2014. február 16., vasárnap

21. Chapter

          Kedveskéink!
Egy kellemes vasárnapi meglepiként megérkezett a 21.részecske. Mint az előző fejezet köszöntőjében mondtam, közösen írtuk a részeket Bogibébivel. Azt nem mondom el melyiket írta ő, és melyiket én, találjátok ki;) Haha.
Viccet félretéve, köszönjük szépen az 51 (ötvenegy!) feliratkozónkat! Nagyon nagyon nagyon hálásak vagyunk annak az ÖTVENEGY embernek, akik rendszeresen felnéznek az oldalra!! c:
Remélem ehhez a fejezethez is lesz egy-két pozitív ill. negatív megjegyzésetek, mivel ne feledjétek. A kommentjeitek csak inspirálnak minket, és segítenek tovább fejlődni! Danke.
Köszönöm a figyelmet, viszontlátás! xx


- Kösd be magad - hallottam meg Harry hangját magam mellől. Valószínűleg látta, hogy nem áll szándékomban azt tenni, amit a bemondós nő mondott, ezért kezét az enyémre tette és úgy mondta ezt. Tettem, amit mondott.
 - Akkor elmondod végre, hogy hova megyünk? - kérdeztem felé nézve. Mosolygott.
 - Svédországba - mondta ki egyszerűen, egy pillanatra felém nézve. Szemeim kitágultak, próbáltam megemészteni, amit mondott. Svédország? Jézusom.
 - Miért kell olyan messze elvinni? - kérdeztem fél perccel később.
 - Ott biztonságban vagy.
Biztonságban? Én? Még mindig nem értek semmit. Amióta csak elhoztak, Ő és Conor csak titkolózni tudnak előttem. Nem mondanak egyenes választ, inkább kikerülik kérdéseimet és elterelik a témát.

 - Nem vagy éhes? - fordult felém Harry az út fele körül. Amióta felszálltunk nem szóltunk egymáshoz. Ő és Conor néha váltottak pár szót, de én bármennyire is próbáltam figyelni, nem értettem semmit.
 - Nem. Inkább innék valamit... - motyogtam.
 - Rendben. Mit szeretnél? - mosolygott. Alkoholt.
 - Egy kis víz jól esne. - A fülem mögé tűrtem az előreeső hajamat, míg Harry megállított egy egyenruhás nőt. Sosem szerettem a stewardesseket. Hamarosan meg is kaptam a poharamat, tele hideg vízzel. Leírhatatlanul jól esett.
 - Hogy van a vállad? - tettem fel a kínos kérdést Harrynek.
 - Jobban - nyugtatott.
 - Meg szeretném nézni. Én... értek ezekhez. Apu tanított pár dolgot mikor kisebb voltam. - Lehunyta a szemét és mélyen beszívta a levegőt. Látszott, hogy nem tudja mit reagáljon. Végül körbefordította a fejét, majd óvatosan felhúzta a pólója ujját.
Kinyitottam a számat, de hang nem jött ki rajta, csak a levegő a tüdőmből. Féltem, hogy zokogni fogok, vagy hisztirohamom lesz, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy visszaszerezzem a tiszta gondolataimat.
Nem bírtam elviselni, hogy így kell látnom őt. Egy hatalmas kötés alatt lévő vérző sebbel, amit még csak azt sem tudom hogyan szerzett. Újra és újra elpárolgott minden biztonságérzetem, mikor ránéztem, pedig még csak a szürke anyag volt a szemem előtt.
Felemeltem a kezem, és lassan felé nyúltam, hogy biztos legyen benne, mit akarok csinálni. A kötés alatt megfogtam a felkarját, a másik kezemmel pedig óvatosan elhúztam róla az anyagot.
Zihálni kezdtem a vér láttára, a kezem pedig remegett. Összeszorítottam a szemeim, hogy visszanyeljem a könnyeimet. Megráztam a fejem, aztán megpróbáltam megszólalni.
 - E-el kell jönnöd velem a-a mosdókhoz - dadogtam. Nem tiltakozott. Még a tekintetével sem jelzett semmiféle ellenkezést.

 - Állj ide - suttogtam. A táskámat a pultra tettem és kutatni kezdtem benne. Találtam zsepiket, amiket kitettem a csap mellé.
Harry felé fordultam, és hangosan kifújtam a levegőt, majd lehúztam a szürke rongyot a válláról. Még egyszer megbizonyosodtam róla, hogy bezártam az ajtót, aztán nekiláttam megnedvesíteni a zsepiket. Nem volt jobb, de legalább ki tudtam tisztítani valamivel.
Lassan húztam végig a vizes zsebkendőket a sebén. Nem szólalt meg, még csak fel sem szisszent. Tekintetét a plafonra szegezte és nem mozdult, én viszont nem bírtam. A szemeim elhomályosultak a könnyektől, amiket megpróbáltam minél előbb kipislogni. Szipogtam, és a sírás rázni kezdett a véres anyagok láttán.
Harry rám nézett, de nem tett semmit. Nem tudtam semmilyen érzelmet leolvasni az arcáról. Sem szánalom sem idegesség, vagy fájdalom. Szemei üresek voltak és fénytelenek. Mint akinek elvették a lelkét.

A százas csomag negyede elfogyott, mire végeztem. A szürke pólóanyagra néztem, ami lecsúszott Harry könyökéig. Egyértelmű volt, hogy nem használhatom. Koszos volt, és véres. Bár a seb már kezdett rendbe jönni, és kevésbé vérzett már, mint mikor találkoztunk a ház előtt, nem kockáztattam. Kikötöttem és kidobtam. A táskámban kezdtem kutatni. mindig van nálam valami amit használhatok. Megtaláltam egy zöldes színű fölsőt és egy rózsaszín sálat. Az utóbbit választottam. Letöröltem az arcomról a könnyeket, aztán elkezdtem körbetekerni. Végül megcsomóztam, aztán felnéztem rá. Még mindig nem szólt egy szót sem hozzám. Nem tudtam miért, de nem is érdekelt. Nem bírtam tovább, és megrántottam a pólójánál fogva. Kezeimet a hátára vezettem, és úgy szorítottam magamhoz, mint ahogy még soha senkit. Az ép kezét a hátamra téve kezdett simogatni, majd a hajamba puszilt. Talán ez tette meg a kellő hatást, én pedig zokogva húztam még közelebb magamhoz. A pólóján nedves foltokat hagyott a szememből zúduló könnyáradat.
 - Shhh... - suttogta a hajamba, kezével a lapockámat és a vállamat markolta. - Ne sírj kérlek. Nem érdemlem meg a könnyeidet - mormogta apró puszik kíséretében.
Egy lépéssel álltam csak távolabb tőle, hogy láthassam, de így is olyan volt, mintha a fél világ lenne közöttünk. Tekintetem akaratlanul is a sálammal betekert vállára irányult.
Kezét lecsúsztatta a karomon, majd összefűzte ujjainkat, és a szájához emelte, hogy puszit adhasson mindkét kézfejemre.
 - Mi történt? - Holott tudtam, hogy úgysem válaszol, mégis kicsúszott a számon a kérdés.
 - Vissza kéne mennünk. - Kikerült, és az ajtóhoz ment. Kinyitotta és egyszerűen otthagyott. Összeszedtem a cuccaimat, majd követtem vissza a helyünkre.

 - Mennyi idő van még? - kérdeztem Conort, mikor visszaértem az ülésekhez.
 - Nagyjából 1 óra - mosolygott. Király. Egyetlen kis csöppnyi óra és leszállhatok erről a fránya gépről, beugorhatok a remélhetőleg kényelmes ágyába, és állíthatók egy kicsit.
 - Miért látom úgy, hogy megkönnyebbültél? - nevetett Conor. Megismerkedésünk óta először láttam igazándiból nevetni a társaságomban. Szép volt, Miller.
 - Dehogy, csak fáradt vagyok - mondtam, végülis az igazságot, mert komolyan majdnem leragadtak a szemhéjaim. Látszott rajta, hogy nem hiszi el, de hagyta a dolgot. Remélt, hogy szokásukhoz híven az elkövetkezendő órában meg sem fognak szólalni, ezért fejemet a repülő kis ablakának döntöttem, majd szép lassan elaludtam.

Álmomban Londonban voltam, hintáztam a házunkhoz közeli játszótéren. A szél bele-belekapott a hajamba, igazi mesébeillő pillanat volt. Azt kívántam, bárcsak örökre ott maradhatnék, de, mint minden csodálatos dolognak az életemben, ennek is véget vetett valami. Vagyis inkább valaki..
 - Csipkerózsika, ébresztő. Mindjárt leszállunk! - az a valaki az arcomat simogatta puha kezeivel. Nyöszörögve nyitottam ki a szerelmet s néztem körül. Még mindig a gépen vagyunk, semmi sem változott, kivéve egy valamit. A fejem már nem az ablaknak döntve pihent, ugyanis Harry ép vállán ébredtem. Amint az agyam is reagált erre a kínos incidensre,  azonnal egyenesbe vágtam magam és csak az előttem lévő fehéres bőrülést néztem.
Nevettek. Nem tudom mi olyan nevetséges abban, hogy zavarban vagyok. Fiúk.
 - Csatold be az övedet - figyelmeztetett Conor a külső ülésről. Tettem amit mond, majd vártam. Ahogy apu tanította, sokat nyeltem a leszállás alatt. Attól nem dugul be a fülem.
A leszállás szinte gyerekjáték volt. Pislantottam és már gurultunk is a leszálló pálya végére. Hivatalosan is Svédországban vagyok. Elképesztő. Mondjuk semmi érdekes érzésem nincsen ezzel kapcsolatban, ugyanolyan volt, mintha most szálltam volna le Londonba.
Csomagjainkat levettük tárolóból és haladtunk is a gép kijáratához.
 - Milyen volt? - kérdezte Conor, amikor a repülőtér kellős közepén próbáltunk eligazolódni.
 - Annyira nem volt vészes - szemem sarkából Harry-re néztem, az utazás mosdós részét nem említettük Conornak, de gondolom sejteni mi történt. Mivel nem volt konkrét csomagunk sem, csak egy-két táska, már kerestük is a végső kijáratot.
 - Erre gyertek - mondta hirtelen Harry, ahogy megtalálta a zöld "exit" feliratú táblát. Szedtük a lábunkat, amennyire csak tudtuk. Ha jól vettem ki a srácok beszélgetéséből, akkor azért siettünk, mert foglalásunk volt egy hotelba.

Amint kiértünk, Harry fogott egy taxit, angolul megadta a sofőrnek a szálloda címét, és már hajtott is az ideiglenes otthonunk felé. Kinéztem a taxi ablakán, lélegzetelállító látványt nyújtott a város. A repülőtérről még nem volt alkalmam megfigyelni a környezetet, de pár perces kocsikázás után egy gyönyörűen kicsicsomázott útra értünk.
 - Tetszik? - kérdezte Harry mellőlem. Mosolyogva felé fordultam és bólintottam. Hirtelen közelebb jött és áthajolt rajtam, majd egy hatalmas szoborra mutatott egy nagy téren, ami mellett elhaladtunk.
 - Az ott Raziel angyal szobra - magyarázta - A svédek védőszentje, legalábbis ők annak tartják. Stockholm legnevezetesebb szobra. Még nagyon régen, az óidőben került arra a térre. - Elképedve néztem a göndört, ahogy csak mondja és mondja. Már rég elhagytuk a szobrot, ő mégis beszél. Nem tehetek róla, a hormonjaim irányítanak, de miközben nekem magyarázott, a telt, szív alakú ajkait néztem. Eszembe jutott, mikor azokkal az ajkakkal csókolt. Annyira puha és..
 - Jade - csettintgetett a szemeim előtt Harry. Fejemet megráztam, azonnal elvörösödtem.
 - Mi az?
 - Vagy fél órája bambulsz, mi ennyire érdekes? - kérdezte, úgy, mint akit tényleg érdekel, de a szeme környékén összefutó nevetőráncokról rájöttem, hogy csak szórakozik, mert valójában tudja, hogy őt stíröltem percekig. Ettől persze extra piros színű lett az arcom.
 - Ha befejeztétek a flörtölést, akár ki is szállhatnátok, mert itt vagyunk. - nevetett Conor az anyósülésről, miközben fizetett a taxisnak. Még pénzt is váltottak! Tényleg mindenre gondoltak!

A hotel már kívülről is flancosnak tűnt, ahogy beértünk, kiderült, hogy valóban az volt.
 - Ennél drágább hotelt nem tudtál volna választani? - kérdeztem Harry-től, miután elkérte a portástól a kulcsokat. Kérdésemből áradt a szarkazmus, ő azonban úgy tett, mintha észre sem vette volna, sőt. A kérdésemet is figyelmen kívül hagyta.
 - Conor. Te a 306-os szobában leszel, mellettünk - dobta oda a saját kulcsát az említettnek Harry. Állj, állj, állj!
 - Mellettünk? Mégis kik mellett? - hitetlenkedve szólaltam fel.
 - Te és én. Mi. Mellettünk - válaszolta lazán Harry, mintha ez annyira magától értetődő lenne. Pedig nem volt az!
 - Nem akarok veled aludni - nyafogtam, mint valami ötéves a nyalókáért. Harry kicsit megütközve nézett rám. Más válaszra számított, gondolom. Azt hitte, visítva rohanok a karjaiba, miután megtudom a fejleményeket. Hát tévedtél, Styles.
 - Ugyan. Amikor a hálószobámban feküdtél alattam félmeztelenül, akkor nem viszolyogtál ennyire tőlem - dugta zsebre a kezeit. Nem hiszem el. Komolyan kimondta hangosan? Paraszt. 
 - Pillanatnyi elmezavar volt, Harold. Azóta is hálát adok az Istennek, hogy nem történt semmi sem. - Ha már ő bunkó, én miért ne lennék?
 - Ne hívj Harold-nak.
Na tessék! Még Mr.Seggfej van felháborodva. Elképesztő, egyszerűen elképesztő. Esküszöm hívok egy tv stábot, hogy készítsenek az életemből egy valóságshow-t. Garantáltan több lesz a nézettségem, mint Honey Boo Boo-éknak!
 - Nem hagynátok abba? - kérdezte halántékát masszírozva Conor. Hoppá, el is felejtettem, hogy ő is itt van.
 - Dehogynem - bólintott a Nagyságos Úr, majd megragadta a felkaromat és ráncigálni kezdett a lift felé.
 - Engedj már el, tapló! - Próbáltam erős kezeit lefeszíteni magamról, persze semmi esélyem nem volt rá, hogy tényleg leszedem a mancsait magamról.
Nem válaszolt, még csak rám se nézett. Sértődött hangot adtam ki magamból, mire kuncogott és egy iciripicirit lazított a szorításán. Lehet, hogy többször kéne megharagudnom rá. Akkor engedékenyebb.

A lift megérkezett a legfelső emeletre. Conor szállt ki elsőnek, utána Harry, utána pedig én. Még mindig fogta a karomat, de ahogy kiléptünk, lecsúsztatta kezét egészen a kézfejemig, majd ujjait összekulcsolta az enyémekkel. Már megszoktam az efféle gesztusait, inkább meg sem mukkantam. Igazából elég kényelmes volt.. Fura mód még biztonságot is éreztem.
 - Mikor találkozunk legközelebb? - kérdezte Conor, megállva egy faajtó előtt amire a 306 volt ráírva.
 - Egyenlőre pihenjük ki magunkat, hosszú út van mögöttünk - felelte diplomatikusan Harry. Conor bólintott, majd bement  saját szobájába, engem pedig egyedül hagyott a Styles gyerekkel. Mintha meghallotta volna a gondolataimat, így felelt:
 - Lazíts egy kicsit, Jade.
Mégis hogy tudnék melletted lazítani? - gondoltam magamban. Mivel nem válaszoltam, bevonszolt a következő szobába, ami értelemszerűen a 307-es volt. Amikor az ajtó kinyílt, Harry úriember módjára maga elé engedett. Szem forgatva mentem be a lakosztályunkba.
Hatalmas. Ez az egyetlen szó, ami jól jellemzi a szobánkat. Hatalmas.
 - Tetszik? - Megint ez a kérdés, megint egy döbbent arc az válasz. Nem akartam arra gondolni, hogy vajon mennyibe kerülhetett ez az egész, és arra sem, hogy honnan van Harrynek ennyi pénze. A hideg is kirázott ettől.

Harry a vállara tette a tenyereit, majd a karomat dörzsölte. Beledőltem az ölelésébe és lehunytam a szemeim. A lenti hisztimhez képest teljesen nyugodtan viselkedtem.
 - Hoztál ruhát? - Elengedett és elindult valamerre. Követtem.
 - Egy pár dolgot..
 - Hány napra? - Egy szobában kötöttünk ki.
Az egész fehér és krémszínekben pompázott. A közepén egy hatalmas franciaágy, két oldalán éjjeli szekrények és lámpák. Hatalmas szekrény, fotelek, tükör, és faltól falig ablak.
 - Látom tetszik - utalt ezzel a némaságomra és a földbegyökerezett lábaimra. - Arra van a fürdő - mutatott egy ajtóra, aztán megfordult, és egyedül hagyott. Nem tudtam hová ment, de nem is érdekelt.
A táskámat az ágy mellé tettem, aztán az említett irányba haladtam, a fürdőbe. Azt sem tudtam hová nézzek. Tükrök, márvány és csillogás. Honnan van Harrynek ennyi pénze? Biztos nem tisztességes úton szerezte...
 - Hozassak fel enni? - szakította félbe a gondolataimat.
 - Ne, nem kell. Jól vagyok. - Mosolyom erőltetett volt, ami neki is feltűnt. Összehúzta a szemöldökét, és elém lépett. Gyengéden megfogta a felkarom, és a szemeimbe nézett. Már közel sem ment neki olyan rosszul a karja mozgatása, ami nyugtatta a lelkemet.
 - Mi a baj?
 - Miért vagyunk itt? - kérdeztem vissza. Egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd sóhajtva nézett rám.
 - Tudod mit? Beszéljünk meg mindent egy vacsora mellett. Oké? - Végül vonakodva, de beleegyeztem. Harry kisétált a hálónkba, és felemelte a telefont, majd tárcsázni kezdett. A szokásos szövegek után sorolni kezdte az ételeket. Nem is figyeltem tovább, inkább kipakoltam a táskámból.
 - Holnap elmegyünk, és veszünk neked pár dolgot - nézett végig azon a pár darab ruhán, ami az ágyon volt.
 - Meddig leszünk itt? - kérdeztem csodálkozva.
 - Ameddig szükséges - vonta meg a vállát. Mielőtt válaszolhattam volna, leintett. - Majd ha ettünk. - Gondolatolvasó.

Pár perc múlva már meg is érkezett az ételes kocsi. Harry borravalót nyomott a srác kezébe, aki azonnal távozott, mi pedig enni kezdtünk.
 - Bort? - kérdezte.
 - Nem, köszönöm. - Ő töltött magának, aztán hátradőlt a széken.
 - Szóval.... - tettem le az evőeszközöket. - Miért vagyunk itt?
 - Azt már nem eszed meg? - bökött a kis adag sült krumplit a tányéromon.
 - Nem, és ne terelj! Tudni akarom miért kell itt lennem? Miért nem maradhattam otthon? Mi ennyire fontos, hogy még Lou sem ellenkezett az ellen, hogy elrángass otthonról - emeltem fel a hangom. Nem válaszolt. Szóval megint ezt játszunk?! Helyette felállt, és a kabátjához sétált. A zsebébe nyúlt, és kivett belőle valamit, majd visszasétált, és ismét velem szemben ült.
 - Senki sem az, akinek látszik, Jade. Én sem. És apád sem. - Majd' felrobbantam a dühtől. Hogy van képe ezt mondani? Épp a kiabálás határán voltam, mikor egy papírt tolt elém, át az asztalon. Egy cikk volt, az egyik amerikai lapból. Rendszeresen olvastuk mikor még ott éltem.
Összezavarodtam. A kezembe vettem a cetlit, de nem néztem meg mi áll rajta. Harryre néztem. A tekintetében kerestem választ.
 - Olvass - morogta. Tettem, amit mond.

"Amerika legnagyobb drogdílere nemrégiben meghalt. Egyes források szerint egy utcai lövöldözés célpontja lett, mások viszont váltig állítják, hogy meggyilkolták. A tettest még mindig nem fogta el a hatóság, vagyis egy gyilkos szabadon kószál ki tudja merre. A gyilkosság kiváltó oka valószínűleg az volt, hogy a kereskedő kisebb galibába keveredett más kereskedő szervezetekkel. Haláláról más információt még a rendőrség sem tud. Spekulációk szerint a következő áldozat a lánya lesz."

 - H. Miller lányát megfelelő környezetbe helyeztük, egyenlőre biztonságban van. A lehető legtávolabb kell maradnia a gyilkostól, hisz Miller összes vagyona, vele együtt a drogok is, a lányára száll - mondta pontosan egy időben azzal, ahogy odaértem. Fejből tudta.
A kezeim remegni kezdtek a fejem lüktetett.
 - Mi ez Harry? - kiabáltam. - Válaszolj!
 - Jade... - próbálkozott. Felállva megkerülte az asztalt, hogy mellettem lehessen.
 - Nem. Nem. Ne érj hozzám! - sikítottam.
 - Nyugodj le kérlek. Nincsen semmi baj - csitított.
 - Fejezd be! Fogd be a szád! Ez hazugság! Nem akarlak látni! - üvöltöttem könnyes szemekkel.
 - Jade - fogta meg a felkarom.
 - Engedj el! Azonnal engedj el, értetted? - kapálóztam. Ziháltam, és a szoba forogni kezdett körülöttem. Harry elengedett. Hátra léptem, de követte minden mozdulatomat. Ekkor jelent meg Conor az ajtóban. Biztos hallhatta a kiabálásomat.
 - Menj innen! Mind a ketten! Tűnjetek el! - A kiabálás sikoltozásba ment át, én pedig futni kezdtem a háló felé. Becsaptam magam mögött az ajtót, nekidőltem és úgy csúsztam le a földre. Kezeimmel átkaroltam térdeimet, ringattam magam sírás közben. Szemeimből patakként folytak a könnyek, de nem akartam letörölni őket. Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, de egyikre sem tudom a választ. Senkiben sem bízhatok. Ez az egy mondat égette bele magát az agyamba. A saját apám nem tenne ilyet velem! Hiszen szeretett. De most már abban is kételkedem. Meghalt, így semmit sem tudhatok meg tőle. Harryn és Conoron kívűl egyetlen személy van, aki talán felelni tud az apámmal, és ezzel az egész drogos üggyel kapcsolatos kérdéseimre. Lou..

6 megjegyzés:

  1. Biig Loooove<333333333333 imáádooom<333 nagyon jó lett..mintha csak magamat látnám..a hisztizések.:DD nah mindegy nagyon jo lett lett!!várom a kövit!!:)

    VálaszTörlés
  2. omg.!! nem ilyen reakcióra vártam...őszintén nem is tudom milyen reakcióra vártam..
    nagyon jó lett mint mindig!:)

    VálaszTörlés
  3. OMG ez nem volt semmi :D eszméletlen jó lett :)) nagyon várom a folytatást . A hiszti volt a kedvencem :D persze h utána már semmi nyoma nem volt :) siess a kövivel :))
    xxVikk

    VálaszTörlés
  4. Szia!Nagyon tetszik ez a blog elképesztő.Nagyon izgalmas az egész,és jól fogalmazol.Csak így tovább.Puszi,Bius.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Ketten vagyunk. De azért köszönjük szépen.

      Törlés