2013. szeptember 22., vasárnap

01. Chapter

Sziasztok, sweethearts!:)

Szomoúran vettük észre, hogy az előző fejezethez csak kettő komment érkezett! Valami aktivitást szeretnénk látni. Pozitív ill. negatív visszajelzést.! Kérek mindenkit, hogy hosszú mondatokkal fejezzétek ki véleményeteket a részekről, pontsabban erről a részről.. Előre köszönöm:")
A fejezettel kapcsolatban.. Én (alias Bo) írtam! Nem szeretnék csalódást okozni, egy ilyen fenomenális proli után, amit Bogi drága írt nekünk.. Persze segített a részben, kijavította a helyesírási hibákat, és ilyenek:'D
Nem csacsogok többet, imádkozom, hogy az első rész elnyerje a tetszéseteket, annyira, hogy kommentet írjatok!!
Puszinyuszi, girls:*
Bo'x
U.i: jelentkezzetek a facebook csoportba.

Volt egy olyan érzésem, hogy nem volt jó ötlet éjjel kettőkor kiülni az erkélyre, és azon merengeni, mennyire egy elcseszett életem van. Sajnáltatom magam, de nincs kinek. Nincs senki, aki mellettem lenne ebben a borzalmas időben. Kivéve egyet..

*Visszaemlékezés*

„A Londonba tartó gép utasait kérjük, kezdjék meg a beszállást.” – Hallottam. Az emberek nyüzsögtek körülöttem, én pedig összeszedve a cuccaimat megindultam a megfelelő terminál felé. London. Szóval ez a sors vár rám…
Leadtam a csomagjaimat, majd elköszöntem az engem kísérő testőrtől. Már teljesen összezavarodtam... Próbáltam összefoglalni a mai napom, de nem állt össze a kép, pedig már a gépen sétáltam az ülőhelyem felé.
De kezdjük csak szépen sorjában...


Nem hittem a fülemnek, mikor Mike, a rendőrkapitány közölte velem a valós tényeket. Sőt, szabályosan kinevettem őt, de rá kellett jöjjek, hogy ez nem vicc.
Az anyám után most az apámat is elvették tőlem a fentiek.
Nem hiszem el, hogy van olyan, aki ártani akart neki. Miért? Hiszen olyan jó ember volt. Egy rossz szava nem volt senkihez. Nem tudtam, hogy Jamesnek, vagy akárki másnak mi oka lehetett erre a szörnyű dologra. Gyűlöltem mindenkit, gyűlöltem Amerikát, és gyűlöltem magamat.

Reggel hét órakor kellett elhagynom azt a helyet, ahol felnőttem. Azt a helyet, ami megnyugtatott még a nehéz időkben is.
Két férfi kopogtatott pontban a megbeszélt időben. Én akkor már az ajtóban álltam, a sírógörccsel küzdve. Telepakoltam a táskáimat, minden olyan dologgal, amihez egy-egy emlék fűzött. Magammal viszem az új helyre, ami nem tudom hol van!

- Jó reggelt, Miss Miller! Remélem kipihente magát az este! - mosolygott rám egy középkorú, öltönyös ember.
- Elhiheti mennyire.. - mormogtam, de próbáltam úgy válaszolni, hogy ne hallja. A pofátlan mindenit neki is! Még kérdezi, hogy jól aludtam-e, amikor pontosan tudja, hogy 12 órája sokkoltak le egy életre, az édesapám halálhírével.
- Mr. Jackson,az édesapja ügyvédje már a rendőrségen van! Kérem fáradjon be velem. - magyarázta. Letöröltem az éppen akkor előbukkanó könnycseppet.. Vége. Mindennek vége!
A kézremegésem megint előjött.. A kulcsaimat, a garázs nyitót, mindent odaadtam az emberenek. Csigalassúsággal követtem őt ki az utcára. Onnan csak egy pillanatra néztem vissza, nem akartam még jobban fájdítani a szívem. Pedig ez csak egy ház.. Ahol rengeteg jó, illetve rossz emlék van immár eltemetve.

A nap melege égette a bőröm az alatt a két perc alatt, amíg beültem a kint várakozó fekete járműbe. Engem mégsem öntött el a boldogság. Olyan semmilyennek éreztem magam. Olyannak, aki csak egy kis porszem az emberek között. Nekem már mindegy volt hova kerülök, nem voltam nagykorú, ami azt jelenti, hogy nem tarthatom el magam. Kellett egy családtag, vagy megyek nevelőszülőkhöz.. Legrosszabb esetben beraknak az árvaházba pár évre.
- Kisasszony, nem lesz semmi gond! - mondta a férfi, miközben a visszapillantó tükörből nézte, a bőrülésre lefolyó könnyeimet. Halvány műmosolyt eresztettem felé, majd a fejemet neki döntöttem az ablaknak. Behunytam a szemem, és gondolkoztam.. A múltamon, felidézve a régi olykor kevésbé szép emlékeket.. A jelenen, belegondolva, hogy hova kerültem.. És a jövőn, ami kitudja mit tartogat még számomra?!

Az autó megállt a rendőrőrs előtt. Kiszálltam a kocsiból, megfontolt léptekkel mentem az ember után. A bőröndjeim a fekete kocsiban voltak. A sofőröm illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót, maga elé engedett, én pedig elindultam a -most már- szokásossá vált úton.
Bekopogtattam az előttem lévő fehér faajtón. Egy erélyes "igen" után bementünk.

- Oh.. Miss Miller! Kérem üljön le! - mutatott kedvesen, az egyik ülésre az asztallal szemben. - Remélem tudja, miért is van itt.
- Nos, egészen pontosan nem értem. Segítene, ha felvilágosítana a dolgokról. - hangnemem kicsit szenvtelenre sikeredett, de kihoztak a sodromból azzal, hogy semmiről sem beszélnek nekem.
- Megértem, hogy feldúlt! Elnézést, hogy társam, Mr. Clearwater nem világosította fel magát a jelenlegi helyzetről. - Szúrósan nézett Mr. Clearwaterre. - Had mutassam be Mr. Jacksont, az édesapja ügyvédéjét. - Egy magas, sötét hajú, termetes férfi állt fel a mellettem lévő székből, majd kezét nyújtotta felém. Kezet ráztunk, és elfoglaltuk eredeti helyünket.
- Mi köze apám ügyvédjének a mai találkozásunkhoz?
- Mr. Jackson egy végrendeletet, és egy a gyámügytől jött levelet szeretne megosztani magával, kisasszony.
- Nos.. - Mr. Jackson felállt, krákogott egyet és elkezdte mondanivalóját. - Miss Miller. A házukat elárverezték, mert édesapja rengeteg hitelt vett fel az említett épületre, amit most, sajnálatos halálát követően nem tud kifizetni. És mivel Ön, Miller kisasszony még kiskorúnak számít itt is, és Európa különböző részein is, nem fizetheti ki a törlesztőrészleteket, hiteleket stb. De az édesapja végrendelete szerint, az összes vagyona, értéke Önt illeti. A bankkártyáit átíratjuk az Ön nevére, erről a cég gondoskodik. - A szemöldököm az egeket verdeste. Az agyam nem volt elég erős, hogy ennyi új információt begyűjtsön magának. Tehát összegezve.. Lesz pénzem, de a hollétemről még nem volt szó.
- Ezentúl hol fogok lakni? - feltettem azt a kérdést, ami már egy napja körvonalazódik a fejemben.
- Nos, igen... A gyámügytől érkezett levélben az áll, hogy Magának Nagy-Britanniába, pontosabban Londonba kell költöznie
- Pontosan kik? - kérdeztem.
- A nagynénje. - Nagynéném? Ezek szerint apám mégsem mondott el mindent..
- Már elnézést, uram de... nekem nincsen nagynéném. Édesapám legalábbis nem említette. - most, a kelleténél  még jobban összezavartak. Apa egy szóval sem mondta, hogy lenne egy nagynéném, vagy egyáltalán van-e más rokonom rajta és anyán kívül. Mr. Jackson és a gyámügyesek valamit félre néztek, mert nekem biztos nincsen senkim. Tudtam volna róla, ha apának és anyának lennének testvérei.. Legalábbis hiszek benne, mert apuval volt olyan bensőséges a viszonyunk, hogy ilyen pindúrságokat megosszunk egymással. Vagy talán mégsem?"

A nikotin szépen bebarangolta a tüdőm. Ujjaim már szinte ráfagytak a cigarettára, ami a kezemben volt. Londonban elég megbízhatatlan az időjárás. Itt nincs olyan meleg, mint Amerikában..
Egyenlőre senkit sem ismerek a környékről, minden tele van gazdagokkal. Kirekesztettnek érzem magam. Mindenki olyan.. Más. Olyan érzések kerítenek a hatalmukba, mint amikor legelőször beléptem az iskola kapuin. Hányingerem volt, minden forgott körülöttem.. Nem volt egy barátom sem. Eltelt azóta tíz év, és megint itt tartok. Egyedül egy puccos erkélyen, egy forrócsoki, és a cigim társaságában. Egy ismeretlen épületben, ahol nincs egy ismerős arc sem.

Egy idő után bele kell törődnöm mindenbe. De talán a legjobb lenne elfogadni az új környezetemet, beilleszkedni.. Ez a terv egyenlőre nehézkesen halad az állomás felé, mert még a nagynénémmel sem váltottam, egy "szia-szia-hogy vagy?-jól"-on kívül másfajta párbeszédet. Nehéz megszoknom, hogy van egy ember, aki segíteni akar nekem. Próbálok kedves lenni, de ehhez kell egy kis idő, amit az új családom meg is ért.
- Jade..

6 megjegyzés:

  1. Jó rész lett, szerintem írsz olyan jól, mint Bogi:) kicsit máshogy, de jól:) Nem hiszem, hogy most tudok valami húdehosszút írni, mindenesetre bennem még sok kérdőjel van, szóval (mivel ez még csak az első rész, nyilván nem derült ki minden:D)...nekem még kicsit kusza, de majd összeáll ez a sztori szép lassan:) mindenesetre jól indul, izgalmas és csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia :D Ma találtam rá a blogodra, és nagyon megtetszett :D várom a következőt :D jól írsz, és nagyon jók a hasonlatok, szépen körül tudod írnia dolgokat, így az egész 100%-ban elképzelhető :D mint vizuális ember, imádom azokat a blogokat ahol le tudják írni hogy mi is folyik és hogy merre folyik ( ez egy kicsit furcsa megállapítás, de majd a jövőben meg fogod szokni az ilyesfajta kommentjeimet ;) ) nah a monológott ki kerülve, arra akartam célozni hogy tényleg van tehetséged az íráshoz! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:*
      Köszönöm, de ezt a blogot Bogival írom, Ő írta a prológust. Szóval nem csak az enyém az érdem:)
      Bo'x

      Törlés
  3. eszterbeebi nem vagyok tul bobeszedu de ez az egyetlen blog amibol eddig 2 sornal tobbet elolvastam szoval pacsiii:D<3

    VálaszTörlés
  4. Drágácskák.!:*
    Mindkettőnk nevében köszönjük a sok kedves megjegyzést! Nagyon jól esnek, elhihetitek!
    Bogi drága, hamarosan megajándékoz minket egy második fejezettel, egy napot bírjatok még ki.:)
    Utólag is köszönjük a feliratkozókat is!*--*
    További szép napot♥
    Bo'x

    VálaszTörlés