2. Season // 15. Chapter

Hola chicas!
Hogy telik a december? Várjátok a karácsonyt?
Nagyon sajnálom a késést, de lebetegedtem és nem csináltam mást, csak aludtam meg teát ittam napokon keresztül. Bocsánat drágáim. 
De a lényeg, hogy végre itt az új rész. A megírása kicsit sokáig tartott, de nagyon remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek, és írtok nekünk, hogy aztán kitehessünk titeket a csoportba, ahol a legszebb kommenteket gyűjtjük.
Crazy news!
Megnyertünk egy vesenyt, első helyezett lett a blog prológusa, amit mivel én írtam, majdnem elsírtam magam, és örömünkben még viccesen el is jegyeztük egymást Esztivel. Haha.:D
A versenyben elért helyezésről szóló oklevelet megtaláljátok jobb oldalt a menüsorban.
Nem húzom tovább, kétlem hogy bárki elolvasta volna eddig, úgyhogy  jó olvasást és jó kommentelést hölgyeim!



- A karodat feszítsd meg és tartsd vízszintesen. Így - mondta Liam a kezeimet igazgatva.

- A jobb kezeddel fogd erősen, a másikat pedig csak tedd rá puhán. Amíg nem lősz, ne tedd az ujjaidat a ravaszra. Soha. Könnyen combon lőheted magad, ha erre nem figyelsz - magyarázta, és beállította az ujjaimat, majd mögém sétált.

- És most?

- Nézz egyenesen a célpontodra. Összpontosíts. Vegyél mély levegőt, aztán húzd hátra az ujjaddal a ravaszt - mondta. Az ujjamat a megfelelő helyre igazítottam, majd mély levegőt vettem, ahogy mondta. Magamban elszámoltam háromig, majd lőttem. Aprót ugrottam a hangos zajra miatt, hiába volt takarva a fülem.

- Ügyes. Még egyszer - utasított, én pedig újra összeszedtem magam, hogy megismételjem a műveletet. Lőttem újra és újra, amíg a tár ki nem fogyott.

- Remek - mosolygott rám szélesen Liam, majd elvette tőlem a fegyvert. A térdeim is remegtek, ahogy belegondoltam, hogy ölni tanulok.

Liam megnyomott egy gombot, én pedig levettem a fülemről a fejhallgató szerű hangtompítót. A lap a kék emberalakkal egyre közelebb ért, majd megállt közvetlenül előttünk. Nyolc lyuk volt rajta, némelyik a fején, kettő a felsőtestén, az összes többi mellette.

- Nem túl jó - húztam el a számat.

- Nem túl jó? Jade, fejbe lőtted Petert. Mikor én kezdtem, örültem, ha eltaláltam. - Felkacagtam a név hallatára. Peter, a papírember, 5 lyukkal a teste különböző részein.

- Oké, de te hány éves voltál? 15?

- Nekem nem volt választásom.

- Nekem sincsen, Liam - tiltakoztam.

- De van. Neked ezt az egész szarságot nem kéne csinálnod. Minden, amit tenned kéne, az az, hogy ülsz a szobádban és nyugton vagy.

- Ne mondd meg, hogy mit kéne csinálnom! - csattantam, majd beletúrtam a hajamba. - Ne haragudj. Folytassuk - mosolyogtam erőltetetten, majd figyeltem, ahogy lecseréli a fegyvert egy jóval nagyobbra.

- Ez...ez mi? - kérdeztem ijedten.

- Csak fogd meg úgy, ahogy a filmekben szokták - mosolygott, és felém nyújtotta. Pár pillanatra csak pislogtam, majd a vállamhoz támasztva megtartottam.

- Látom majdnem jó - nevetett. - Ilyeneket nagy valószínűséggel nem lesz szükség, hogy használd, de Harry rám parancsolt, hogy minden lehetséges helyzetre készítselek fel. - Csak a szememet forgattam, míg ő megigazította a kezeimet.

- Tipikus - motyogtam, mikor távolabb lépett. Egyetértően pillantott rám, majd a füleimre húzta a védőt, és szemüveget nyomott az orromra.

- Első a biztonság. Most pedig emeld feljebb egy kicsit a könyöködet. - Pontosan azt csináltam, amit mondott, majd mikor azt mondta mehet, az előző, igen csekély tapasztalatomat felhasználva húztam meg a ravaszt. Ijedtemben hátra ugrottam, a puskát elejtve magam elé a puha talajra. Liam automatikusan nyúlt felém, mikor szitkozódni kezdtem.

- A picsába.

- Oké, semmi gond - húzott magához.

- Ez nekem nem megy - sóhajtottam.

- Dehogynem. Tartsunk egy kis szünetet, rendben? - simított végig a hátamon, majd eltolt magától. Bólintottam, és követve a példáját, az asztalra tettem a rám aggatott védőfelszerelést, majd kiléptem az ajtón.

Sötét lépcsősor vezetett fel a földszintre, a föld alá rejtett kiképző- és raktárközpontból, aminek a létezéséről sem tudtam. Nyilván amiatt, mert az ajtó Harry dolgozószobájából nyílt, ahol ezelőtt még sosem jártam.

- Nem vagy éhes? - kérdeztem.

- Nem, nem igazán - mondta és a hűtőhöz sétált, majd kivett egy doboz sört és leült a pulthoz.

Vele ellentétben én éhes voltam, ezért az igen kevés mennyiségű alapanyagokból összedobtam egy tál müzlit, almadarabokkal és mézzel. A semminél biztos jobb.

- El kéne menni bevásárolni, vagy éhen halunk holnapra - motyogtam, ahogy leültem Liammel szemben.

- Harry egy ideje kirúgta a személyzetet, azóta ilyen a helyzet.

- Kirúgta? Miért?

- Majd ő elmondja. Igazából mindegy. Mesélj inkább arról, hogy mi volt Conorral tegnap. - Tématerelésből ötös.

Inkább nem kérdeztem vissza, hogy honnan tud a kis vitánkról, így mesélni kezdtem.

- Conor borzasztóan önfejű, és megbántotta őt is, Melindát is, úgyhogy a végén nekem kellett elnézést kérnem a viselkedésért - sóhajtottam.

- Igen, tudom. Kenway élete.. zűrös.

- Olyasmi. Megpróbáltam rávenni, hogy egyszer szálljon szembe Harryvel, és ne adja meg magát ilyen könnyen, de tudom, hogy az veletek szemben sem lenne fair, ha ő összepakolna és lelépne. A másik meg, hogy Amerika messze van, és veszélyes. Ő nem fél, de rájöttem, hogy hülye vagyok, ha arra bátorítom, hogy önként menjen a koporsóba. Ameddig nem tudnak Melindáról, addig ők biztonságban élhetik az életüket, mint a többi polgár, aztán meg... Majd meglátjuk. - Az ujjaimmal doboltam a tál szélén, amiben a müzli megdagadt a tejtől.

- És miben maradtatok végül? Mi lesz a nőjével?

- Melinda. A neve Melinda. És nem tudjuk. Egy darabig még itt lesznek, egy hónapot talán, aztán vissza kell menniük. De Conor megesküdött, hogy nem hagyja megint elveszni őket - mosolyogtam halványan, majd bekanalaztam a maradék ételt a tálamból. Liam a szemetesbe dobta a sörös üveget, majd megigazította a ruháját.

- Gyere, vegyük át még egyszer, ami ma tanultál, nehogy elfelejts bármit is - mosolygott, én pedig követtem őt vissza a föld alá.

A lépcsőn leérkezve balra volt egy fekete ajtó, amit csak most vettem észre.

- Ez hová vezet? Mik vannak erre? - kérdeztem Liamet.

- Semmi jó - kacagott. - Az én dolgom csak az, hogy megtanulj lőni, nem, hogy idegenvezetést tartsak Harry földalatti labirintusában.

- Nem fogja megtudni, gyere már - ragadtam meg a pólójánál fogva, és húzni kezdtem az ajtó felé. Fémből volt, és elég masszívnak tűnt.

- Bajba fogunk kerülni, ha ez kiderül, Jade. Gyere inkább gyakorolni - győzködött.

- Dehogy fogunk. - A kezemet a kilincsre tettem, de Liam elhúzott onnan.

- Nem, te nem, de nekem Harry leszedi a fejemet a nyakamról. Gyere, tanulj meg lőni - mondta és már be is lökött a másik irányban lévő faajtón, ahonnan jöttünk.

Ismét megkaptam a mellényt, és a szemüveget, de a fülem védtelen maradt.

- Élesben sem lesz rajtad semmi - rántotta meg a vállát Liam, mikor kérdőn néztem rá. Megijedtem, hiszen ezeknek a szaroknak komoly hangjuk van, legalábbis számomra, de meg kell mondjam, Liam eddig is egyetlen mellényben állt csak mellettem. A kezembe fogtam az először megismert pisztolyt, majd ahogy tanultam, kifeszítettem a karomat, és lőttem. Egyszer, kétszer, majd harmadszor is. Megremegtem a hangjára, de jobb volt, mint amire számítottam. Hátratűrtem a hajamat, ahogy vártam, hogy a papír ideérjen. Az eddig új és sértetlen papír Petert most három lyuk díszítette, ugyanis mind talált.

- Ez az! - visítottam és tapsoltam magamnak egy párat örömömben, mire Liam csak kinevetett.

- Jöhet a következő? - kérdezte. Bólintottam. Amíg Liam kicserélte a lapot, én megigazítottam a szemüvegemet és lenyugodtam. Kifújtam a benntartott levegőt, majd megvártam Liam utasítását, és a kezembe vettem a puskát. A vállamhoz tartottam, ahogy nemrég, és beigazítottam az ujjaimat. Jóval nagyobb figyelmet igényelt, mint az előző.

- Könyök. - Liamnek elég volt csak ennyit mondania és tudtam mit kell csinálnom. Feljebb emeltem a karomat, aztán vártam.

- Hadd szóljon - mondta, én pedig vettem egy mély levegőt és lőttem. Meg sem álltam, ameddig Peter feje nem lett rongyos. Az erős zajtól a fülemet fogtam, amíg a lap közel ért, és próbáltam lenyugtatni a remegő térdeimet és kezeimet.

- Liaaaaam! - visítozva ugrottam a srác nyakába, aki csak megilletődve tartott, mikor megláttam az eredményt. Három kivételével az összes eltalálta a papírember alakját.

Vigyorogva nyomtam puszit az arcára köszönetként, ő pedig eltolt magától.

- Pakoljunk össze. Harry szerintem hamarosan hazaér - mosolygott, én pedig azonnal segítettem neki, amiben csak tudtam. 

Mikor mindennel megvoltunk, Liam hozta a lapokat, amikre ráírta a fegyver típusát és a próbálkozások számát, majd követtem őt felfelé. Letette a papírokat Harry asztalára, én pedig egyenesen kimentem a konyhába. Kinyitottam minden szekrényt, kerestem egy jegyzettömböt és tollat, aztán elkezdtem felírni mindent, amire szükség volt. Alig múlt 4 óra, így ha Harry hazaért, még bőven lesz időnk bevásárolni. Liam a tévé előtt ült, mikor szóltam neki, hogy felmegyek a szobámba. Amíg Harrí haza nem ér, ő vigyáz rám. Kissé nevetséges, hogy úgy kezelnek, mint egy csecsemőt, de nem tehettem ellene semmit. Harry féltett, és egyre jobban kezdtem megérteni a helyzetét. 

Összefogtam a hajam, majd megmostam az arcom és kiöblítettem a számat. Nem tudom miért, ösztönös cselekvés volt a lent töltött idő után. A szemem sarkából láttam, ahogy a kora téli sötétségben Harry autójának reflektorai megvilágítják a behajtót, és leparkol Liam sportkocsija mellé. Éppen akkor nyitotta ki az ajtót, amikor leugrottam az utolsó lépcsőfokról.

- Szia! - sietve a nyakába ugrottam, és a számat akaratosan nyomtam az övének. Éreztem a meglepettségét, de nem foglalkoztam vele. A karomat a tarkójánál összefontam, ahogy viszonozta a csókomat.

- Szia neked is - vigyorgott, mikor elhúzódtam. - Máskor is ilyen üdvözlést szeretnék. Csak nem hiányoztam? - kacsintott, mire a földet kezdtem figyelni. Volt valami a tekintetében, ami egyszerre indított be és ijesztett meg.

- Helló, főnök - jelent meg Liam. - Akkor én megyek is. A kis hölgy eredményei az asztalodon vannak - mosolygott, ahogy a kabátját akasztotta le a fogasról.

- Oh, igazán? Remek. És milyen volt? 

- Egész jó. Jobb, mint vártam - bólintott.

- Igazából reméltem, hogy leülünk és megiszunk egy sört.. - kezdte Harry.

- Igen, persze, értem, de Sophia vár otthon. Azt mondta beszélni akar velem és siessek. Bocs, főnök - húzta a száját.

- Rendben. Majd értesítelek, hogy mikor gyere megint - mondta Harry, ahogy levette a cipőjét. Liam elköszönt, és már ki is lépett az ajtón.

Harry megfogta a kezemet és együtt mentünk a papírokért.

- Ma voltam itt először - mondtam. ahogy elengedte a kezem.

- Tudom. - A rövid válasza közben már a lövések nyomait vizsgálta.

- Tetszik - fordultam körbe.

- Igazán? Nézz körbe nyugodtan - mormogta rám se nézve, de én, mint egy kislány, aki életében először lép be a Disneyland-be, úgy vettem szemügyre mindent. A falakon körben polcok voltak, telis-tele könyvekkel. Véletlenszerűen mentem az egyik szekrényhez, és kihúztam egy fiókot. A látvány olyan volt, mint a filmekben. Akták sora emberekről. Kiemeltem egyet, ami a legvékonyabbnak tűnt.

"Smith, Jane Elizabeth"

Megmosolyogtam a nevet, ami a kedvenc filmem főszereplőjére emlékeztetett. Kinyitottam és belenéztem. A képen egy szürke szemű, vöröses hajú lány nézett vissza rám. Tőlem úgy 3-4 évvel lehetett idősebb. Az adataira nézve láttam, hogy milyen pontosan eltaláltam. 90-ben született Londonban, de nem itt, hanem Kanadában. Miért kell Harrynek kanadai ember? A szülei nevétől kezdve, a tanulmányain át, a vércsoportjáig minden infó megtalálható volt róla.

Összecsuktam, majd visszatettem a helyére. Betoltam a fiókot, majd megfordulva leültem Harry székébe, az íróasztal előtt.

- Állj csak fel onnan! - nevetett Harry, majd letette a lapokat az egyik szekrény tetejére.

- Nem fogok - tiltakoztam.

- Ott csak én, - mutatott magára. - csakis én ülhetek. - Szemei megcsillantak, amikor látta, hogy továbbra sem hagyom el a széket, és megindult felém. Az ajkaimat összeszorítva figyeltem ahogy közeledik, majd megállva előttem a kezét nyújtotta. Elfogadtam, ő pedig azonnal magához rántott, majd megpördülve leült, és az ölébe húzott.
- Hiányoztál. Egész nap csak rajtad járt az eszem. Azt hittem balesetet okozok olyan sebességgel vezettem hazáig - motyogta a nyakamba. A hajam az ujjaira volt tekeredve, így tartott egyhelyben. Kirázott a hideg a baleset szó hallatán. Az egyik tenyerét a hátamnak nyomta ahogy közelebb húzott magához.
- Nagyon nehezen bírom nélküled. - Tudtam hogy most nem a mai napi távollétére utal.
- Csak pár nap - nevettem. - Viszont el kell mennem vásárolni mert semmi, azaz semmi sincs itthon - mondtam és kimásztam az öléből.
- Nem mész sehova - közölte.
- Mivan? Harry. Nincs mit enni, érted ezt? 
- Majd rendelünk pizzát.
- Attól nem töltődnek fel a szekrények...
- Értem kincsem, viszont sötét van, és nem mehetsz egyedül sehova.
- Akkor jössz te is. - Megfogtam a kezét amivel a haját túrta hátra, és felhúztam a székből, majd magam után ki a szobából.
- Cipő, kabát, kulcsok... - soroltam neki, majd lehajoltam hogy felvegyem a saját cipőmet. Egy fehér converse került elsőnek a kezembe, így azt húztam magamra.
- Nem jöhetsz....így - mutatott rajtam végig
- Így hogy? - kérdeztem vissza végignézve magamon. Szürke melegítő alsó fehér pólóval. Nem érdekelt Harry rosszalló pillantása. Felkaptam a bőrkabátom, és várakozva néztem rá.
- Öltözz, vagy esküszöm itt hagylak - mondtam, mire lehajolt a bakancsához.

- Oké, szóval mit akarunk venni? - kérdezte ahogy beértünk a szupermarketbe. Én toltam a kocsit, ő pedig hűségesen követett.
- Mindent - válaszoltam röviden, majd leemeltem 4 tábla csokit és a kocsiba dobtam.
Rengeteg víz, liszt, cukor, tészta, és minden alapvető élelmiszer után a szó szerint púposra megpakolt kocsival Harry beállt az egyik sorba, míg én visszaszaladtam pár dologért. Mikor visszaértem kínosan vakarta meg a tarkóját a három doboz tampon láttán. Megforgattam a szemeimet, majd elkértem a bankkártyáját, amit készségesen odaadott, és gonosz módon hagytam őt egyedül pakolni.
- Összesen 213 font 58 penny - mondta monoton hangon a pénztáros, mire hallottam, ahogy Harry egy pillanatra alig kap levegőt. Meg kellett állnom hogy felnevessek a reakcióján, és hátrafordulva megmondjam, hogy így jár, ha konzervek és rendelt étel helyett egyszer elmegy és bevásárol mindent, amire szükség lehet. Tény, hogy hatalmas összeggel karcsúsítottam a számláját, de erre szükség volt, hogy legközelebb már csak azt kelljen venni, ami éppen elfogyott.
Miután visszakaptam a kártyát átnyújtottam Harrynek, aki ekkorra már kissé mérgesen pillantott le rám. Nekem viszont eszem ágában sem volt bocsánatot kérni, amiért nem akarok éhezni. Az úton hazafelé egy szót sem szólt, így én sem tehettem mást, mint a külvárosi utcák ünnepi díszbe öltöztetett fényeit figyeltem az ablakon keresztül. Csak arra eszméltem fel, hogy Harry leállítja a motort a ház előtt. Az övemért nyúltam, ő azonban megállított. Ekkor láttam meg, hogy a bejárati ajtó résnyire nyitva volt, és fény szűrődött ki rajta.
- Maradj itt - mondta ahogy a kesztyűtartóból fegyvert vett ki.
- De..
- Maradj a kibaszott kocsiban, Jade. Mi a faszt nem értesz? - A szívem a torkomban dobogott ahogy hallottam a fegyver biztonsági zárának a feloldásával járó hangot, majd ahogy kipattan a kocsiból és a bejárathoz kocog. Ahogy eltűnt az ajtó mögött benyúltam a másik pisztolyért és utána rohantam. Remegtem a félelemtől ahogy beléptem, de nem hagyhattam őt itt egyedül. Reméltem hogy a Liamtől tanultakat sosem kell használnom, de nem volt kérdés hogy kockára tettem volna az életemet is Harryért. Halkan lépkedtem a nappali felé, mikor megláttam Harryt a konyhában. Háttal állt, de mintha érezte volna a jelenlétem megfordult, és a dühöt amit láttam a szemében nem tudom szavakkal leírni.
Lépteket hallottam az egyik oldalról, mire oda fordultam a fegyvert a kezemben szorítva. Halványan láttam ahogy Harry hangtalanul fut mellém, de mire ideért az emberünk már belépett a helyiségbe.
- Louis! Mi a fasz?! - sóhajtott Harry.
- Micsoda meleg fogadtatás - utalt a kezünkben lévő pisztolyokra. - Jó hogy Eleanor mosdóban van, és nem vele találkoztatok. Halálra rémült volna... Tesó, tedd már el azt a szart - mondta Harrynek, én ugyanis úgy megkönnyebbültem, hogy a sajátomat kiejtettem a kezemből.
- Ember. Bassza meg egy üzenetet igazán dobhattál volna - morgott Harry.
- Hívtalak. Meg írtam is. Nem is egyszer. Nem válaszoltál szóval a pótkulcsot használtam - rántotta meg a vállát. Harry áttapogatta a zsebeit, majd felmordult.
- Francba. - Nem volt nála a telefonja.
- Egyébként heló JayJay. Jó látni végre - intett felém. JayJay? Jesszus.
- Louis. Bocsáss meg egy percre - morogta majd megfogta az alkaromat és húzni kezdett a lépcsők felé. - Addig tedd hasznossá magad és pakold ki a kocsimat - szólt vissza.
Az ujjai szorítása szörnyű volt, úgy éreztem, hogy nyoma fog maradni. Kicsapta a szobánk ajtaját majd belökött és jött utánam. A szemei feketélltek a haragtól, és pedig legszívesebben a sarokba bújtam volna. Sosem láttam még ilyennek. Soha. Az alkaromat dörzsölve hátráltam lépései elől. Fájt. Nagyon.
- Harry... - motyogtam.
- Nem, Jade, ne Harry-zz nekem! Mit mondtam neked? Hm? Mit mondtam? - A hangja ijesztően mély volt.
- Hogy...hogy maradjak a...kocsiban - suttogtam félve.
- Akkor mi a faszért kellett utánam jönnöd mi? - csattant. - És ha nem ez az elmebeteg Louis az? Akkor mi van? Ha valamelyik skót vagy amerikai köcsög lett volna itt? - A hangjától könnyes lett a szemem, és semmit sem akartam, csak hogy menjen el innen.
- Ne kiabálj velem - kértem halkan.
- Akkor kiabálok mikor kibaszottul úgy akarom, világos? - lett egyre hangosabb, én pedig sírni kezdtem.
- Ne bőgj itt nekem! Kurvára felidegesítettél, Jade. Legszívesebben a szart is kiverném belőled! - lépett felém.
- Ne...ne bánts kérlek - zokogtam. - Sajnálom, nagyon sajnálom csak ne bánts. - A falat elérve lecsúsztam a földre, úgy figyeltem ahogy az ökölbe szorult ujjai elernyednek, majd leguggol elém. Az arcát a kezeibe temetve sóhajtott, majd hátratűrte a túl hosszúra nőtt haját.
- Nem bántanálak. Soha - mondta ezúttal normál hangerővel. - Csak meg kell értened, amit mondtam. - A tekintete kemény maradt, nem ért hozzám, nem csókolt meg. Egyszerűen csak felállt, majd távozott az ajtót hangosan becsapva maga után.
Miután sikerült rendeznem a légzésem a fürdőbe mentem, hogy megmossam az arcomat. Smink nem volt rajtam, ami elkenődne. Vettem pár mély levegőt, aztán kiléptem a folyosóra. A srácok nevetése felhallatszott. Halkan sétáltam le hozzájuk.
Harry háttal volt nekem mikor odaértem. Louis az egyik pultnak támaszkodva állt, az azon ülő barna hajú lány térdét fogva. Ők ketten azonnal kiszúrtak, a lány pedig széles mosollyal szaladt elém, és a karjaiba zárt.
- Szia! Eleanor vagyok! - vigyorgott mikor elhúzódott tőlem. A haja hosszú volt, és természetesen hullámos. A szemei csokibarnák és csillogóak.
- Én pedig Jade..
- Igen tudom - kacagott. - Szólits csak El-nek. Az Eleanor borzalmasan hosszú. - Louis büszke mosollyal figyelte a barátnőjét, ahogy belém karolt és odavezetett hozzájuk. Harry tekintetét végig magamon éreztem, de eszem ágában sem volt felé pillantani. Az elmúlt percek emléke miatt ugyanis féltem tőle. Nem voltam benne biztos, hogy elhiszem-e, hogy nem bántana. Levettem egy poharat a szekrényből és tele engedtem hideg vízzel, amit aztán lassan kortyolgatva fogyasztottam el, az ablakon át bámulva a hátsó udvarra.
- Hé Jade! - hallottam meg El hangját.
- Hm? - fordultam felé.
- A srácoknak van egy kis dolguk szóval átjönnek nemsokára és Harry mondta hogy végre elvitted bevásárolni szóval összedobhatnánk valami vacsorát. Mit szólsz?
- Oké, benne vagyok - mosolyogtam majd a mosogatóba tettem a poharat.
- Mit szeretnétek enni? - fordultam Harryhez kimért, tökéletesen nyugodt hanggal. Mocorgott a székén, és tudtam, hogy bosszantja a viselkedésem, de azt akartam, hogy tudja, velem nem viselkedhet így.
- Személy szerint jól esne egy kis marha. Sütve. Steaket Tomlinson? - fordult Louis felé, aki fel sem nézve a telefonjából hümmögött.
- Remek. Akkor azt kérünk párolt zöldségekkel és krumplival - felelte az enyémhez hasonló modorral. Szóval ezt játszuk? Rendben.

Eleanor a zöldségeket vágta fel, míg én a húst, miközben kihangosítva beszéltünk Lou-val. Természetesen fogalmunk sem volt hogyan kell steak-et csinálni, így kénytelenek voltunk felhívni.
- És honnan tudjuk hogy mikor van átsülve félig vagy teljesen? Mennyi idő? És hányas fokozaton? - kérdeztem
- Olaj vagy valami kell alá? - tette hozzá Eleanor.
- Sózzátok meg egy picit, aztán elég ha bedörzsölitek olajjal, alá már nem kell. És forró serpenyőbe tegyétek bele, de egyesével, mert aztán állandóan forgatni kell. Ha szép sötétbarna kívül, akkor van kész...úgy 5-6 perc - jött a válasz.
- Oké... - mondtam majd a tűzhelyre tettem két serpenyőt. Az egyiket a zöldségeknek, a másikat a húsnak.
- És csinálhattok hozzá valami szószt is. Van otthon gomba?
- Öhm. Azt hiszem igen - mondtam és keresni kezdtem.
- Akkor dobj össze rá egy tejszíneset, amilyet csináltál múltkor - mondta Lou. Miután beleegyeztem, mondta, hogy ha van valami, akkor hívjuk vissza, majd nekiláttunk az átmelegedett serpenyőbe rakni a húst és egymás után kisütni őket.
- Rengeteget hallottam már rólad - mondta Eleanor a zöldségek kevergetése közben. 
- Tényleg? Ez fura - nevettem.
- Nem dehogy. Miért lenne?
- Hát...nem vagyok egy érdekes valaki. Apámat leszámítva, de róla ne beszéljünk - fordultam vissza a marhához hogy megfordítsam.
- Tudod, Harry szeret eldicsekedni azzal, ami az övé - kacsintott.
- Nem vagyok az övé! - tiltakoztam. - Úgy értem...nem vagyok a barátnője, gondolom. Sosem mondtuk ki hogy mi van köztünk - vontam meg a vállam.
- Azok alapján amiket hallottam a srácoktól, több mint egyértelmű, hogy a barátnőjeként tekint rád. 
- Mindegy. Na és te meg Louis mióta vagytok együtt? - kérdeztem mosolyogva.
- Már több, mint két éve. Lassan három... - vogyorgott.
- Látszik hogy oda meg vissza van érted - mosolyogtam rá és kiszedtem egy tányérra az első kisült húst, majd nekiláttam a másodiknak.
- Komolyan? Igazság szerint fogalmam sincs mi fogta meg bennem ennyire - kacagott.
- Ne hülyéskedj már. Elragadó lány vagy. Nálad jobbat nem is kívánhatna szerintem - néztem rá.
- Alig ismerlek egy órája és máris ilyen sok szépet hallok. Zavarba hozol te lány - nevetett hangosan, amihez én is csatlakoztam. A beszélgetésünket Ashton szakította meg, hogy kijött Harry dolgozószobájából egy pohár vízért, de hamar vissza is ment a többiekhez.
- Te nem félsz? - kérdeztem őszintén. Nem kellett magyaráznom, tudta, hogy a skótokra értem. 
- Nem - felelte magabiztosan, mosolyogva. Elcsodálkoztam rajta, de hamar visszatértem a jelenbe
- Három éve velük élek. Tudom, hogy nem lehet semmi bajunk - nyugtatott. - Nekik sem és nekünk sem. 
Megforgattam a húst, majd kicsit később a tányérra tettem a másik mellé. Elég monoton dolog, de magától nem készül el. Eleanor levette a tűzhelyről a zöldségeket, és lefedte, hogy meleg maradjon, majd beállt mellém segíteni. 
A csengő hangosan szólalt meg, egy pillanatra összerezzentem a hangjára.
- Várunk valakit? - kérdezte Eleanor. Harry, Liam, Louis, Zayn és Niall itt van, ahogy Michael-ék és Conor is. 
- Nem hiszem... Átvennéd? Kinyitom - mondtam és otthagytam őt. A kezeimet egy konyharuhába törölgetve mentem az ajtóhoz. Elfordítottam a kulcsot, majd leakasztottam a láncot, hogy a hatalmas faszerkezetet ki tudjam nyitni.
A férfi magas volt, biztos vagyok benne, hogy Harrynél is magasabb. A haja tüsi, sötétszőke, az arcán egyhetes borosta volt. Fekete öltönyt, hófehér inget és szintén fekete, hosszú nyakkendőt viselt, méregdrága cipőkkel. Az ujjaival eltűnődve birizgálta az első ránézésre platina mandzsettáját, majd engem bámulva előre lépett, át a küszöbön és erős hangon megszólalt:
- Az ifjú Jade Miller. Na, merre van a hős lovagod?