabban lélegzel, a szíved hevesebben ver, a pulzusod az egekben és természetesen totál nedves vagy nekem. Mindig olyan szívélyes fogadtatást kapok tőled.. ott lent - vigyorgott, mint egy eszelős, mire leesett az állam, s szinte a padlót súrolta.
- Milyen mocskos szád van neked - csóváltam a fejem csábítóan, mire Harry láthatólag elbízta magát. - De tartom magam a szabályokhoz. Nincs szex szerda estig.
- Ez nem fair - kiáltott utánam Harry tehetetlenül, mivel elindultam felfelé, hogy vegyek egy gyors, de forró fürdőt.
- Az élet sem fair, Nyuszifül - kiáltottam vissza félvállról, de a válaszát már nem hallottam, mert felértem a lépcsőn, majd azonnal a szobánk felé vettem az irányt.

***

Hihetetlen gyorsasággal fürödtem le, ugyanis nem akartam, hogy Harry "véletlenül" betoppanjon és "véletlenül" valami teljesen mást alakítson a meghitt fürdésemből. Tehát igazából a meghitt fürdésemből semmi sem lett. Törölközővel a testem körül mentem ki a hálóba, remélve, hogy Harry még nem lesz ott. Imáim úgy tűnik meghallgattattak, mert nem volt bent, és ahogy hallottam, a folyosó végi fürdőt használta. Lehet, hogy megsértődött, amiért otthagytam, vagy egyszerűen beletörődött, hogy nem kap dugást pár napig. Ó, valószínűleg az első lesz az.

Átvettem a pizsamának szánt fehér trikót, és hozzá a piros, karácsonyos nadrágot. Ez volt a kedvenc pizsamám, ugyanis nem csak kényelmes, de akárhányszor lenézek, a kis hópelyhes minták mindig emlékeztetnek arra, hogy közeleg a kedvenc ünnepem. Persze, a szülinapom után. Imádtam a karácsonyt, és szerintem néha lelkesebb voltam, mint akármelyik óvodás gyerek. Ez lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül, de valahogy túl leszek rajta. Már annyira erősnek érzem magam belülről, mert annyi minden történt velem, hogy úgy érzem semmi nem tud összetörni még egyszer. Természetesen terveztem, hogy Lou-val és Harry-vel kimegyek a temetőbe, a szüleim sírjához, és teszek rájuk egy-egy csokor virágot, vagy akár egy-egy koszorút. Csak aztán eszembe jutott, hogy egy pár mérfölddel arrébb temették el őket, így nagyjából az egész tervem romba dőlt. Pedig még azt is elterveztem, hogy kiket viszek magammal! Persze, hogy Luxot nem akartam egy temetőbe elcipelni, és mivel Lou apám testvére volt, ezért őt vinném magammal, és nem Tomot. Sam-nek is írtam egy levelet, bár nem nagyon akartam, de Lou régebben megvilágosított bennem valamit vele kapcsolatban. Sam gyászolt, ami érthető. Mivel saját magát nem fogja hibáztatni, ezért valakit kell találnia, és vajon ki a legközelebb álló személy Hank-hez? Hát persze, hogy a lánya. Ezért én lettem a hibás apám haláláért. Úgy tűnik Sam-nek nehezebben megy a túllépés, és a feldolgozás, de nem szólok érte semmit, nem is nagyon tudnék. Nekem is rohadtul nehéz volt.

Sok gyerekkori emlékem van a karácsonyról. Mindig is imádtam, hogy apával töltöttem ezt az időt. Nagyon sokat dolgozott (most már tudom mit), és örültem azoknak a pillanatoknak, amikor velem volt. Karácsony reggelén mindig felkeltett, pontban 9 órakor. Készített nekem és magának is egy jó habos forrócsokit, majd fogtuk magunkat, és leültünk a kandalló elé. Miután kiittuk az egész bögrét, elmosogatta őket, és utána leültünk mesét nézni. Amíg fiatal voltam, mindig az Oroszlánkirályt és a Csipkerózsikát néztük, de ahogy elértem a 15 éves kort, akkor már a tipikus karácsonyi filmeket néztük DVD-n. 15 éves koromig tűrtem a meséket, nem tovább. Visszagondolva ezekre az emlékekre, elég elszomorító, hogy a hamarosan bekövetkezendő ünnepet nem vele töltöm.

- Minden oké, Jade? - rántott ki Harry hangja a merengésből. Hirtelen megfordultam, és a Göndörrel találtam szemben magam. Csípőjén fehér törölköző volt, mellkasáról és hajáról még csöpögött a víz.
- Ja, igen, persze - ráztam meg a fejem gyorsan. Kételkedve nézett rám, mire magamra erőltettem egy mosolyt. - Tényleg jól vagyok.
- Csak megijedtem - morogta, majd közelebb jött és mellkasára vont. Hátánál összekulcsoltam kezeimet, és úgy bújtam fedetlen testéhez.
- Mitől? - kérdeztem.
- Csak álltál itt, és nem válaszoltál, amikor kérdeztelek. Azt hittem, hogy sokkot kaptál vagy nem is tudom..
- Esküszöm semmi nem történt - néztem fel rá. - Csak gondolkoztam.
- Min kellett ennyi ideig gondolkodnod? - kérdezte aggodalmaskodva. Oké. Harry új oldala nagyon furcsa volt nekem. Kedves és aggodalmas? Húúúha.
- Azokra a közös karácsonyokra gondoltam, amiket apával töltöttem - motyogtam, majd fejem elfordítottam oldalra, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Nem bírnám elviselni, ha még egy ember sajnálkozna apu halála miatt.
Harry megfogta az állam és maga felé fordította. Komoly, zöld szemeivel találtam szembe magam.
- Tudom, hogy semmi sem pótolhatja Hank-et - kezdte. - De megígérem neked, Jade Miller, hogy ez lesz életed legjobb karácsonya!

Alig fejezte be mondatát, én szájára tapasztottam az enyémet. Nem számított, hogy mennyire is utáltam néha a makacssága, és önfejűsége miatt, tudtam, hogy jó helyen vagyok.. Akkor, ott, az ő karjaiban. Harry jelentette nekem a világot, és bármennyire is be voltam szarva a jövőtől, és azoktól a dolgoktól, amiket Lou mondott, nem érdekelt. Ahogy Harry érzékien csókolta ajkaimat, megértettem nénikém korábbi szavait.

Nem számít hányszor megyünk külön, hányszor veszekszünk... mi örökké visszatalálunk egymáshoz.